2015. augusztus 31., hétfő

Páholyból horrorfilmet

A hétvégén tüzijáték volt a környéken, és valahogy pont úgy esett, hogy hiába szaladgáltam egyik ablaktól a másikig, semmit sem lehetett látni. Cserébe viszont iszonyú hangos volt, csodálkoztam is, hogy a legújabban rosszul alvó fiam nem ébredt fel rá. Visszafeküdtem az ágyba, becsuktam a szemem, és nekiveselkedtem, hogy a képzeletemet megdolgoztassam. Erőlködve próbáltam elképzelni, amit már hetek óta hiába teszek, mert nem megy, hogy a petárdák durrogása valójában gépfegyverek zaja, és hogy polgárháború tört ki. De megint nem sikerült. Hiába erőlködöm, hogy plasztikusan magam elé képzeljem a helyzetet: kapkodva csomagolunk, Boni sír, én is sírok, menekülünk, üldöznek - nem megy. Mintha velünk ez nem történhetne meg.

Álmomban viszont háborús övezetben jártam. Egy folyót kellett követnem, egyik oldala Franciaország volt, ott békésen el lehetett volna menni, de én eltévesztettem az utat, és átmentem a hídon, ami már az Iszlám Állam területe volt. Ébredés után egy teljes napig fel tudtam idézni azt a páni rémületet, ami elfogott, amikor megláttam a felfegyverkezett katonát. Még most is beleborzongok. Megbénított a gondolat, hogy basszus, most mindennek vége. Futólag és homályosan felötlött bennem, hogy ezt most nem az Indexen olvasom, ez valójában megtörténik, most elfognak, és lefejeznek. Aztán elfogtak. Aztán nem tudom. Gondolom felébredtem.

4 megjegyzés:

  1. jáááááááááj :( ne riogasd magad! elég ijesztő amúgy is... a tűzijáték maradjon meg csak játéknak (én imádom - bár idén nem láttam egyet sem) ez az álom is... mit mondjak rá? olyan jó lenne, ha soha senki számára nem kéne, hogy ez valóság legyen

    VálaszTörlés
  2. Csak az a baj h a dolgok termeszetebol fakadoan mindig lesznek, akikkel ez megtortenik. Es ez lelkiismeret-furdalashoz vezet.

    Amugy en is szeretem a tuzijatekokat: :) tok frusztralo volt h nem lattunk semmit.

    VálaszTörlés
  3. hát, elég sok érzelem munkál bennem e tárgyban, de mondjuk pont lelkiismeret-furdalásom az nincs - kéne?

    idén volt először, hogy nem is vágyakoztam menni (nem a látvány miatt nem, azt szívesen nézném :) )

    VálaszTörlés
  4. Remélem, nem vagy jós!

    Engem hidegen hagy a tüzijáték, persze ha van, akkor megnézem és huhogok, hogy de szép. :D

    VálaszTörlés