2014. április 4., péntek

Egyszerűen tökéletes: az első gyerek

Az a nehéz az első gyereknél, hogy az embernek nincs viszonyítási alapja. Honnan tudjam, hogy amit éppen produkál (vagy nem produkál), az normális, vagy pedig a kizárólag rá jellemző és egyedi? Esetleg nem normális, és aggódni kellene? Megmagyarázom: még a kórházban, újszülött korában észrevettem, hogy iszonyú aranyos grimaszokat vág, meg lehetett volna zabálni, annyira cuki volt mind a három kilójával. Most már nem is tudom fölidézni konkrétan ezeket az arcjátékokat, meg kellene nézni a videókat, de arra emlékszem, hogy Anne egyszer felsóhajtott: - Istenem, hogy mindegyik újszülött ugyanezeket a mozdulatokat csinálja! Én, aki azt hittem, megszültem a világ legtökéletesebb csecsemőjét, aki már pár naposan is egyedülállóan cuki, jól elcsodálkoztam. Titkon abban azért biztos voltam, hogy Bonhomme-on már most látszódnak későbbi jellemvonásai. A hülye is látja hogy okos, kedves, érzékeny, kreatív, nagylelkű, türelmes, bátor, kezdeményező és jó humorú felnőtt lesz belőle – gondoltam konokul, kb. pár grimaszból általánosítva. Szerencsére vagyok annyira civilizált, hogy ezt a mélyen fekvő, biztos tudást még Z. előtt sem hangoztattam…

A kérdés azonban nem hagy nyugodni, noha már lecsillapodtak a hormonviharok. Vajon minden gyerek ilyen? Mostanában pl. ezeken gondolkodom: Bonikám sokat sír-e, vagy sem? Ez a sírásmennyiség soknak vagy kevésnek számít? Vagy pont átlagos? Én úgy gondoltam, keveset sír (nyilván ez is a jó természetéből fakad, állapítom meg mindig, haha). Annyit hallottam terhesen, hogy készüljek fel a legrosszabbra, blablabla, mert a csecsemők csak a sírással kommunikálnak, blablabla, hogy ez a kis jajveszékelés meg sem kottyan. A mamám szerint viszont Bonhomme a sírós babák kategóriájába tartozik. (igen ám, de mint kiderült, a mamám valószínűleg szelektíven válogat az emlékei közül, szóval..)

Aztán az is érdekelne, minden öt hónapos gyerek ennyire elvárja, hogy foglalkozzanak vele, vagy csak Bonhomme nem tudja magát elfoglalni egyedül? Lusta lesz-e a gyerekem, amiért, noha már át tud fordulni hasról hátra, nem nagyon gyakorolja a tudományát? Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy a fájdalomtűrő képessége elég magas, mert többször is ráejtettem már tárgyakat (játékokat, tubust stb), és meg sem nyikkant. Vagy ez is normális? (nem a tárgyak ráejtése...) És minden csecsemő ennyire szereti, ha foglalkoznak vele (pelenkázzák, öltöztetik, fésülik, szemcseppentik), vagy a miénk kifejezetten szociális? És az alvás: jó vagy rossz alvó a gyerekem? Fura, de erről egyszerűen fogalmam sincs. Erős-e Bonhomme? Olyanokat rúg, hogy majd feldönt, amúgy is tömör izom az egész baba – de lehet, hogy a kisfiúk mind ilyenek.

Ezekre a kérdésekre nincsenek válaszaim. Persze, láttam már más gyereket is közelről, de öt hónaposat nem sokszor, és akkor sem ezekre figyeltem. A barátnőimen pedig azt veszem észre, hogy egyszerűen elfelejtették ezeket a csecsemőkori jellemzőket, felülírták őket a gyerekeikkel kapcsolatos az újabb élmények.

Van egy olyan sejtésem amúgy, hogy olyannak látjuk gyerekeinket, amilyennek szívesen képzelnénk el őket később. Z. pl meg van győződve arról, hogy Bonhomme kifejezetten szereti, ha simogatjuk, puszilgatjuk és igényli, hogy ölbe vegyük – de szerintem csak azért gondolja mindezt, mert ő nagyon szereti simogatni, puszilgatni stb. és reméli, erre Bonhomme később is vevő lesz. Én pedig azért vagyok biztos benne, hogy Boni zenei őstehetség, isteni ritmusérzékkel és kiemelkedő zenei hallással, mert nagyon-nagyon remélem, hogy nem az én botfülemet, hanem az apja muzikalitását örökölte. 

(Persze naponta el szoktam mondani  Bonhomme-nak, hogy ha véletlenül mégsem okos, kedves, érzékeny, kreatív, nagylelkű, türelmes, bátor, kezdeményező vagy jó humorú felnőtt lesz belőle, attól még az anyja mindig is őrülten imádni fogja. Nehogy azt higgye, tétje van  dolognak!)


 
Elfogult szülők

25 megjegyzés:

  1. Hú, ez tényleg nehéz, engem is foglalkoztatott sokat. Baba-mama klubokban az egyidősek szüleitől kérdezgettem, az jó összehasonlítást ad.

    VálaszTörlés
  2. Az előbb belecsapott a telóba, így nem tudtam tovább írni :-) Szóval 5 hónaposan kötötte le magát a legkevésbé, mert akkor már nagyon izgatta, hogy mi mit miért használunk, de minimálisan mozgott. Azóta kicsit javult a mozgás, meg mi is tudjuk, hogy a legérdekesebb tárgyak olyanok, mint toll, fogkefe, távirányító...

    És hamarosan elkezd egyértelmű visszajelzéseket adni, amikor rájön, hogy figyelembe vesszük az akaratát, és megpróbálja érvényesíteni (nálunk így derült ki, hogy utál öltözni, és még mindig rendszeresen próbálkozik, hogy tényleg muszáj-e)

    VálaszTörlés
  3. Na én nem gondolkodtam ilyeneken. Simán azt mondtuk hogy a miénk a legkülönlegesebb, legokosabb, leg, leg...stb DDD. Igaz hogy mozogni olyan lusta volt hogy még orvoshoz is kellett vinni meg gyógytornára de azt is megideologizáltuk, a gyerek jól átgondolta érdemes-e megmozdulnia arrafelé, ami még nehéz, vagy kényelmetlen. Tehát okos! És a lábát is olyan magasra emelte mint még senki DD, és háton futásban is bajnok volt mert hasra fordulni még ugyan tudott, de vissza már nem. Na de az meg kit érdekel. Mindenben tökéléletesnek tartottuk még akkor is ha tudtuk hogy nem :-)

    VálaszTörlés
  4. Gigi, hány hónapos volt a fiad, amikor először mentetek baba-mama találkozókra? És látod ez az öltöztetés-dolog is milyen fura: az enyém imádja, mindent imád, amikor vele foglalkozunk, legyen az fürdetés, öltöztetés, de még orrtisztítás is. Különböző alaptermészetű gyerekek vajon, vagy csak véletlen? És igen, ez az öt hónapos kor pont az, amikor már van elég esze ahhoz, hogy szórakozni akarjon, de nincsenek meg hozzá az izmai - az enyém még mindig csak háton fekve kalimpál legszívesebben, és elvárja, h szórakoztassuk :)

    Turchi, ezt jól megfogalmaztad! :)

    VálaszTörlés
  5. Hát, Bonhomme valószínűleg valóban tökéletes :) és valószínűleg minden baba az, és szerintem a jó szülők igenis elfogultak (ki más legyen az a gyerekükkel, ha ők sem?), ami nem jelenti azt, hogy mindent szabad vagy hogy nem veszem észre, ha betrappol sáros lábbal, vagy nem mos fogat, vagy úgy hisztizik mindkettő (egymással üvöltözve és ajtót csapkodva), hogy komolyan felmerült bennem a lehetőség, hogy kapnak egy-egy pofont (aztán persze nyilván nem, mert sosem, mert brutalitással hogy is nevelhetném őket kultúrnéppé?) - és még a totál hülyeségükben (vagy legalábbis ne sokkal utána) tudom őket elérzékenyülten tökéletesnek látni :D

    Az, hogy melyik gyerek mit mikor csinál, nagyon széles skálán mozog (interneten lehet mindenfélét találni "hivatalosat" is, meg anyukák tapasztalatait is), de ez nagyon ingoványos talaj, mert akié csinálja, az büszkén (vagy egyenest magától értetődően) meséli, akié nem csinálja, az ezt felvágásnak és dicsekvésnek érzi, állítólag olyan is van, aki direkt lódít, hogy nehogy már mindig ő érezze szarul magát, hogy az ő gyereke még nem... nem könnyű mesterség játszótérre járni sem :D

    VálaszTörlés
  6. Minden baba màs és más és úgy tökéletes szàmunkra ahogy van. Én azt tapasztaltam, hogy mindig minden változik. 5 hónaposan nekünk is egy keveset síró, türelmes és éjszakákat átalvó kislányunk volt, akit énekkel nagyszrűen lehetett szórakoztatni. Az orrszívásnál hangja se volt, pár hónappal később pedig màr erővel kellett lefogni. Egyéves kora után többet sírt, mint egy évig összesen. Hónapokig ez volt, bepótolta rendesen. A szemfogai óta nem alussza át az éjszakát sem, így nálunk nem volt meghatàrozó a későbbiekre nézve az első pár hónap. Ami megmaradt: mindig nagyon szeretett fürdeni, ez nem változott talán egyedül.

    VálaszTörlés
  7. Mi az első oltások (2 hónapos kor) után mentünk, eszembe sem jutott, hogy elkaphat valamit.

    A fiam szereti, ha foglalkozunk vele, de csak rövid ideig, mert uncsi (én is ilyen voltam :-)). Akkor már inkább vigyem a fürdőszoba tükörhöz, ott bármennyi időt el tud tölteni tanulmányozva a holmikat.

    És erre az 5 hónapos kor körüli frusztrációra mondta egy barátnőm, hogy a mi gyerekeink okosak (naná :-)) egy csomó ötletük van, hogy mit csinálnának, amit nem tudnak megvalósítani, ezért a nyűglôdés.

    VálaszTörlés
  8. Lehet, h nem jó fogalmaztam, de ebben a ki-mikor-csinálta-először versenyben természetesen abszolút nem szándékozom részt venni (mondom ezt úgy, hogy még nem voltam játszótéren, hihi, a barátnőim meg annál intelligensebbek, hogy ilyen összehasonlításokkal jöjjenek). Ismertem 9 hónapos korában járó kisfiút és 2 évesen összetett mondatokban beszélő kislányt: egyikből sem lett se sportoló, se más, sőt, a kislányt később iskolaéretlennek nyilvánították - ezt csak azért írom, h illusztáljam, tudom, hogy nem jelent semmit, h melyik baba mikor csinálja ezt vagy azt. Itt a blogban sem szoktam beszámolni arról, hogy mit csinált előbb vagy később, mint a hivatalos. Inkább az érdekelne, hogy amit csinál, az mennyiben tér el az átlagtól, ha van ilyen, és ha eltér, az az alaptermészetéből fakad-e.

    (és képzeljétek, pont ma reggel fordult hátról hasra! Sajna nem láttuk, egyikőnk sem, pedig napok óta kamerával a kezemben várom ezt a pillanatot! :))

    VálaszTörlés
  9. Ebben a versenyben nem csak akkor veszel részt, ha benevezel rá :) - te csak álmélkodva, örömmel, boldogan (vagy akár szomorúan, tépelődve, stb) meséled, mi mindent csinál Bonhomme, mire mások tromfolni kezdenek, hitetlenkednek, sajnálnak - vagy egyszerűen közlik, hogy nem is igaz, amit mondasz, mert ekkora gyerek ilyet még vagy soha nem csinál - és egyszerre csak azt veszed észre, hogy akár megszólalsz, akár nem, versenytársnak tekintenek :(

    VálaszTörlés
  10. Te jó ég, remélem, én sem tűnök dicsekvőnek vagy hitetlenkedőnek, amikor babatémára kerül a sor. Vigyáznom kell! :)

    VálaszTörlés
  11. Én csak arra kérnélek, ne fórumozz! ;) na az aztán a kemény világ... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fórumozást cáfolnám! nagyon jó személyes barátaim lettek onnan, van "fórumtárs"" akikkel 10 éve együtt járunk nyaralni, amúgy pedig a legmélyebb gödrökből húzgáltuk ki egymást a gyeses idők szmogos, nyálkás, őszi-téli "sehová sem lehet kimozdulni" napjain, amikor minden gyerek egyszerre bőgött - de nekünk volt kihez fordulni :) nyilván nem lettünk mindenkivel barátok, voltak ellenszenves pofák, voltak, akik eltűntek az idők folyamán, de az a (jó)néhány, akivel tartjuk a kapcsolatot ma is, valódi barátokká lettek

      Törlés
    2. Na jó! Igazad van! Nekem is vannak fórumos nagyon jó barátaim már, az egyikük ötödik gyerekének én lettem pár hete a keresztanyja.

      De azért van ennek a másik oldala is, a fórumbalhék... azért én abból többet láttam, mint a szeretetreméltó emberekből. Az még hagyján, hogy valóban egymásra licitálnak az emberek meg kekeckednek meg hazudnak, de hogy óriási balhékat robbantsanak... (onnan én le szoktam lépni). Csak erre írtam, nehogy ilyenbe keveredjen, de mondjuk ez is hülyeség részemről, Tamkó megmondta, nem az ő világa.

      Törlés
  12. Martine, akkor neked szerencsed volt sztem! En a bezzeganyara szoktam benezni idonkent, de a kommentek szinvonalan, stilusan es mondanivalojan elkepedve szinte rogton be is zarom. Vagy az nem is szamit forumnak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az már szinte fórum. :) Szerintem is borzalom, ami a kommentekben folyik.

      Törlés
  13. Jók ezek a fórumozós sikersztorik, nyaralások, keresztelő! Bár én ezek után sem fogok ilyen ingoványos fórumtalajra lépni. :)

    VálaszTörlés
  14. Bár lassan a te blogod is fórum :-) különösen azóta érzem ezt, hogy megkérted az olvasóidat egy kis bemutatkozásra. Én azóta vagyok képes egyáltalán kommentelni :-)

    VálaszTörlés
  15. Azt elfelejtettem megjegyezni hogy ismét, ahogy mindig is nagyon jók a rajzok. A férjem azt mondta, ez nem lehet véletlen, mármint hogy hobbiból nem szoktak ilyen kifejezően rajzolni. A témához még annyit hogy én bizony szoktam dicsekedni de csak a saját szűk ismeretségi körömben, ahogy te is írtad, akik vannak annyira kulturáltak hogy értékelik a más örömét is, cserébe persze én is az ő örömüket. Na meg a rossz élményeinket is megosztjuk. Az egyik barátnőmet úgy szereztem hogy a játszótéren éppen kinek a gyereke a legjobb verseny ment és én meg egy másik nő gyanúsan hallgattunk, mire a végén odajött hozzám és megkérdezte: a tiédnek van valami baja? Mondtam neki hogy van bizony, sok is, nem ment időben, nem beszélt, gyógytornára jártunk hónapokig és hát azon kívül hogy értelmesen tud nézni, nagyon nem tudnék mivel dicsekedni. Erre kiderült hogy ugyanabba a fejlesztő csoportba hordjuk a gyerekünket és innentől kezdve mi boldogan "dicsekedtünk" egymásnak hogy éppen a több hónapos lemaradásokat a gyerekeink behozzák vagy nem. Persze a dicsekvő szülők nem érik be azzal hogy a sajátjukról áradoznak, akkor ránk kérdeztek, hogy és a miénkkel mi van? Erre elmondunk minden rosszat a sajátunkról és akkor nagyon sajnálkoztak, mi meg tönkre röhögtük magunkat. Úgy alakult, hogy mindkettőnk gyereke behozta a hátrányokat, közben ők is külföldre mentek mint mi, és akkor ugyanaz a csapat megkérdezte, hogy emlékeznek hogy a gyerekeink nagyon "problémásak" voltak, mi lett velük. Na és akkor kitört belőlünk a "paraszt", visszaadtuk a sok éves hallgatást. Elmondtuk hogy 7 évesen nemzetközi iskolákba járnak a gyerekeink, 1 nyelvet biztosan beszélnek, 2 másikat alap-középfokon, jó sportolók, stb. Szóval kidicsekedtük magunkat. Látni kellett volna a tekinteteket, na nem öltek meg vele, de nem tudtak örülni az örömünknek, pedig annak idején mi örültünk az ő gyerekeik sikereinek. Persze el is túloztuk a dolgot a hatás kedvéért, mert olyan gonoszak vagyunk DD. Bocs, hosszú lett, de ezt már tegnap megírtam, és elszállt sz éterbe. Szóval a megfelelő barátoknak mindent el lehet mondani, az nem dicsekvés, csak öröm, amit jól esik megosztani másokkal.

    VálaszTörlés
  16. Szia

    Hat en is szoktam gondolkodni, h vajon az en gyerekeim milyenek a "tobbiekhez" kepest :) (Pedig nekem ketto van :))) Engem foleg az erdekel(t) egyebkent, h mennyire sirosak/nyugosek masokhoz kepest.... Az elejen ugyanis egyaltalan nem voltak azok, most meg egyre jobban, foleg este/delutan.... Tudom, h addigra kifaradnak, meg minden, de vajon mashol is igy van (a keso delutanjaim ugy telnek kb, h egyszer az egyik, masszor a masik gyerekkel setalgatok a kezemben, mert csak igy nincs siras/nyuglodes...)

    (Persze forgast is megneztem, nem kell-e mar, de az ilyenek nem annyira erdekelnek - egyelore legalabbis :) (amugy mar forognak, csak amig az egyik hasrol hatra, a masik hatrol hasra - megosztjak a feladatokat :))))

    NS

    VálaszTörlés
  17. Turchi, köszi a bókot, meg hogy újraírtad az elszállt bejegyzsést :) Jaj, ez rémes lehetett úgy, hogy közben a fiadnak problémái is voltak. Mert egy a dicsekvésmaraton amúgy simán csak idegesítő vagy unalmas, na de amikor még az ember nem tudja, be fogja-e hozni a gyereke a lemaradást? (legalábbis én hajlamos vagyok mindenen parázni, de egyszer írtad, h te is)

    NS: na PONT erre vagyok én is kíváncsi leginkább! (+ jó alvó-e) De azt hittem, h akinek ikrei vannak, az van a legkönnyebb helyzetben ilyen szempontból, hiszen össze tudja őket hasonlítani. Legalábbis az egyik barátnőm, akinek szintén fiú-lány ikrei vannak, mindig meséli, hogy mennyire különbözőek, kezdve azzal, hogy az egyik akart és tudott szopni, amásik pedig nem. Amúgy pedig hogy van a hátad?? Én már alig bírom el, és reggelente majd meghalok a hátfájástól.

    (az enyém mindkét irányba megfordult EGYSZER. Mintegy megmutatva nekünk, h tud ő ilyeneket is csinálni, azóta megint csak a hátán kapálózik és várja a sült galambot :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán zavartak, megszoktam már, sőt még adtam is alá nekik, hadd érezzék még jobban magukat, mikor elmeséltem nekik hogy az enyém 2 éves koráig nem beszélt, 1 szót mondott csak, az is a papa volt persze. Még véletlenül sem mama.

      Törlés
    2. hat igen, az osszehasonlitgatas - allitolag nem jo, dehat adodik.... a nyugosseg mindkettonel fennall, igy azt nem tudom, h atlagos-e, vagy "elrontottam" oket, ilyen a szemelyiseguk, stb... ;) - hatam/karom kesz van (plane, h nem a pehelysulyba tartoznak) .... mondjuk neha a kenguruba teszem/szuk oket, ugy hordozom/zuk korbe korbe.... ;) ugy vmivel konnyebb.... Egyebkent szopas teren, nalunk is van egyertelmu kulonbseg - a kisasszony sokkal jobb ebben a tevekenysegben es jobban is szereti, mint a fiatalur. Ja, es egyebkent azt meg elfelejtettem, h a mi Bonhomme-unk is imadja, ha foglalkoznak vele, puszilgatjak, simogatjak.... :) a kisasszony is szereti, de nala az az erzesed, hogy kegyesen "elturi", mig a tesoja nagyokat kacag, gurgulazik.... a pelenkazoasztalon szinte mindig jokedvuek :)

      Törlés
  18. Cukik :))) ezek a hordozók tényleg olyan jól meg vannak csinálva, hogy noha a súly ugyanannyi, a hátnak tényleg más érzés. De Bonhomme sajnos nem szereti, ficereg, fészkelődik, és egy idő után ki akar jönni.

    VálaszTörlés
  19. Szia! : )

    Az en fiam most 6 honapos. Eleinte nekem is voltak felelmeim, hogy nem csinal e tul keson dolgokat vagy, hogy, amit csinal az meg normalis e?
    Aztan rajottem, hogy tok normalis minden, amit produkal. Egyebkent meg, ha nem lenne az, tuti szolna az orvos. Egyszer megkerdeztem, hogy gond e, ha meg nem fordult meg (ez 3 honapos koraba volt es csak azert jutott eszembe mert ismerosom fia, megfordult 3 honaposan...), az orvos azt mondta, hogy nem, hogy nem gond, nem is kell neki... Raadasul nagy is volt, mondtak is, hogy erot kell gyujtson, ha az egesz testet at akarja forditani a tuloldalra.
    Nekem nem tett jot, hogy mas anyukakkal beszelgettem ilyenekrol a legelejen, mert mindig csak tul aggodtam mindent... Most meg ugy allok hozza, hogy teljesen jo, amit es ahogy csinal.
    Es tenyleg. ( :

    VálaszTörlés