2013. március 6., szerda

Ida

Ma reggel bementem dolgozni, de haza kellett jönnöm, két okból kifolyólag is. Először is, készülődik megint valami reumaroham, ennek kapcsán fél 11-re már három orvossal is beszéltem telefonon, és két konzultációs időpontot is kaptam a hétre (a reumatológusom gratulált, olyan cuki!). De ezt majd elmesélem. A másik pedig az, hogy nem tudok koncentrálni, erről is írok majd talán. Már a lombikok alatt is sokkal nehezebben ment a munka, de most egyenesen képtelen vagyok dolgozni, bármilyen fellengzősen hangzik is. A hétre kiírt az orvos, úgyhogy most számolom a perceket a holnapi eredményig.

Addig is elmesélem, milyen hihetetlen dolog történt a barátnős hétvégén. Ehhez tudni kell, hogy a szállodánk Párizsnak azon a környékén volt, ahova nagyon ritkán megyünk Z-vel, viszont ott töltöttem az első három évemet: ott laktam különböző cselédszobákban, ott jártam egyetemre négy évig és ott voltam, túlzások nélkül állíthatom, iszonyúan boldog (bár ez a hétfői nap sem volt kutya!). Délután leraktam a cuccomat (Z. bevitt kocsival), és gyalog elindultam Kathrinért a pályaudvarra. Már évek óta nem jártam ebben a kerületben, szóval szó szerint megrohantak az emlékek. Benéztem az egyetem kávézójába: te jó ég, mennyit ültem itt mindenféle jegyzetekkel meg könyvekkel. Mennyi idő eltelt azóta, mennyi minden változott. Vajon mit szóltam volna, ha beleláthattam volna a jövőbe? Tetszett-e volna, ha látom 15 évvel idősebb önmagamat, amint elsétál az egyetem előtt és rácsodálkozik, hogy ma már mindenki laptoppal kávézgat? Arra lyukadtam ki, hogy igen, meg lettem volna elégedve magammal, szóval a nosztalgiába valamiféle öröm is vegyült.

Aznap este Kathrinnal kettesben vacsoráztunk, mert Nina későn érkezett, Helena pedig szombat reggel jött. Sok éttermet végigjártunk, egyik sem tetszett (milyen jó, hogy a sushit nem mertem bevállalni!), míg végül ráakadtunk egy szimpi kis helyre az egyetem közelében, még emlékeztem rá diákkoromból (nem mintha akkor meg tudtam volna fizetni). Egy ázsiai, de franciául tökéletesen beszélő fiatal lány szolgált ki minket, aki nagyon ismerősnek tűnt. Jobban megnézve viszont már nemcsak ismerős volt, de felismerni véltem. Csak hát, gondolom, nincsenek ekkora véletlenek a világon. Pont most, a nosztalgiahétvégén, amikor az Albumom is nálam van? Agyamra ment volna a nagy nosztalgiázás? Kathrinnal megkonzultálva végülis arra jutottam, hogy megkérdezem tőle, legfeljebb majd hülyének néz. Amikor legközelebb odajött, megszólítottam:

– Elnézést, az Ön keresztneve véletlenül nem Ida?
A lány (kissé csodálkozva): De igen…
Én (izgatottam): És a testvérét meg nem Bertille-nek hívják??
A lány (a nyakamba borulva): Tám-ko!!!

Ha filmen látom, el sem hiszem: Ida az a – most már felnőtt, 22 éves lány – akire 15 évvel ezelőtt vigyáztam, amikor ő még 7–8 éves cuki kislány volt. Az nem kifejezés, hogy órákig nem tértem magamhoz. Mint kiderült, Ida két hete jött meg Kambodzsából, és pontosan egy hete dolgozik abban az étteremben, ahova hosszas keresgélés után ültünk be Kathrinnal. Nos, ez a történet méltán bekerülhet a hihetetlen, de mégis igaz történetek közé. Így születnek monozigóta hármasikrek...

Másnap megittam egy kávét Idával, mert az étteremben nem tudtunk beszélgetni. Megmutattam neki az albumot, amelyben róla is volt két kép, meg egy rajz, amit anno nekem készített. Ezt az albumot egyébként az első évem után csináltam, tele van fotóval, metrótérképpel, képeslappal, múzeumi belépővel stb. és amúgy Budapesten tartom nagy becsben. De annyira, hogy amikor egyszer azt hittük, hogy betörtek hozzám, az első gondolatom az album volt.

Idát és Bertille-t Vietnámból fogadták örökbe a szüleik. Most elmeséltem Idának, hogy amikor először megláttam őket, jól meglepődtem, mert az anyjuk telefonban nem tartotta fontosnak megemlíteni ezt a kis részletet. Emlékszem, a szülők nyitottak ajtót, majd a nappaliba érve megláttam a lányokat. Akkor, 21 évesen még soha nem találkoztam ilyen variációval (európai szülők, vietnami gyerekek), úgyhogy jó hangosan majdnem megkérdeztem tőlük: – Na jó, de hol vannak az Önök kislányai?? (értsd: a szomszéd kis ázsiaiakat már látom)

Ida elmesélte, hogy őt még egy vietnami kórházból hozták el a szülei, hogy valójában nem édestestvérek Bertille-el (ezt mondjuk mindig is gondoltam, annyira mások voltak), hogy Bertille-t viszont árvaházból adták örökbe, mert hepatitiszes volt (ezt sem tudtam). Elmondta azt is, hogy ő is szeretne örökbefogadni, ha majd családalapításra kerül a sor, és hogy nem igazán szeretné felkutatni a biológiai szüleit, vagy talán majd egyszer, mindenesetre most mással van elfoglalva.

Kislánynak is nagyon aranyos volt, és nagyon helyes fiatal lány lett belőle. Annyira jó volt hallani róla, a szüleiről, a húgáról, a családjáról. Abban az időben az ő lakásukhoz tartozó cselédszobában laktam (kilátással a Sorbonne-ra…), és ebben a szobában, ahol annyi bulit rendeztem és barátnőket szállásoltam el, és ahonnan egyszer a szél kivitt egy franciául írt szerelmes levelet, amihez egyébként semmi közöm nem volt, csak valakinek le kellett fordítanom magyarra, mert ez a valaki éppen egy magyar pasiba volt hulla szerelmes, szóval ahonnan ez a levél kireppent, és szépen átszállt a szomszéd filozófiaszakos csajhoz, aki viszont buzgón áthozta nekem, és én meg azt sem tudtam, hogyan magyarázzam meg ezt a erotikus töltésű, enyhén szólva felfűtött levelet… na szóval, ebben a szobában most Ida lakik!

UI: Az étteremben kisebb fajta szenzációt keltett a Nagy Találkozásunk. Egy kissé távolabb ülő pár nem habozott, és megkérdezett minket a részletek felől. Olyan volt, mintha hájjal kenegettek volna, amikor a nő azt szerette volna tudni, hogy de most tulajdonképpen melyikünk vigyázott melyikünkre?

Ida (balra) semmit nem változott

18 megjegyzés:

  1. Szeretném ha tudnád hogy mindhárom utolsó bejegyzésedtől kicsordult a könny a szememből! :) Milyen gyönyörű időszakot élsz most meg, és micsoda elképesztő történések!

    VálaszTörlés
  2. En libaboros lettem. Micsoda jo tortenet! :)

    VálaszTörlés
  3. A helyeden vagy, Tamko! Benne az ÉLETED kellős közepén. Ritka dolog (adomány) ez, azt hiszem! Így és ezen az úton haladj tovább!
    :-D

    VálaszTörlés
  4. Várt lány várat nyer :) és persze csupa "véletleneket"! nagyon filmbe illő történet, nem csoda, hogy ennyire feldobódtál!

    VálaszTörlés
  5. Ez hihetelen. Komolyan szóhoz sem jutok. Nem ismered veletlenul azt a regi hanglemez boltot, ami ilyen ket szintes de ha belepsz rogton el kell dontened hogy le vagy fel mesz a lepcson? Azt hiszem a Boulvard Saint-Michel-en van.

    VálaszTörlés
  6. Ennek a hétvégének csak érzem a nagyszerűségét és különlegességét, anélkül, h meg tudnám fogalmazni. Tényleg úgy érztem magam, igen, hogy az életem kellős közepén vagyok, ahogy Egynyulacska is írja. És ezek után egy pozitív teszt! :))

    VálaszTörlés
  7. Eszter, anno biztos ismertem, mert ez ő lakásuk pont a Bld St Michel-en volt, de így nem rémlik. Van ott talán egy Gibert Joseph...

    VálaszTörlés
  8. Persze, hogy ismered, most latom, hogy ez egy one of a kind uzlet. www.boulinier.com. A lenyeg az, hogy en '99- ben vasaroltam ott egy Jamiroquai kazettat es nagyon tetszett a bolt. Szoval megjegyeztem magamnak :) Ot es fel evvel kesobb, Zolival megcsak emaileztunk (ugyanis Interneten ismerkedtunk meg) es szoba jott Parizs, mert ott dolgozott akkor az Anyukaja. Erre elmeseli, hogy az a kedvenc helye es orakig szokott ott nezelodni, valogatni. Azt hittem lehidalok, volt egy-ket kozos pont, nna :) Aztan a harmadik randinkon kaptam tole egy Jamiroquai dvd-t, pedig O ki nem allhatta. :)

    VálaszTörlés
  9. Ja, ez az ahol használt cuccokat lehet kapni? A ti történetetek sem rossz... :))) Nem is tudtam, h interneten ismerkedtetek meg!

    99-ben lehet, hogy elmentünk egymás mellett az utcán, én 2000-ig azon a környéken laktam :)

    VálaszTörlés
  10. Hát rakd egymás mellé a kabátos fotóddal - te sem sokat... :)

    VálaszTörlés
  11. egyrészt libabőr nálam is megvolt, másrészt azonnal kezdj el lottózni, ki tudja...?
    mimi/réka

    VálaszTörlés
  12. De szép történet:) Köszönöm, hogy leírtad nekünk:)

    VálaszTörlés
  13. Tamko, csodás történésekkel teli időszak! :))
    Nagyon várom a holnapi jó híreket is!

    VálaszTörlés
  14. Juj, de jó volt olvasni ezt a bejegyzést is!!! Fantasztikus történet volt. Annyira örülök ennek a nagy találkozásnak.
    Jót röhögtem ezen: "Na jó, de hol vannak az Önök kislányai??"

    VálaszTörlés
  15. Esti, sztem ezeken a képeken felismerhetetlen vagyok amúgy. De vicces, mert tényleg hasonlít a két kép egymásra, viszont saját magamra nem.

    Mimi, hát én lottóztam! :) (=lombik)

    VálaszTörlés
  16. Hát , Tamkó, visszaolvastam, kicsordultak a könnyeim!!!!
    Gratulálok!!!!!!
    És valóban nincsenek véletlenek, 2-án nyitottam egy blogot és az első (eleddig egyetlen...:-) bejegyzés Neked szól!
    (Belinkeltem volna a Valaki helyére a blogod címét, de nem tudtam..., bocsi!)
    Tessék: lujzakutya@blogspot.com
    Helga voltam / eddig!

    VálaszTörlés
  17. Szia Helga! Nahát, nagyon köszönöm!! :)) Sok sikert a bloghoz, meglátod, nagyon rá lehet szokni!

    VálaszTörlés