2013. február 2., szombat

Társadalmi célú figyelmeztetés

A héten az iskolai zaklatásról fordítottam. Meglepve láttam, hogy mennyi reklám létezik (főleg Amerikában), hogy felhívják a figyelmet az agresszió ennek a formájára. Szeretem ezeket a társadalmi célú hirdetéseket. Szerintem tök jó módja ez az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásának, nemrég láttam óriásplakátokon pl. Down-kóros gyerekeket és felnőtteket azzal a felirattal: Down-kóros vagyok. És akkor mi van? Franciaországban a gyümölcs- és zöldségevésért, valamint a tejivásért is szoktak kampányolni, sőt, a rádióban még a szellőztetés fontosságáért is síkra szállnak.

Kitaláltam én is egy ilyen reklámot. Olyat, ami ha létezett volna 10 éve, talán most nem tartanék itt. Valahogy így képzeltem:

*****

Vidám és jól öltözött, 30 körüli csajokat látunk messziről egy kávézóban beszélgetni. Trendi környezet, spagettipánt, latte macchiato, utcazaj. A kamera közelít. Halljuk a beszélgetésüket. Az egyik lány azt magyarázza:

Még várunk. Előbb léptessenek előre, költözzünk el, meg tudjátok, először el akarunk még utazni Thaiföldre...

A többi lány helyesel.

Vágás. A képernyő fokozatosan elsötétül és óra ketyegését halljuk. Nagybetűs felirat: NE VÁRJ A GYEREKVÁLLALÁSSAL!  Új kép: ugyanaz a csini csaj WC-n ül és negatív teszt felett sír. Drámai zene. A háttérben lesújtott ábrázatú pasi szomorkodik.

Narrátor: 35 év fölött a teherbeesés valószínűsége X%-kal csökken, a terhességi komplikációk viszont Y%-kal növekednek. *

Új kép: A pár meddőségi központban ül, nőgyógyász lombikról magyaráz. A kamera közelít az arcokra, amelyet gondterheltek. Narrátor: Az életkorral a nők termékenysége romlik. 40 év fölött a terhesség legnagyobb kockázata az, hogy létre sem jön.

*****

Így elsőre felesleges rémítgetésnek tűnhet. De nem az! Még karácsony előtt beszéltem az egyik irodaszomszédommal (36), akik elmondása szerint még várnak, mielőtt belevágnak. De mire? Amíg nem próbálta, nem tudhatja, hol helyezkedik el a termékeny-nem termékeny skálán. És hány nőtől hallom, hogy ne izguljak, mert ma már 40 felett mindennapos szülni, sőt, a mai modern világban ez magától értetődő, már-már normális. Megváltozott a társadalom, mondják, de arra nem gondol senki, hogy a női test nem változott semmit. Szerintem a fogamzásgátlás és az abortusz könnyen elérhető volta miatt gondolják az sokan (én is anno), hogy a teherbeesés is füttyszóra megy.

Ezzel a kisfilmmel talán el lehetne érni, hogy a meddőségi központokba picit kevesebb utolsó pillanatos nők járjanak. Mert a valóság az, hogy én ott fiatallal alig szoktam találkozni. A legutóbb a kórházi felvételkor egy olyan pár várakozott előttünk, akikről biztosan nem gondoltam volna, hogy azután egy osztályra kerülünk, hiszen mindketten jócskán benne voltak a 40-es éveikben.

Harmincas, boldog párkapcsolatban** élő lányok! Ne várjatok!


* Az adatokat meg kell valami komoly forrásból szerezni
** Akik későn találkoztak a nagy Ő-vel, azokra ez az egész persze nem vonatkozik.

46 megjegyzés:

  1. Szívesen megrendezem, van ötlet... :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ötlet. Egy csomó harmincas ismerősöm járt így: vártak erre, vártak arra, aztán meg nem akart jönni a gyerek.
    Az meg már saját megfigyelés, hogy szerintem nagy bűnösök a fogamzásgátlók, mert -érdekes módon- a "cigány soron" senki nem jár meddőségi kp-ba. Soha nem szednek tablettákat, és vígan szülnek még 35 felett is. Biztos van meddő roma származású nő is, de én még nem láttam egyet sem. Valamit jól csinálnak, vagyis jobban.
    ETAMA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én láttam kettőt is, ugyanoda jártak rendelésre, ahova én, az egyikük 30 körüli volt, a másik 22-23, elzáródott petevezetékkel. Szerintem simán vannak, csak nem feltétlenül jutnak el az asszisztált reprodukciós centrumokba.

      Törlés
  3. Szerintem is jó ötlet, tetszik.
    Viszont szerintem sajnos sokszor nem feltétlenül tudatos döntés születik, hanem úgy alakulnak a dolgok, hogy az emberek későn találják meg a prájukat. Én 31 évesen találkoztam a férjemmel, és előtte ugyan voltak hosszabb kapcsolataim, de bármelyikbe hiba lett volna gyereket szülni, mert mindenképpen válás lett volna a vége.
    Arról sajnos nem tudok nyilatkozni, hogy ha 25 évesen ismerem meg a férjemet, mennyit vártunk volna, mert korábban a megfelelő pasi hiányában iazából fel sem merült a kérdés. De általánosságban abszolut igazad van.

    ETAMA: a BMC-ben eddig ahányszor voltunk, volt legalább egy roma pár is a váróban, elsőre csodálkoztamis kicsit, sőt, bevallom, még össze is súgtunk G-vel, de végülis miért ne lehetne nekik is fizikia problémájuk bármelyik oldalon, és csak azért mert az "átlag" roma család sok gyerekes.. szóval akkor első alkalommal ezt végiggondolva utólag már szégyelltem magam, hogy iylen általánosító kirekesztő véleményem lett zsigerből, szóval azóta igyekszem javulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod: kivétel erősíti a szabályt. De viccet félre, ezt most tényleg mellettük mondtam, és nem "cigányozás"-ként.
      Komolyan ráfeküdnék az orvosok helyében egy olyan tanulmányra, amiben azt vizsgálják, hogy mennyivel gyakoribb a meddőség a fogamzásgátlót szedett nőknél, mint azoknál, akik életükben nem nyeltek le egy szemet sem. Lehet hülyeség, de ez jutott az eszembe.
      ETAMA

      Törlés
    2. Nem okoz a fogamzásgátló meddőséget, ilyen ne terjedjen. Sőt aki hajlamos a korai petefészek-kimerülésre, annak direkt jó, ha fogamzásgátlót szed, mert megmaradnak a petesejtjei idősebb korára. Hogy miért van kevesebb cigány a meddőségi ambulanciákon, annak ezer oka van, de ez pont nem tartozik közéjük.

      Törlés
    3. Nem sarkítottam ennyire, hogy a fogamzásgátló okoz meddőséget. Azt írtam, hogy kíváncsi lennék gyakoribbak e a meddőségi problémák azoknál, akik szedtek, mint azoknál, akik soha.
      Ezt a roma témát meg sajnálom, hogy felhoztam, mert könnyen félreérthető, és én senkit nem szerettem volna megbántani.
      ETAMA

      Törlés
    4. Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy az alsóbb társadalmi rétegekből származó nők nem olyan ész-központúak, mint mi (ők pl. nem blogírással töltik az idejüket), hanem sokkal inkább ösztön-és érzelemvezéreltek. Így jóval könnyebben érkezik a gyermekáldás, akkor is becsúszik a baba, ha védekeznek...

      Törlés
    5. Nem gyakoribb, sőt sok szerző szerint inkább védenek a meddőség ellen, ennek megvan a maga értelmes magyarázata, most nem fejtem ki. Egyébként az is egy hülyeség, hogy időnként abba kell hagyni pár hónapra, hogy "kitisztuljon a szervezet", ilyen nincs, semmi értelme, mégis egy csomó nő csinálja, sokszor még orvosok is javasolják.

      Törlés
    6. Kedves IKL! Mi a véleményed a spontán ciklusból csinált lombik vs. stimulált ciklusból csinált lombik közötti különbségekről. Most teljesen félre téve a számszaki esélyeket, mert azt én is értem. Csak a számok törvénye miatt nem szeretik a meddőségi kp-ban, vagy más okai is vannak? Gondolom kiszámíthatóbb a "kézi vezérlés", de még ezen kívül egyebek? Tényleg kíváncsi vagyok. Csak mert az a parám, hogy jó eredményekkel, csak petevezető hiánya miatt, azért nem sikerül stimulálva nekem, mert a szervezetem bekavarodik a gyógyszerektől (mindig hamarabb megjött az utro ellenére is). Egyszer sikerült, akkor pont természetes ciklusban, fagyasztott embrióval, bár nem lett happy end (6 hét után megállt a fejlődés).
      Kösz, ha válaszolsz!

      Törlés
    7. Igen, kedves Névtelen, igazad lehet ebben, hogy a hozzáállásban is kereshető a különbség.

      Törlés
    8. Hát a stimuláció lényege, hogy több petesejt legyen. Spontán ciklusban csak egy, néha két petesejtet lehet nyerni, egy jól sikerült stimuláció pedig 10-15 petesejtet jelent. Általában ebből nem termékenyül meg mind, néhány kóros megtermékenyülést mutat, de sokkal jobb eséllyel lesznek szép embriók, amikkel jobb a klinikai terhességi arány, plusz ha van elég embrió, akkor fagyasztani is lehet belőle, ezzel tovább növelve az esélyeket újabb stimuláció és punkció nélkül. Az első lombikokat spontán ciklusból csinálták, tehát működik az is, de a stimulációnak a veszélyei mellett azért úgy tűnik, jóval több a haszna. A transzfert lehet csinálni spontán ciklusban vagy elő lehet készíteni (rá lehet egy kicsit segíteni) kívülről adott hormonokkal a nyálkahártyát, ez utóbbi ártani biztos nem fog, ettől nem kell félni. Egyébként most szegem éppen meg a szabályomat, hogy nem szakmázom többet, én csak filmet rendezni akartam, a fogamzásgátlót nem bírtam egyedül szó nélkül hagyni... Vannak veszélyei a fogamzásgátlóknak, de azért van elég sok előnyük is és ötmilliárd tévhit kering szegényekkel kapcsolatban.

      Törlés
    9. "Sőt aki hajlamos a korai petefészek-kimerülésre, annak direkt jó, ha fogamzásgátlót szed, mert megmaradnak a petesejtjei idősebb korára. "

      ?!?
      OMG. Légyszi mondd, hogy most csak viccelsz. Fenti gondolatmenetet követve a fogamzásgátló ezek szerint kvázi megállítja az időt: az az időszak, amíg szedjük, nem veszik el a termékeny éveinkből, épp ellenkezőleg, kitolja azt!!

      Voltam olyan barom, hogy fogamzásgátlót szedtem a legtermékenyebb éveimben, 20-28 éves koromig. Aztán leálltam vele, fél év múlva spontán teherbe estem, szültem egy egészséges gyereket, és ezzel gyakorlatilag vége is volt a termékenységemnek. Azonnal terveztük a kistesót, de 30 évesen komoly cikluszavarom lett, 32 évesen (!) diagnosztizálták a korai petefészekkimerülést, alig 35 évesen meg azt, hogy kvázi kimerültek.
      Az én petesejtjeim, amit azzal a 8 évnyi fogamzásgátlóval olyan frankón "megspóroltam" idősebb koromra, vajon most hol vannak? És nem, nem voltam alapból genetikai selejt, egyik ágon sincs semmi family history-m se meddőségre, se korai petefészek-kimerülésre (anyámnak 49 évesen maradt el a menstruációja, és nagyanyáimnál sem történt ennél korábban).
      Belinkelnéd légyszi azokat a tanulmányokat, amelyek alátámasztják a fenti állításodat? Tényleg kíváncsi lennék rá.

      Törlés
    10. Ez egy tök logikus gondolatmenet, most mit magyarázzak rajta? Amiatt ne aggódj, hogy szedted a tablettát, az biztos nem ártott ebben a kérdésben. Korai petefészek-kimerülést ezer dolog okozhat, nemcsak a genetika (egyébként abból is sokféle van), hanem autoimmun betegségek, toxikus ártalmak, vírusfertőzések stb., meg hát egy csomó esetben nem tudjuk az okát. Nem minden esetben értelmes fogamzásgátlókon gondolkodni, de bizonyos esetekben igen, még kemoterápia mellett is volt, hogy segített. Illetve k.p.k.-ben történő stimuláció előtt a f.g. leviheti a magas FSH-t és érzékenyebbé teheti a szervezetet az FSH-val és LH-val szemben, így néha ki lehet csiholni egy-egy tüszőérést.
      Egyébként meg megmondtam, hogy nem fogok szakmázni mindenféle blogokban, ha ennyire nem bírod ki cikkek nélkül, akkor írj ide emailt és küldök: indiaikenyerlepeny@gmail.com
      Bár hogy őszinte legyek, én komolyan nem értem, hogy mit várunk ettől a cikkeken való erőlködéstől.

      Törlés
    11. Tök logikus gondolatmenet??
      Legnagyobb petefészekállománya a huszonpárhetes lánymagzatnak van, mire megszületik, addigra ez a szám már drasztikusan csökken, és mire a pubertáskorba ér, már csak párszázezer petesejt marad a kezdeti többmillióból, és hát ugye nem ovulálásokkal veszítette el ezeket. Az évek előrehaladtával rohamosan csökken tovább az állomány, ha ovulál, ha nem.

      A fogamzásgátló szedése NEM védi meg a petesejtállományt és tolja ki a termékeny éveket. Az egy dolog, hogy a szedése alatt nincs ovuláció, de sejtvesztés attól még továbbra is van. Ha nem így lenne, akkor aki 15-20 évig szedi mondjuk, semmiről nem marad le, hiszen cserébe majd akár 55-60 évesen teherbe eshet. (?!? hát ez tényleg tök logikus!)

      4 évvel ezelőtt, amikor megelégeltem, hogy 14-17 naponta vérzek (és ezekben a ciklusokban is ovuláltam, vérvétellel, uh-val bizonyítottan!), 4 hónap erejéig visszamentem a fogamzásgátlóra, mert azt reméltem tőle, hogy így legalább kicsit pihentethetem a petefészkeimet és nem pazarlom olyan gyorsan a petéimet. A Monash IVF professzora világosított fel, hogy ez sajnos egyáltalán nem így van, és mondta el, amit a fenti bekezdésben leírtam. A professzor nagyon komoly karriert ért el reproductive endocrinology & infertility területen, a téma vezető szakértője az intézetben, ahol az első, általa világra hozott lombikbabák azóra már a harmincas éveiket tapossák. Írt 6 könyvet, vagy 150 tudományos publikációt, 50 tankönyvfejezetet, és mindez csak apró kis szeletkéje az érdemeinek, elért eredményeinek. Megtiszteltetés számomra, hogy ha csak rövid időre is, de találkozhattam vele és beszélgethettünk egy kicsit. Számodra nyilván én is csak egy lenézett "internetes beteg" vagyok, de vele azért csak nem szállsz vitába, ugye? ;)

      Óriási tévedés, hogy a fogamzásgátló szedése megoldás lehet a későbbi petefészektartalék-problémák kiküszöbölésére; és ennek terjesztése komoly károkat is okozhat, mert - és ezt én mondom, a saját kis olvasmányaim, infogyűjtéseim alapján - nemhogy nem tolja ki a termékeny éveket, de bizonyos esetekben kifejezetten káros lehet a szedése a későbbi petefészekműködést illetően.

      Törlés
    12. Ezüstmackó. Miben segíthetek én Neked?
      De most komolyan. Mit szeretnél?

      Nyugodtan rám hányhatod itt az összes frusztrációdat és kiélheted rajtam ezt a furcsa vágyadat, hogy rám bizonyítsd, hogy lám, milyen hülye vagyok, ha ez Neked örömet okoz és ideig-óráig kompenzál.

      Én igazából azt érzem Rajtad, hogy tele vagy dühvel, arroganciával és egy jó adag hisztériával és én vagyok az ideális célszemély, akire ezt rányomhatod, de talán ez nem rólam szól. Attól mindenesetre nem lesz több petesejted, hogy eljátszod az opponensemet.

      Maradjunk annyiban, hogy a tudományban a legtöbb finomság nem fehér vagy fekete, még inzulinrezisztenciában sem, pedig tudjátok, hogy az a halálom. A fogamzásgátlók esetleges kedvező hatásairól léteznek cikkek és igen, mint azt már az előbb is leírtam, a petefészek-kimerülés bizonyos típusaiban logikus, hogy a használatuk jótékony lehet. Vannak olyan cikkek, amik ezt megerősítik, vannak, amelyek cáfolják, nem eldöntött kérdés. Abban igazad van, hogy bizonyos esetekben felmerülhet kedvezőtlen hatásuk is, de ez kevésbé bizonyított és a speciálisan a fogamzásgátlókkal foglalkozók szerint ilyen hatással nem kell számolni. Nem írtál e-mail-t, tehát gondolom ez a része annyira nem érdekel, inkább a "közönségnek játszol" vagy magadnak vagy tényleg nem tudom, hogy mit akarsz.

      Tuti biztos vagyok benne, hogy a következő válaszodban el leszek mondva egyrészt bunkó állatnak, hogy ilyeneket írok, másrészt meg majd azt írod, hogy "na ugye, hogy nem tud mit mondani" és akkor majd örülhetsz. Én nagyon szívesen mondom Neked azt, hogy okos vagy, mindent jobban tudsz és egy senkiházi szar vagyok Hozzád képest, ha ez tesz boldoggá. Ugyanakkor szerintem inkább öld abba az energiádat, hogy felkeresel valami pszichológust és ezt most minden rosszindulat nélkül mondom, talán sikerülne egy kicsit elrendezni a gondolataidat és nem szorulnál ilyesmire.

      Azt hiszem, nagyjából tisztában vagyok vele, hogy mik az erősségeim és mik a gyengeségeim (vannak és bár ezek nehéz dolgok, de igyekszem javítgatni rajtuk, nem mindig sikerül sajnos, de hogy speciel a szakmát igénytelenül csinálnám, vagy légből kapott állításaim lennének, azt nem sorolom ide). Viszonylag sokat tudok a tudományos - orvosi - publikációkról és mindenféle professzorokról, csak nem érzem ízléses dolognak ezt domborítani.

      Szerintem nagyjából elmondtam, amit szerettem volna, én nem fogok a Pubmed cikkein pörögni egy személyes blog kommentjeiben, mert annak nem ez a helye és nem ez a módja és a stílusa sem ilyen. A postafiókom továbbra is él.

      Törlés
    13. Én meg azt hittem, beszélgetünk, értelmes emberek módjára. Őszintén sajnálom, hogy amikor elfogynak az érvek, papírforma szerint azonnal jön a támadás és persze az ilyenkor elmaradhatatlan személyeskedés, amire aztán tényleg nem sajnáltad a karaktert. Ahogy eddig, most sem fogod vissza magad, ezúttal már nyíltan nekem esel, és dühös, hisztis, arrogáns p*csának írsz le, ja és még pszichológushoz is küldesz :D :D

      5 éve írom a blogom; ezalatt az idő alatt nem kevés hozzászólást, privát levelet kaptam már. Érdekes módon soha, senkitől nem kaptam még rosszindulatú megjegyzést, senkivel nem vesztem össze.
      Az egyedüli bűnöm az volt most, hogy Audrey blogját olvasva szóvá mertem tenni, hogy BÁNTÓ volt amit és ahogyan írtál az internetes betegekről. Nyugodt hangnemben leírtam, hogy mi, páciensek sajnos miért nem engedhetjük meg magunknak, hogy 100%-ban bízzunk x orvosban aki az utunkba kerül, és próbáltam azt is elmondani, hogy nem feltétlenül kell mindenkit lealázni, aki az interneten keresgél, mert sajnos ennek oka van, és gyakran igen nagy haszna is. Nem vetted a lapot, bocsánatot nem kértél a lekezelő stílusért (az nyilván nagyon rangon aluli lenne), ehelyett kötekedtél, kikeltél magadból, amit végül inkább nem is reagáltam le.

      Teljesen véletlenül futottam beléd ismét Tamko blogján. Írtad, hogy a fogamzásgátlóról alkotott tévedéseket nem bírtad szó nélkül hagyni. Amit írtál, azt meg sajnos én nem tudtam szó nélkül hagyni. Hadd kérdezzem meg: amíg Te cáfolsz meg valakit, addig kerek a világ, de amikor kivételesen Téged merészel valaki megkérdőjelezni, akkor vérfürdőt rendezel? Miért rettegsz ennyire a képzett betegektől? Miért dől össze a világ, ha valaki véletlenül megkérdőjelezi egy mondatodat? Miért nem próbálod meg néha egyenrangú partnerként kezelni a másikat? A legőszintébben írom, hogy biztos vagyok benne, hogy egy nagyon intelligens, magasan képzett, nagy tudású, jó szakember vagy a magad terültén - kérlek legyen annyi önbizalmad, hogy tudd, ezt más is így látja, és nem kell azonnal cafatokra tépni azt, aki egész véletlenül egy mondatoddal nem ért egyet. Ilyen van, ettől még nem dől össze a világ. Miért nézel le ennyire mindenkit?

      Orvosként, tényként írtad a következőt: "Sőt aki hajlamos a korai petefészek-kimerülésre, annak direkt jó, ha fogamzásgátlót szed, mert megmaradnak a petesejtjei idősebb korára."
      Nekem, aki huszonévesen 8 éven át szedtem a fogamzásgátlót, 30 évesen meg korai petefészekkimerülésem lett, és 6 éve (!) tök hiába próbálok teherbe esni, szerinted milyen volt ezt olvasni?

      Az meg, hogy a "közönségnek játszom"... :D Te miért nem privátban válaszoltál Etamának? Na ugyanezért írtam én is ide; mert itt kezdtük megvitatni, ide tartozik. Azért, hogy ha bárki rákeres a neten, és olvassa amit írtál, akkor rögtön alatta olvashassa egy olyan páciens hozzáfűzött gondolatait is, akinek SAJÁT, igen mély tapasztalata is van sajnos ezen a téren, és gondolkodjon el, mielőtt a későbbi petefészekállományát megvédendő, fogamzásgátlóhoz nyúl.

      Őszintén sajnálom, hogy ennyire felhergeltelek, nem állt szándékomban. A fentiekre nem várok választ, a kérdések költőiek, úgyhogy itt zárjuk is le légyszi. Tamkotól pedig elnézést kérek.

      Törlés
  4. Bizony, én is folyton riogatom a párban elő barátnőimet, hogy ha nem jön spontán hónapok óta, ne várjanak a kivizsgálással. De félnek szembesülni szerintem azzal, hogy valamelyiküknél gond van... Nem veszik komolyan, mert xy is 45 éves, és megis szült... Holott ezek egyedi esetek. A barátnőim egy másik köre pedig még meg sem találta a párját, akinek szülhetne, őket nagyon sajnálom, mert ki tudja, lehetnek-e majd anyák 40 felett. Én is hamarabb szerettem volna elkezdeni az AR-t, már akár 10 éve, de akárkivel nem lehetett, szerencsére jött Sz :) Tamko, ezt a reklámötletedet el kellene adnod egy meddőségi központnak, nagyon hatásos!

    VálaszTörlés
  5. Örülök, h tetszik az ötlet, ingyen adom, csak vigyék! :))

    Nem lehet, h ha valaki hosszú ideig szedi a fogamzásgátlót, azért lesz nagyobb valószínűséggel meddő, mert pont hogy hosszú ideig szedte TEHÁT már nem egy mai csirke? Nem az orvossághoz van köze a dolognak, hanem a korhoz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos, hogy ez is "bejátszik", nagyon is.

      Törlés
    2. Hát de hogy valaki sokáig pöcsölt, azért ne a gyógyszert hibáztassuk már...

      Törlés
  6. érdekes ez a meddőség-fogamzásgátló párhuzam, én pont úgy képzeltem, hogy többek között a fogamzásgátlók miatt van pl több ikerszülés, mert a sok hormon megbolondítja a szervezetet. vagy ez is hülyeség? (nyilván.)

    VálaszTörlés
  7. En mondjuk kesön szultem (benne vagyok a bocsanatos kategoriadban, kesön talalt ferjet; bar erröl mas a velemenyem, szvsz lehetetlen elöre tudni, hogy a szivszerelmed majd milyen apa lesz, merthogy lehetetlen elöre tudni, mi az, hogy gyereketek szuletik, az elmelet hosszu es most tkp. lenyegtelen) es a medösseg lehetösegenel sokkal nagyobb bajnak erzem, hogy elfelejtjuk azt, hogy egy gyereket nem csak meg kell szulni, fel is kell azt nevelni. Ami nem ket-harom ev. Esetleg meg szeretnenk neki egy testvert is, ne adj` Isten szeretnenk talalkozni az unokankkal, stb., stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és mindez sokkal-sokkal fárasztóbb és megterhelőbb harminc fölött...

      Törlés
    2. Lehet, ezt nem tudom, nekem csak joval 30 fölött lett gyerekem. En mondjuk az elfogados tipus vagyok, ez van, valahogy ki kell birni. A fiam 2,5 eves koraig nem aludt 3 oranal többet egyfolytaban, es meg most sem alussza vegig az ejszakat, egyenlöre tuleltem. De ezerrel jobb anya/feleseg/munkaerö lennek, ha alhatnek mondjuk 6 orat minden ejjel.

      Törlés
  8. Nagyon igazságtalannak tartom, hogy sehol sem jelenik meg a filmben a férfi/leendő apa. A film terve pontosan azt a társadalmi felfogást tükrözi, amely ma a leggyakoribb - és legelhibázottabb, teszem hozzá. A gyermekvállalás halasztásáért a közbeszéd szinte kizárólag a nőt teszi "felelőssé" - ki vádlóbban, ki empatikusabban. Körülöttem szinte mindegyik anya gyakorlatilag egyedül neveli a gyermekét, gyermekeit, az apa mintha teljesen hiányozna. Nem csak azokról az esetekről beszélek, ahol este 7-kor esik be az ajtón, hanem ott is, ahol dolgozhatna rugalmas munkaidőben, vagy hétvégén, amikor otthon van, sem néz fel az újságolvasásból. Látok sok-sok egyedül kínlódó, de férjjel élő anyát, és látok nagyon sok kettétört pályát. Nem mondok karriert, mert az női vonatkozásban, gyermekszüléssel összefüggésben szitokszó. Senki nem beszél az alkalmazásnál fellépő hátrányokról, mely a huszonéves nőket érik, az interjúk során feltett "akar-e gyermeket" kérdésről. És senki, az égvilágon senki nem kérdezi meg, hol van az apák helye a gyermeknevelésben, hol van az ő szerepük abban, hogy a szó legszorosabb értelmében választani kell gyermek és munka között? Számtalan kutatás rámutatott, az agyonajnározott részmunkaidő, ha az anya rendelkezésére áll is, egy perccel sem növeli a férfiak házimunkára, gyermeknevelésre fordított idejét. A gyermekszülés későbbi életkorra tolódása annyira, de annyira komplex (és univerzális a nyugati világban), hogy megengedhetetlenül egyoldalú csak a nőben keresni az okokat.

    VálaszTörlés
  9. Molly: az igaz, h 30 fölött már fáradkékonyabb az ember (mondjuk inkább 35 fölött), de annyiban jobb ez az időszak, hogy más az ember időérzékelése. Húsz évesen három év iszonyú hosszúnak számított, bele sem tudtam gondolni igazából, milyen lesz 3 év múlva (határozottam emlékszem). Szerintem 35 fölött az ember már tudatában van az időnek és jobban ki is használja, nem? Én legalábbis a mindennapjaimban ezt tapasztlom. Sokkal inkább tudok a „mának élni”, ami 30 alatt érthetetlen közhelynek tűnt számomra. És a nehezebb időszakokat is könnyebben átvészelem, tudván hogy úgyis rohan az idő...

    VálaszTörlés
  10. Kecs: igen, egyetértek, hogy az a nő, aki későre tervez gyereket, nem gondol bele abba sem, hogy hogyan fogja fölnevelni. Bár szerintem az ember mindig arra játszik, hogy fiatalos marad és fitt... (mondom én ezt egy 64 éves pasival!)

    Mi a teóriád késői találkozásokról? Érdekel! (nekem is van :))

    VálaszTörlés
  11. Réka: nem direkt maradt ki az apa, tényleg bele sem gondoltam. Matriarchális társadalomban élünk :)) Na, de viccet féltretéve, ha kimaradt, annak tényleg az az oka, hogy manapság egy nő dönt általában arról, h akar-e gyereket, nem? Nyáron Z. rokongyerekeivel beszélgettem és a 10 éves kislány felsorolta a leendő gyerekeinek nevét - de mind ilyenek voltunk, nem? Egy nő tervezi és várja at anyaságot (most persze általánosítok), egy ffinek soha nem ennyire fontos (persze vannak kivételek). Talán ezért gondoltam azt, hogy a reklámban csajokat kell megszólítani - ráadásul milyen ismerős a szitu, barátnők közötti beszélgetés gyerekténáról. A pasik között ez azért ritka.

    Szóval én nem a nőket hibáztatom, egyszerűen csak úgy gondolom, ez a gyerekvállalás a nőkön múlik leginkább egy párkapcsolatban. És persze egyetértek, hogy a feltételek nem mindig adottak ahhoz sajna, hogy egy pár egyetem rögtön a családalapításon gondolkozzon.

    Te hogy csinálnád a filmet?

    VálaszTörlés
  12. Tamko: szerintem nagyon is fontos szerepe van az apanak. Ezt ugy mondom, mint egy olyan lany, aki korai petefeszek kimerulest szenvedett 14 evesen, es akinek 5-10% eselyt adtak, hogy valaha is gyereke szulethessen. Rettegek attol, hogy egy olyan ferfivel fogok talalkozni, akinek fajdalmat fog okozni, hogy nem lehet gyerekem..mert en a sajat keresztemet meg csak-csak el tudom viselni, de azt, hogy mas is hordja, egy olyan ferfi, akit szeretek es tiszta szivbol szeretnek egy kisgyerekkel megajandekozni, ez elviselhetetlenebb fajdalom, amikor ramtor. A legtobb ferfi, akivel en talalkozok, 'normalis' csaladot szeretne, feleseget, gyerekeket, hazat, kutyat, autot..es, hany olyan ferfit ismerek, aki rajong a gyerekeiert..szerintem nagyon sokan vannak, minimum 50% :)
    Z.

    VálaszTörlés
  13. folyt. kov.
    Tobb, nagyon kozeli fiu havernak emlitettem,hogy nem valoszinu, hogy lehet gyerekem.. mert neha nekem is szuksegem volt arra, hogy errol ferfiakkal beszelgessek, oszinten..es voltak akik nagyon elhallgattak, tudom, hogy volt, aki udvarolt volna, ha ez nem tartja vissza. En az apakat mindenkeppen beletennem a filmbe. Nehanyan legalabb annyira szeretnenek szulok lenni, szeretetet adni, mint mi!
    A film egyebkent tenyleg szuper lenne, de en a pasikat mindenkeppen belevennem + valahogy azt is, hogy 'ne varjatok az anyagi biztonsagra a hazassag/gyermekaldas elott', foleg azert, mert nincsen egy eleten tarto anyagi biztonsag, nincsen garancia, hogy ha majd lesz penz, par ev mulva is lesz. Ez ne legyen mertek, szerintem.
    Z.

    VálaszTörlés
  14. Z: Jaj, de hát én egy percig sem gondoltam, hogy az apának nincs fontos szerepe, sőt! Én csak azt mondtam, hogy a férfiak nem azzal töltik az idejüket, hogy gyerektémáról beszélgetnek a haverjaikkal vagy blogot írnak a lombikról :) szóval hogy nincsenek annyira rákattanva az egész gyerekvállalásra, mint mi, nők. Perzse ha már megvan az a gyerek, a legtöbb ffi (sokkat több, mint 50% sztem) ugyanúgy meg van kukulva érte, mint az anyjuk - apai ösztönök, meg minden.

    A történeted nagyon szomorú. 14 évesen ezzel szembesülni rettenetes lehetett. De azért az 5-10% nem olyan rossz, több, mint a semmi. Egy lombikkal hátha sikerül. És ha nem, akkor is lehet örökbefogadni, meg léteznek petesejtdonorok is - szóval nincs veszve semmi. És az a pasi, aki szerelmes lesz beléd, biztosan bevállalja érted ezeket a dolgokat. Legalább tudni fogod, h biztosan szeret! :) na meg aztán vannak az elvált, gyerekes ffiak is. (ezt most azért mondom, ha esetleg attól tartanál, h soha nem találsz párt magadnak)

    VálaszTörlés
  15. Tamkó, én nem csinálnék filmet, több okból sem. Egyrészt mert nem értek hozzá, na de nem ez a valódi ok. Főként azért, mert úgy gondolom, nem én, hanem akik elemzik, jó sokan, hogy a halasztásnak nevezett jelenség annyira összetett, hogy naivitás azt gondolni, hogy az információk hiányán múlik. Arról nem is beszélve, hogy magyar vonatkozásban a gyermekvállalás U alakú: a nagyon alacsony iskolai végzettségűek, és a diplomások szülnek több gyermeket, a legalacsonyabb a középfokúak körében van. Így a halasztás elleni kampány valszeg nem a diplomásokat kellene hogy megcélozza. De mondom, kidobott pénz lenne.
    Másrészt: az egy dolog, hogy a lányok tervezik, a férfiak jó esetben szeretik a gyermekeket, de a női döntés nem légüres térben történik! Kényszerek és strukturális adottságok tömege jelent a gyermekszülés a nők milliói számára olyan izoláltságot és magára hagyatottságot, hogy bizton állíthatom, a halasztás a legracionálisabb döntés - ebben a kontextusban. Utálom, hogy a férfiaknak szabad nagyratörőnek lenni, és soha, szinte egyetlen férfiismerősöm sem mondott le napi 10 perc munkáról (nem a túlélés volt a tét!) vagy a fociról a gyermek miatt.

    VálaszTörlés
  16. Érdekes, akkor nem egy világban élünk :)) Nekem rengeteg barátnőm halogatta 32-34 évesen, ezek közül egy része most nem tud teherbe esni, vagy még mindig halogat. És mind jó munkahellyel rendelkező, stabil kapcsolatban élő csajok. Olyan lányt is ismerek (kolléanő), aki azt hitte (vagy még mindig talán, mert nem tudom, meg tudtam-e győzni), h egy nő egészen a klimaxig teherbe eshet.

    De a legjobb példa én vagyok: 24 éves voltam, amikor megismerkedtem Z.-vel, és oké, h akkor még diák voltam, de így visszanézve, simán meg lehetett volna oldani.

    VálaszTörlés
  17. Kb. azt írja le, amit én gondolok, az alábbi bejegyzés, azért jöttem most ide vissza, hogy ezt megmutassam Neked:
    http://csakazolvassa.wordpress.com/2012/06/13/eloszor-a-kerdesek/
    A posztíró kifelejti a pedikűrös, kávézgatások felsorolásból a munkát, ami nekem kicsit a vesszőparipám.
    Az nekem is megfordult a fejemben, hogy mást látsz Te és mást én, én elképesztő anyai magányokat látok - és látok statisztikákat, utóbbi a szakmám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huhh, ezzel a bloggal nem tudtam beket kötni. Vissza-visszaterek idönkent, de mindig elriaszt az a rengeteg elemi indulat, ami arad belöle. En egyebkent nem latom ezt ilyen rettenetesnek, mint te, nyilvan apa is kell a gyerekhez, de a nök kezeben van azert a kulcs. Amit en lattam magam körul: minel tovabb elt egyutt egy par, annal nehezebb volt a gyerekkerdes. Kenyelmes gyerek nelkul, lassuk be. Es bizony a legtöbb kapcsolat szuper kiegyenlitett, amig nincs gyerek: pasik takaritanak, föznek, uram bocsa kivasaljak az inguket; aztan megjön a gyerek, es minden megvaltozik. Tudatos gonoszsagot nem erzek benne, de igy lesz, szinte kivetel nelkul. Az meg mar a nön mulik, hogy belemegy-e a martirszerepbe (megjegyzem nagyon könnyen megtörtenik,a legokosabbakkal is), esetleg elsarkanyosul (jo okkal), vagy megprobal valtoztatni. Nekunk pl. sokat segitett, hogy a pasim felidöben itthon volt a gyerekkel. OK, a vilag boldogabbik felen elek, megtehettuk. Mo.-on mas a helyzet, ha jol tudom. Bar gyakran gondolkodom a 3 eves gyes indokoltsagan (sulyosan irigykedem is), meg a gyerek utan jaro szabadsagon, stb., stb. De ez masik tema, messzire visz.
      Mindenesetre en ferfivedö vagyok. Latom a masik vegletet is, a mindenaron egyenlöek vagyunk tarsadalomban szocializalt fiukat, akiket a kamaszlanyok tul nöiesnek tartanak, es inkabb a felkriminalis arab kölyköket valasztjak, mert azok olyan ferfiasak.

      Törlés
    2. hú, ez a blog egy nagyon nyomasztó valami, főleg azért, mert olyan, mintha egy mániás szakaszban lévő mániás-depressziós írná: erőszakos, lehengerlő, nagyzoló, szélsőséges, jaj.

      Törlés
    3. ja és még egy: szerintem a három éves gyes súlyos tévedés, nagyon árt a nőknek.

      Törlés
    4. Szerintem csak nem akarjátok megérteni, vagy még nem, hogy milyen tapasztalatok alapján írom ezeket, jó lenne hinni benne, hogy minden rendben. Nagyon erősen tudjuk szorítani a hiedelmet, hogy csak jól kell választani, mindenki a maga sorsáért felel, vannak kivételek, de amúgy működik. Én sem tudtam, amikor elkezdtem a blogot: nem, nem működik, és nagyon hasonló okok miatt a különböző kapcsolatokban. Később derült ki, hogy milyen sokan vagyunk, a kommentelők mindig megdöbbentenek.

      Annyira érdekes, hogy a bejegyzéseim alig harmada foglalkozik a párkapcsolatokkal, a többi sajtó-, iskolakritika, életmód, paródia, gyereknevelés, és mégis mindenki ezen a férfi-nő témán akad be. Lesz ott valami, ami fontos. Mindig megdöbbentem, hogy én vagyok a harcos, indulatos stb., nekem meg közben sülthalszerűnek tűnt a legtöbb nő, akivel találkoztam. Ordítani tudnék, és nem tudok mit kezdeni azzal, aki nem.

      Ma meg azt gondolom, témától függetlenül a megformált mondat, a figyelem, amivel írom, tűnik fel ennyire. Molly Bloom, baromi sértő, amit írsz, nem vall árnyalt olvasóra.

      Törlés
  18. Réka, most már biztos, hogy mi két különböző univerzumban élünk :)) mert noha ismerem ezt a blogot, olvasni csak nagyon ritkán olvasom, mert néha olyan, mintha kínaiul lenne. Mondjuk ez a poszt tetszik pont. És az is áll benne egyébként, hogy a nők gyerekvállalás előtt nem tudják, mire vállalkoznak, hogy fog helytállni a férj stb., tehát a halogatás oka nem az attól való félelem, hogy utána egyedül kell megoldaniuk mindent. Az én barátnőimnek a gyes rózsaszín álomvilág (mint nekem, tegyük hozzá), a halogatás ignoranciából fakad.

    Mivel foglalkozol egyébként? És van gyereked? (csak ha nem vagyok indiszkrét :)) Mert azokról a kommentelőkről, akiknek nincs blogjuk (pl Te) nem tudok semmit, és ez olyan frusztráló)(na, meg kíváncsi is vagyok ám)

    VálaszTörlés
  19. Én őszintén megmondom: pl. három és fél évvel ezelőtt még nem éreztem magam késznek a gyerekvállalásra, és ezzel M. is így volt (ő most 35,5, én 36, idén lesz nyolc éve, hogy együtt vagyunk). Pedig az anamnézisünk alapján végig tudtuk, hogy nekünk nem lesz egyszerű menet - de nem akartuk csak azért erőltetni, mert esetleg úgysem sikerül azonnal, és akkor vágjunk bele muszájból minél előbb. Szerintem mi akkor még nem is lettünk volna jó szülők, ezért nem is bánjuk, még így sem, hogy most azért sürget az idő rendesen.
    Ami engem dühít (mert azt bizony másképp csinálnám mostani eszemmel): csomó hozzám hasonlóan örök életében összevissza menzeszes, egyértelműen hormonproblémás lány gondolja úgy, hogy elég majd ezzel valamit kezdeni akkor, ha majd eldől, hogy jöhet a baba. Engem a dokik is mindig nyugtattak, hogy addig nem kell foglalkozni a döcögős dolgokkal, pedig így utólag kiderült, hogy bizony kellett volna; annak örülök, hogy ezek szerint a fogamzásgátlós 10+ év legalább nem volt ökörség...

    A másik, ami nagyon idegesítő, hogy csomó nőt (meddő sorstársakról beszélek) látok hónapokat várni két kivizsgálás között, újabb lépések előtt, spontán ciklusokban próbálkozva-remélve-összetörve, csak azért mert mindig akad egy okostojás, aki felemlegeti, hogy de izének a 45 éves izéjénél is beütött a meglepetés tíz év hiábavaló próbálkozás után, és "megijedt a baba a lombiktól, és jött magától" (na ettől a bugyuta szövegtől mindig kiakadok), és lófranc s estifény. Mindig lesznek kivételek és csodák, de arra várni, hogy a mi történetünket is valami deus ex machina módon megoldódjon, az egyszerűen kretén dolog.

    VálaszTörlés
  20. Van egy 14 hónapos fiam és szociológus vagyok. De nem ezért, nem csak ezért érdekel. És egy csodát tudom persze, hogy mi az oka. Fel tudok sorolni legalább húsz okot a halasztásra. Abban egészen biztos vagyok, hogy a nő mai társadalmon belüli helye nem ösztönzi a korai/korábbi gyermekszülést. Illetve ugye a kép teljességéért tegyünk említést a kettős mércéről: ösztönzi a fene, ha alacsonyan iskolázott, netán roma/bevándorló nőkről van szó.
    Na mindegy, csak az szokott zavarni, hogy gyermekvállalási kérdésekben alig esik szó az apákról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy aztért, mert egy ffi nem szokott izgulni, ő 45 évesen is simán csinál gyereket. A bátyám legalábbis 32 és úgy viselkedik, mintha még simán lenne 10 éve. Az se hat, ha terrorozálom.

      Törlés
    2. de pl sokat olvastam róla, hogy autisták családi hátterét vizsgálva sokszor kiderült, hogy az apák jó nagy része idősebb, asszem tán 40 feletti, erre nem esküszöm meg. szóval lehet, hogy az se mindegy, hogy egy férfi hány évesen csinál gyereket.

      Törlés
    3. Jó, hát orvosilag nem mindegy, ezt tudjuk, de a férfiak többsége tényleg tud még 45 évesen gyereket csinálni, egy nőnek meg már 35-től rezeg a léc. Bocs, tudom, hogy ettől népszerűtlen leszek, de akkor is ez az igazság.

      Törlés
  21. Esti: igen, ezek a csodavárások engem is idegesítenek. Z. sajna tele van ilyen történetekkel, rémes. Ezt a megijedtababát még nem hallottam! (szörnyű)

    Réka, köszi az infót. Szociológia, húha! Vigyáznom kell, mit írok le ezután :)

    VálaszTörlés