2012. szeptember 15., szombat

Semmittevés

Most, hogy időm mint a tenger, úgy érzem magam, mint anno vizsgaidőszak után (pl. kb. egy órája keltem fel). Nem csinálok semmit (semmi hasznosat, úgy értem), ezért még lelkiismeret-furdalásom sincs és várom, hogy egyszer végre hasra tudjak már feküdni. Amúgy pedig elszalasztottam életem nagy és egyetlen lehetőségét, mert ötvözhettem volna a laparoszkópiát egy köldökpiercinggel, ha már ki kellett lyukasztani... mert én ezt önként tuti nem vállalnám be mégegyszer. Nem mintha köldökpiercingre vágynék, na de ha már itt volt az alkalom?

Emellett pedig kitaláltam a blogom címét akkorra, amikor már lesz kisbabám, és annyira jó, hogy kár lenne, ha nem tudnám használni.

És találtam egy szuper új blogot is, amelynek a szerzője kis jóindulattal akár a lányom is lehetne (úristen), főleg, hogy saját magamra emlékeztet egyetemista koromból. Témák: félelem a magánytól, görcsölés a jövőn, szövevényes emberi és családi kapcsolatok, utazások, bulizás - mindez tök intelligensen és viccesen megírva. Kedvcsináló részlet: más örülne, ha lenne egy lehetősége, én meg azon izgulok, hogy csak egy lehetőségem van.

Arra is rájöttem, olvasván a különböző blogokat, hogy még én is nyelvi puritánnak számítok, pedig én biza le merem írni azokat a szavakat is, hogy releváns, maximum meg internet. Ezzel idáig nagyon vagánynak gondoltam magam, mert némely kollégáim ezeket megfelelő, legfeljebb és világháló szavakra szokták kijavítani átírni.

1 megjegyzés:

  1. tegnap éjjel lefekvés előtt vettem észre ezt, komolyan meghatódtam, köszönöm:)

    VálaszTörlés