2012. augusztus 17., péntek

Méh, polip

Jaj. Elmesélem, valójában mi is állt a tegnapi nyűgös és utálkozó bejegyzésem mögött.

A héten a rendes nődokimhoz voltam hivatalos, az éves rákszűrésre. Elmondása szerint van egy polip a méhemben, de nem biztos, jöjjek vissza a ciklus elején, hogy megbizonyosodjunk a dologról. De a ciklus elején én már szúrnám magamba a hormonokat a következő lombik égisze alatt, akkor most mi legyen?

Pánikszerűen hívtam az Editet, akik szerint nem is a ciklus elején kell nézni, hanem a 10. napon, jöjjek vissza akkor. Na de az első doki pont a 10. napon nézte, és nem látott tutira polipot. Addig könyörögtem, míg ma reggelre (12. nap) adtak egy időpontot. Sajnos a Franciskához, aki egyre undokabb. A polipot megerősítette, tényleg ott van, 5mm-es.

Számonkérő kérdésemre, hogy ezt eddig miért nem látták, csak annyit válaszolt, hogy ő már 20 éve űzi ezt a szakmát. Most így belegondolva nem is tudom, mit jelent ez a válasz, ott volt ez a polip eddig is vagy sem? És arra, hogy mit kell tenni, a lehető legsemlegesebb választ adta: a lombikot és a teherbeesést nem befolyásolja, de ha én úgy gondolom – és azt látja rajtam, hogy én biza' úgy gondolom – akkor vetessem ki.

Őrület! Fogalmam sincs, mi legyen. A műtét kellemetlen lenne, de „csak” egy egy hónappal halasztaná a lombikot. Mondanom sem kell, nekem egy hónap, függetlenül attól, hogy mit gondoltam nemrég, az maga az örökkévalóság. Viszont mi van, ha mégiscsak kedvezőtlenül befolyásolná a polip a megtapadást? Ha esetleg emiatt nem sikerül(t)..?

És mérges is vagyok, hogy mindkét doki ennyire flegmán kezeli a dolgokat. Eltiltanak az internetes keresgéléstől, miközben rám bízzák a döntést. Hát hogy legyen az ember okos ilyenkor, internet és családi kupaktanács nélkül?

13 megjegyzés:

  1. Most valahol úgy vagy,mint én.

    2 évvel ezelőtt a petefészekcisztámra fogamzásgátlót akartak felírni,amit 3 hónapig kellett volna szednem.Ne mondjam,hogy elborzadtam,hogy mit gondol ez a nő,én 3 hónap alatt tutira teherbe esek..aha,ez már a 4. évem,hogy nem sikerült és a cisztáim is egyfolytában vagy kiújulnak,vagy el sem múlnak-már azt sem hiszem el neki,hogy tényleg a Duphastonos kezelés után nem látta a cisztákat(persze a duphaston segíti a beágyazodást).
    És a ciszta sem befolyásolja a teherbeesést,de egyfolytában ott van bennem az,hogy mi lett volna,HA...

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt nem teljesen értem. A méhnyálkahártya polipja hogy vezethet-e önmagában meddőséghez, az tényleg elég bizonytalan, valószínűleg inkább addicionális faktor, de Nálad nem is ez a kérdés. Az viszont egész bizonyítottnak tűnik, hogy inszemináció esetén nagyobb a sikerarány azoknál, akiknél kivettél a polipot, mint akiknél bent hagyták és IVF után pedig fokozza a vetélés valószínűségét, szóval nem igazán értem, mi a kérdés, szerintem vetesd ki, 10 perc és hatékonyabb, ha hiszteroszkóppal csinálják. Amúgy pont együtt ügyelek egy kollégával, aki kb. 20 éve asszisztált reprodukciót csinál és szerinte is el kell távolítani.

    Sokféle petefészekciszta van, de bőven befolyásolhatják a teherbeesést. (Egy sima follikuláris ciszta - ez a leggyakoribb - pl. megnyoma az ösztrogénszintet, ez leszorítja az FSH-t és máris nincs rendes tüszőérés, felborul a ciklus, az endometriosis tutira okozhat meddőséget stb.)

    VálaszTörlés
  4. IKL, köszi, ma éppen a kivételen gondolkodom. Mit értesz az alatt, hogy hiszteroszkóp? Ez a kapirgálás (küret?) ellentéte?

    Vildi, nagyon sajnálom! De szerintem a petefészekciszta nem ugyanaz, mit a méhpolip.

    VálaszTörlés
  5. Szia Tamko!
    Nekem is volt méhűri polipom, de a dokim fel se ajánlotta, hogy benn is hagyhatná. Azt mondta, hogy viselkedHET úgy, mint egy méhen belüli eszköz, egy spirál pl., így simán gátolHATja a beágyazódást.
    Hiszteroszkóppal csinálta, ez méhtükrözés, azért is jó, mert rögtön körül lehet nézni, hogy mi újság odabenn. Altatásban történt, nem volt kellemetlen.
    DE a lényeg, januárban végezte, áprilisban pedig teherbe estem az ikreimmel, akik már 3 évesek lesznek:) Spontán ikrek, csak hogy Z-t is biztassam:) (na jó, ez csak vicc volt...)
    Csináltasd meg mindenképp!

    VálaszTörlés
  6. http://en.wikipedia.org/wiki/Hysteroscopy

    Nekem is volt, a laparoszkópiával egybekötve, mondjuk nekem csak körülnéztek méhen belül, nem volt beavatkozás. Így semmi extra nem volt. Én úgy tudom, a küret az az, amikor az egész méh nyálkahártyát "lekaparják", a hiszteroszkóppal meg célzottan lehet körülnézni vagy kivenni ezt vagy azt.

    VálaszTörlés
  7. Nalunk itt. Nemetorszagban szoba sem alltak velem, amig luxiban nem csinaltattam egy hysterot just in case. Semmi drama, altatnak, huvelyen keresztul megy, amikor felebredtem azt hittem nem tortent semmi es utana se volt semmi bajom, nem is vereztem, mondjuk nem is kellett semmit eltavolitani.

    VálaszTörlés
  8. Lányok, köszönöm, egészen megjött a kedvem egy fincsi kis polipeltávolítós hiszteroszkópiához. Ilyenem még úgysem volt! Aztán jöhetnek az ikrek, hehe.

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok Csajok!
    34 éves vagyok, intenzív babázási vággyal :-)! Múlt év májusában egy 50X65 mm-es miómát vettek ki belőlem, 2 napja közölték velem, hogy polipom van... Utánanéztem a dolognak, genetikai, hormonális, mindenféle fajta oka lehet, tavaly a miómára is ezt mondták! A másik érdekessége a dolognak, hogy mindkettő elméletileg a menopauza idejére, 40 fölötti hölgyekre jellemző. Kicsit nagyon elkeserítő a dolog, szeretnék már egy kicsi babót én is, és szégyenlem magam, de néha irigykedve nézem pocakjukat büszkén viselő kismamákat!!!
    Egy babára vágyó

    VálaszTörlés
  10. Üdvözlök minden Olvasót! Történetünk:
    Jómagam 33 évesen férjemmel együtt próbáltunk tudatosan készülni a gyermekvállalásra, így két nőgyógyásznál is jártunk tanácsadáson, a célzott babaprojektre történő felkészülés érdekében. Sok útravalót tanácsot nem kaptunk azon kívűl, hogy éljünk rendszeres nemi életet. Női oldalról elmondtam, hogy menstruációs vérzésem rendszeres, azonban a két vérzés közti idő hossza igen nagy eltéréseket mutatott. Volt, hogy 28, 33, 42, 52 napra jött meg vérzésem, a menzesz naptárom felmutatása ellenére sem kaptam egyéb tanácsot, minthogy éljük a célzott szeretkezés örömét, és majd csak jön a baba. Férjem oldaláról pedig elmondtuk, hogy az egyik heréje gyerekként nem szállt le rendesen, így csecsemőként műtve volt. Nos 1 év sikertelen próbálkozás után felkerestünk egy lombik klinikát, ott a petevezeték átjárhatósági vizsgálatkor (erős menstruációs görccsel járó fájdalom kb. 2-3 percig, mely elviselhető, illetve aznap felpuffadt feszítő has) fedezték fel, hogy polip van a méhemben, így visszakerültünk a nőgyágyászomhoz, aki hüvelyi ultrahang vizsgálattal megállapította, hogy tényleg van polipom és mmiómám is, ez utóbbiaval elmondása szerint nem kell foglalkozni. Hiszteroszópia beavatkozás során sajnos 3 polipot találtak, most a szövettanra várunk, mely 4 hétre készül el. A műtét után nem volt fájdalmam és pecsételő vérzésen kívűl egyelőre mást nem tapasztalok. Nem kívánom senkinek ezt a lélekölő időszakot, a félelmet, hogy mi lesz az eredmény. Semmi bíztató szót nem kaptam, mivel a szövettan mondja ki a valóságot. Bízunk a legjobbakban. Nos amiért leírtam történetem annak oka nem más, mint hogy olvassunk a sorok között, azaz időben már jóval a gyermekvállalás időszaka előtt kérjünk orvosainktól komplex vizsgálatokat, mint az évi 1X rákszűrés, hiszen esetemben azt gondolom már 1 éve is voltak jelek, hogy valami nem kerek mégsem kezdett vele egyik orvos sem semmit - ezt én hibának élem meg. Értelme persze nincs bűnbakokat keresni, de azt gondolom körültekintőbb orvosi magatartásra lenne szükség függetlenül attól, hogy magán úton jártam mindenhol. Bíztatok mindenkit, hogy merjen kérdezni és kérni vizsgálatokat, emellett pedig az önvizsgálatunk jeleire kérjünk és adassunk választ! Minden olvasónak kívánok egészséget és céljai eléréséhez erőt - kitartást! mint ahogy magamnak is!

    VálaszTörlés
  11. Zsuzsus,ha olvasod,mit javasoltak Neked,hogy a polip eltávolátását követően mennyi idővel próbálkozhattok újra "élesben" összehozni egy babát?
    Köszönöm!
    Judy

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok! Nálam is talált a nőgyógyász egy 7mm polipot a méhtestben.Mi még nem próbálkoztunk a babával épp most szerettük volna mielőtt ez kiderült.A nőgyógyász szerint megprobálhatok teherbe esni hátha sikerül de én félek hogy így elvetélek! Nem tudom mi tevő legyek! Esetleg volt aki teherbe esett és minden rendben volt a polip ellenére!? Válaszotokat előre is köszönöm!!!

    VálaszTörlés