2012. április 30., hétfő

Elegem van az egészből, azaz miért éppen én?

"Ez egy nagyon egyszerű, de rendkívül fontos mondat, mert az ilyen mondatokat megtiltjuk magunknak. Nemcsak azt tiltjuk meg, hogy kiejtsük őket a szánkon, hanem lehetőleg azt is, hogy egyáltalán a gondolataink közé férkőzzenek. Hiszen ha az ember arra kezd gondolni, hogy elegem van, nagyon gyorsan oda jut el, hogy ez igazságtalanság, illetve hogy élhetnék másmilyen életet. Ezek a gondolatok pedig elviselhetetlenek. Ha azt mondogatjuk magunknak, hogy igazságtalanság történik velünk, onnantól fogva az életünknek annyi. Ha arra gondolunk, hogy az életünk máshogy is alakulhatott volna, hogy ugyanúgy futhatnánk a metró után, vagy teniszezhetnénk a gyerekeinkkel mint mások, az életünket pokollá tesszük. Elegem van, az élet igazságtalan, illetve az életem alakulhatott volna máshogy - ezek a gondolatok sehová sem vezetnek. Mindazonáltal ezek a gondolatok valóban léteznek, és az sem tesz jót, ha az összes energiánkat arra pazaroljuk, hogy úgy tegyünk, mintha nem léteznének. Nehéz dolog együtt élni ezekkel a gondolatokkal."

A bekezdés idézet egy könyvből, amit éppen most újra olvasok. Azért kezdtem el, mert tudtam, hogy jót fog tenni a rossz hír után, a fenti gondolatok ugyanis az én fejemben is ugyanúgy megfordulnak. A könyvbeli idézet egy olyan embertől származik, akinek kamaszkorában rák miatt le kellett vágni a fél lábát. A gondolatot egy kolléganőjével (mindketten bírák) osztja meg, aki szintén rák miatt bénult le gerinctől lefelé. A könyv szuper, és egy igaz történetet dolgoz fel. Tudom, hogy ez irodalmilag nem releváns infó, egy regény akkor is lehet jó és értékes, ha minden fikció benne, de engem külön elképesztenek az igaz történetek (valószínűleg ezért olvasok blogokat is).

Azzal kezdődik egyébként, hogy az iró elmeséli, hogyan töltötte 2004 karácsonyát egy srí lankai üdülőközpontban. Szemtanúja volt a cunaminak és nem ez az egyetlen elképesztő koincidencia a regényben (Író, akinek a következő témát tálcán kínálja az élet - hihetetlen. De az milyen már, hogy reggel lemondták a délutáni búvárórát, amiben mindannyian meghaltak volna, mert az egész búvárközpontból nem maradt semmi?). A fiatal francia házaspárral, akivel ott összeismerkedett, tragédia történik: 4 éves kislányuk meghalt a szökőár okozta katasztrófában. Azaz az egyik nap még vígan vacsoráznak együtt, másnap már egy óriási szakadék választja el őket egymástól: az írónak és a kisfiának semmi baja nem esett, a házaspárral viszont megtörtént a legrosszabb, ami csak emberrel történhet. Egy baleset, egy hatalmas igazságtalanság.

A könyv tele van ilyen igazságtalanságokkal, és annyira intelligensen elemzi őket. Egyrészt benne van az a gondolat, hogy mindent túl kell (és lehet) élni, másrészt az is, hogy természetesen a gond és bánat nem egyenlően van elosztva a világon. Lehet, és kell is ezen keseregni, de sokáig nem érdemes, nem vezet sehova. Ez most így leírva sarkosan hangzik, az író sokkal finomabb és árnyaltabb. Például mennyire szuper ez a rész, amelyben a féllábú bíró kamaszként az utolsó olyan délutánját éli, amikor megvolt még mindkét lába (este ment be a kórházba):

"Hat óra körül egy fa tövében feküdt, feje Aurélie térdén, a lány a haját simogatta. Néha-néha felnézett rá. A lány rámosolygott és halkan mondogatta: itt vagyok Étienne. Itt vagyok. A fiú becsukta a szemét, picit fejébe szállt az ital, de nem túlságosan. Hallgatta a beszélgetés-foszlányokat maga körül, egy méh döngicsélt a közelében, az utcán egy autó ajtaját csapta be valaki. Jól érezte magát, azt szerette volna, hogy a pillanat örökké tartson, vagy hogy így találjon rá a halál anélkül, hogy egyáltalán észrevenné. Aztán megérkezett az apja és így szólt hozzá: Étienne, indulni kell. Ma is belegondol néha, hogy mit jelentett apjának, hogy ki kellett mondania: Étienne, indulni kell. Elviselhetetlennek hangzik, és mégis megtette. A szavak elhangzottak, a szavakat lassú  mozdulatok követték - és gyakorlatilag, gondolta, máshogy nem is történhetett volna. Illetve de: kiabálhatott volna, a földre vethette volna magát, azt üvölthette volna, hogy nem! nem akarom!, ahogy néhány halálraítélt teszi, amikor bejönnek a cellájába és pontosan ugyanazt mondják nekik: indulni kell. De semmi ilyesmi nem történt, segítettek neki felkelni a földről, ő pedig felállt.
Elindulok, hogy amputálják a lábam. - gondolta"




Nincs lefordítva sajna magyarra, ezért néha eljátszom azzal a gondolattal, hogy lefordítom én, csak úgy passzióból (bár izé.. már a címmel bajban vagyok), de sajna nincs annyi szabadidőm...bár egy hosszú betegszabi, mondjuk egy terhesség utolsó harmada, lehet, hogy elég lenne.

5 megjegyzés:

  1. Szia! Zugolvasód vagyok, nemrég óta. Előszöris nagyon sajnálom hogy nem sikerült, hatalmas nagy ölelést küldök! Másrészt: sajnos idő hiányában nem tudtam végigolvasni a blogodat, nem tudom, hogy volt-e már róla szó... egy idős szülész-nőgyógyász nagyon ajánlja a Gynevac injekciós kúrát, ami a méhnyálkahártya krónikus gyulladását gygyítja. Próbáltátok már esetleg? Bocsi h ilyet kérdezek, biztos már kismilliónyi természetes-orvosi-gyógyszer-problémát átrágtatok már. Csak gondoltam, megemlítem.

    VálaszTörlés
  2. Szintén nemrég csatlakoztam olvasóid táborába.Én is mint mindenki szorítok neked.Nekem sikerült természetes úton teherbe esnem bár nem azonnal.Csalódott voltam legfőképp magamban.Akkor eszembe jutott egy könyv amibe az író úgy jelenítette meg a méhet mint egy fészket.Onnantól kezdve én is fészekként láttam és friss szénával(fura de azzal)vetettem meg és telepakoltam ételekkel.Meg mellette úgy éreztem sok a környezetemben az irigység így bevédtem magam ezek ellen a negatív hatások ellen is.Ha hiszel a pozitív szavak és gondolatok erejében (kis agykontroll)akár az is segíthet.És ingyen van.:)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zugolvasók! Nagyon köszönöm a tippeket. Még nem nagyon volt szó se természetgyógyászatról, se agykontrollról, én ehhez túlságosan földhözragadt vagyok. De még az is lehet, hogy eljön ennek is az ideje :))

    Anita, próbáltam belépni a blogodba, de kell hozzá jelszó. Ha nem zavarna, hogy olvasnálak, küldesz? :)

    VálaszTörlés