A valódi életem nem ennyire egysíkú ám, a tervezgetésen és az orvoshoz járkáláson kívül vannak szerencsére más elfoglaltságaim is, noha a blogon kívül is gyakran vagyok a téma megszállottja. Szombaton és vasárnap itt volt például K. barátnőm, voltunk moziban, usziban, shoppingoltunk, főztünk és unóztunk, szóval szuper hétvége volt. Nem tudtam azonban megtagadni önmagamat, úgyhogy feltettem neki azt a kérdést, ami mostanában a legjobban érdekel: – Ti nem szeretnétek már gyereket?
A válasz úgy meglepett, hogy tátva maradt a szám: – De, és képzeld, már terhes is vagyok. Először is, hogy lehet ezt ilyen mellékesen, odavetve mondani? Kb. mintha azt mondta volna, hogy idén ő is beoltatta magát influenza ellen. Micsoda lazaság. Meglepődtem azon is, hogy egy egy hónapos terhes nőn ennyire nem látszik semmi, nincsenek rosszullétei, nem fáradt, nem érez semmi különöset. Épp a gőzfürdőből jöttünk ki, külsőre olyan volt, mint bárki más. Tudom, hogy nincs a nők feje felett ilyenkor glória, de mégis az az érzésem, hogy a végbemenő változásnak látszania kell legalább egy picit. Eddig úgy képzeltem, hogy a terhességi teszt után az ember reggelente émelyegve rohan a WC-re, este pedig alig várja, hogy bedőljön az ágyba, a kettő között pedig finnyásan tolja el magától a salátákat és a sajtokat.
K.-t nem érdekli a terhesség körüli felhajtás sem, csak az aggasztja, hogy nem tud majd áprilisban egy egész hónapot Tadzsikisztánban tölteni, ahogy tervezte, hanem csak egy hetet (mondanom sem kell, én el sem utaznék). Lemondóan mesélte, hogy a vendégszobát át kell, hogy alakítsák, és képzeljem csak el, mennyi mindent kell majd venniük (részemről már alig várom). Itt most pont leárazások vannak, javasoltam neki, menjünk be egy bababoltba is, csak nevetett, hol van még a szeptember! (én már a tavaly januári leértékeléseknél sem tudtam megállni, hogy Z. rosszalló tekintetétől követve ne vegyek egy pici kék kardigánt).
Én az utolsó kritikus hétbe léptem, ilyenkor minden kis fájásra figyelek, minden jelből következtetek valamire, álmodozom, illetve az interneten keresgélek.
Annyira aranyos, ez a bejegyzés! Azzal kezded, hogy mással is foglalkozol, és egyszer csak, ugyan ott tartunk!:)))))
VálaszTörlésNem tudok mást tenni, csak megérteni, és szorítani, de azt nagyon!!!!:)
Én az első hónapban pánikba estem (következőben meg teherbe...), de nagyon azonosulok, minden gondolatoddal! El sem tudom képzelni, hogy én 35 évvel ezelőtt, azokkal a lehetőségekkel, mit kezdtem volna? ???
én a hatodik héten kezdtem hányni és a huszadik hét körül nőtt meg hihetetlenül a hasam...a hatodik hétig semmi nem tűnt fel, még nekem sem. az pedig, akinek glória ragyog a feje körül terhesen, nos, az nagyon szerencsés - nekem csak folyamatosan okádásra (meg a rosszulléttől gyakran sírásra) állt a szám és hánytam is, folyton, nyolc hónapon át (utoljára szülés közben)és azóta is vitatom a "terhesség nem betegség" tézist.
VálaszTörlés