Egy ismeretlen ismerős blogjának bezárása kapcsán végig kellett, hogy gondoljam (meg kellett, hogy magyarázzam), miért követem figyelemmel teljesen ismertelen személyek mindennapjait évek óta. Elsőre betegesnek tűnik ez az egész blogügy, de ha közelebbről megvizsgáljuk kiderül, hogy egyáltalán nem az, sőt a blog századunk egyik legnagyobb találmánya! A blogírás könnyebben magyarázható: aktív alkotó tevékenység, terápia, hiszen az embereknek szükségük van arra, hogy kiírják magukból (írásba rakják) a napi történéseket, gondolatokat. De mi vesz rá arra valakit, hogy ezt el is olvassa?
Legelőszőr azért olvastam blogokat, mert külföldön élve kapva kaptam minden hazai híren, és tetszett, hogy véleményeze olvashatom ezeket. Aztán átcsúsztam a magánéleti blogokra és azóta is sajnálom, hogy nem léteztek még, amikor kamaszkori válságaimat éltem. Isteni bekukkantani ugyanis mások lelkivilágába és rájönni, hogy nem vagyunk egyedül problémáinkkal! Megkönnyebbülten olvastam, hogy nem csak én hiszem néha, hogy az egész busz azt bámulja, mennyire undorító penészvirág vagyok. Ha én ezt tudtam volna 17 évesen! Megnyugodtam, amikor azt láttam, hogy blogtársnőm egyike annyira szeretett volna már kisbabát, hogy akár a patás ördögtől is szült volna. Magamra ismertem, amikor azt írta valaki, hogy olyan szarul érzem magam, hogy muszáj pozitívan gondolkodni.
De nem csak mások pszichoterápiáiba nyerek bepillantást, hanem ellenkezőleg: egészséges lelkületű emberek életébe is belelátok így, és talán ez a legizgalmasabb. Meglepődve rá kellet jönnöm, a regényeken kívül is létezik normális szülő-gyerek kapcsolat: e bejegyzés elején említett blogírót pl. olvasta a mamája, néha kommentelt is! Legutóbb pedig egy blogtársnő mutatta be röviden az anyját, aki a leírás alapján egyszerűen tökéletesnek tűnt, és ez nem fikció, hanem generációm tagjának valósága.
A blogolvasásban az a szuper, hogy általában minden pontosan úgy történt meg, ahogy az le van írva és napról napra, élő adásban követhetjük az eseményeket. Egy kattintással egy Brazíliában élő francia család mindennapjaiba tekinthetek bele. Egy másik és már egy magyarországi pszichiáter gondolatait olvasom (olvastam). Oké, van ebben egy adag voyeurisme is, azzal a különbséggel azonban, hogy ezeket a blogokat pont, hogy olvasásra szánták. Amúgy pedig szerintem tágítja az ember látókörét, ha tudja, mi foglalkoztatja ma otthon pl. egy szakorvosjelöltet (pl. hogy hogy jöjjön ki a fizujából - rémes) vagy hogyan lehet kisbabája egy leszbikus párnak Magyarországon. Blogból tudtam meg azt is, hogy a bérszakdolgozatírás jövedelmező tevékenység (de ezek utan hogy maradhatott fenn a szakdolgozat intézménye?) és ismertem meg azt a praktikus szót, hogy „luxushiszti”.
Elképesztő az is, hogy ezek az emberek mennyire jól, választékosan és élvezetesen írnak. Enélkül ugyanis nyilván nem lehetne éveken keresztül napi fél órákat blogolvasásra fordítani. Nem értem viszont a Nők Lapját. Ha ennyien tudnak szuperul írni csajos (vagy bármilyen) témában, hogy lehet, hogy még mindig az a Szegő András meg az a valamilyen Erzsébet írogat oda? Meg a lolás nő??
Mondanom sem kell, hogy ilyen előélettel intenzíven vetettem rá magam sorstársnőim (babára várók) blogjaira. Érdekes, hogy ebben a kategóriában rengeteg francia nyelvű blogot találtam, magyart alig. Franciaországban egész kis kommunák, önsegítő blogcsoportok alakultak ki, egymásnak szurkoló lányok csapata jött létre: otthon semmi, nem értem.
És akkor a végére a felfedezés: végülis majdnem mindegyik babavárós blog ugyanolyan. Ugyanazok a témák, ugyanazok az etapok, ugyanolyan érzelmi hullámvasút. A különbség úgy látom inkább a hangvételükben van, ami széles skálán mozog, a melankolikustól az eufórikusig. Én pedig felsorakoztam!
"olyan szarul érzem magam, hogy muszáj pozitívan gondolkodnom." - ezt én írtam, de azért ne már, hogy ettől a beteg lelkű kategóriába kerülök:)
VálaszTörlésJaj, képzeld, mielőtt ezt leírtam, rákerestem, hogy melyik blogban olvastam, de nem találtam meg! Á, dehogy, nem kategorizálok ám ilyen sarkosan. De ezzel a mondattal nagyon fején találtad a szöget, hányszor éreztem én is így!
VálaszTörlésasszem ezt akkor mondtam, amikor épp Magyarország felé tartottunk a repülővel és majd' megdöglöttünk az álmosságtól, ránk csatolva egy-egy gyerek, hú pokoli volt:)
VálaszTörlésJaj, én is akarok gyereket, csak nem írok róla a blogomban, mert olvassák a kollégáim meg a családom is, és szerintem a betegeim egy része is.
VálaszTörlésÉs nem akarsz egy titkos blogot nyitni? :)) Olyan szívesen olvasnám mások gondolatait a témában, bele lehet hülyülni néha. De majd akkor megpróbálok a sorok között olvasni!
VálaszTörlésegyébként pedig képzeld: ma valaki a köv. keresőszavakkal talált a blogomra: HOL PSZICHIÁTER ISOLDE :-o
Hát,nem nagyon, nem hiszem, hogy lenne energiám még egy blogot írni, meg szerintem nem is titkosan kéne, hanem nyíltan, csak valami más néven. Hogy a neten keresgélő sorstársak véletlenül odatalálhassanak, ami titkos blog esetén nincs meg.
VálaszTörlésDe amúgy én még sehol se tartok, csak a tervezésnél. Viszont drukkolok neked! :)
Jaj, köszönöm, az rámfér! :))
VálaszTörlésDe jó,hogy rádtaláltam,olvasni foglak.
VálaszTörlésBár épp pár napja határoztam el,hogy 3 és fél év után többet NEM fog érdekelni a teherbeeséssel kapcsolatban semmi...eddig bírtam):)
Szia Vildi! 3 és fél év nagyon sok idő, jól bírtad! :))
VálaszTörlésTudom hogy ez egy régi post, de ma néhány óra alatt eddig olvastam vissza a blogod. Tudom hogy Téged nem vigasztal, de sokat segített hogy ennyire nyíltan leírtad az érzéseidet és a történetedet: tegnap óta tudjuk hogy természetes úton szinte nulla az esélyünk babára, és inszemináció vár ránk - persze most úgy gondolom hogy csak egy. :) És a blog ügy is nagy kérdés, 2 éve írom az enyémet (asszem), de inkább feelgood blog, meg hogy a barátaink-család tudják mi újság velünk, mivel Genfben élünk.
VálaszTörlésDe most annyira tele van a fejem és csordultig a szívem, annyira jó lenne kiírnom magamból, nagy szükségem lenne a blogra - de ez talán túl intim - engem lehet hogy nem zavarna (pedig nekem nyilvános, fotókkal, mindennel), de a pasimat biztosan, és tényleg nem biztos hogy kellenek a sajnálkozó pillantások, vigasztaló szavak. Ha újat írnék, a régit biztosan elhanyagolnám.... No majd még kitalálom, bocs a monológért.
Mindenesetre olvaslak, és köszönöm! Drukkolok!
Szia Bijou!
VálaszTörlésNagyon sajnálom, hát, meg tudom érteni, mit érzel, de gondolj bele, lehet hogy ha már megvan az ok, hamar összejön az a terhesség. Én legalábbis így éreztem az elején, és igazából pozitívabb vagyok, mint annakelőtte. Bízni kell az orvostudományban, és örüljünk, hogy megvannak ezek a lehetőségek! Az inszemináció meg gyerekjáték, majd meglátod, a barátodnak viszont nehezebb lesz.
Beleolvastam a blogodba, nagyon tetszik, szuperek a fotók, szóval szabi után én is elolvaslak :) Genfet és környékét nagyon szeretjük, Z.-nek két húga is lakik ott, a fr részen (Ferney Voltaire környékén). Igazából az a hosszú távú tervünk, h mi is ott kössünk ki :) Remélem, Nektek is bejött. Viszont a svájci barátnőm azt mondta (ő Zürich-i), h az orvosi ellátás baromi drága ott.
T
(ja, és nagyon is megértelek, h beszélni szeretnél a dologról. Nálunk ez nagy probléma, én sok barátnőmnek és a húgomnak is elmondtam, Z. őrjöng. A blogról meg nem is tud... pedig olyan szívesen mondanám neki.)
VálaszTörlésÓ, igen, persze olvastam, és köszönöm, csak nem merem itt kommentben kifejteni neked amit szeretnék (legalábbis erről a témáról nem), de esetleg írj a bijoukukacbijoumusicponthu - ra egy emailt nekem, és akkor folytathatjuk ott, mit szólsz?
VálaszTörlésI visited multiple web pages except the audio quality for audio songs current at
VálaszTörlésthis web site is truly marvelous.
My website :: cellulite treatment cream