Ez a poszt arról fog szólni, hogyan fogadta Boni a nyelvtankönyvet, amit tavaly írtam neki, és amit pár hete fejezett be. De először is elmesélem, mert pont a témába vág, mit mondott ma a barátnőm a francia általános és technológiai gimnáziumokról. Mi még nem tartunk ott, hogy képbe kelljen kerülnöm, úgyhogy én eddig azt hittem, olyasmiről van szó, mint a mi időnkben a gimnázium és a szakközép iskola.
De nem, azt mesélte, hogy a különbség módszertani. Az egyik fajta gimiben (általános) az elméletet tanítják meg először, és azt felhasználva kell megoldani a gyakorlati feladatokat, a másikban (technológia) a gyakorlati feladatokból vonják le az elméleti tudást. Hát, ha ez így van, nem kérdés, hogy Boninak hová kell majd mennie: az általánosba. Ez a nyelvtankönyv is bebizonyította, hogy ebben is olyan, mint én: leghatékonyabban a deduktív módszerrel tanul.
Én hülye pedig, rengeteg munkával csináltam neki egy olyan könyvet, amely a modern pedagógia jegyében játékosan akart tanítani! Az elméletet a gyakoraltból megközelítve! A definíciókat vicces párbeszédekbe bújtatva! Amikor erre Boni rájött, hatalmasat csalódott: „Mama, te a mesébe beleírtad a szabályokat?!” (jól megnyomva a szót)
Az első csalódás után viszont végigröhögte a könyvet. Eléggé kilógott a lóláb, értve ezalatt azt, hogy néha tényleg nehéz volt olyan helyzetbe hoznom a szereplőket, hogy valamelyikük ki tudja mondani például azt a mondatot, hogy A felszólító mód jele a j betű, de gyakran nem hallatszik és nem lászik! vagy Egy szóösszetételt akkor tagolunk kötőjellel, ha 6-nál több szótagú, azonkívül legalább 3 elemből áll úgy, hogy viszonylag természetesen hasson, és a történetbe is szervesen illeszkedjen. Vagy: sokáig törtem a fejem azon, milyen helyzetben lehetne Az űrhajóba! és Az űrhajóban! felkiálltást kétféleképpen értelmezni, és ezáltal valamiféle bonyodalomba keverni a szereplőket.
Teljesen felesleges volt ilyeneken gondolkodnom, mert Boni meseolvasás örve alatt nem akart játszva tanulni. Nem akart összetett szavak olvasgatása után rájönni a fenti helyesírási szabályra, amit később egy szereplő szájából visszahallott. Neki úgy kellett volna ezeket megtanítanom, hogy a lap tetejére felírom a fő témát (1. Igékhez járuló jelek, vagy 2. A szóalkotás módjai), majd annak egy-egy fejezetét (1. A felszólító mód jele vagy 2. Az összetett szavak), utána vastaggal szedve a definíciót, a példákat és a kivételeket, majd jöhetnek a gyakorlati feladatok. Ezt megjegyzem a jövőre nézve, mert így nekem is sokkal könnyebb dolgom lesz! Csomó mindent egyszerűen azért nem jegyzett meg, holott jó a memóriája, mert az a mese, tehát a szórakozás része volt, nem pedig a tanulásé.
Amúgy élvezet Bonit tanítani: figyel, emlékszik, értelmez, összefüggéseket lát meg, jó gondolatai vannak, gyors és hatékony – amikor rá lehet venni, hogy tanuljon. Ez meg inkább kegyelem dolga, néha magától leül, néha zsarolom, néha jutalmazok, ebből nem csinálok magamnak lelkiismereti kérdést.
(Feladat: a fenti definíció szerint össze tudjátok-e párosítani a földönkívüliek közlekedési módszereit az alábbi szavakkal: 1) emberkereskedelem, 2) pogácsatészta, 3) sütirecept-gyűjtemény)
A.
C.
