Szem. Héj. Plasztika

Petra barátnőm a fenti műveleten gondolkodik, és nagyon hezitál. De nem ám a beavatkozástól fél (mint én), hanem elvi kifogásai vannak: ha vállalkozik a műtétre, az nem azt jelenti-e valójában, hogy nincs megelégedve a korával? Hogy ötvenéves nőként húszévesnek szeretne kinézni?!

Márpedig a kiegyensúlyozott ötvenéves nők (amilyeneknek hinni szeretnénk magunkat) nem vágynak másra, hanem megelégszenek azzal, ami van. Felülemelkednek a külcsínen, vállalják a korukat, sőt: bölcs derűvel öregednek.

Elgondolkodtam ezen az ellentmondáson, mert én magam sem zárom ki, hogy egyszer rászánom magam egy ilyen plasztikai műtétre: de engem kizárólag a félelem tart vissza (elsősorban a műhibától tartok, másodsorban a helyi érzéstelenítéstől). Semmilyen elvi kifogásom nincs, mint Petrának. De hát ez hogy lehet? Hogy lehet egyszerre elfogadni a kort, ugyanakkor plaszikai műtétettel küzdeni ellene? Lehetséges-e egyszerre a kettő?

Aztán rájöttem: persze, hogy lehetséges! A lényeg a mérték.Rosszul van feltéve a kérdés: nem húszéves nőnek szeretnék kinézni (amúgy nem is sikerülhet), hanem csak egy kicsit jobban kinéző ötvenévesnek.

(Remélhetőleg egyszer felteszek egy „Utána” c. képet is.)