Atzö nekszt rundabu

Egész délelőtt telefonálgattunk a biztosítónak, hogyan tudnánk továbbmenni, amíg az autót javítják. A biztosító nem talált nekünk a közelben (de még a távolban sem) bérelhető autót, ezért elfogadtuk azt a megoldást, hogy vonattal megyünk tovább. Összecsomagoltunk, és délre visszamentünk a szervizbe, hogy leadjuk az autót, és hogy az út szélén megvárjuk a taxit, ami elvisz minket a legközelebbi pályaudvarra.

A szerelő már várt minket, és nagy meglepetésünkre azt mondta, hogy mehetünk Genfbe tovább az ő autójával, azzal amit a szállodáig adott kölcsön nekünk. Nagyon rendes volt tőle, de ha ezt az előző napon mondja, nem is kellett volna megszállnunk ott, mehettünk volna egyenesen tovább! Na mindegy, Z. nagyon örült, nem akarta ezt a kényelmetlen vonatutat végigcsinálni. Én egy kicsit csalódott voltam, mert mar elterveztem, hogy két nap múlva én egyedül megyek vissza vonattal a kocsiért, nyugiban (a kölcsönautót nem mertem vezetni).

Átpakoltunk mindent az új autóba, és útközben megint beugrottunk a barátnőmékhez ebédelni, ezúttal sokkal jobb hangulatban. Legalább annyi előnye volt az esetnek, hogy többször is találkoztunk. A kölcsönautóhoz amúgy nem írtunk alá semmit, egyszerűen elhoztuk, a szerelő azt mondta, száz frankot számít majd fel érte. A hegyi falu szállodáját nem tudtuk már lemondani, mert a Bookingon foglaltam, én hülye (levontam a tanulságot), így mind a három éjszakát buktuk. Sokba került ez a kaland.

Este értünk Genfbe, de mivel a sogórnőmék két nappal későbbre vártak, nem is volt otthon senki. Az úton azon nevettünk, hogy a telefonom GPS-applikációja meghülyült, és időnként egyetlen félmondatot angolul mondott, francia akcentussal. Magyar átírással valahogy így hangzott: atzö nekszt rundabu, majd folytatta franciául. Egy idő után rájöttünk, mit mondd: at the next roundabout. De miért?! És miért csak néha?! Az informatika rejtélye.

Estére már olyan fáradtak voltunk, hogy csak bedőltünk az ágyba. Reggel gurultunk a nevetéstől, amikor Z. elmesélte (és el is mutogatta), hogy éjszaka felébredt, és nem tudta, hogy hol van. És mivel tök sötét is volt, nem tudta, hogyan es hol kellene kimennie a szobából WC-re. Végig kellett tapogatnia a bútorokat, hogy ráleljen az ajtóra! (Le is vert közben egy poharat.)

Ma reggel telefonált a szerelő, hogy kész a kocsi, Z-vel 10-kor útnak indultunk, Boni pedig a sógornőméknél maradt. Rendben átvettük a kocsit, kifizettük a rengeteg pénzt, csak remélni merem, hogy nincs többe a hús, mint a leves. Újból megálltunk Petráéknál, és most épp visszafelé tartunk. Összesen 800 km-t teszünk ma meg, még van hátra valami háromszáz…