Mese

A héten valamelyik nap Boni hazajött a suliból és elújságolta: A franciatanárnő egy magyar mesét mesélt! A főszereplő neve Jancsi!! A továbbiakban kihúztam belőle, hogy egy magas fáról szólt a mese, amelynek Jancsi nevű szereplője malacokat őriz. Másnap már azt is meg tudta mondani, hogy „az író, az valami Benedek!”, de hogy a könyv borítóján több név is fel van tüntetve. Közben keresgélésem eredményeképp kiderítettem, hogy Az égig érő fa c. meséről lehet szó, Benedek Elektől (felevenítettem a kondás szó értelmét is). A fracia kiadást nem lehet már megkapni, használtan árulják itt-ott a neten, erról van itt szó oldalt. Boni azt mondta, hogy a tanárnő példánya a saját gyerekkori könyve.

Olyan szimpatikus, hogy egy ilyen könyből mesél nekik a tanárnő, nem pedig valami ajánlott, agyontanított és agyonelemzett mesét mond el. (Rengeteg ilyet lehet kapni.) Ugyanez a tanárnő mesélte egyszer a gyerekeknek, hogy előfordul, hogy száz (100!) elolvasandó könyv is várakozik a listáján – ez a nő a sorstársam! Bár a száz rengeteg, nekem 30–40 könyv szokott lenni a maximum, és az is nagyon csüggesztő érzés.

Rá is döbbentem, hogy én egyáltalán nem olvastam még Boninak magyar népmeséket, nem is értem, de ez valahogy kimaradt. Pedig szerettem gyerekkoromban őket. Na, de majd pótolom. Hiába jár már ún. középiskolába, tizenegy évesen még mindig nagyon élvezi a meséket. 

Szóval így történt, hogy Boni a francia sulijában ismerte meg Benedek Eleket.