2025. január 29., szerda

Amandine

Az az érzése az embernek, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. Napok óta jár a fejemben az a történet, amitől hangos most a sajtó: egy nő halálra éheztette a tizenhárom éves kislányát. Szegény kislány 29 kilósan halt meg. Élete utolsó heteit egy beépített szekrénybe zárva, meztelenül töltötte. Az anyja, ez a szörnyeteg, egy kamera segítségével figyelte, mit csinál a kislány odabent. Az újságcikket csak második nekifutásra tudtam elolvasni. Szó van benne arról, hogy hároméves korától fogva ütötte-verte a kislányt, hogy az óvónői háromszor is tettek jelentést a gyermekvédelmi hatóságoknál (hiába), hogy testvérei és a pasija ölbetett kézzel nézték végig az egészet; az újságíró családi önkényuralomról beszél. Egy olyan országban, ahol van szociális háló, jogrend, amely a G7 tagja! Mi történhet máshol a világban?!

A lány sorsát, írja a cikk, a Covid-járvány pecsételte meg. Addig bentlakásos iskolában tanult, „csak” a hétvégén verték-éheztették. 2020 márciusában mindenkinek haza kellett mennie, bezárkózott az egész ország, a hóhérja azt tehetett vele, amit akart. Belegondolni is rossz, mit élhetett át szegény kislány. Nem egy idegen kínozta (az sem lehet könnyű), hanem a saját anyja. 2020 augusztusában halt meg, most került a bíróságra az ügy (ez is milyen fura, hogy évek telnek el a bűncselekmény és a tárgyalás között), az anyja a maximumot kapta, asszem 20 évet. De ahogy Neige Sinno írta, az ilyen emberek bűnét nem lehet egy börtönbüntetéssel megváltani. Az lenne a morálisan elvárható, ha a gyerekgyilkosok (erőszakolók) önmaguktól öngyilkosok lennének.


13 megjegyzés:

  1. Istenem, ott vagyok a szekrényben a kislánnyal :( Alig tudom elképzelni, hogy tehet valaki ilyen szörnyűséget, miközben magam is átéltem sok rosszat :(

    VálaszTörlés
  2. És nem csak ezt a nőt kellene nagyon nagyon csúnyán megbüntetni!!! 😡😡😡

    VálaszTörlés
  3. Ja igen, a pasiját is elítélték. A többi gyerek (szegények) nem voltak büntethetők. Ahogy senki más sem a történetben, mert azt állítják, a „Rendszer” rossz. Remélem, megjavítják :((( Nem tudom, mit érezhetnek a tanárai, barátnői, szomszédai, a gyerekorvos...

    VálaszTörlés
  4. Jézusom. Alig tudom elhinni, hogy az anyja nem pszichés/mentális beteg, és hogy a "rendszer" ezt tétlenül végignézte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? A nőről megállapították, hogy teljesen beszámítható.

      A rendszer sajnos nem „látta” a kislányt, mert ha gyakran költözik a család más régióba (és itt ez volt a helyzet, állítólag pont ebből a megfontolásból), mindig tiszta lappal indulnak.

      Törlés
    2. Elhiszem. De például nem kell gyerekorvosi státuszvizsgálatra menni évente?
      Teljesen képtelenség nekem, hogy a kislány 13 éves koráig gyakorlatilag nem találkozott olyan felnőttel, akinek el tudta volna mondani, mi történik vele... Főleg abban a bentlakásos iskolában, ahol azért gondolom szorosabb volt a kapcsolat diákok és tanárok között, mint egy sima iskolában.

      Törlés
  5. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen esetek Fro-ban is megtörténhetnek. Azt gondoltam ilyen csak Mo-on és tőlünk keletre lehetséges. De nem ez az egyetlen fro-i történet. Ott van pl. az a 9 éves szintén francia kisfiú eset, akit az anyja a covid idején magára hagyott a lakásban miközben ő elköltözött a pasijához. A gyerek 2 évig volt egyedül és gondoskodott saját magáról úgy, hogy alig volt mit ennie és az utolsó évben fűtés sem volt a lakásban…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, nekem fura, hogy miért gondoltad ezt, a gonoszság nem GDP függő. Én pont az ellenkezőjét gondolom, hogy ahol összetartó, nagy családok és értékes emberi kapcsolatok/hálózatok vannak, ott ennek kevesebb esélye van...De valószínű, ez is egy leegyszerűsítés.

      Törlés
    2. A gonoszsàg természetesen nem függ se GDP-töl, sem kromoszómáktól. De az ember azt gondolná, h egy gazdag nyugati országban megvannak azok a gyermekjogi és gyermekvédelmi szolgálatok, amelyek meg tudják akadályozni az ilyen eseteket…

      Törlés
    3. Lehet, hogy ez azért se jutott az eszembe, mert Angliában ezek rosszul működnek, és én csak azt látom, hogy az USÁ-ban még rosszabbul. Talán Svédország! :)

      Ez szerintem kormányfüggő egyébként. Angliában sok mindent leépített a konzervatív kormány az elmúlt húsz évben, amire a Brexit és a covid csak rátett.

      Törlés
    4. USA-ban, UK-ban rendszeresek az olyan gyermekgyilkossagok, abuzusos esetek, amiben kiderul, hogy komoly mulasztasok tortentek a gyermekvedelem reszerol. USA-ban a home schooling miatt talan meg konnyebb atcsusszanni a rendszeren, illetve gyakran koltoznek allamok kozott is. Dobbenetes esetek vannak, amikor tenyleg nem hiszed el, hogy leteznek emberek, akik ilyeneket megtesznek a sajat gyerekukkel. Vagy akar csak barmilyen embertarsukkal... Tavalyi hir, hogy egy tobbgyerekes no Angliaban a 3 eves gyereket egesz eleteben egy fiokban "tartotta", titkolva a kislany letezeset a partnere, es a gyerek testverei elol is.

      Törlés
    5. Jó ég, sose sírt a gyerek? Mekkora lehet az a lakás. Én ezekben az esetekben mindig a környezet ignoranciáját tartom hihetetlennek. Az elkövetőket betudom annak, hogy elmebeteg, gonosz, tudatlan. Most nem az olyan esetekre gondolok mint amikor bántalmazott gyerek, tinédzser környezete nem vesz észre semmit, mert ezt el tudom képzelni. De mikor ennyire egyértelmű dolgok, mint a szekrénybe zárt nem is kicsi lány, vagy egy 3 éves gyerek egy fiókban. Mert csecsemőnél még el tudom képzelni. Persze ismerem azt a tipikus reakciót a szomszédok részéről, hogy "olyan rendes embereknek tűntek, soha egy hangos szó nem hangzott el". És lehet hogy szomszédként nekem sem tűnne fel semmi. (FElla).

      Törlés
    6. Tamko! Pontosan erre gondoltam, hogy egy gazdagabb nyugati országban képesek olyan rendszert kialakítani, amivel meg tudják akadályozni az ilyen tragédiákat.

      Törlés