Jean-Claude

Boni még mindig annyit hazudik, füllent és átkölt, hogy nagyon nehéz dolgunk van, ha az igazságot keressük. Hazudik önös érdekből („Igen, mama, mostam fogat!”, „Persze, mama, fogkrémet is raktam rá!”) és hazudik merő passzióból is. Kitalál egy teljes történetet, ami elejétől a végéig hazugság, vagy igaz sztoriba ágyaz egy-két hazugságot. Hazudik viccből és hazudik azért is, hogy jobb fényben láttassa magát (pl. el akarja hitetni, hogy ezt vagy azt a viccet ő találta ki, holott olvasta). Szerintem néha már maga is elhisz egy-egy maga költött kitalációt!

Kedden a következő történettel állított haza: „Képzeld, mama! Jött egy új gyerek az osztályba. Jean-Claude-nak hívják, és amikor be kellett menni a terembe, és a tanító néni pont nem nézett oda, megszökött! (il a fait une fugue) Senki sem tudta, hová ment. A tanítónő osztályról osztályra végigjárta a folyosót, addig valaki más vigyázott ránk. Végül a padláson találták meg, képzeld! Utána bevitték a B-be, tudod, a mellettünk lévő osztályba, és végül kiderült, hogy nem is hozzánk fog járni, hanem oda!”

Na ezt aztán már nem vettem be! Mint később megbeszéltük, Z. szintén hitetlenkedve fogadta a mesét, mégpedig ugyanabból az okból:

Egy tízéves kisfiút nem hívhatnak Jean-Claude-nak!

Nem is tudom, hogyan érzékeltessem ezt a magyar olvasókkal. Nem olyan, mintha egy mai tízéves kisfiút Magyraországon Ferencnek, Lászlónak, Jánosnak vagy Bélának hívnák. Ez is mind nagyon hihetetlen, ugyanakkor elképzelhető, mert ezek mégiscsak régi királyi vagy bibliai nevek. Én például egyetlen Feri, Laci, Jani vagy Béla nevű gyereket sem ismerek (ismerek viszont egy Sándort és egy Károlyt), de attól még nem zárom ki ezeknek az eshetőségét. A Jean-Claude viszont teljesen más: ez egy ötven-hatvan évvel ezelőtti divatnév, ma már totálisan elavult, és egyértelműen egy bizonyos generációra, a mai boomerekre utal vissza.

– Te figyelj, Boni, olyan nincs, hogy egy gyereket Jean-Claude-nak hívjanak. A Jean-Claude-ok ötven, meg hatvan évesek! – figyelmeztettem a hazugságára.

– És hogy hívták őket, amikor megszülettek? – válaszolt vissza félig viccesen, félig érdeklődve.

Lényeg a lényeg, nem tágított, és mindketten (mindhárman) kötöttük az ebet a karóhoz. Mi az apjával biztosak voltunk benne, hogy téved (vag hazudik), Boni viszont határozott és megingathatatlan volt. Végül fogadást kötöttünk: Boni vállalta, hogy ha tévedésnek (vagy hazugságnak) bizonyul az állítása, egy hónapig nem képernyőzik. Emlékeztettem rá, hogy ebbe bele fog esni a húsvét is, de csak nevetett, és azt állította, hogy információja sziklaszilárd alapokon nyugszik. Ellenben, ha neki van igaza, két mangát és egy ismeretterjesztő könyvet fog kapni.

Mivel szerdán nincs suli, nem tudtuk az állítását ellenőrizni. A zenesuliban viszont találkoztunk egy apukával, akit tényleg Jean-Claude-nak hívnak (50–60 éves). Elmeséltem neki a fogadásunkat. A legnagyobb mértékben igazat adott nekem, és figyelmeztette Bonit, hogy szerinte ne fogadjon, mert veszíteni fog. Azt mondta, hogy még a hírét sem hallotta annak, hogy egy mai gyereknek ez legyen a keresztneve.

Vacsoránál eszembe jutott, hogy esetleg nem is francia a gyerek. Egyetemen volt egy csoporttársam, akinek a (vietnami) szülei valószínűleg úgy gondolták, hogy a lányuknak egy ősi, töyökeres francia nevet kell választaniuk, hogy sikeresen beilleszkedjen: így lett belőle Jacqueline, amivel szegény világ életében mindenhonnak kilógott, mert a Jacqueline-ok ma már kilencven évesek, és a név teljesen eltűnt a süllyesztőben. De mint Boni megerősítette, francia kisfiúról van szó.

Ekkor körülnéztünk az interneten. Kiderült, hogy 2013-ban öt (5) darab gyerek kapta a Jean-Claude nevet a keresztségben. Összehasonlításképp lásd Boni osztálytársainak nevét és gyakoriságát 2013-ban, amikor is összesen kicsit több mint 800 ezer gyerek született:

Gabriel (5200)

Léo (5028)

Raphaël (4058) 

Arthur (4054)

Sacha (3177) 

Noé (2274)

Robin (2028)

Martin (1573)

Alexandre (1972)

Gaspard (1187)

 

A leggyakoribb fiúnév abban az évben a Lucas (5661), a Louis (5300) és a Hugo (5400) volt, de olyanokból most egy sem jár Boni osztályába (a párhuzamos osztályokba igen). Én egyébként teljesen megértem azokat a szülőket, akik egyedi nevet adnak a gyerekeiknek, rossz tapasztalataim vannak a tucatnevekkel (köztük a sajátoméval). Boni keresztnevét még 1200 más ugyanilyen korú gyerek viseli  Franciaországban (kétféle helyesírással), de ez már eléggé ritkának számít, az iskolában pl. rajta kívül nincs más. Warren-ből, Yliasse-ból és Marceau-ból is csak egyet-egyet ismerek, mindegyik 500 körüli találattal: de ez mégis százszor több, mint a Jean-Claude!

 

A legfurább nevű kisfiú a Lothaire, 2013-ban csak négyet (4) neveztek el így (egy középkori frank királyról). De még ez a név is beleillik a jelenlegi közízlésbe, mert régi, sőt, patinás. Na de a Jean-Claude? Statisztikailag ugyanannyi az esélye, mégis... valószínűtlenebbnek tűnik. A Lothaire (magyarul: Lothár) nem divatjamúltan, hanem inkább egzotikusan ritka, ráadásul a király ebben a régióban uralkodott. Az uszoda neve Lothaire, és az egyik pékségben van Lothaire nevű baguette is.

Boni viszont egyre biztosabb volt a dolgában, időnként jókedvűen emlékeztetett a fogadásunkra. Néha viszont huncutfélén a szemembe nevetett, hogy már nem is olyan biztos, nem emlékszik jól... lehet, hogy csak Jean? Vagy csak Claude? Vagy a keresztneve Jean, a vezetékneve Claude? Vagy esetleg Claude-Jean? Mint utólag kiderült, ekkor járatta a bolondját velünk. Végig tudta, hogy igaza van. A tanítónő ma megerősítette, hogy az új kisfiút tényleg Jean-Claude-nak hívják. 

 

Az ötből az egyik! Teljesen szembe megy az intuíciómmal, de végülis ha van a városban Lothaire, akkor miért ne lehetne Jean-Claude is?