2024. február 6., kedd

Környezetvédelem svájci módra

Az egyik januári hétvégét egy elzászi faluban töltöttem, mert itt találkoztunk „félúton” a svájci barátnőmmel, és töltöttünk el együtt két napot. Évente-kétévente szoktunk találkozni, de elég nehéz vele megegyezni a helyszínről, ugyanis nem ül autóba és nem száll repülőre: Kathrin komoly környezetvédő. Egy csomag ruhával utaztam, mert hozzánk rendelt magának használt ruhákat (svájci címre nem kézbesítenek). Megint sokat beszélgettünk a témáról. Elmondta többek között, hogy

– lassan új szemetest vásárolnak otthonra, mert a meglévő túl nagy nekik,
– Svájcban termesztett chia magot és tofut esznek,
– villamoson járnak usziba, télen is, három gyerekkel,
– minden maradék kenyeret felhasználnak másnap (tejbe áztatva, a gyerekei is megeszik reggelire), továbbá
– Kathrin a tavaly vásárolt teák zacskójába tetette a most vásárolt teákat (ami azt jelenti, hogy egy évig őrizte, majd a megfelelő pillanatban megtalálta és elhozta magával a zacskókat, és a boltban külön kérte, hogy ne adjanak új zacskót).

Az a jó Kathrinban, hogy se nem gőgös, se nem dogmatikus, ami pedig az extrém környezetvédőknél gyakori. Továbbá a lehetőségeihez mérten következetes, ami pedig ritka, mint a fehér holló (láttam én már öko-fair-trade-bio stb. gyümölcsturmixról készült fotót posztolni repülőtérről). Erről jut eszembe, nem is olyan cinikus, mint amilyen én vagyok környezetvédelmi témákban: próbáltam egy időben én is a kenyérmentési akciót, de amikor már a fülemen is mákos- meg diósguba jött ki, akkor épp megrendezték a katari foci VB-t. Arra gondoltam nagy mérgesen: hát normális vagyok én minden reggel olyat enni, amit nem is kívánok, miközben klimatizált stadionokat építenek fel (majd: bontanak le) a sivatagban?!

Az is szimpi, hogy Kathrin nem szól meg, amiért nekünk két autónk és két lakásunk van, ehhez passzintott életmóddal és tárgyakkal. Nem csak, hogy nem szól meg, de tudom, nem is ítél el minket. Nem prédikál. Gyanítom, ha mindenki úgy élne, ahogy ők, akkor nem beszélgetnénk kedélyesen klímakatasztrófáról minden második rádióműsorban.

Ahogy végiggondolom újra és újra Kathrinék esetét, mindig oda lyukadok ki, hogy a fenti gondolatmenet nem jó. Nem tud mindenki így élni. Gyakran nem is lehet. Nem kisebbítem az érdemeiket, de ehhez svájcinak kell lenni és Zürich rózsadombján kell lakni. Nem is arról beszélek, hogy hány olyan lakás van a világon, ahonnan villamossan megközelíthető egy olimpiai méretű medence. De vegyük például a szüleimet, akik egy kis dunai faluban élnek. Nem lenne életszerű, hogy nagybevásárláshoz először is kompra szálljanak, majd buszra üljenek, az Auchanban bevásároljanak, majd onnan hazacipeljék a cuccot, mert a faluban egyetlen élelmiszerbolt működik, ahol szinte semmit sem kapni (és ami van, az is sokkal drágább). A munkábajárás és a nyaralás is sokkal könnyebb Zürichből, ahonnan Európa minden irányába indulnak (és pontosan érkeznek!) vonatok.

De messzebb megyek, és egyenesen azt állítom, hogy Kathrin és a pasija azért képes negyvenen túl így élni, mert ők negyven élvig éltek jólétben és kényelemben. Ők már bejárták a világot gyerek- és kamaszkorukban. Könnyű (vagy legalábbis könnyebb) így lemondani utazásokról. Én például zsigerileg és valószínűleg örök életemre irtózom a használt ruháktól, mert olyanokban kellett járnom fiatalon. A gondolatától is rosszul vagyok egy használtruha-bolttól (a szagától nem is beszélve). Amikor megpróbáltam elmesélni Kathrinnak (akivel amúgy pár éve még együtt jártuk Párizsban a butikokat), hogy mennyire utáltam turikból öltözködni fiatalon, és hogy mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt nem kell tovább csinálnom, elgondolkodott. Azt válaszolta, hogy tudni véli, milyen érzés, mert gyerekkorában ő is mindig annyira irigyelte az egyke barátnőit, akiknek rózsaszín sílécük volt, mert ő kénytelen volt folyton a bátyjától örökölt kék síléccel síelni.

Két különböző világban él(t)ünk.

8 megjegyzés:

  1. Hát nem tudom az uszoda mennyire környezetkímélő...

    VálaszTörlés
  2. Igen, én ezért nem tudok haragudni a kínai, indiai középosztályra a nagy tömegű környezetszennyezés miatt. És egyébként mindent tud csomagolás mentesen vásárolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, dehogy! A használt ruhák is dobozban érkeztek.

      Törlés
  3. én valami olyasmit képzelek amúgy el ezen a téren, hogy attól még, hogy az ember nem csinálja tökéletesen, hogy nem feszül rá, hogy nem tart be mindent, attól még na. szóval, hogy a kicsi is számít. :) nekem mondjuk könnyű, nekem van egy ilyen adottságom vagy beállítottságom vagy valami örökölt sorsom, hogy egyszerűen imádok ún. kicsi helyen lenni (ez felénk egy ilyen mondás, kb az igénytelenségre, de talán inkább a kis igényre utal), de közben meg gyűlölném, ha ráfeszülnék erre és egy csomó mindent úgy csinálnék, hogy az nem természetes, hanem durván meg kellene erőltötnem magam.
    mondom példán: nem vezetek, következésképpen mindenhová tömegközlekedéssel járok, de van amúgy autónk, amit a férjem vezet és nyilván azzal megyünk egy csomó helyre, ha együtt megyünk. nem különösebben szeretek utazni, így nem izgat az a kérdés, hogy elrepüljünk-e valahová családilag, nem is erőltetem, nem is szervezem. de ha bármi miatt mégis úgy alakul, hogy igen, akkor simán felszállok egy repülőgépre. a fagyasztóban tartjuk a pékárut, így minden morzsát felhasználok és ha véletlenül kint marad egy kenyér és elveszti a frissességét, csinálok belőle egy tepsi melegszendvicst, itt elfogy négy perc alatt és még boldogság is van - de természetesen dobtam már ki kenyeret. vagy hát én használt ruhát hordok, mert nekem ez sokkal nagyobb örömet okoz, mint az új ruha, de nyilván veszek új ruhát is időnként, ha úgy adódik. még sorolhatnám, de abbahagyom, pedig a saját zöldségekről nem is szóltam. :)

    szóval én abban nem hiszek, hogy másokhoz kéne mérni a saját környezet-viszonyulásunkat :), se pro se kontra. tehát se a svájci barátnődhöz, se a sivatagba épített stadionokhoz, mert abban a pillanatban egy másik vetületbe kerül ez az egész, ha viszonyítunk. a blog alapján ítélve (mivel máshogy nem tudom :)) te is tök tudatos vagy és átgondolod és igyekszel meghozni a legjobb döntést, úgy nagyjából mindenben.

    talán ez a kulcsszó nekem, a tudatosság, hogy felmérni, átgondolni és meghozni egy tudatos döntést, akár azzal kapcsolatosan, hogy feldolgozzam-e a száraz kenyeret, akár azzal, hogy van-e értelme a két napos repülős városnézős elutazásnak. én csak azokkal szemben érzek haragot, akik nem mérlegelnek, nem gondolkodnak, nem tudatosak, csak "egyszer élünk, ez jár nekünk" alapon azt eszik meg a hűtőből, amit megkívánnak éppen (a férjem ez!!! :)))).

    VálaszTörlés
  4. Huhh, ettől a témától jól fel tudom húzni magam. :)) Évekig próbáltam csomagolásmentesen vásárolni, mostam a pelenkákat, cipeltem haza az üveges tejet és autót csak három éve vettünk (és azóta is inkább bicajozunk, ha tehetjük,) plusz amit lehet használtan veszünk, az mélelmiszermentésről nem is beszélve. De egyszercsak be kellett látnom, hogy a döntéshozók itt gyakorlatilag kihelyezték a felelősséget a szerencsétlen fogyasztókra, és még nekem legyen emiatt rossz lelkiismeretem. Nyilván megtesszük amit tehetünk, de nem ettől várom a megváltást (hanem a politikai nyomásgyakorlástól például). És igen, a környezetvédelem egy luxus sok szempontból...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szimpatikus egyébként. Imádom a tudatos életet élőket, van is itt a közelben egy példaképem, aki hasonlóan él, gyűjtögetjük a bogyókat, terményeket cserélgetünk és használt ruhákat, fantasztikus darabokat lehet találni. De nem mindenki teheti meg, hogy kisebb lakásba költözzön, vagy lezárjon szobákat télire. Sajnos falun nem opció a tömegközlekedés, egyébként régen én is csak nyáron úsztam, természetes vizekben, de most télen uszodába járok (autóval),
    de nyáron biciklivel járok vásárolni - és van rózsaszín sílécem!

    VálaszTörlés