2022. augusztus 9., kedd

Dolgozó anyuka

Néha annyira irigyelem azokat a barátnőimet és családtagjaimat, akiket eltart a férjük. Azaz nem, vagy csak zsebpénzért dolgoznak, napjaikat a család és gyerekek ügyintézésének, a háztartásnak szentelik, miközben a pasi keresi meg azt a (sok) pénzt, amiből (jól) megélnek. Az irigylést nem úgy értem, hogy sajnálom tőlük ezt az állapotot, hanem hogy sóvárgok rá (kár, hogy az irigylés szó olyan negatív töltetű).

Azért gondolkodtam most többször is el ezen, mert véget ért a szabim, újból dolgozom, mégpedig egy ideig még Magyarországról, tehát a szabim színhelyéről. Ahol tegnap még teraszon reggeliztem egy könyvvel a kezemben, ott ma már csak bekapok állva valamit, hogy minél hamarabb elkezdhessek dolgozni. Próbálok azért profitálni a dologból: hol egy reggeli futással, hol egy déli uszodával, hogy egy esti Duna-parttal. Nem panaszkodom, csak hát óriási a különbség az elmúlt hetekhez képest. Újrakezdődött a folyamatos kapkodás, rohanás és időhiány. Megérzem azt a napi nyolc órát.

Milyen jó lenne, ha tovább lehetnék szabin! Ugyanakkor teljesen tisztán látom, hogy nekem nem lenne való az otthonülő anyuka szerepe, nekem ez soha nem volt opció: én ennél sokkal jobban vágyom a biztonságra és a függetlenségre. Egyrészt mi annál sokkal többet veszekszünk, hogy még a pénzzel kapcsolatos gondokat is hozzá tudnánk adni. Mert ha van valami ami szuperul működik nálunk (nincs sok), az a pénzkérdés: soha nem vitatkozunk a kiadásokon. Külön bankszámlánk van, így a konfrontációnak még a lehetősége sem merült fel a több mint húsz év alatt.

Másrészt pedig én túlságosan félnék attól, hogy mindent egy lapra tegyek fel; kell nekem egy családtól független tér, ahol mások a játékszabályok, mint otthon, ahol más embereknek tartozom elszámolással, ahol kompetensnek érezhetem magamat. Ebből következik az is (vagy: ez abból fakad?), hogy tulképp én tökre szeretem a munkámat: nem csak magát a tevékenységet, hanem a kollégáimat és a munkakörnyezetet is.

Talán pont ezért irigylem a fent említett barátnőimet: nekik kerek az életük munka és kollégák nélkül is, nincsenek vitáik akkor sem, ha közös a bankszámlájuk, nincs szükségük munkahelyi elismerésre. Én nem tudnék így harmóniában élni, kellenek a plusz ingerek és a különutak, ráadásul félnék is a jövőtől: mi van, ha otthagy, mi van, ha otthagyom. Pedig látok magam körül szuper példákat, jól működő házasságokat, sőt, olyat is, ahol a gyerekek már kirepültek, és a pár továbbra is jól funkcionál együtt, a megszokott munkamegosztással.

14 megjegyzés:

  1. Ez milyen erdekes! En is pont igy gondolkodom, funkcionalok. Nekem is fontosabb a biztonsag es a fuggetlenseg. Es nalunk is van eleg vita, veszekedes, sot amikor nem dolgoztam, gyerekeztem, akkor meg a penzen volt a vita. Meg most is van felszini, h minek kell annyi es olyan ruha stb. a gyerekeknek. De ez lepereg rolam. Amig egyenloen vallajuk a koltsegeket, mindenki arra kolt, amire szeretne. Es igen, en is irigylem az ilyen kapcsolatokat, ahol a no 'valaszthat, h otthon legyen' es ennek ellenere tovabbra is jol mennek a dolgok. Viszont en egy ilyen kapcsolatot sem ismerek, mert mindenhol van beszologatas, h a no menjen dolgozni inkabb...

    VálaszTörlés
  2. Valahogy én is így érzek. Nem vagyok az a típus akit kielégít a háztartásbeli szerep, pedig napi szinten 0-24-ben háztartást vezetni, gyereket nevelni (és esküszöm, most, hogy kamaszok több dolgom van) nem könnyű munka. Szeretem a munkámat, a kollégáimat, a megoldandó feladatokat, viszont a kettőt együtt időnként túl soknak érzem. Milyen jó, lenne ha ugyanannyi pénzért csak félállésban lehetne dolgozni. Akkor jutna idő regenerálódni is, mert most az "énidőre" jut kevés. Évente 2x1 hónap szabadság (amit egybefüggően ki tudok venni) sokat lendíteni a dolgon.
    Mi egy bankszámlán vagyunk, de számomra is fontos az anyagi biztonság, ha bármi történik akkor ne maradjak munka és pénz, megélhetés nélkül. :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, nekem nem csak az "elhagyás" hanem a baleset/betegség is eszembe jut. Ezért én sem mertem végül megtenni, pedig nagyon elhatároztam magam, hogy felmondok. De mindenki megijesztett, hogy hol találok még egyszer munkát közel 50 éves fejjel? (Persze 50-et betöltve meg még nehezebb lesz).
    Én is azt gondolom, hogy nem magával a dolgozással van a baj, hanem, hogy egyrészt a 8 óra nem 8, a 6 nem 6 és így tovább. Másrészt, ha nem 150 (több?) %-ot teszel bele a munkahelyi munkába akkor úgyis te vagy az utolsó helyen a cégnél. Már attól a ténytől, hogy egyszer elkéredzkedtél délelőtt mert a suliból hívtak, hogy hányt a gyerek - hiszen ez bármikor előfordulhat és nagy valószínűséggel elő is fog. A harmadik pedig, hogy teljesen mindegy hogy az anyuka hány órában dolgozik, otthon úgyis minimum 90%-ban minden rá hárul.
    Én is az igazi részmunkaidőket tartanám optimálisnak.(az anyuka szempontjából).

    VálaszTörlés
  4. csak hogy a lényegre reagáljak, nekünk is külön bankszámlánk van, de mivel a kiadásaink nagy része közös (albérlet, rezsi, bevásárlások, autóval kapcsolatos kiadások, Danival kapcsolatos kiadások - nem ez a fontossági sorrend :)), mégis állandó vitatéma a pénz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, logikus, lehet h nem ettől függ. Mindenesetre rosszabb lenne a helyzet, ha nem is keresnél semmit, nem?

      Törlés
    2. Én arra tippelek, hogy akkor nem vitatéma a pénz, ha elég van belőle (ami meg ugye relatív).
      Mindenképp rosszabb lenne, el se tudok képzelni olyan mértékű anyagi függőséget!

      Törlés
    3. Igen, ezzel egyetértek!

      (Bár vannak olyan vélekedések is, hogy minél több a pénze valakinek, annál fösvényebb)

      Törlés
  5. Én is szoktam magamban sóvárogni ezért, de az az igazsag, hogy en több ilyen nőt ismerek közelebbről és egyik sem boldog. Mindenkinek rengeteg probléma jutott, ha nem ez, akkor másik :(. Ráadásul, többeknél ott van az állandó szorongás is, hogy nem dolgoznak ilyen-olyan ok miatt, nem elég jók másokhoz képest.

    VálaszTörlés
  6. Nekem csak annyi is elég lenne, hogy mikor kitör a közoktatásban a szünet, nekem is kitörjön. Tölthessem a nyarat a gyerekkel, hogy élményeket szerezzünk, amiből tudunk élni a kötelező oktatási idő alatt...

    VálaszTörlés
  7. Jaj de jó, hogy vannak ilyen ismerőseid! Ők miért nem írnak blogot, beszélnek erről!? (Persze a kérdés költői és inkább viccnek szántam.) Nekem nagyon tetszik/tetszene az a felállás. Tudom, kockázatos és valóban biztos önértékelési gondokhoz vezethet, de erről és általában ennek dinamikájáról alig hallani. Se jót, se rosszat, pedig engem érdekelne. Nem ildomos ma ezt hangoztatni, ha valaki így él. Látod, itt is minden hozzászóló "a másik oldalról" van. Kár. Mindenesetre az szerintem szuper, hogy ennyi jó példát látsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként én is inkább francia és svájci családokat ismerek, ahol ez a felállás (igaz, van egy magyar rokonom is ebben a helyzetben, na ott pont már nagyon a gyerekek). Mindenhol évek óta működik a dolog.

      Példaképp idelinkelem két francia csaj (testvérek) honlapját, a férjem családtagjai. Ők a háztartás és a gyerekek mellett (egyiknek öt, másiknak négy van!) egy vállalkozást hoztak létre, trendi naptárokat stb. készítenek, állítólag elég jól megy is a biznisz. Amúgy élőben sokkal helyesebbek :))

      https://www.deuxsoeursunagenda.com/concept/

      Törlés
    2. De jó, meg is néztem. Szerintem az oldalon is lazának és jófejnek tűnnek. Ha hozzáképzelem, hogy kettőjüknek összesen 9 gyereke van, pláne. Biztos érdekes személyiségek. Örülök, hogy nekik bejött ez a felállás!

      Törlés
  8. 12 évig voltam otthon a gyerekekkel, igaz, hogy közben alapítottunk egy Waldorf ovit meg kihúztunk a nagy és mély gödörből egy iskolát baromi sok melóval, de a férjemtől egyszer se hangzott el, hogy menjek dolgozni, mert élősködő lennék. Szerintem látta, hogy mennyit gályázok, és ehhez képest az, amit ő csinál, amiből eltart bennünket, mennyivel kevesebb belső erőforrást igényel.
    Már nem vagyunk egy pár, de nem emiatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az élősködő szót, se nem gondolta, se nem említette itt bárki is, szerintem :(

      Törlés