2020. augusztus 5., szerda

Barátság, alkotás és járvány

Még márciusban megkérdezte Z. egy író ismerősünktől, hogyan telik a karantén. Majdnem azt írtam: íróbarátunktól, mert ők ketten elég jóban vannak, de nekem a barátsághoz valami megmagyarázhatatlan okból hozzátartozik az is, hogy ismerjem az illető otthonát, jártam nála. Nem tudom valakire azt mondani, hogy „barát”, ha még soha nem hívott el magához. Sőt, a nagyon jó barátok alapvető (de nem elsődleges) kritériuma az, hogy a szüleit is jól ismerjem. Na mindegy, zárójel bezárva. Z. úgy fejezte be az üzenetét viccesen, hogy na, most aztán lesz itt megírni- és kiadnivaló!

Az író azt válaszolta, hogy nem, semmi kedve a vírushelyzetről regényt írni, mert szeptemberben ontani fogják a könyvesboltok a karanténnaplókat és más, pandémiás visszaemlékezéseket.

Ledöbbentem. Én, kis naíva azt hittem, hogy a világ úgy működik, hogy az író azt írja meg, ami a szívét nyomja. Amiről írnia kell! Ahogy valahol olvastam: azt a könyvet kell megírnia, ami szerinte még hiányzik a világirodalomból – arra nem gondoltam, hogy olyan földhözragadt szempontokat is figyelembe kell vennie, hogy milyen lesz az aktuális kínálat a könyvpiacon, és hogyan áll majd a kereslet a koronavírustól esetleg megcsömörlött társadalomban.

Én sem szeretem a divatos trendeket, az agyonhájpolt témákat, a mainstream gondolatokat, szóval ebből a szempontból teljesen megértem az illetőt, hogy nem akar beállni a sorba. Kultúrafogyasztóként viszont most szomjazom a koronavírussal kapcsolatos értelmes és érdekes véleményekre, meglátásokra; tavasszal leginkább az olyan podcastokat hallgattam a sétáimon, amelyben filozófusok (Finkielkraut, Wolff, BHL, Edgar Morin stb.) elemezték, hogy tulajdonképpen min megy keresztül éppen az emberiség. Olyan jó, amikor az ember szavakat talál a helyzetére, amikor mások elbeszélésein keresztül döbben rá arra, hogy pontosan mit is él(t)ünk át (történelmi időket). És nem kell feltétlenül egyetérteni az elhangzottakkal, az is jó ha valaki gondolatébresztőként funkcionál. Én tulajdonképpen egy csomó érzésre, történésre még mindig keresem a megfelelő mondatokat, és megnyugtat, ha csak úgy szembejönnek velem.

6 megjegyzés:

  1. Én meg tudom érteni, ha valaki ebből meg szeretne élni, a piaci tényezők is számítanak. Most 2 hete rákaptam a kovászolásra és kenyérsütésre. Gondolkodtam, lehet erdemes lenne pályát módosítanom, mivel a környékünkön ilyen lehetőség nincs (adalékmentes kovászos kenyér/sütemény)..albán pékség meg kb. minden sarkon...Aztán olvastam, hogy mindenki most akar majd kézműves pékséget nyitni, mert az milyen egyszerűen hangzik. Nekem nem egyszerű, viszont tényleg lenne rá igényem...lehet sokan vannak még így...de ha nem lenne rá mégsem vevő akkor csődbe is mehet az üzlet..szóval elbizonytalanodtam. :D

    VálaszTörlés
  2. Úgy 1999 és 2009 között sokat forogtunk kiadói berkekben (irodalmi folyóiratunk és G. könyvei folytán). Az író, ha szerencséje van és állandó kiadója is, akkor többnyire javasolja a kiadónak megírandó tervét, amit az elfogad, vagy nem, vagyis felméri, eladható-e az eljövendő könyv, vagy nem... Óriási a verseny e téren! Évente kétszer (év elején és szeptemberben, nem beszélve a közbeeső hónapok ritkább szórásáról) több száz könyv jelenik meg (s ősszel hullanak az irodalmi díjak, nemcsak a falevelek), s nagyon nehéz ÉSZREVETETNI egy kiadványt. A legkisebb újságírót is megostromolják, körüludvarolják, nem beszélve a TV-ről, ami az igazi Graal! Szerintem a könyvkiadást egyre inkább kereskedelmi szempontok vezérlik, főleg egy olyan országban, mint Fr.o. ahol szinte több az író, mint az olvasó... Elenyésző számban élnek meg belőle az írók. Röviden ennyi, mert sokáig lehetne róla beszélni...

    VálaszTörlés
  3. Persze, tudom, h a könyv termék is, és hogy az embernek meg kell élnie valamiből... de olyan nehéz elképzelni mondjuk Camus-t amint azon filózik, hogy lesz-e kereslet a Közönyre :)) és valszeg a nagy regények nem is ilyen megfontolásból íródtak. Más megfontolások pedig - a művészet és mondanivaló szempontjából - lényegtelenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legnagyobbakat persze egyik kezemen meg tudnám számolni... Aztán vannak a sztárok, akik a pénzt hozzák a kiadó konyhájára - nomeg a sajátjukra...

      Törlés
    2. Vagy ahogy Esterházy írta:

      "A velencei mestert kérdik, mért épp ilyen meg ilyen nagyságúak a képei. Két oka van ennek: egy: ez az az arány, amely legjobban megfelel Isten és ember lehetséges párbeszédének, kettő: ekkorát rendelt a herceg."

      :)))

      Törlés