2020. június 24., szerda

Tesztelni, tesztelni, tesztelni

Olvasom a hírekben, hogy:

– Németország azért is teljesített jól, mert a legelső tünet után is tesztelték az embereket, volt, hogy parkolókban, meg ilyen más fura helyeken is.
– Koronavírusos kismamát császároztak valamelyik kórházban, az anyuka csak webkamerán láthatja a kisbabát egészen addig, ameddig több PCR-tesztje is negatív lesz.
– Bezártak egy osztályt Párizs egyik iskolájában, mert a tanító koronavírusos, most az összes gyereket le fogják tesztelni.

Olyan érdekes, hogy ennyit lehet olvasni erről a híres tesztről, de azt csak nagyon ritkán teszik hozzá, hogy (mint ismerősöktől borzongva megtudtam) ez az orrba bedugós és egészen a garatig lelógatós teszt kurvára FÁJ!

Parkolóban csinálják? Egymás utáni napon többször is, ugyanazt az embert? Gyerekeket? Holott még csak tünetük sincs?

Bevallom, számomra szörnyen hangzik. Kábé olyannak képzelem, mint amikor egy pénteki napon egyszer az SZTK-ban fölszúrták az arcüregemet, az egyik orrolyukamon keresztül (a húgom kint várt rám, nemes egyszerűséggel elájult, mert állítólag annyit sikítoztam). Rettenetesen fájt. Hétfőn újra kellett menni, hogy a másik orrlyukba is beleszúrjanak, és én azon a hétvégén nem tudtam úgy rágondolni a hétfői beavatkozásra, hogy ne fakadjak sírva.

Hetek óta azon gondolkodom, hogy nekem tulképp lenne-e bátorságom egy ilyen népszerűsített (és hónapokon keresztül várva várt) tesztre önként elmenni. Bónusz: mi van, ha az én orromba egy ilyen bigyót föl se lehetne nyomni? Rettegve gondolok arra, hogy estetleg Bonikámmal csinálják ugyanezt (egy olyan pici orrba??).

14 megjegyzés:

  1. Angliaban nem ilyen a teszt, a fiam baratnoje volt, a torkaba dugtak egy vattas palcat, meg az orraba is, de nem UGYANAZT egy mozdulattal, hanem eloszor az egyik, aztan a masik, Azt mondta, az orrba jo melyen feldugtak, de nem fajt. 2 mp volt. Neki is pakoloban csinaltak szkafanderes emberek :)

    VálaszTörlés
  2. jaj, istenem, de akkor miért kínozzák a franciákat, svájciakat?!?

    (nemcsak feldugják, de MEG IS FORGATJÁK benne....)

    VálaszTörlés
  3. Itt Pesten a Groupama parkolójában lehetett ilyen pálcikás tesztet csinálni magadnak. 28e volt azt hiszem. Namost beadták a pálcikát az ablakon és neked kellett bedugni. Tuti, hogy nem olyan mélyre dugták, mint amilyenre kellett volna. A vérteszt sokkal megbízhatóbb, kimutatja, hogy van-e benned ellenanyag, vagy hogy most vagy-e beteg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A híradóban azt is mondták, hogy ez a garatos pálcika sokkal megbízhatóbb, mint az orrba bedugós pálcika.

      Olaszországban orr+garatba tolós pálcikát használtak, láttam erről kórházi youtub videót. Nem dugták mélyre az orrban, nem a garatig tolták. Azért látszott, hogy kellemetlen volt így is.

      Törlés
    2. A verteszt (szerologia) tokre nem pontos, mert mindenfele fals pozitiv eredmenyeket ad. Nekunk pl az egyik ovis pedagogus szeropozitiv lett (vmiert minden ovodai dolgozot teszteltek a keruletben), elkuldtek a pcr tesztre (orr-torok mintaveteles) es az meg siman negativ lett. A szerologia kb akkor is pozitív lesz hha nathas voltal telen.

      Törlés
    3. pcr is lehet pozitív után negatív, aztán újra pozitív. a vírus / annak az RNS darabkái a második tesztelés idejére egyszerűen "eltűnnek" a felsőbb légutakból, viszont a köhögések, tüsszögések hatására az alsóbb légutakból később még juthat fel vírus RNS, ami meg újra pozitív eredményt ad...
      bár tény, hogy a pcr csak a COVID19-et, illetve annak az RNS-ét mutatja ki, mást nem.

      normális, vicces, összeszedett, korrekt, szakmai és érthető: https://www.youtube.com/watch?v=yN5gn8n57rk

      Törlés
  4. anyámat, mint védőnőt is tesztelték, ilyen vért nézőssel, és kijött, h van ellenanyag a szervezetében v mi, szóval h már átesett rajta. tény, h voltak eszméletlen betegek, őket meg is nyugtatta, de mi ennyinek nem hittük el biztosra :/ utána más már nem történt, úh ez kb sose fog kiderülni

    VálaszTörlés
  5. Nekem a kórházban csináltak orr+garat tekerőst, tényleg nagyon kellemetlen és igen, fáj. (Tegnap éjjel is ezzel álmodtam.) Viszont tényleg nem tart sokáig és nyomába sem ér az arcüreg felszúrásnak.

    VálaszTörlés
  6. Tegnapelott kaptunk egy levelet, hogy a csalad kivalasztodott egy oxfordi szervezesu studyra arrol, hogy mennyire van/volt elterjedve a corona az orszagban. Irasodat jol idozitetted, tegnap fel is hivtam oket regisztralni. :( 11 ezer csaladot tesztelnek. Azt irtak orr ES torok. Vagy 4 hetig heti egyszer vagy 12 honapig havi egyszer. En ugy gondoltam polgari kotelessegunk, hogy igent mondjunk. Persze osszeultunk, de nagyobb ellenvetes nelkul mindeki beleegyezett. Az utodokat szerintem nagyban az £50 elso teszt fejenkent, majd £25 a kesobbiekert dijazas hatotta meg. Amig en teged nem olvastalak meg sem fordult a fejemben, hogy feljek. Mondjuk sokat arul el, hogy az egyetlen aki tenyleg fel az orrban turkalastol az a jovendobeli orvostanhallgato. Mostanra persze mar en is felek. Amugy ma kellett volna kijonni valakinek aki egyszeruen nem jelent meg.

    VálaszTörlés
  7. Na ez nem jó hír. Belegondolok, hogy más emberek a vastagbéltükrözést is simán kibírják, legfeljebb kellemetlen, én meg elájultam mikor legutóbb megpróbálták. És üvöltöztek velem, hogy moderáljam magam. Nem tudom hogy lesz ebből globálisan mindenki tesztelve az oltás miatt. Vagy tesztelés nélkül fogjuk tömegesen kapni az oltást? Nem megnyugtató.

    VálaszTörlés
  8. Epp a poszt megirasa utan olvastam, hogy nalunk is csinalni fognak ilyen onkéntes vizsgalatokat, az ún. alvó gócpontok feltèrképezése céljából (de nem tudom, h itt fizetnek-e érte). Mindenesetre amit én eddig hallottam (10-15 mp, feldugjak, garatig lelógatják, megforgatják), az alapján egyertelmu h NEM vallalkoznézk ra. (Viszont szerológiai szűrésre fogok menni)

    Interpreter, hátha nálatok a Mariann-féle vizsgalat lesz, o is Angliaban el!

    Viszont aggaszto, hogy miert nincs egyseges protokoll???

    VálaszTörlés
  9. Tegnap teszteltek vattapálcikával, elöször a garatban, utána orrlyukban. Mindkettö elég kellemetlen volt, de csak 1 mp-ig tartott. (Németország, hétfötöl kórházba megyek, ezért muszáj volt.)

    VálaszTörlés
  10. Engem nemrég teszteltek az egyik klinika COVID-tesztállomásán (Brüsszel). Pont akkorra betegedtem le, amikor megnyitottak az iskolák, így muszáj volt tesztelni, mert ha koronavírus, akkor a gyerekek maradnak otthon. Az orromból vettek mintát, kb. 5 mp-ig tartott, de úgy éreztem, mintha az agyamban turkáltak volna - de nem fájt, inkább csak egy égő érzés volt. 36-48 órán belülre ígérték az eredményt, és addig házi karanténba tettek.

    VálaszTörlés