Az egyénről, az egyéni videlkedésről már nem tudok ilyen szépeket mondani. Amit sok helyen láttam/hallottam, az inkább csalódásra adott okot. Februárban például azok a hangok voltak erősek, akik azt hajtogatták, hogy túlreagáljuk ezt a vírushelyzetet, bezzeg a szezonális influenzával (afikai éhíséggel stb.) nem foglalkozik senki. Voltak, akik azt sasolták a boltokban, hogy ki hány kiló lisztet/élesztőt visz haza, és vajon tud-e abból kenyeret sütni. Márciusban a lakosság háromnegyede
Szerencse, hogy a társadalom nem úgy működik, mint az egyének összessége! Én soha a két hónap alatt nem éreztem azt a nagy segítőkészéget és szolidaritást, amiről gyakran lehetett olvasni (és állítólag a második világháború óta soha ennyi névtelen bejelentés nem érkezett még a rendőrséghez, szomszédokat feljelenteni).
Olvastam egy olyan elemzést, amely szerint ha Franciaországban bezárnánk a rizikócsoportot, és hagynánk a fiatalokat és az egészségeseket cirkulálni, akkor 2020 végére minimális áldozattal el lehetne érni azt a híres 60%-ot, és a vírus nem tudna továbbterjedni. Nem tudom, mennyi igazság van a dologban, és hogy tényleg be lehetne-e zárni mindenkit az otthonába (ez a két hónap durva volt), de én és a férjem, azt hiszem készek lennénk rá. És logikusnak is éreznék egy ilyen intézkedést; egyre inkább úgy gondolom, hogy nagyon türelmetlenül viseli a lakosság szerencsésebbik fele, hogy olyanok miatt szívjanak, mint mi. A múltkor pl. elsétáltam egy nyitva tartó játszótér előtt, ahol gyerekek-szülők szinte ugyanúgy viselkedtek, mint annakelőtte (a szülők talán kicsit távolabb áltak egymástól, de ennyi). Na most ugyanezek a gyerekek, akik vígan szaladgáltak a füvön, hétfőtől csak drákói szigor mellett tanulhatnak az iskolában – de miért, ha a tanítás után viszont ugyanúgy fognak viselkedni, ahogy régebben? A társadalom döntését (egyméteres távolságtartás, kötelező haladási irány és szakadatlan kézmosás az iskolákban) a (fiatal, egészséges) egyén egyre kevésbé hajlandó a nyár és a szünidő közeledtével betartani – érthető módon.
Tök érdekes én másként látom a kormányok döntését (vagyis másként ideologizálom meg) de végülis mindegy. Egyet értek az egyének viselkedésével kapcsolatban, annyival kiegészítve hogy ez a viselkedés (i.e. semmibe vesszük azt hogy mások vagy akár mi magunk megfertőződhetünk ezzel azzal a nem megfelelő higiéniai eljárásaink miatt) eddig is uralkodó volt, és nem csak az átlagemberek de a egészségügyi dolgozók körében is. Természetesen tisztelet a kivételnek, de pl engem még tavaly decemberben telibetüsszentett egy ortopéd, konkréta az arcomra tüsszentett és az egész vizsgálatot, mind a lábam vizsgálatát mind a számítógépbe írást, kezdve a köszöntő és elbúcsúzó kézfogással totális kézmosás nélkül csinálta végig.
VálaszTörlésPár nap mulva meg is betegedtem az aktuális ebolában.
ÉS akkor hosszasan beszélhetnénk a gyerekorvosi rendelőkről, pl arról hogy nálunk az asszisztens bezárja a váró ajtaját ha már úgy érzi elegen vannak, így a várakozás utolsó óráját mindenképp ott kell tölteni abban afertőben.
És mindig csak én vagyok az az anyuka aki a gyerekével pöröl hogy ne fogdossa az oda kirakott játékokat (ami maga az élő oximoron egy gyerekorvosi rendelőben, Semmelweis országában...
De én nem ezt írtam! Nem azt mondtam, hogy nem megfelelő az emberek higiéniás/közösségi/stb. viselkedése. Hanem hogy a járvány kezdete óta a jónép jogot formált arra, hogy a közjó nevében kritizálja mások viselkedését (és persze a sajátját állítsa be követendőnek).
VálaszTörlésGyerekorvosnál kirakott játékok: asszem erről az érthetetlen jelenségről már beszélgettünk mi ketten :))) Ebben a városban is mi vagyunk az egyetlenek, akik megtiltották a gyereküknek, h valaha is hozzáérjen az ilyen jàtékokhoz/újságokhoz stb.
A gyermekorvosi rendelőbe kitett jatekok szerencsére valahogy mindig eltűnnek, nálunk már semmi nincs. Én azért valahol jogosnak érzem azt, hogy most mindenki figyel a másikra. Még mindig nem tudjuk, hogy mivel állunk szemben, többet tudunk a vírusról, mint 8 hete, de fogalmunk nincs róla, hogy meddig fog tartani, kikre veszélyes, egészséges és sportos emberek is kerülnek lélegeztetőgépre és aki meggyógyul nem tudjuk milyen mellékhatásokkal, másodlagos betegségekkel fog együttélni. Biztos olvastátok, hogy Seoul-ban egy beteg bulizónak sikerült újra belobbantani a virust. Hát kb ennyin múlik, hogy én is érintett leszek-e. Én nem jelentettem fel senkit, de mások felelőtlensége azért zavar, mert rám is hatással lehet. Nálunk nem is voltak olyan kemény szabályok, mint nálatok, de basszus ezeket sem sikerült betartani. Nagymamam 96 éves, pont a múlt héten beszélgettünk arról, hogy milyen volt 1944-ben május eleje. Sajnálom, hogy kihalt ez a generáció, mert az ő történetüket hallgatva, ez a mostani karantén kb semmi.
VálaszTörlésSzerintem nem a társadalmak, hanem a kormányok döntöttek így, és nem is mindenhol (lásd Svédország, illetve lásd Boris Johnson, mielőtt mégis meggondolta magát). A társadalmak meg engedelmeskedtek, már aki, már amennyire.
VálaszTörlésSzerintem van ebben a korlátozásban ráhagyás, hiszen sokan (a vérmérsékletük, igényeik alapján) úgyis megszegik. Például én is, és nem azért, mert egyátalán nem érdekel mások egészsége.
VálaszTörlésNekem vállalhatatlan, ahogy emberek egymással beszéltek, a covidiot jelenség, ahogy egymásnak képesek esni, ahogy minden emberséget nélkülözve nem csak a neten, hanem a boltban is ordibálnak egymással.
Senki nem tökéletes, én rengeteget puffogtam a blogomon és a mai napig nem vagyok meggyőződve, hogy teljesen helyes volt így és ennyi időre lezárni az életet tulajdonképpen, de ez (szerencsére) nem az én döntésem és nem az én felelősségem volt meghozni. Remélem tanultunk belőle és ha lesz második, esetleg sokadik hullám, akkor már jobban tudjuk csinálni. A döntéshozók is és az egyének is.