2020. március 23., hétfő

Kenyér

Hát nálunk a hangulat nem túl rózsás. Mi már a közértbe se merünk lemenni. Úgyhogy ahelyett, hogy rátok zúdítanám a rossz kedvemet, inkább elmesélem, hogyan sütöttem kenyeret.

Szóval amikor a férjem február végén, miután hazajöttünk a síelésből, elkezdte hármasával-négyesével hazahozni a kiló liszteket, én csak gúnyosan-csipkelődve azt kérdeztem tőle, hogy ugyan mit fogunk mi abból a csomó lisztből csinálni? Ekkor kezdte hazahozni a szárított élesztőporokat. Ezután csak a kolléganőimmel hahotáztam azon (ez még akkor volt, amikor az ember még simán összejárt a kollégáival, emlkékeztek??), hogy majd akkor ahogy Mária Antónia javasolta, kalácsot fogunk enni, mert én kenyeret még soha életemben nem sütöttem. Egyrészt ez egy profi dolognak tűnt, úgy gondoltam, csak az süt kenyeret, aki évtizedes konyhai múlttal és rutinnal rendelkezik, és olyan szavakkal dobálózik magabiztosan, mint sikér meg kovász, másrészt meg minek süssön az ember kenyeret, amikor 100 méteres körzetben nem egy, nem kettő, hanem három pékség is üzemel!

De aztán a világ nem várt fordulatot vett, ugye, és megkerestem azt a receptet az egyik könyvemben, aminek valami olyasmi a címe, hogy Nagyon egyszerű, dagasztás nélkül, kezdők által is készíthető kenyér. Gyanús, nem? Hát nem. Ez tényleg csak öt perc, míg bekeveri az ember, majd másnap egy öntöttvas edényben megsüti. Az egyetlen nehéznek nevezhető lépés tulképp csak annak megbecslése, hogy mennyi is pontosan az egy teáskanál.

Nagyon meg voltam elégedve magammal, mint az olyan nő, aki az ilyen válságos pillanatokban is tudja, milyen alapvető értékekhez nyúljon vissza a mindennapi betevő előteremtéséhez!


36 megjegyzés:

  1. kenyérhez gratulálok, amúgy szivességet kérnék :Tobber életblogjára üzenném ,hogy létezik orszagvaros.hu néven a régi játék online formában

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De hogy adjam neki át? :))))) Remélem, olvassa!

      Törlés
    2. :))
      Most olvasom, köszönöm!
      (A tobnlc@ jahús címre tudsz nekem írni, köszi a platformot, Tamko!) :)

      Törlés
  2. hú, ez annyira jól néz ki, hogy érdekelne a recept :)

    VálaszTörlés
  3. Szép lett - es nyilvan, mint sajat kezed munkaja, meg jobban is esik, mint a peksegbol valo ❤ a veszhelyzet uralasanak erzete pedig meg az elobbi oromet is negyzetre emeli 💕

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki! ❤️ Engem csak az tart vissza a kenyérsütéstől, hogy elromlott a sütőnk És ez eddig online felkeresett sütő javító szakemberekről is kiderült hogy nem dolgoznak ;( de még folytatom A kutatást

    VálaszTörlés
  5. Lujza: 40 dkg liszt + 1 teáskanál szárított élesztő + 2 teáskanál só + 3 dl hideg víz. Ezeket kanállal össze kell keverni, majd 12–24 óráig állni hagyni.

    A sütés így néz ki: be kell tenni a sütőbe egy vastag falú öntöttvas edényt 45 percre 250 fokon melegedni (tetővel). Közben a tésztát kicsit átgyúrni (elég folyós) 15 percig pihentetni. Az edény adjára lisztet kell szórni, majd beletenni a tésztát, és tetőstül 30 percre visszatenni a sütőbe, majd újabb 15 percre de már tető nélkül.

    Ennyi! Egyébként Mautner Zsógia Főzőiskola c. könyvében találtam a receptet (Középfok) de franciául is tele van vele a net, úgy kell rákeresni hogy kenyérsütés + öntöttvas edény (ún. cocotte).

    Martine: jaj, ez rémes. Az egyik félelmem nekem is, hogy valami elromlik (tegnap pl a WIFI ment el!!) VAGY hogy elfelejtem valamelyik jelszómat és hónapokig (??) nem tudok belépni sehova.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néz ki a kenyered! Köszi a receptet! Lassan nekiállok, a férjem most kezd végre eljutni oda, hogy nem ragaszkodik a mindennapi baguette-hez :) Csak azon aggódik, hogy csődbe ne menjen a pék...
    Ügyes volt a férjed. Mi most vettünk sima lisztet, eredetileg azt képzeltem, majd az egész családnak búzamenteset sütök, hogy ne kelljen kétfélét, de azért ott még nem tartanak :)
    A gyümölcsöt hogy oldjátok meg? Mi vettünk sok gyümölcspürét, de változó, mennyire eszik.

    VálaszTörlés
  7. Hát ha egy PÉK Fro-ban TÖNKREMEGY, akkor tényleg itt a vég :((((((

    Még van pár napra (egy hét?) elegendő gyümölcsünk, aztán én abba reménykedem, h újraindul a Drive. Ha nem, akkor kénytelenek leszünk kimerészkedni. Sajnos egyre inkább úgy látom, hogy a férjem huhogása beigazolódik, ő már február óta az apokalipszisre készül, és lám. Láttad, hogy még jobban korlátozták a kijárást? Ebben is igaza lett a férjemnek, szólval már nem nagyon van jogalapom ellentmondani neki (lakóhelytől 1 kilométer, egy óra, egszerre egy ember - ezek szerint a gyerekkel tényleg nem lehet KÉT szülő egyszerre).

    Mi lett a homokkal??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ezt mondtam neki :) Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amiben a jó pékek tönkremennek :) A kevésbé jók talán.

      Nekünk is kb egy hétre van még gyümölcsünk. Szerintem a drive-ok addigra össze kell szedjék magukat. Vasárnap reggel láttam szabad időpontokat az Auchan drive-nál, de addigra bevásároltunk máshol. Azt hiszem, ők naponta tesznek fel új időpontokat, de még nem sikerült rájönnöm, hánykor.

      Igen, láttam az újabb korlátozást. Legalább így már egyértelmű. Sőt, mi eddig csak kb 500 m-re mentünk el fél órára. Egész kitágult most a világ 🙂 (Bár nem hiszem, hogy kihasználjuk). Az fura, hogy a gyerekek nem biciklizhetnek. Most azt találtuk ki, hogy játék babakocsikat fognak tolni.

      A homokot szerintem ellopták :( Valaki aláírta, hogy átvettük, de még a szállítónál, mert a futár korábban kijött, csak nem találta a kocsiban. Szerencsére megvannak a futár SMS-ei, így a küldő elhitte, hogy nem mi vettük át, de hogy mikor lesz ebből homok vagy pénz, azt nem tudom.

      Törlés
    2. A Drive alatt mit kell érteni? A házhozszállítást, vagy amikor van egy átvevő pont, és oda mehetsz az összekészített cuccokért?
      Én Tescoval szállíttatok házhoz, és éjfél után nyitják az új napot mindig, direkt ezért maradtam fent a múltkor, 0.15-kor próbáltam, akkor a felrakott új napon még bárhová tudtam időpontot foglalni.

      Törlés
    3. Igen, a drive az átvevőpontos megoldás, így nincs szállítási költség. Eddig "csak" segítettek bepakolni, most ki kell nyitni a csomagtartót, visszaülni a kocsiba és ők bepakolnak.
      A Tesco házhozszállítást sokan dícsérik, de itt sajnos nincs Tesco :( Anyósomnak meg is próbálom, köszi a tippet.
      Tegnap fent maradtam éjjel 1-ig, de az Auchannál semmi :( Valamikor hajnalban tehetik fel az időpontokat :(

      Törlés
    4. Mondjuk sajnos most a Tesconál is csak 3 hét múlvára kapsz majd időpontot sajna, de jól jön az majd akkor is. Én is rendelek a szüleimnek is, mármint a sajátomban vannak az ő cuccaik is. Hogy ne mászkáljanak boltba.

      Törlés
    5. Bori, nálatok nincs Carrefour? Mi tűlönk rendeltünk házhoz eddig (a normális életben), most már csak Drive van, de nagyon résen kell lenni, amikor megjelennek az új időpontok (az éjszaka jó tipp, mi is akkor intézzük) (szarul alszunk, haha).

      Azt nem is figyeltem, hogy bicajozni sem szabad. Vajon miért??

      Homok: pffff.... remélem, visszakapjátok a pénzt.

      Törlés
    6. A faluban pont 2 pici Carrefour van. Van egy nagy kicsit messzebb, néha megyünk oda is, de rendelni nem szoktunk. Próbáltam régebben a drive-ot, de úgy láttam, a normális életben is csak másnapra lehet rendelni, az Auchannál meg egy órával későbbre. Köszi a tippet, akkor ha nem megy az Auchan, kipróbálom azt egyik éjjel :)

      A biciklit azzal indokolják kb, hogy az nagyobb távolságok megtételére való, mint amennyit szabad menni, tehát ha azzal látnak, jogosan feltételezik, hogy túlmész az 1km-en. De nem egyértelmű, hogy akkor most gyerekeknek is tilos-e, bár olvastam olyat is valahol.

      Törlés
  8. Nagyon gusztusos a kenyered!
    Hétvégén 3 boltban kerestem élesztőt, elsősorban szárazat, de semmilyen nem volt! Nulla... Ebből két hipermarket volt, ahol raktáron sem volt! Nonszensz. Én haragszom azokra, akik mindent felvásároltak előre és másoknak most semmi nem marad. Nem rátok gondolok persze és megértem, hogy betáraztatok, főleg ha benne vagytok a rizikós csoportban, de felfoghatatlan, hogy ilyenkor is annyian magukra gondolnak és inkább rohadjon rájuk a 100 kiló liszt, de nekik legyen. Akinek meg esetleg nincs pénze mindenből százat venni? Aki dolgozik és csak este jut a boltba, amikor már kifosztják?
    Olyan szomorú ez

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet házilag készíteni élesztőt. (Nekem van, a receptet ma kaptam a biztonság kedvéért a lányomtól :):
      1 dl sör, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál liszt. Szobahőmérsékleten álljon egy éjszakán át, utána lehet használni, 50 gr=1 kocka élesztőnek felel meg.
      /Persze ha van sör...:) /

      Törlés
  9. Tamko nektek mennyi idore vannak keszleteitek. En most pont ezen problemazok hogy akarmit veszek elobb utobb elfogy. Nem lehet 1.5 evre bekeszletezni (addigra lesz vakcina ugye).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De miért kéne 1,5 évre betárazni?
      Annyi ideig egész biztosan az iskolák sem lesznek bezárva, akkor eleve muszáj lesz menni. Mo-én ebben a tanévben már tuti nem lesz bejárós suli, de szeptembertől val.szeg muszáj újraindítani, mert így is lemaradnak nagyon.

      Törlés
    2. Nálunk állítólag május 4-én indul újra a bejárós suli, de nem hiszek benne. Kezdek aggódni a lányomért, aki ősszel kezdi az általános iskolát. Tavaly nyáron is kiesett kicsit a franciából, így meg lenne vagy fél év, amikor nem nagyon beszél senkivel. Már most alig beszél egymással franciául a két gyerek :( Próbálom rávenni, hogy beszéljen barátokkal telefonon, nézik a tévét, stb de nem tudom, mennyit ér ez így. Nehéz lesz az eleje, az biztos.

      Törlés
    3. Nekem az egyik gyerekem tanulási problémás (nem SNI-s, hanem azt megelőző cuccos), na vele most extrán nehéz, mert verbális úton tud tanulni, így, hogy nincsen tanítási óra, egy kínszenvedés. Eddig heti háromszor járt külön matekra, most az sincsen. Hát szenvedünk. Ez van, ezt most a nagyon okos, szorgalmas, fegyelmezett gyerekek kivételével mindenki megszívja. Azt sem tudom érettségi hogyan lesz. Meg ballagás. Még jó, hogy ezek most minket nem érintenek.

      Törlés
    4. Ella, nekünk max 13 kiló lisztünk volt itthon, ezt én extrém soknak tartottam, hát most már nekem sem tűnik annak :((( Most szerintem hétfőig kitart a kajánk (akkor lesz egy autós körünk, ahogy fent is írtam, Drive), a baj Bonival van, nem eszik meg bármit, és rengeteget mozog (mi kevesebben eszünk, érezhetően, így, hogy nem mozgunk).

      Amúgy nálunk alapból van itthon mindig mindenből rendesen készlet, mert 1) józan ész, 2) van hely, 3) egyszer olvastam (még a madárinfluenza idején, haha), hogy ha megszűnik a boltokban az utánpótlás KÉT ÓRÁN BELÜL eltűnik minden a polcokról, és 4) atomerőmű van a közelünkben.

      A mormonok, főleg Amerikában, azt tanácsolják egyébként h mindenkinél legyen 1 évre előre kaja, hát ez nálunk valóban megoldhatatlan (és valszeg felesleges is...)

      Törlés
    5. Bori, jajaj, értem a problémádat. De erre az ovónő nem tud kitalálni valamit, táblagépen alkalmazás, digitásli ezmegaz, bármi?? Ahelyett h babot csíráztatna veletek :)) Esetleg francia rajzfilmek? (nekünk nagyon bejött ez a módszer a magyar nyelvhez)

      Törlés
    6. Ma beszéltem erről az egyik óvónővel, annyit mondott, hogy hallgassunk meséket és dalokat franciául. Ezt csináljuk is, rajzfilmeket is néznek, nézik a 4-esen az "sulitévét" stb. Ami aggaszt, hogy nem beszélnek. Annyi, hogy amikor a férjem duolingozik, a nagy szereti bemondani a megoldást, büszke a tökéletes kifejtésére 🙂 Akkor majd keresek neki valami gyerekeknek való alkalmazást, jó ötlet!
      (Szerintem amúgy az óvónőnek kellene néha valami conference call-okat csinálnia a gyerekekkel, vagy nem tudom. Nem lenne neki több munka, mint amit most csinál, nagyon pörög amúgy is. Csak a többieknek ez nem olyan fontos)

      Törlés
  10. Grat a kenyérhez. Szintén Mautner Zsófiban utazom,én a kefíres verziót sütöttem, azt még állni sem kell hagyni, sima tepsiben,sütőpapíron sül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hú, köszi, melyik recept, hol található? Na nem mintha lenne kefírem, de majd békeidőben!

      Törlés
    2. chilivanilia.hu. Mautner Zsófi gasztroblogja.

      Törlés
  11. Tamko, azt nézem, hogy az új attestation de deplacement-ben jobban részletezik a sétát és mintha azt írnák, hogy az együtt lakók mehetnek együtt. Remélem, jól értelmezem. Sajnos nem tudok linket küldeni, rögtön a pdf jön fel, de ha rákeresel, az első ami nekem feljön, az már az új.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, köszi! na így legalább egyértelmű a helyzet. Én is úgy értelmezem, hogy a családtagok kimehetnek együtt (ha együtt élnek).

      Más: tegnap sikerült rendelnünk (Drive) a Leclerc-ből, keddre! Egész jó! Csak már sajna nem volt sok minden, de azért megnyugtató h működik ott is a Drive.

      Törlés
    2. Köszi, akkor azt is kipróbálom, közelebb is van, mint a Carrefour.
      Az Auchant feladom, néztem éjfél után, aztán 4 és 6 között is, de semmi :(

      Törlés
    3. Ilyen Drive-ban vásárlást engednek? Mi van, ha valakinek mondjuk 4-5 km-re van átvevő pont, és nem az a legközelebbi volt. El lehet oda menni?

      Törlés
    4. Szerintem engedik, úgy tudom, az nincs meghatározva (még), hogy meddig mehetsz el vásárolni. Persze az ésszerűség határain belül.
      Nekünk 3 drive a szomszéd településeken van pl, azzal szerintem nem lenne gond.

      Törlés