Beszélgetések (1.)

Vannak Boninak visszatérő témái, amelyeken szívesen elmereng. Vagy csak mert soha nem adok a kérdéseire kimerítő választ? Ezért kérdezi meg mindig ugyanazt? Ilyen például, hogy hogyan lett a világ, és mikor. Igen ám, de mi volt előtte? Standard válaszom, hogy ezeket senki sem tudja pontosan, de van kétféle megközelítés: a hívőké (teremtés) és a tudósoké (ősrobbanás, evolúció). Úgy-ahogy összerakja a dolgokat a kis fejében; egyszer például felháborodottan mondta, hogy de hát ő nem akart volna majom lenni régebben!

Aggódva kérdezi, hogy el tud-e múlni a világ, majd válaszra sem várva folytatja: mivel van olyan szó, hogy örökké, ezért KELL, hogy folytatódjon valami. Tetszik, hogy a nyelv felől próbálja megfejteni a létezés titkait: múltkor azt tudakolván, hogy a villám belecsaphat-e valakinek a szívébe (és ennek mekkora az esélye, megtörtént-e már, meg fog-e történni stb.) rövidre akartam zárni, és azt mondtam, hogy velem például ez még SOHA nem történt meg. Logikus válasza az volt, hogy de a „sohának” még nincs vége...!

Azt találta ki, hogy a halottak föltámadnak, és az égben élnek tovább – ennek fényes bizonyítékai a dinoszaurusz alakú felhők, hiszen a dinoszauruszok már rég kihaltak és ezért, lám, ott vannak fönt. Újkeletű probléma (még nem talált válasz rá), hogy mi van azokkal az állatokkal, amelyeket felfalt, összerágott egy másik állat? Azok milyen alakban élnek tovább?

A múltkor, ebéd közben elgondolkodva megszólalt: Mama, mindez valójában történik, vagy csak álmodom?!