2019. december 16., hétfő

Egy vélemény a gyereknevelésről

„Ez életkötelesség, hogy az ember apa legyen. […] Aki ezt nem teszi meg, az valahogy mindenképpen és icipicit kívüláll a – mit mondjak –, a normális életen, a szokásos életen. […] Ha az embernek gyerekei vannak, vagy gyereke van, akkor az élet mindjárt végtelenül egyszerű lesz. A gyereket nevelni kell, el kell tartani, gondoskodni kell róla. Ezek elemi parancsok, amelyek egyúttal nevelik is az embert, hogy ha hagyja magát nevelni.”


Ezt Kertész Imre mondta ebben az interjúban (5:37-től), és számomra jól megfogalmazta azt, amit gondolok az önként vállalt gyerektelenségről. Tudjátok, ennek kapcsán írtam azt a múltkor, hogy mekkora önbizalom kell hozzá: önbizalom a kívülálláshoz, ahhoz, hogy az elemi parancsok híján lemondjon az illető az élet leegyszerűsítéséről, amelyet a gyerekvállalás kínál tálcán. Következésképpen a bonyolultabb életet választja – és nekem a bonyolultság azt jelenti, hogy az embernek megkérdőjeleződik a (jelen)léte, a tevékenysége. A bonyolultat, nehezet, összetettet, problémásat önként választani pedig: önbizalmat feltételez.

23 megjegyzés:

  1. Igen, azt hiszem, igazad van. Abban a pillanatban, amikor gyereked megszületik, rádöbbensz, hogy immár nemcsak magadért vagy felelős és ez óriási különbség! Ugyanakkor nem kell már azon töprengened, hogy mi is lenne az életed értelme: a válasz adott.
    Viszont akik a gyermektelenséget választják, nincsen összehasonlítási alapjuk és ezért talán nincsenek tudatában az általad említett "önbizalom" kérdésének...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De Kertésznek nem született gyereke - igaz, mint az interjúból kiderül, ez nem döntés eredménye volt, hanem “így alakult”.

      Törlés
  2. De közben meg ezzel ellentmondásba kerülsz önmagaddal. Mert azt mondtad, hogy nem a nevelés számít, hanem a gyerek természete. Ha pedig ez így van, akkor igazából nincs szükség arra, hogy neveljed. (Durván és leegyszerűsítve. Ami persze nem igaz, de azért nem igaz, mert igenis nagyon nagy szerepe van a nevelésnek és a környezetnek, amelyben a gyerek él, csak furcsa, hogy ez a két dolog benned nem kapcsolódik össze.)
    Én sosem kerestem azt, hogy mi az életem értelme, és kicsit furán is nézek azokra, akik ezt keresik. Egyszerűen csak élem és próbálom megélni belőle a jó pillanatokat. Nem kell ezt túlbonyolítani. Miért kérdőjeleződne meg az ember jelenléte, ha nincs gyereke? Nem is értem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pl. gyerek nélkül is örömet szerzek a szüleimnek, a tesóimnak, a páromnak, a közösségnek, bárkinek, miért pont a gyerektől lesz értelme élnem? De én már a múltkor is mondta, hogy veszélyes víz ez.
      És ennek szerintem semmi köze az önbizalomhoz.

      Törlés
    2. Persze, ha a gyerek még kicsi ès még sokáig ránk van utalva, akkor ö az elsö gondolat. De furán èrezném magam, ha én lettem volna anyám élete èrtelme, meg is kédeztem töle, hogy ugye nem igy van. Azt mondta, jól kicseszett volna magával, ha igy lett volna. És igen.

      Törlés
  3. Szerintem nehezebb gyerekkel, vagy azzal is nehez, mert folyamatosan szamot kell vetned a demonaiddal, hogy a kerdeseikre erdemben tudjal valaszolni. Pl. hogy tudjak az unokahugaimnak dolgokat megtanitani, ha azt en meg magamban sem tettem rendbe? Ha ő nem lenne, a problemakat mind elhalaszthatnam, de a gyerekek előbb vagy utobb szembesitenek magaddal, kikenyszeritik a valaszokat.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes gondolat. Anélkül, hogy nyomorlicitet kezdenék, kinek nehezebb, az biztos, hogy a tudatosan gyermektelenek, vagy akármilyen más szempontból a kitaposott útról letérök meg kell, hogy birkózzanak az ún. "Normálisék" nyilt vagy burkolt szemrehányásával. Hogy lustának, éretlennek, élösködönek stb. tartják öket, föleg a nöket. Ehhez tényleg kell erö ès önbizalom vagy legalábbis türelem, hogy az akadékoskodókkal megértessék, hogy nekik tényleg jó igy, nem számit, hogy "senki se nyitja rá az ajtót öregkorában"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy hogy leszarják a véleményüket. Igen, talán ehhez kell a legnagyobb önbizalom.

      Törlés
  5. Szerintem meg onzoseg tudatosan nem gyereket vallalni. Egyebkent meg genetikailag belenk van kodolva az utodnemzes, ezert meg ez elleneben nem vallalni gyereket - hangsulyozom tudatosan - nehez lehet megvalositani. Az ugy alakult h nem lett gyerekem azt a tudatos nem valalok koze sorolom amugy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. önzőség?? miért lenne önzőség, ha valaki gyerek nélkül is teljesnek érzi az életét? miért nem lehet rábízni mindenkire, hogy ha akar, legyen neki, ha nem akar, ne legyen, és mindkettőt normálisnak tekinteni?

      Törlés
    2. Szerintem se kéne nyomasztani azokat, akik nem akarnak szülni, se egyéni szinten ("mikor jön már a baba"/"unokázni akarok!"), se társadalmi szinten, merthogy kihal a magyar és csak migráncsok lesznek. Sok boldogtalan, nem igazán akart gyerek és frusztrált szülö lett ebböl. És már alig férünk el, felfaljuk magunk alól a bolygót, inkább örvendetes, ha valaki nem akar szülni.

      Törlés
    3. Önzőség? Nem akarok hatalmas ideakat gyártani hozzá, de én azért nem vállalok gyereket 30 évesen, mert nem tartom magam alkalmasnak a gyereknevelésre, mert nem vagyok sem idegileg, sem érzelmileg, sem anyagilag elég stabil hozza. És a saját nyomoraimmal nem akarom egy gyerek életét tönkretenni.
      Az 'úgy alakult' mögött pedig annyiféle elethelyzet meglapulhat, nem biztos, hogy szerencsés általánosítani.

      Törlés
  6. Az,aki tudatosan nem vállal gyereket nagyon jól teszi mert nem akar és akkor ne is legyen neki ez az ő döntése! Az, aki vállal az meg először nem hiszem, hogy önnevelő szándékkal tenné, mi biztosan a csodáért, az örömért és a szeretését tettük először. Másodszor szintén mert annyira jó volt, hogy akartuk újra így kellett még egy gyerek belőlünk, olyan szép és okos meg minden:) - na ez már lehet akár önzés is- , harmadszor meg azért mert a másodiknál megéltük, hogy babázni is jó! Ő megmutatta, hogy lehet azt kényelmesen, boldogan, idegeskedés nélkül nem úgy mint az elsőnél amikor mindent annyira nagyon jól akar csinálni az ember, hogy közben azzal rontja el. Negyedszer meg mert ő vitathatatlanul meg akart születni, jött és győzött. Őszintén sem az első, se a többedik gyerek után nem volt fogalmam róla, hogy akár 10 év alatt is mennyire megöregszik, elfárad az ember és, hogy ma már amikor egészen nagyok a gyerekeink 20,17,13,10 évesek, tud úgy gondolni a hajnali kelésre, a napi kötelezettségekre és az egész "gyerekezésre", hogy te jó ég és ezt még hány évig csinálom ugyanígy? Mert igen ma is megfordult a fejemben, amikor mint mindig fél hatkor keltem szendvicset gyártani és hullafáradt vagyok és soha nincs se elég időnk, se elé pénzünk semmire. A szülőségbe beleöregszik az ember. Ettől még nem csinálnám másként, de most már tudom, hogy ez egy óriási és örökké tartó felelősség és feladat, ami nem csupa cukorszirupos boldogság és aki nem akar gyereket az tényleg ne szüljön és kész:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A beleöregedéshez: az egyik csapattársam pár éve azt mondta, hogy szeretne újra babázni. Épp akkor ment a kisebb gyereke is egyetemre. Pár hete pedig egy másik hasonló cipőben járó csapattársammal megbeszélték, hogy a gyerekek kirepülése utáni szabadságot már semmi pénzért nem adnák fel. Szóval van remény, hogyha az embernek végre van ideje kialudni magát és az agyi kapacitásának 70%-át nem a család logisztikája és problémái emésztik fel, akkor ki lehet lépni az „öreg vagyok” gondolatkörből. Tuti nem öregek vagyunk, csak fáradtak ;)

      Törlés
  7. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy az élet egyetlen értelme csak a gyerek lehet! De a születésével egy cél már adott. Semmi akadálya, hogy ehelyett vagy emellett valaki másként is megvalósítsa önmagát. Különben sincs szó többé-kevésbé burkolt szemrehányásról, összehasonlítgatásról, értékelésről: szerencsére mindenki a maga életének gazdája.
    Hogy "normális"-e az életünk értelmét keresni? Kinek igen, kinek nem. Tapasztalatom szerint idővel előbb-utóbb feltevődik a kérdés legtöbbünknél...

    VálaszTörlés
  8. Szerintem sem Kertész Imre, sem Tamkó az élete értelmét kereste a gyerekben, egyszerűen vannak melankólikusabb emberek, akiknek a létezés pusztán nem okoz örömet és azoknak ezen gondolataik elhatalmasodását nagyban meggátolja, ha minden nap előre adottak a legmélyebb ösztöneikbe kódolt feladatok....Vica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy van, aki tud szöveget elemezni és jól érti a posztot.

      Kertész Imre idézetében szó sincs az élet értelméről, se pedig arról, hogy ki miért vállal vagy sem gyereket. Egy könnyen követhető gondolatmenetről van szó: a gyerekvállalás olyan feladatokat, kötelességet ("elemi parancs") ró a szülőre, ami valamiféle utat mutat számára, és ezt az utat bejárva ő maga is gazdagodhat. Erre mondja, hogy ez egy egyszerűbb élet.

      Én pedig azt tettem hozzá, hogy aki viszont az ellenétjét (tehát a bonyolultat) választja, ahhoz bátorság, önbizalom kell. Lehet ezzel (Kertész Imrével vagy velem) egyetérteni vagy sem, teljesen mindegy amúgy, hogy ki mit gondol. Zenjebil érvelése logikus és ideillő, én pont nem értek vele egyett, de ez is teljesen mellékes :)))

      A lényeg az, hogy én ide, erre a blogra az én saját véleményemet írom (lásd cím: EGY vélemény a gyereknevelésről) és ha olyan könyvet olvasok vagy interjút hallok, ami más szavakkal fogalmazza meg a gondolataimat, akkor azokat is belinkelem, hátha érthetőbb vagyok (de ezek szerint nem :)).

      Kétségtelen, hogy az élet értelme és a gyerekvállalás oka is érdekes téma, arról az örökzöld toposzról ne is beszéljünk, hogy ki az önzőbb, akinek van gyereke vagy akinek nincs :))))

      Törlés
  9. A gyerekvállalás meg az önbizaslom kérdése egyszer már felmerült itt. Én személye3sen ezt úgy értelmezem, hogy mivel 30 és 40 éves korom között nem tudtam úgy beszélni emberrel (ismerőssel, rokonnal de akár friss ismerőssel, beleértveállásinterjúkat), hogy ne tegye fel vádló hangsúllyal és felhúzott szemöldökkel a kérdést, hogy mi az hogy nekem nincs gyerekem?

    Nem volt bátorságom (önbizalmam) nem vállalni, habár az általánostól nagyságrendekkel komolyabb áldozatot kellett érte hoznom, a végén már bele se gondoltam.

    Nos azóta, hogy "nesztek itt a gyerek, örvendjetek" azóta meg mást sem hallok, minthogy mi az hogy nem dolgozom/részmunkaidős állást keresek?

    Tehát a társadalomnak sosem jó. Aki nem fekszik rá a kijelölt útra, mely:
    iskola
    felsőoktatás
    munka
    házasság
    munka
    gyerekvállalás
    munka
    idős szülő ápolása
    munka
    unokázás
    megdöglés

    az nem normális, avagy túl nagy önbizalma van.

    Egyébként - szintén egyéninleg - az a szomorú, hogy pont azokat a problémákat szüli a gyerekvállalás amiket előzetesen gondoltam és kénytelen voltam elhitetni magammal, hogy ez majd nem úgy lesz. Még olyanabbul van.

    Viszont, amire "jogot formáltam" amióta gyerekem van, az az, hogy végtelenül kiakaszt, amikor egy gyerektelen ember (legyen az a nem kevés ismerősöm, vagy akár Kertész Imre, szóval bárki aki tudatosan nem vállalt gyereket, és én is azt gondolom, hogy az "úgy alakult" az tudatosan nem vállalás) mond olyasmit, hogy "dehát ezt akartad, nem?" "te akartál gyereket akkor meg mit panaszkodsz?".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként én is ezt gondolom :))) de SOHA nem mondanám nyíltan senki szemébe. Most csak itt magunk között :))

      Törlés
    2. Az a baj, hogy ez általában nem személyes odamondás, hanem inkább erre való utalás, tehát ritka, hogy vissza lehet vágni. Vagy megmagyarázni, hogy
      "Igen valóban gyereket akartam és baromira örülök, hogy van de nem azt akartam, hogy egyből táppénzre kelljen mennem a próbaidő alatt."
      "Igen gyereket akartam és nem aranyeret."
      A sor végtelen.
      Szerintem a "mit panaszkodsz te akartad"-dal a tudatosan gyereket nem vállalók legitimizálják a vállalásukat (vagyis a nemvállalásukat). Ugye ugye, én nem voltam olyan butus, hogy gyereket vállaljak mert én tudtam hogy ez lesz meg az lesz.
      Lehet, hogy azért mert folyamatosan tatarozniuk kell az önbizalmukat ebben a témakörben és nem is annyira magabiztosak.

      Törlés
    3. Szerintem meg eleve nagy hülyeség elvárni bárkitől, hogy egyes élethelyzeteket tökéletesnek találjon. Mért ne lehetne panaszkodni bármire? Mért ne lehetne kimondani, hogy sok a nehézség egy amúgy örömteli élethelyzetben? Sosem értettem.

      Törlés
    4. pont azt akartam írni, amit Molly - gyerektől függetlenül, attól, hogy az ember vágyik valamire és meg is kapja, az nem biztos, hogy olyan lesz, ahogy elképzeli, és igenis joga van panaszkodni, még ha kívülről irigylésre méltónak tűnik is a helyzete...

      Törlés