2019. szeptember 1., vasárnap

Iskolakezdés +frissítés

Elmeséltem Boninak azt a keveset, amire emlékszem a saját első általános iskolai napomból: hogy sírtam, mint a záporeső, és hogy sok más gyerek is bömbölt. Emlékszem, mindenki fehér ingben volt. De amire legjobban emlékszem abból a napból az az a döbbenet volt, amit akkor éreztem, amikor a tanító néni a nap végén kiadta az ordrét, hogy a napközisek álljanak jobbra, a nem napközisek pedig balra.

És nekem fogalmam sem volt, mit jelent az a szó, hogy napközis.

És következésképpen nem tudtam, hogy hová kell állnom. Riadtan figyeltem, hogy minden, de minden gyerek problémamentesen odapozicionálja magát jobbra vagy balra, én pedig ott maradtam középen. Nem értettem, hogy lehet, hogy nem ismerek egy ilyen köztudott szót, amit láthatólag mindenki más azonnal megértett. Hogyhogy erre nem készítettek föl a szüleim? Miért nem szóltak, hogy van egy ilyen fontos iskolai terminus, amely alapján kategorizálás történik, sőt, amelytől talán bizonyos életbevágó dolgok függnek, ki tudja, nem lehet tudni egy ilyen helyen, mint az általános iskola.

Nem tudom, hogyan ért véget a sztori, semmi másra nem emlékszem: se arra, hogy kikérdezett volna a tanítónéni, hogy mikor jön értem az anyukám, se arra, hogy probléma lett volna az egészből, a nap további része teljesen kiesett az emlékezetemből (ahogy a legtöbb nap az életemből). A döbbenet maradt csak meg, meg a később megfogalmazott tudás, hogy a nyelv birtoklása előny, sőt, behozhatatlan előny („A nyelvem határa a világom határa”).

Azt mondtam Boninak, készüljön fel rá, hogy neki is tesznek föl esetleg holnap olyan kérdéseket, vagy adnak olyan utasításokat, amelyeket nem ért meg. Eleve a kapott sajtpapírra írt, iskolafelszereléseket tartalmazó listát olyan nehezen tudtam értelmezni: mindenféle vonalas füzetek (Magyarországon nem ilyen vonalak használatosak), ceruzamárkák, ismeretlen szavak voltak ráírva, a papírbolti eladó segítségével tudtam csak összeállítani a cuccot. Utána az egész mismancot és fittyfenét négyfelé kellett osztani: az iskolatáskába, a tolltartóba, egy másik tartóba, meg egy zsákba. Logikátlan volt az elrendezés, de követtem az utasítást; játszótéri anyukáktól meg ismerős gyerekektől próbálván beszerezni a hiányzó infókat. Nem jártam én soha francia köztársasági iskolába, ahogy itt a sulit tisztelik, még az egyes osztályok elnevezését is csak nemrég tanultam meg (de folyton összekeverem: CP, CE1, CE2, CM1, CM2). Nem igazán tudom, mit mondjak Boninak, hogyan fog történni a holnapi nap: én magam sem tudom. Miért nem kellett például tollat venni az első osztályban? Kivel lesz egy osztályban? Ki lesz a tanító nénije? Ki mellett fog ülni; egyáltalán, frontális lesz-e az osztályterem vagy többen ülnek egy asztalnál?  A menzát is tegnap, teljesen véletlenül tudtuk meg, amikor a házunk előtt összefutottunk egy családdal: egy belépőkártyát kell odacsippenteni egy terminálnál, miután a gyerekek bementek a kapun. Azt a barátnőm mondta, hogy a könyveket az iskolában kapják, nem kell megvenni (még jó, nem volt rajta a listán).

Frissítés: na, okosabb vagyok. Az első napot úgy szervezték meg, hogy a szülők felkísérhették a gyerekeket a termekbe, erről nem is álmodtam. Sőt, arra treníroztam Bonit, hogy ott majd egyedül kell rögtön bemennie, tahát mindketten kellemesen csalódtunk. Nem a kis barátaival került egy osztályba, amitől ő nem rendült meg különösebben, mi viszont baromi csalódottak voltunk (a szülők is jó fejek), de az elmúlt tanévek elején is rendre csalódottan, sőt, bosszúsan jöttünk haza, úgyhogy reméljük, idén is minden jó lesz és lesz új kis haverja. Őrület amúgy, hogy mennyi az ismeretlen arc, pedig azt gondolná az ember, hogy három év ovi és játszóterezés után kiismertük már a környék gyerekeit, de nem.

Fönt a tanteremben a tanítónő elmondta a tudnivalókat. Rengeteg adminisztráció kíséri majd az évet, legalábbis az elejét: sárga füzet, zöld füzet, ezt beikszelni, azt bejelenteni, oda fotót ragasztani, kitölteni, beírni, hogy a menzás belépőkártya csippentéséről már ne is beszéljünk. Reggel ezen a bejáraton kell jönni, délután a másikon kell várni őket. Bonikám egyszer csak odafordult hozzám és aggodalmasan azt súgta: „Mama, nem értek semmit!”

Az egész suliról az az összbenyomásom, hogy 1) hatalmas, 2) ennek következtében jól megszervezett kíván lenni, de 3) mégis kaotikus. Szegény Bonikám ma este azon izgul, hogy hogyan fogja holnap megtalálni és fölismerni az osztálytermét!

21 megjegyzés:

  1. Nálatok nem volt nyílt nap az iskolában? Nálunk volt külön a gyerekeknek és külön a szülőknek. A gyerekek eltölthettek egy teljes napot a leendő termükben, megismerték a tanító nénit, az asszisztenseket, hogy kivel kerülnek egy osztályba, hová fogják tenni az uzsonnás dobozaikat, kabátot... stb. És hát, nekünk is tele volt a fejünk olyan kérdésekkel, mint, amikre te is keresed a választ.Illetve nekem is biztosra kellett mennem, hogy Bebe tanító nénijének legalább halvány sejtése van arról, hogy milyen kisfiút kap.

    VálaszTörlés
  2. (Hogy lehet a Boni már iskolás, még csak most született??!!!)

    VálaszTörlés
  3. (Jaj, a születése olyan távolinak tűnik már!! Viszont az ovis évek gyorsan elteltek - őrület.)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem elsoben nem szoktak tollal irni. Vagy megis? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, dehogy. Az enyémek harmadikba mennek és idénre kellett venni tollat.

      Törlés
  5. Nekem gimiben volt egy hasonló, megkerdezték az első napon, hogy ki szeretne tovább tanulni. Mindenki felemelte a kezét, így én is. De nem tudtam mire gondolnak, hiszen ott ültünk az iskolapadban, talán aznap akarok-e még tanulni, vagy hogy értik? (OK, éppen más iskolai nyelvi közegből érkeztem, ezzel nyugtatom magam.)

    VálaszTörlés
  6. Magyarországon sem kell toll elsőben. :)

    képzeld, én pont így éreztem magam a nagyobbik fiamnál, úgyhogy tök megértelek. egyszerűen akkora különbség volt időben, térben és mindenhogy egy hetvenes évek végi falusi iskola és egy harminc évvel későbbi pesti suli között (még ha utóbbi egy sima sarki suli volt, akkor is), hogy semmit se tudtam neki mondani előre, hogy mi hogy lesz és ettől (is) szorongtunk mindketten. mondjuk én rémesen szét tudok parázni minden közösségváltást, ez egy hülye természetem, hálistennek lassan csillapodni látszik már a dolog talán. :))))

    nagyon jó tanácsot adtál neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem pedig az a szomorú tapasztalatom, hogy az iskola a világon semmit nem változott a 38 év alatt (amikor én mentem elsőbe). Szerintem kb a tankönyvek is ugyanazok, nevetséges.

      Törlés
    2. Igen ezt én is megdöbbenve vettem észre ezt a tesóm gyerekein keresztüli tapasztalatok alapján. Mondjuk itt legalább nincs az a félelemkeltés ami nekem volt Romániában - ezt az oviban is látom. A gyerekem simán nyávog és hisztizik, én meg emlékszem arra bénult érzésre, hogy csak teljen már el a nap valahogy és meg ne verjenek (nem volt egyértelmű hogy csak a "rossz" gyereket verik meg).

      Képzeljétek nálunk töltőtoll volt, ami hagyott pacát. Rengeteg botrány volt ebből ha valaki pacát ejtett. Volt hogy az egész füzetemet otthon át kellett írnom mert a tanítónéni még azt is megszámolta, hogy hány lap van a füzetben, hogy nehogy kitépje valaki (hibázás miatt).
      De felnőttként nagyon szerettem a töltőtollat (a laptopkorszak előtt).

      Törlés
    3. Nalunk is toltotoll volt elsoben, de hogy minek? Sokkal nehezebb irni vele, mint a golyostollal, amit csak masodiktol hasznalhattunk (atlagos budapesti altalanos iskola, 90-es evek vege). Meg persze ceruza/rotring.

      Törlés
    4. Igen a töltőtoll onnan jó, hogy megvan a szükséges finommotorika és tudsz írni. Hogy minek? Szerintem szivatásnak, hogy bele lehessen valamibe kötni.

      Törlés
    5. Pont azért, mert lényegesen nagyobb koncentrációt és finommotorikát igényel a töltőtollal való írás, ezért sokkal szebb lesz a kézírása annak, aki azzal (is) tanul írni. Nalunk egyébként nem volt töltőtoll, második osztálytól kezdve pedig az írhatott golyóstollal, aki már nem ejtett sűrűn hibákat és az írásképe is megfelelő volt. Egyénenként döntötte el a tanítónénink, szóval nem egyszerre állt át mindenki, hanem fokozatosan a saját ütemében a tanév során.

      Törlés
  7. Egyszer láttam egy dokumentum filmben nem tudom, hogy így van -e mindenütt, hogy a francia gyerekek az írott betűket nagy papírokon tanulják leírni hatalmas, nagyívű vonalakkal és úgy irigyeltem őket, gondolva a mi kis hatéveseink milliméteres vonalak közé kényszerített apró görcsös betűi miatt. Remélem Boni jól fogja érezni magát az iskolában, lesznek új barátai, válaszokat kap az okos kérdéseire és meghagyják olyan kis érdeklődőnek amilyen most mert ez a legfontosabb szerintem:)

    VálaszTörlés
  8. Sok sikert Boninak! Milyen érdekes, hogy őt érdekli, hogy a mi "ősi" időnkben mi hogy volt. (Volt már ilyesmiről szó itt nálad.)
    Remélem jól fogja érezni magát.

    VálaszTörlés
  9. Bezzeg :))) haha, ez jó!!

    Toll: hát, úgy látszik, első évben itt sem lesz. Viszont az írott betűket már megtanulták mind, oviban, és szerintem nem nagy papírokon gyakorolták, hanem csak olyan sima kicsin. Fura lenne, ha most meg nagyon csinálnák; bár az tény, hogy kellett lemosható táblát venni.

    Mesélő, Ella: köszi! :)

    Ella, nagyon durva, amit a pacákról, vagyis arról a pedagógusról írsz, te jó ég :( Viszont: Zselyke nem érdeklődik a régebbi dolgok iránt egyáltalán? Tőlem pont most hétvégén kérdezte meg Boni, hogy Kossuth Lajos hogyan üzent, hgy elfogyott a regimentje, telefonált? :)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdezget ő is, de még nagyon rövid válaszokkal beéri. Inkább a tesóm gyerekein látom, hogy feltesznek egy kérdést, hogy valami hogy volt a 70-es években, az ember épp vesz egy nagy levegőt, hogy most jól elmondja e kb a harmadik szónál flegmán annyit mondanak hogy "de gáz" (vagy amit mondani divatos) és visszadugják a fejüket a tabletjükbe.
      Ez összefügg azzal, amit Anyukám mondott, hogy higgyem el, hogy a mai gyerekek képtelenek elolvasni a régi regényeket mert nincs bennük mobiltelefon, internet stb. Egyszerűen ami a múlt évezredben volt azt olyan vehemenciával utálják, hogy nem is akarnak tudomást venni róla.
      Nem tudom persze hogy melyik a jellemzőbb a múlt után érdeklődő, vagy a nem.

      Törlés
    2. Látom ez a "szám" még mindig nagy sláger :D :D Sokszor eszembe jut az a bejegyzés ami erről szólt, hogy babakocsiban tologatás közben ezt énekled neki :))

      Törlés
  10. Nem tudom, most hogy van, nekünk anno (30 éve) kellett vinni az iskolába újságpapírt, arra rajzoltuk a jó nagy betűket, és csak később füzetbe. Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most egy centis helyre kell betűket kanyarítani füzetben - mára a jó nagy betűk újságpapíron egy boldog, letűnt kor emlékei csupán;)

      Törlés
  11. Szegény kicsi Boni... :( Remélem szereti majd...

    Nekem pontosan ugyanez az emlékem az első ovinapomról (csak öt évesen mentem, egy évre, nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nem szerettem), csak én a "Sorakozó!" szót nem ismertem. Elbújtam az udvaron egy nagy fa mögé, mert féltem, hogy mi lehet a tervük a sok odarohanó és sorbaálló gyerekkel. Brrr.

    VálaszTörlés