2019. június 13., csütörtök

Gabriel (és egy ovis sztori)

Értékrendekről, szülői elvárásokról (sőt, követelményekről), a pálfordulásomról és egy kisfiúról szeretnék mesélni ebben a posztban. De kezdjük a kisfiú családjával: az anyját még soha nem láttuk, az apja és a kishúga egyformán színtelenek, szótlanok, mosolytalanok, mintha kettőig nem tudnának számolni. Kirínak, még az öltözetükkel is a játszótéri társaságból.

A kisfiú, Gabriel, idén Boni csoporttársa volt: egy intelligens tekintetű, tűzrőlpattant kisfiúról van szó, totális ellentéte az apjának. A vérében van az irányítás, a dominálás, megkockáztatom: a manipuláció. Nem mondom, hogy rosszindulatú, mert nem tudom, de őszintén megmondom, nem tűnik annak. Inkább olyasvalakinek látom, aki tisztában van a céljaival, és tesz is értük. Az osszd meg és uralkodj módszerrel ösztönösen kezébe vette az ovis kisfiúk irányítását, Bonikám is teljesen természetesen meséli, hogy Gabriel a chef (főnök) és ő parancsol.

Hogy hatással van ez a Gabriel a fiamra, az nem kérdés: mindegyik fiút mágnesként vonzza. Háborúsat játszik, kergeti a lányokat, pisztolyozik, egyiket uszítja a másik ellen, ovis foglalkozások alatt dumál, játszótéren botokkal rohangál stb. szóval minden olyan izgi tevékenységre rá tudja venni a többieket, ami amúgy eszükbe sem jutna (vagy?). Ő a külvilág szócsöve; amikor mi itthon el tudjuk mintegy „titkolni” a gyerek elől, hogy leégett a Notre-Dame, meg hogy agyoncsapott Lille-ben egy kisfiút a villám, másnap Boni már jólinformáltan jön haza az oviból: mindent elmesélt neki a Gabriel.

Na már most: én nem akarom, hogy ezzel a kisfiúval jóban legyen a gyerekem! Tisztában vagyok vele, hogy ez itt nem kívánságműsor, és hogy Boni úgyis azzal fog barátkozni, akivel akar, hogy nekem, liberális szülőként semmiféle elvárásom nem lehet a haverjaival kapcsolatban. Nem tehetek róla; akkor sem szívlelem ennek a gyereknek a dolgait noha (magát a kisfiút aranyosnak, bár turbulensnek gondolom).

Tegnap, amikor beléptem az oviba, a síró Sacha fogadott; Bonikám állítólag leköpte. Döbbenten vonom kérdőre a fiamat, aki nem tagadott semmit. De hát miért? – értetlenkedtem. A Sacha a nagy haverja, iszonyú aranyos kisfiú, a családja is szimpi, leinformált értelmiségiek. Hát, mert a Gabriel mondta – hangzott a válasz, azaz a magyarázat, de semmiképp sem a mentség.

Papolhattam neki egész délután az udariasságról, szolidalitásról – az egyik fülén be, a másikon ki. Délután elmentünk a játszóra, ahol megjelent Gabriel is, tele ötlettel, energiával, csak úgy izzott körülötte a levegő, Bonikámnak is felcsillant a szeme. Kérdeztem Gabrieltől, hogy miért parancsolta Boninak, hogy köpje le Sacha-t? De hát nem én mondtam neki, hanem a Baptiste! – hangzott a válasz. Ravaszul, jó hangosan Bonikámhoz pedig a következő szavakat intézte (miközben mosolygós szemmel rám nézett): Ha valaki hülyeségre buzdít téged, nem kell mindig szót fogadni!

Újult döbbenettel fordultam Bonihoz: de hát miért nem szóltál, hogy nem a Gabriel mondta? Kisfiam, mint aki nem is érintett az ügyben, csak a vállát vonogatta: Jaj, mama, hát összekevertem! Na már most, én nem tudom, mi zajlik ebben a csoportban... a Baptiste az a kisfiú, aki mellől a múltkor Sachát el kellett ültetni, szóval lehet, hogy tényleg megéri a pénzét. Egyet tudok: minden csoportnak – minden életkorban és minden miliőben – van egy adott dinamikája, ami a negatívtól a pozitívig széles skálán terjedhet, és ami az adott szereplők temperamentmából fakad.

És noha én voltam a legjobban felháborodva, amikor azt láttam, hogy ebben az országban nincsenek állandó osztályközösségek, azaz hogy évről-évre változnak az osztályok összetétele, ovitól gimiig, ezzel értelemszerűen változnak a klikkek, a konfigurációk és a legjobb barátságok... na, most én vagyok az, aki ezt zseniális pedagógiai húzásnak és okos francia találmánynak tartom. És megkönnyebbülten gondolok arra, hogy nem nyolc hosszú éven keresztül kell ezeket a kiskakasokat kiismernem, belelátnom az elmesélt történetekbe a mögöttes indítékokat, lavírozni gyerek és gyerek között stb. Hanem hogy már csak röpke négy hét van hátra ebből a társaságból, és hogy úgy mondjam, szülő is és gyerek is tiszta lappal indul szeptembertől.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon átérzem most amit mondasz. A lányom ősztől nem lesz egy osztályban a legjobb barátnőjével, kezelhetetlenek együtt. Először sajnáltuk, de azóta meggyőződtünk arról, hogy tényleg nagyon rossz hatással vannak egymásra. Amikor ideköltöztünk, én is felháborítónak találtam ezt a rendszert, de bőven vannak előnyei.

    VálaszTörlés
  2. De ti már ismeritek az új osztálynévsort? (mi nem) Simán lehet az is, hogy a véletlennek köszönhetően Boni ismét Gabriellel egy osztályba kerül, de mivel maga a közösség megváltozik úgyis, a gyerekek közötti szinergiák is mások lesznek. Engem teljesen megvettek ezzel a rendszerrel, imádom :))) ráadásul így a játszón is egyre több szülőt, családot ismerünk meg.

    VálaszTörlés
  3. Az elején én is csodálkoztam (rosszallóan) ezen a francia módin, aztán ráébredtem, hogy az életre nevel (annyira bölcs vagyok), hiszen ahogy haladunk előre a korban, hányszor és hányszor váltunk csapattagokat.

    VálaszTörlés
  4. Magát a névsort nem ismerjük, de az óvónő hetekkel ezelőtt megmondta, hogy muszáj őket szétválasztani. A gyerekek nem tudják, valószínűleg csak megpróbáljuk tudatosítani benne a szünetben, hogy nem pont ugyanazok lesznek az osztálytársai, mint idén. Ezek alapján viszont szerintem lehet bízni abban is, hogy olyanokat, akik szerintük jó hatással vannak egymásra, próbálnak egy osztályba tenni. Igen, tényleg nagy előnye az is, hogy a végén mindenki ismer mindenkit. Ez nekünk különösen jó, így, hogy itt új kapcsolatokat kell kiépíteni.

    VálaszTörlés
  5. Hú, Bori, akkor durva lehet a helyzet! Nálunk szerintem Gabriel fog sok fejtörést okozni az új csoportok kialakításánál!

    Bezz :))

    VálaszTörlés
  6. Én is azon gondolkodtam, hogy vajon ilyenkor hogyan döntik el, hogy Gabriel hova kerül.
    Nem, azért nem olyan durva a helyzet nálunk, csak ha együtt vannak, nem lehet olyan jól dolgozni velük, mint külön-külön. Azt mondják, ez az évfolyam összességében elég nehéz eset, próbálják valahogy optimalizálni.

    VálaszTörlés
  7. A nagyon rossz hatást valahogy úgy értettem, hogy túlságosan elvonják egymás figyelmét a foglalkozásokról és a többi osztálytársról is. Ebben a rendszerben pedig fontos, hogy a gyerek barátságok szempontjából "több lábon álljon". Akkor már inkább most válasszák szét őket kicsit, mint egy évre rá az iskolában.
    De tényleg, akkor nálatok már nem csak új csoportok lesznek, hanem új iskola is.

    VálaszTörlés
  8. Mi is nagyon megszívtunk egy hasonló (csak sajnos sokkal csúnyább) sztorit, és én is nagyon örülök, hogy ősztől teljesen új helyre, teljesen új gyerekek közé megyünk suliba, tiszta lappal kezdeni.
    Én a francia rendszert azért nem tartom jónak, mert így gondolom a pedagógusokkal sincs semmilyen állandóság, és nem tudom más gyerek hogy van vele, de Kissmajomnak nagyon fontos a két óvónénije, borzasztó erős kötődés alakult ki egy év alatt (mondjuk tény, hogy csodálatosak, a régiektől például nem volt veszteség megszabadulni, és őt sem viselte meg), és nekünk is nagyon nagy segítség volt a lelki nyugalmunk szempontjából, hogy akiknek otthagytuk nap mint nap, azok minden rezdülését ismerik és tudják kezelni. A gyerekek újrakeverése meg a mi tapasztalatunk szerint nem oldja meg a problémás hatásokat, mert ha csak két-három gyereknyi átfedés is van a régi felállásból, a káros minták továbbvivődnek: aki nem szívleli egymást, az más felállásban sem fogja, aki tipikus uralkodó/bully, az úgyis az marad, ha másképp csoportosulnak és beszállnak új gyerekek is - sőt általában azokat is sikerül ugyanarra az oldalra manipulálni, miközben egy áldozat típusú vagy függetlenebb gyereknek hirtelen újra kell építenie a kis baráti körét egy idegen társaságban.
    Így utólag mi úgy látjuk, hogy problémás helyzetben jobb minél előbb lépni, ráadásul clean cut módon - mi is liberálisan állunk a gyerek magánéletéhez, de bizonyos dolgokat azért jobban átlátunk, mint egy ötéves, és ugyanabba a hibába nem engedjük esni kétszer, még ha nagyon szeretne se... :)

    VálaszTörlés
  9. Nem tudom, mindenhol így van-e Franciaországban, de nálunk az óvó néni az osztályok megkavarása nélkül is minden évben más lenne. Van, aki mindig kiscsoportosokkal foglalkozik, más mindig középsősökkel, stb. Biztosan vannak gyerekek, akik ezt tényleg nehezen viselik. Nálunk a nagyobbiknak kifejezetten jót tesz a változatosság, neki ez eddig nem okoz gondot. A kicsi most kezdi ősszel, ő sokkal zárkózottabb, nehezen viseli a változásokat, neki biztos nehezebb lesz.
    Egyébként azért nem akkora változások ezek, mint ahogy elsőre hangzik, amúgy is ismerik az össze óvónőt és ők is név szerint minden gyereket. Sok a közös foglalkozás, járnak át egymáshoz, szünetben együtt vannak az udvaron. Az új osztályban se lesz senki idegen, csak más lesz az osztály összetétele.

    VálaszTörlés
  10. Szerintem szuper a csereberélős rendszer és kifejezetten jól hat a bullyk ellen, sajnálom, h nálunk nincs így.

    VálaszTörlés
  11. Nem letezik olyan rendszer, amiben mindenkinek jo. Lehet, h a zaklatas ellen ved valamennyire (amugy nem, mert a zaklato marad, csak egy masik gyerek, masik csalad kinlodik miatta onnantol, onamitas rulez), viszont par ev utan a gyerekek rajonnek, h nagyon kotodni sem erdemes. Persze, biztos vannak, akik szerint ezt nincs igy, vagy csak kis mertekben okoz problemat a gyerekeknek. Az egyiknek nem okoz, a masiknak igen. Szuper rendszer azoknak, akik megszabadulnak igy egy kellemetlen elemtol, de osszessegeben... nem tudom. Mennyire nevel az az eletre, hogy "kisfiam, nem kell a zaklatoddal szembeszallni, ne aggodj, majd jon anya, a tanitonenik meg az uj tanev, es minden megoldodik"? :D Mert ez pont igy mukodik az eletben. Ja, hogy nem is.

    VálaszTörlés
  12. (Azért Gabriel nem bully, ezt semmiképp sem állítom. Lehet, h azzá válik, nem tudom, de most még csak egy élénk kisfiú, aki rossz hatással van a többiekre. Jó lenne, ha a vezetői képességeit jóra használná...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, dehogy zaklato, nem is a posztra/ti konkret esetetekre ertettem, csak par kommentre, amik elmentek ebbe az iranyba.

      Az en nagyobbik lanyom csoportjaban is van par hulyegyerek, akik jovore mennek nagycsoportba, a lanyom meg marad kozepsos, es en is orulok, h megszabadulunk toluk. De ha igazi zaklatok lennenek, akkor nem erre vartam volna. Volt olyan szituacio, ami mar hatereset volt, en megmondtam a szuleiknek, hogy allitsak le a kolykuket, mert marha gaz, amit csinal. Abba is maradt a dolog.

      Törlés
    2. De senki nem mondta, h semmi mást nem kell tenni, csak másik osztályba kerülni a bullyk/idióták elől (mondjuk sztem épp a szembeszállás nagyon rossz ötlet, hiszen kb abból táplálkozik egy zaklató.).
      Viszont nem hülyeség, hogy a csoport átalakítása sokak viselkedésén változtat(hat): a csoportdinamika megváltozásával változik a hülyék viselkedése is (legalábbis sokszor így van), én több konkrét esetet ismerek, ahol bizony jól működött egy ilyen áthelyezés, szó sem volt önámításról.
      Van olyan tanár, aki a klikkesedés ellen pl úgy védekezik, hogy mindenkit mindenki mellé ültet a tanév során: így jobban megismerik egymást a gyerekek és nem kap olyan nagy teret a kirekesztés.
      Szerintem kicsit drámai megfogalmazás, h "megtanulják, hogy nem szabad kötődni", de igen, ennek a rendszernek nyilván hátránya, hogy mondjuk elszakít a barátaidtól, viszont határozottan vannak előnyei.

      Törlés
  13. Én is attól féltem, hogy nem lesznek tartós barátságok, mivel kb 2-3 évig marad együtt egy csoport a német iskolákban, óvodákban. Az ált.iskola 4 éves, ez volt a leghosszabb idöszak, amit egy osztály együtt tölt. De a valóság eddig teljesen megcáfolt, igaz, mi egy kisvárosban lakunk, itt nincsenek nagy távolságok, a gyerekek tudják tartani a kapcsolatot akkor is, ha nem járnak többé egy osztályba. Az ülésrendet is szisztematikusak változtatják az ofök, szintén el kell ismernem, hogy sok elönye van, én is bevezettem a saját osztályaimban. Az viszont, hogy az ellenállásból táplálkoznak a bullyk, meghökkentett, szerintem pont az az egyetlen fegyver ellenük, ha a középmezöny lefékezi öket (nem a saját bandájuk és nem is az áldozatok, haem a csendes többség) És igen, a kötödésre való képességet meg úgyis föleg a családban tanulja meg az ember, azaz ott kéne, hogy megtanulja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, a kommentelés nem alkalmas egyáltalán beszélgetésre, mert mindig mindenki mindent félreért: a bullyknak való ellenszegülést az áldozatokkal kapcsolatban értettem: vagy csak èn gondolom, h olaj a tűzre ha vki harcol az őt zaklatókkal?

      Törlés