2019. június 20., csütörtök

Egy kis statisztika

Napra pontosan nem számoltam ki, de ettől a hónaptól, azaz 2019. júniusától kezdve az életem nagyobb részét, már külföldön élem: Huszonegy évesen mentem el Magyarországról, két bőrönddel, azóta öt hétnél több egybefüggő hetet nem töltöttem el otthon. Évente kb. kétszer megyek haza, a legtöbb idő asszem nyolc hónap volt, hogy nem látogattam el Magyarországra. Éltem és dolgoztam három országban, laktam négy különböző városban.

Tulajdonképpen már fogalmam sincs, milyen lehet Budapesten élni, tanulni vagy dolgozni, vagy egyáltalán: milyen lehet nem kétlakiként létezni ebben a világban.

19 megjegyzés:

  1. jó, hogy ezt így írod most, pont ezen gondolkoztam én is a minap.

    VálaszTörlés
  2. Az biztos, hogy NAGYOT változott 97 óta!!

    VálaszTörlés
  3. Majd egyszer elmeséled hogy indultál el? Egyetem? Szerelem? Azért 97-nem nem volt olyan nyitott a világ, mint most. Nekem eszembe sem jutott volna elindulni, őszintén gyáva voltam hozzá. Most persze már nem értem, hogy nem mertem menni.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, hogy hányszor hallom ezt, hogy bátor voltam. Pedig pont, hogy GYÁVASÁGBÓL mentem el: nem volt bátorságom a Mo-i viszonyok között küzdeni az elhelyezkedésért (épp elvégeztem a főiskolát), a lakhatásért (nem lett volna pénzem albira, nem akartam a szüleimmel tovább együttélni a kisszobában), gyáva voltam az otthoni könyökléshez, hálabérhez, beszűkült viszonyokhhoz, atyafiságos összekapcsolódáshoz.

    Tanulni akartam (franciát), világot látni, embereket és más kultúrát megismerni – SEMMIT sem veszthettem. Úgy gondolkozdtam, hogy ha nem jön be a számításom, max. hazamegyek. Nem merész voltam, hanem menekültem az otthoni nehéz körülmények elől, és tisztelettel néztem azokra a volt csoporttársaimra, akik keményen güriztek 10-15 éveken keresztül egy fél panellakásért. Még most is úgy gondolom, hogy nehezebb otthon, a vadkapitalizmusban érvényesülni, bár ahogy írtam is: fogalmam sincs valójában, milyen lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is bátorság. Ha jól emlékszem au pair-nak mentél először? Azért egy idegen családhoz menni, ráadásul a gyerekekkel foglalkozni az szerintem nagyon komoly én sosem mertem volna. Ma sem mernék.

      Törlés
    2. Igen, au pair-nek. Azaz vicces és cuki gyerekeket kísérgettem különórákra, és tanultam tőlük a beszélt franciát, esténként meg a nyelviskolás csoporttársaimmal (svéd, svájci és német csajok) jártuk Párizs bulizós helyeit. Miközben például a barátnőm pelenkázta az eltartási szerződéssel magára vállalt nénit, és valami multinál ugrált hülye főnökök idióta parancsaira, hétvégenként pedig Győrbe járt le másoddiplomás képzésre, és két évig olvasta az Anna Karerinát, mert nem volt ideje :((((

      Törlés
    3. Èn sose mertem volna nekiindulni az ismeretlennek, egyedül. Szerintem is nagyon bátor voltál, még ha az èlet igazolta is a döntésedet.

      Törlés
    4. De hát arra vágytam hogy VÉGRE egyedül éljek! Az ismeretlenben! És hogy végre egyedül kelljen boldogulnom, és senki se szóljon bele, h mit csinálok, hová megyek!

      Ráadásul az első perctől fogva tanultam (nyelvet), és a megszerzett tudást, tudtam, hogy bármikor kamatoztathatom, ha egyszer visszamenni kényszerülök. Mert a biztonsági háló megmaradt otthon! De most komolyan: milyen vesztenivalóm volt?

      Gyáva kukac voltam, a mai napig az vagyok :)))

      Törlés
    5. Szerintem embertípustól függ - nem bátorság, inkább talán lazaság vagy vakmerőség, kalandvágy, valami könnyelműség, ami kell hozzá? Meg persze, hogy tudd, mit akarsz. Én is mentem ki au-pairnek az ismeretlenbe, még csak nem is Párizsba, hanem a francia vidék bugyraiba, de persze 2008-ban teljesen más volt, sokkal jobban lehetett már tájékozódni, nem volt teljesen ismeretlen az ismeretlen, mégis nekem is sokan mondták, hogy ez micsoda bátorság 18 évesen, meg hogy hogyhogy a szüleim elengedtek?! (Apukám biztos nem engedett volna, ha csak rajta múlik...)

      De végülis mit kockáztat az ember? Legrosszabb esetben visszamegy a családjához a kisszobába...

      Törlés
    6. Közben eszembe jutott, amiket nemrég irtál a mo.i látogatásról, igy már jobban értem, miért volt annyira mehetnèked, illetve vágytál az önállóságra.

      Törlés
  5. Nagyon nehez itthon boldogulni. Pont olyan most is, mint ahogy leirtad.

    VálaszTörlés
  6. Én pont 97-ben voltam au-pair Londonban:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, de BÁTOR vagy!

      :-DD

      Törlés
    2. Hehe.Tök jó volt, bár a tervezettnél hamarabb hazajöttem sajnos, hogy a zűrös szerelmi életemet tovább bonyolítsam.😀

      Törlés
  7. Hm.. én is 96-97-ben voltam Angliában, és ugyan az eredeti tervem az volt, hogy utána még egy évet Franciaországban vagy Svájcban is eltöltök, végül alig vártam, hogy hazaköltözzek. Nekem nagyon honvágyam volt - legalábbis akkor. A mostani eszemmel maradnék, azt hiszem.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szeretném megérni, hogy többet éljek itt, mint Mo-on, akkor 94 éves leszek :)

    VálaszTörlés
  9. Aki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést olyan sok cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és elmondta nekem, hogy ez a bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. A legjobbakat.

    VálaszTörlés