2019. május 14., kedd

Gyerek, játék

A Magyarországon töltött tavaszi szünet több emlékezetes pillanata között volt egy olyan, amelyre a mai napig többször is gondolok, és amely többféle érzést vált ki belőlem.

De először is le kell írnom, hogy a magyarországi ott-tartózkodásaink során – noha mindhárman minden évben nagyon élvezzük – vannak olyan helyzetek (sőt, elég sok), amikor bizony nemcsak Z. szorul a háttérbe, de Boni is. Ilyen például, ha beszabadulok egy könyvesboltba, vagy még gyakrabban: ha barátnőkkel találkozom. Mivel tudom, hogy egy kezemen meg lehet számolni, hány ilyen eseményre kerül sor egy évben, úgy gondolom, hogy eljött a megérdemelt pihenés ideje: pasi, gyerek engem most ne nyaggasson, hagyjon mindenki békén olvasgatni/beszélgetni. Legtöbbször pont ezért könyvesboltba/barátnőkhöz egyedül megyek, de értelemszerűen ez nem mindig megoldható.

Szóval áprilisban Mari barátnőm meghívott minket az új lakásába. Felkészültem rá, hogy Z. majd olvasgat, esetleg Bonira figyel, mi pedig Marival meg tudjuk majd jól vitatni többek között az aktuális ingatlanügyeinket. Nem így történt: Z. szinte azonnal elaludt a kanapén, én a konyhaasztalnál ülve próbáltam pár mondatot kihúzni Mariból, vagy elmesélni a lakáskeresésünk történetét, miközben a barátnőm és Boni szinte egész délután a szőnyegen játszott.

Ez a sztori lehet, hogy teljesen jelentéktelen azoknak, akiknek nincs éppen egy öt és féléves kisfiuk. De aki ebben a helyzetben van, az tudja, milyen hihetetlenül rirka, hogy valaki ÖNSZÁNTÁBÓL, órákon keresztül lefoglalja a gyereket. Azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy Bonival még soha senki sem foglalkozott úgy és olyan intenzíven, mint akkor Mari. Persze én is folyton vonatosat, meg kalauzosat, meg postásat, meg legújabban: értekezleteset (!) játszom Bonival, de mindezt két megoldandó feladat, főzés, vasalás, pakolás között, és szerintem a gyerek érzi is, hogy csak percekre tudom elengedni magam, élvezni pedig végképp nem élvezem.

Mari viszont annyira önfeledten játszott vele! Magától értetődőnek vette, hogy kineveztek két széket vonatnak, hogy az azokra kötözött sál alatt ők négykézláb (!) átbújtak, hogy egyszerre vagy felváltva voltak: utas, kalauz és mozdonyvezető. A legerősebb érzés bennem persze a hála volt; hálás voltam, hogy valaki ennyire maximálisan odafigyelve játszik Bonival, aki nem akarja az első adandó alkalommal kihúzni magát a játék alól, abbahagyni, a felnőttek közé ülni, aki órákon keresztül (!) képes volt, az energiájával nem takarékoskodva, Boninak szentelni az idejét.

És éreztem egy kicsi irigységet is. Egyrészt én ezt soha nem csináltam senki gyerekével. Még a saját unokaöcsémmel is úgy játszom, hogy lesem az alkalmat: mikor tudok egy-két mondatot váltani a húgommal, és örülök, ha a gyerek pár percig elmolyol magában – addig is fellélegezhetek. De továbbmegyek: én a saját gyerekemmel sem tudok ennyire önfeledt lenni, ilyen hosszú ideig. Mindig adódik valami feladat, házimunka, felnőttdolog, és hát: hacsak nem társasjátékról van szó, 10 perc után megunom. Továbbá gyakran keveredik a játékba nevelés, fegyelmezés is („Bonikám, ne turkáld az orrod!” vagy „Hé, miért dobálod a könyvet?” vagy „Ne vadulj!” stb.). Az, amit Mari csinált azon a délután: egyedülálló volt.

18 megjegyzés:

  1. Marinak van gyereke?
    Vállal bébiszitterkedést?
    Mennyit kér egy órára?

    Szerintem ez embertípus kérdése. Én egyáltalán nem élvezem a gyerekemmel való játékot, mert állandóan volna valami "fontosabb".
    A tesóm úgy játszott a 3 gyerekével hogy ott ült a kupi közepén. Gyakran a hányást sem törölte fel, megvárta míg valaki más megcsinálja, ő játszott.
    Én babázás közben felfedezem a pókhálót, megkavarom a főzeléket, kirakom a mosógépet, ettől az egész nap töredezetté válik, és enerválttá.

    Remélem Mari legalábbis óvónő...

    VálaszTörlés
  2. Nincs gyereke, de vannak unokaöccsei-húgai, akikhez nagyon közel áll. Lehet, hogy itt a magyarázat :)))))

    VálaszTörlés
  3. Fura, én ebben a helyzetben biztos felkeltem a férjemet (sőt, egyáltalán keressenek maguknak arra az időre máshol programot!), de nem hagytam volna, hogy a barátnőm ne velem foglalkozzon :) Sőt, én ilyen esetekre tartogattam a youtubeos mesenézéseket! Üdv. Eszter

    VálaszTörlés
  4. Én ilyen anya vagyok. Szerintem 3 éve játszom. De nekem csak így megy. Viszont rettenetes háziasszony vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szintén :)

      Törlés
    2. Na ez az igazi szuletett anya. En sajna nem ilyen vagyok.

      Törlés
    3. Dehogy. Én pl nem sütök, főzök, nem hordom millió programra stb.

      Törlés
  5. Nekem már jó nagyok a gyerekeim, de amúgy éveket rettegtem át, hogy majd rablógyilkosok lesznek, merthogy én nem szeretek, nem tudok és nem is akarok velük játszani. De nem lettek azok, sőt egyrészt nagyon jó fejek, meg nagyon jó a kapcsolatunk is, másrészt pedig ők remekül, szuperjól tudnak játszani, már nagyok, de még mindig nagyon sokat játszanak a szó klasszikus értelmében, szeretnek társasjátékozni (na azt aztán főleg utálom), szerepjátékozni és persze legózni is.

    Ja és vannak unokaöccseim is, akikkel szintén nem tudtam/nem szeretettem játszani, amikor gyerekek voltak, közben felnőttek lettek és rendkívül jó a kapcsolatunk. :)

    Szóval hogy kicsit túl van misztifikálva a gyerekkel való játék szerintem. Nem feltétlen ez az egyetlen fokmérője az anyaságnak, sőt. Nyilván szerencsés dolog, ha az anya tud és szeret játszani, nyilván jó az olyan gyereknek, de távolról sem az jelenti a jelenlét egyetlen formáját.

    (Ezt persze nem a posztra írtam, hanem a kommentekre, sok kommentből érezhető az én régi bizonytalanságom, hogy úristen, szegény gyerekeim - én már innen nézve világosan látom, hogy nem lett ebből a világon semmi baj, ne aggódjatok. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon igazad van. Nem szabad erőltetni semmit. Én pl jatszós anya vagyok, de mondjuk tarsasozni utalok, azt nem várom.

      Törlés
  6. A "téma" kimeríthetetlen. Én nagymamaként tapasztalom, hogy a gyermekeimmel sokkalta kevesebbet játszottam, foglalkoztam, mint az unokáimmal. De azt is tapasztalom, hogy a gyerekekkel való játék mennyi energiát emészt fel. Egy-egy nap unokázás után biztosan pihenő napot kell tartanom, hogy regenerálódjak. A szülőre a gyermekével való foglalkozáson túl rengeteg feladat hárul, így amondó vagyok, mindenki magának próbáljon megfelelni, és ne hasonlítgassa magát máshoz. Utólag én sem tartom magam a játszást, közös programot előtérbe helyező szülőnek, de akkor abban az élethelyzetben arra voltam képes. Most igyekszem pótolni az akkori mulasztásomat. Régen sem, de most sem a szeretetemen múlt, hogy mennyit tudtam nyújtani. Mindenkinek más az energiaszintje, a türelme, és leginkább ezen múlik, hogy milyen minőségi időt tudunk a gyermekkel játszással, netán olvasással, vagy a szabadban eltölteni.

    VálaszTörlés
  7. En sem jatszom a fiaimmal sokat, max. tarsas, viszont sportolok veluk. Elvarom h egymast szorakoztassak, nekem muszaj a haztartast fenntartanom. Multkor errol beszelgettunk is kozos eveskor, es mondtak h en mindig soprok felmosok mosogatok fozok teregetek (ezt mind ok soroltak fel), nem jatszom veluk. Kerdeztem h inkabb ennenek vajas kenyeret de tobbet jatszak veluk? Erre azt mondtak h nem. Inkabb a finom eteleket kerik. 😀 Megsajdult a szivem, de vhol meg is nyugodtam ettol a beszelgetestol.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk en jovendobeli menyedkent ezt biztos nem koszonnem meg. :D Anyosom, aki sajnos mar nem el, ugyanigy nevelete a ferjem, es kva sok vitank van abbol, hogy az o noi mintaja az, hogy mosnak, foznek, takaritanak ra, "fenntartjak a haztartast". Csakhogy en meg inkabb a gyerekekkel jatszom, ugyh megy a morgolodas idonkent. :D

      Törlés
    2. Teljesen felreerted. Szerintem meg nagyon fontos h legyen egy kellemes, szep es tiszta otthon, ahol finom es egeszseges eteleket eszunk kozosen, megadva a modjat, ha van erre ido, akkor hetkoznap is. A gyerekeket a kaosz, a rendetlenseg is tudja zavarni. Azon kivul, ha en jatek kohben azon feszengek, h meg mennyi dolgom lenne, megerzik es nem onfeledt a jatek. De inkabb nem magyarazkodom, ugysem ismersz, nem lathatod, mibe mennyi energiat teszek. Nekunk jo igy, ahogy elunk. A gyerekeim boldogok es kiegyensulyozottak, ez a lenyeg.

      Törlés
    3. Nekem nincs gyerekem, nem is lesz, de szerintem ha lenne, en Annamarival ertenek egyet. Ízlések és pofonok és mindenki ugy el, ahogy jólesik neki. Velünk ritkan jatszottak a szuleink, es sose vartam el tőlük. Nekem az úgy termeszetes, hogy a felnőttek fontos emberek és mas dolguk van :D :D. Persze rengeteget beszelgettunk es sok mindenre tanitottak es most en is probalok egy csomot beszelgetni az unokahugaimmal/öcsémmel.

      Törlés
    4. Fel sem merult bennem, hogy a gyerekeid ne lennenek kiegyensulyozottak es boldogok. Ez nem arrol szol, jo anya-e valaki. Kulonbozo ertekrendekkel is pontosan ugyanolyan jo szulok lehetnek a vilagban. A fiaidnak nagyon boldog csaladja lesz, ha olyan part talalnak, aki ugyanolyan fontosnak tartja a takaritast, hazimunkat, mint az anyukajuk. Ha mas karakter lesz, akkor lesznek konfliktusok is. De azert az, hogy megjegyzik, h te mindog hazimunkazol es nem jatszol veluk, viszont inkabb a finom etelekre szavaznak a kozos jatek helyett, mar mutatja a jovendobeli ertekrendet, es hogy hol lesz a sulypont. Ezert mondtam viccesen, hogy en nem orulok annak, h a ferjem igy nevelkedett. De nem veletlenul a ferjem, akit szeretek. Jo lenne, ha tobbet segitene a hazimunkaban, es nem az lenne az elkepzelese, hogy a koszos ruhak maguktol masznak at a borondjebol a szennyesbe, de megvagyunk.
      Nalunk sincs sem kaosz, sem rendetlenseg, nem is ertem, miert gondolod, hogy aki jatszik a gyerekkel, annal ez all fenn. En bevonom a gyerekeket, egyutt rakunk rendet es segitenek sokszor fozni, mosast bepakolni, porszivozni, agyazni, teregetni stb. Termeszetesen nem feladatkent, hanem ha igenylik a tarsasagom. Es nalunk emiatt nem az van, hogy ok jatszanak, en meg vegzem a hazimunkat, hanem egyutt vagyunk. A ferjem meg nem azert morgolodik, mert rendetlenseg vagy kaosz van, hanem azert, mert ha ehes, en meg a gyerekekkel vagyok, akkor bizony megmutatom neki, hogy hol a huto, es kerem, hogy szolgalja ki magat. Ne adj'isten engem is a gyerekekkel egyut... :)
      Abban tokeletesen igazad van, hogy ha benned feszultseg van az elvegzetlen feladataid miatt, azt megerzik a gyerekek. Teny, en kevesbe erzem feszitettnek magam, ha napkozben osszegyulnek a koszos edenyek, es csak fektetes utan mosogatok el.

      Az eltero ertekrendek nem feltetlenul jobbak vagy rosszabbak. Hanem MASOK.

      Törlés
    5. @by zenjebil: Termeszetesen szived joga. :D Mindenestere magamrol tudom, hogy amig nem voltak gyerekeim, teljes mertekben Annamarival ertettem volna egyet. (Ahogy hasonlo nezeteket sokszor hangoztattam is, sot a ram biztott gyerekekkel, es az akkori parom gyerekeivel is viselkedtem.) Aztan megszulettek a sajatjaim... :D ;)

      Törlés
    6. nem érdemes azért ezt így összemosni, szerintem te se tedd, mármint nem _kizárólag_ az anya felelős azért, hogy egy gyerek milyen lesz, ezer szociális hatás éri az embert és ezer ponton határozhat máshogy, akárha pont az anyjának ellenébe. az, hogy a te férjed ilyen, az szomorú, de azért egyáltalán nem egyértelműsíti, hogy minden férfi, akit így nevelt az anyja, ilyen lesz.

      én az vagyok, aki nem szeretett játszani a fiúgyerekeivel, nem feltétlen a háztartás miatt, alapvetően azért, mert képtelen vagyok erre a tevékenységre, csak mímelni tudom, úgy tenni, mintha, de közben végtelenül, halálosan unni - igen, bármilyen házimunkát ezermilliószor szívesebben végzek, mint hogy társasjátékot játsszak, de ez nyilvánvalóan nem jelent olyasmit, hogy akkor a fiaimnak ne volna tök egyértelmű, hogy ha ők vannak itthon egyedül és csipog a mosógép, hogy lejárt, ne pakoljanak ki. vagy ha esznek valamit és be akarják tenni a tányért a mosogatógépbe, de abban pont tiszta cuccok vannak, ne szedjék ki a tisztát és rakják be utána a piszkosat. vagy szólok, hogy porszívózzanak ki és mossanak fel, mert én későn érek haza a munkából és akkor már nem akarok zörögni a porszívóval. nem fekete-fehér ügy ez azért, nem feltétlen az.

      Törlés
  8. By the way, most is epp a hetvegi nagytakaritas kozben tartok szunetet, minden csillivilli. Csak epp elkuldtem a ferjemet a gyerekekkel a jatszora, mert ha rajta mulna, a kolykok rohadnanak a szobaban, ahelyett h ilyen szep idoben kint szaladgalnanak, o meg szive szerint nezne, ahogy takaritok, es ulne a gepe elott, mikozben dolgozik vagy jatszik valamit. Mert kamaszkoraban detto ez volt a felallas. Anyosom takaritott, o meg a szobajaban tolta a Doomot, vagy tokom tudja mit. Anyosom egyebkent nahyon melegszivu, szupercuki no volt.
    De az is lehet h csak az a kulonbseg kettonk kozott, hogy nekem csak lanyaim vannak, es nekik nem azt a peldat akarom tovabbadni, hogy (kizarolag) a no dolga a haztartas. Legyen rend, legyen tisztasag, de ha a gyerek igenyli, akkor varhat az a mosas. Es marha fontos, hogy engem is lassanak konyvet olvasni meg csak ugy bamulni ki az ablakon, mikozben merengek az elet dolgain. Es termeszetesen a sajat munkamat is vegezni idonkent.

    VálaszTörlés