2019. március 19., kedd

Sebesülés

Bonikám még a télen elesett a játszótéren, beütötte az egyik kis pofiját a pad sarkába. Z. volt vele, lefotózta nekem az azonnal bekékülő (de nem vérző), és feldagadt arcát. Én pedig épp a vonaton ültem hazafelé, és majd megütött a guta, amikor megláttam szegény gyerek kék-zöld fejét.

Amikor hazaértem, örömmel láttam, hogy a fotón sokkal rosszabbnak tűnt a helyzet: a valóságban csak kicsit volt földagadva, és nem volt annyira kék sem. Inkább talán piros. A következő hetekben az arca lelohadt, miközben a szívárvány minden színében pomázott – de tényleg egyáltalán  nem volt extrém ronda, bizonyos más (véres) esések nyomaihoz képest meg főleg.

Később viszont észrevettem valamit: amikor mosolyog vagy nevet, Boni arcán egy kis bemélyedés keletkezik, olyasmi mint amit gribedlinek szoktak hívni (de ronda szó). Az elején még tetszett, micsoda sármos mosolya lett neki hirtelen! De közelebbről megvizsgálva rögtön elment a jó kedvem: az ütés helyén és nyilván annak következményeképp, a bőr alatt, egy csomó jött létre, és a mosolya ezt a csomót nyomja föl a pofacsontjára, így jön létre az arcán az a .. lyuk. Gödör. Sebhely.

Ez az a téma mostanában, aminek már a gondolatára is ideges leszek, és legszívesebben törnék-zúznék mérgemben. Az apjával is csak veszekedni tudunk (lásd: kenjük-e vagy sem, masszírozzuk-e vagy sem, hideget vagy meleget tegyünk rá stb.). Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a féloldalasság már nem fog neki elmúlni soha – és a szívem szakad meg, hogy nem tudtunk jobban vigyázni a gyerekre, hogy egy életen keresztül hordozni fogja ennek az esésnek a nyomait. Olyan kis szép, szimmetrikus arca volt... erre tessék!

És ez az a téma, amivel kapcsolatban minden reakció idegesít. A háziorvosunk szerint el fog múlni? Hahaha, hiszem, ha látom. Nekem is van egy ilyen vérömleny az államon, szintén egy nagy (felnőttkori) esés nyoma, soha nem múlt el. Ha viszont szegény doki azt állítaná, hogy tényleg nem fog elmúlni, akkor biztos azon háborodnék fel! („kérem, nekem igazságot hazudjon, és valljon hazugságot, amely mégis áll”) Az óvónő szerint nagyon szép így is a gyerek? Nos, szebb volt eredetileg!!! Mások idegen kisfiúk példáját hozzák fel, akiknél elmúlt? Garantálják kérem, hogy Boninál is el fog tűnni! Vagy olyan gyerekekkel példálóznak, akiknek sokkal súlyosabb esés miatt rondább sérülés helye maradt meg örökre, relativizáljak? Nem érdekel, nem vigasztal, hogy lehetne rondább! Nem tudok örülni annak, hogy „csak” egy gribedlije lett...

27 megjegyzés:

  1. Miközben olvastam ezt a bejegyzést kb azt vizionáltam, hogy "és akkor elmentünk a kórházba és koponya CT-t csináltak, és jajistenem…"
    Ehhez képest hatalmas megkönnyebbüléssel olvastam hogy csak egy esztétikai problémáról van szó. Komolyan kívánom ettől nagyobb baja sose legyen Boninak.
    Egyébként a múltkor olvastam, hogy 25 éves korig van az emberben valami ami termelődik és ami miatt képesek vagyunk regenerálódni. 25 fölött már nem.
    Nekem kb 10 éves korom körül beleállt egy görbe hegyű kisolló a lábfejembe. Alig tudtam kiszedni. Nálunk ezt azzal intézték el, hogy "de ügyetlen vagy fiam". Évekig volt ott a seb, állandóan vérzett, genny folyt belőle, soha nem vittek ezzel orvoshoz. Majd egyik napról a másikra eltűnt nyomtalanul.
    Szerintem ez Boninál is el fog tűnni. A te felnőttkori sérülésed más - persze az is eltűnhet.

    VálaszTörlés
  2. Persze tudom, hogy most ez a reakció idegesít, és ettől nem érzem jól magam.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg idegesít :))) noha érzem a jó szándékot.

    (szerencséd van azzal a fertőzéssel, meg is járhattad volna. A könyvemben épp most kaparta gennyesre a fülét az egyik szereplő, hogy ne kelljen bevonulnia (I. világháború), szépen meg is halt otthon!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Nekem is nonszensznek tűnik de a mi időnkben (a mi régiónkban) nem foglalkoztak állandóan a gyerek egészségével. Tényleg az volt, hogy vagy helyrejön vagy meghal és mind helyrejöttünk. Volt egy csomó háziállat a környéken, a kutya az ágyunkban aludt, a homokozót eszébe sem jutott bárkinek betakarni (pedig galambokat tartott a szomszéd) és soha sem voltunk férgesek. Sőt még a toxoplazmát is csak terhesen kaptam el mikor már mindent fertőtlentettem.
      Valszeg nekünk már volt oltásunk és az I. VH-ben még nem. Nem ez a tetanusz?

      Törlés
    2. Nem, sztem az a szepszis volt!

      "Mind helyrejöttünk": mázlista vagy, nem mindenki úszta meg :(((

      Törlés
    3. Jó nálunk is kihívták a dokit magas láznál és néha még antibiotikumot is kaptunk.

      De egyébként most meg állandóan beteg vagyok, ebből látszik hogy nincs olyan hogy megerősödik az immunrendszer a sok betegség hatására. Regenerálódás van, meg szerencse.

      Törlés
  4. Ram kiskoromban rámcsöppent a forró viz a mosófazékból. Lehetett volna nagyobb baj is belőle, de szerencsére nem lett. Egy ujjbegynyi Magyarország alaku folt lett a derekamon. Nagyon büszke voltam rá, titkos kiválasztottnak éreztem magam tőle. Anyukámnak iszonyú hosszú ideig volt lelkifurdalása miatta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na hallod, ez tényleg egy JEL! :))

      Most már csak azt kellene tudni, hogy melyik Magyarországgal lettél megjelölve: a trianon előttivel vagy utánival?! :))))

      Törlés
    2. Hát én 3 évesen még nem ismerkedtem meg a trianont megelőző országformával, csak a ma is hatályos formát ismertem.

      Törlés
  5. Megértem, h zavar Boni sérülése, nem is próbállak vigasztalni. De tényleg elkerülhetetlenek az ilyen balesetek... Az én fiamnak két kis hegg van az arcán, mindkettő esés következtében. Megszoktam, de remélem, h több nem lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megszokhatatlan és elkerülhetetlen, pontosan :((

      Törlés
  6. Leila homloka közepén ott van egy bárányhimlő nyom "kráter", pedig hogy figyeltem rá és mégis, de ahhoz képest, hogy 2 és 4 éves kora között folyton ( felmászott és ) lesett valahonnan, letörte a fogát, összezúzta a fülét, hatalmas monoklit gyártott magának a hintaággyal szóval ahhoz képest az csak egy kis pötty és remélem, hogy nem is lesz több neki. Én sem szeretem, hogy ott van, de már örökre ott marad.

    VálaszTörlés
  7. A kisebbik fiam szemoldoket ossze kellett ragasztani, mert felsertette a hinta, amikor megutotte. Mindket gyerek laba 1 evesen hulye baleset miatt gipszbe kerult miattunk. Ezeket en se bocsatom meg magamnak.

    VálaszTörlés
  8. A szemoldokos eset utan maradt heg sajnos.

    VálaszTörlés
  9. En nem haragszom a férjemre, lehetetlen lett volna kivédeni az esést. Inkább utána lehettünk volna okosabbak, ha akkor jegeljük az arcát, talán nem alakult volna ki a vérömleny... ;((

    Bárányhimlő: ez is ismerős sajna, szerencsére kevésbé látszik neki

    VálaszTörlés
  10. Nekem egy elrontott anyajegyműtét miatt van egy nagy heg az államon 18 éves korom óta. Rajtam kívül soha senkit nem érdekelt. TV-ben dolgoztam, képernyőn is voltam,ott sem foglalkoztak vele. A második férjemet szaggatom,tehát a férfiakat sem nagyon érdekelte. Persze, kívánom nektek, hogy szívódjon fel a kis göb, de ne aggódj, nem sokat számít.

    VálaszTörlés
  11. Persze, nyilvan mindenki jon a sajat vagy a gyereke ideillo tortenetevel, en is :)
    A kisebbik fiamnak az egyik vedooltas, amit combba adtak, csomosodott be, honapokig megvolt, sebesztre is jarkaltunk, egy darabig fel akartak vagni, de aztan megsem, evekig erzodott a kis gob, de aztan egyszercsak mar nem.
    Adj neki idot, fel fog szivodni szepen, egy ev mulva nyoma se lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a jeget/masszírozást nem ajánlották? A fölvágás szóba sem jöhet nálunk, rondább lenne. Azért egy kis reményt merítettem a történetedből ;-)

      Törlés
    2. Orulok!
      Masszirozasra nem emlekszem, hidegvizes borogatas volt.
      Jegelni durva lett volna, meg kisbaba volt, azt hiszem, a 4 honapos korban kapott Di-per-te oltas volt a bunos.

      Törlés
  12. Hasonlo serulesunk van csak magassagbol esett vasra vagy fal elere..Lassan masfel eves a tortenet, valtozas nincs.Ket hosszabb csik.Beavatkozas nem jon szoba hasonlo okokbol.Bizom az idoben es a termeszetben. Kivedheto lett volna amugy ez az egeszben a legduhitobb, nem en voltam mellette:( Nem lett jegelve. Egy ev utan mertem elkezdeni masszirozgatni, de nem vagyok benne biztos, hogy van-e hatasa. Az orvosok szerint mar nem igen varhato valtozas. Teljesen hasonloan erzek, ahogy te is irtad a tortenetedben. Kitartast!

    VálaszTörlés
  13. Én grübedliként ismerem. Imádom ezt a szót.

    C egyebkent tokeletes arcboren az ujszulottkori tejkiutesek sebhelyei hagytak par kratert. J leszakadt nagylabujjkormere meh varunk, hogyan fog visszanoni. Marhara bant mindketto.

    A lényeg nem te vagy. Az igazi kérdés, hogy Bonit fogja-e érdekelni vagy zavarni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha rajtad erzi, hogy bosszant es nem tetszik, akkor valoszinuleg igen.

      Törlés
  14. contratubex gélt ajánlom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezek felszini serulesekre jok, hogy szebben hegesedjen. Ugy ertelmeztem, Boninak a szovetek kozott, a bor alatt keletkezett egy dudor. Azon semmilyen krem nem segit.

      Törlés
  15. vagy dermatix ultra gél

    VálaszTörlés