2018. október 7., vasárnap

Játszótéri obszervációim eredménye: az ún. Fiús Játékok

Nahát, hogyan gondolhattam régebben, hogy a félénk kisfiam, aki annyira szeret írni, rajzolni vagy társasozni, majd lányokkal fog játszani, akik csendesebbek, higgadtabbak. Egész nyáron attól rettegtem, hogy nem ússzuk meg a rokongyerekekkel töltött heteket kar- vagy lábtörés nélkül, annyi volt itt az ugrálás, a sziklákon (!) rohangálás, az egymás lökdösése stb. Még Jonatánnal is, aki csak két éves, pillanatok alatt behergelték egymást, kanapén és -ról ugráltak, asztal körül kergetőztek, és magasról tojtak a LEGO-kra vagy a kirakósokra, amivel amúgy külön-külön szépen eljátszanak.

Mióta elkezdődött az ovi, a tendencia folytatódik. Boni idei kis barátja egy tündéri, nyugodt kisfiú, aki tavaly kívülről fújta a Péter és a farkast – csak hogy illusztáljam a típust. Szülei is szuper jó fejek. Na most ha Boni és Sacha összekerülnek a játszón, abból olyan rohangálás lesz, hogy szó szerint csavarni lehet utána a pólójukból a vizet. Itt egyetlen kislánynak sincs helye. Olyan édesek amúgy, azt sem tudják konkrétan, miért rohangálnak: néha valamelyikük elkiálltja magát, hogy keressük meg a kicseket! akkor a kincsekért rohangálnak, néha azt kiabálják, hogy repüljünk! akkor pedig a kardigánjaikból csinálnak szárnyat maguknak. Gyakran elhangzik az is, hogy meg kell támadni a gonoszokat, meg hogy jönnek a sárkányok.

A rémálmom a botokkal rohangálás. És ez valahogy most nagy divat a játszón, minden kisfiú botokkal a kezében szaladgál, botokkal veri a fák törzsét, egymást (!!), és ha nyáron a karját féltettem, most bizony a szemét. Konkrétan meg is tiltottam, hogy bottal a kezében szaladjon, Sacha mamája úgyszintén, de azt nem tudjuk nyilván megakadályozni, hogy a többi gyerek be botozzon. És pedig értem én, hogy nagy buli a bokrok mögé bemenni öten-hatan botozni (mind fiúk, mondanom sem kell), közben hangosan kiabálni és röhögni és sárkányokat vagdosni és pisztolyozni.

Mert ez nem az a környék, ahol a szülők játékpisztolyt vesznek a gyerekeknek, de néha ide-idetéved egy család, ahol bizony a szülők nem tudom, hové teszik a fejüket. A múltkor négy kisfiú műanyag kalasnyikovval (!!!) játszott, és hát az én fiam és Sacha is elbűvölten nézték őket (mi, szülők, megrökönyödve). Azon nyomban piszoly alakú botokat kerestek (és találtak) maguknak, és egymást „lövöldözték”.

Aztán ez az egész vadulás nagyon hamar agreszióba csap át, és akkor el is érkeztünk a problémához: a beavatkozási ponthoz. Mikor van az a pillanat, amikor a szülő közbelép és helyre teszi az indulatokat? Mert Boni a nagy üvöltözés és megrészegülés közben simán oda-odacsap egy-egy gyerekre, aki vagy vidáman visszavág (amiből aztán vagy verekedésféle alakul ki vagy nem) vagy pedig elsírja magát. De hogy melyik forgatókönyv alakul ki, azt én nem nagyon tudom előre megítélni, úgy, ahogy az odacsapás mértékét és fokát sem. Ismerem azt a szemléletet is, hogy hagyjuk őket egyedül megoldani a konfliktusaikat – na de meddig?

Tegnap Boni egy három éves kisfiúval került konfliktusba, egymást lökdösték a mászóka alján, hogy ki kerüljon sorra. Nem volt durva a helyzet, csak felnőttként érthetetlen, hogy miért nem tudta egyikük sem kivárni a sorát. Boni előretolakodott (két fejjel nagyobb a kisfiúnál, igazán lehetett volna udvariasabb, de álljak neki ott prédikálni? szedjem le? nem csináltam semmit, remélve, hogy még az elfogadhatóság határán belül vagyunk), és amikor Boni a két kezével és a két lábával kapaszkodva mászott fölfelé, a mögötte jövő kis hároméves, angyalian mosolyogva, egy jól célzott mozdulattal kirúgta Boni lábát, aki a váratlan helyzetben az egyensúlyát elvesztve jó nagyot esett. Fél méterre álltam tőle, esélyem sem volt elkapni, ő is olyan meglepetten érkezett földre, hogy látszott: nem is érti, mi történt. Szerencséje volt, de fél centire volt a szája a mászóka rúdjától, a fogát is kiverhette volna (és ilyen esetből több is van naponta!!).

Mint egy fúria kapott a kisfiú után, simán lelöte volna, ha nem vagyok ott. Láttam a (jogos? ki tudja) bosszúszomjat a szemében, úgy felpaprikázódott, hogy csak na. Simán elagyabugyálta volna a kisfiút, ha nem lépek közbe. Megértettem: övön aluli húzás volt ez a hátulról támadás. Ugyanakkor: egy hároméves olyan eszközökkel él, amilyenekkel csak tud, egy ötévessel szemben.

Így telnek mostanában ezek a gyönyörű őszi napok a játszón; a kisfiúk megrészegülve szaladnak föl a csúszdára fordítva, és csúsznak le a lecsúszásra egyáltalán nem kialakított oldalon, lövöldöznek egymásra botokkal, ugranak a homokba magasról, vesznek össze egy-egy labdáért, szórják a homokot a többiek fejére, míg mi, szülők, vérmérséklettől és tapasztalattól függően ülünk a padokon és csak reméljük, hogy ezt az egész gyerekkort meg lehet úszni egy-egy horzsolással.

12 megjegyzés:

  1. Régen volt már öt éves a fiam, de a fiúk valóban így játszanak éveken át. Én "para anya" voltam vagyok és én sem hagytam a botokkal rohangálást és a vívást sem és azt sem, hogy dobálózzanak valamint a sorban állós bunyót se. Azt, hogy szülőként mikor avatkozzon be az ember azt mindig a helyzet határozza meg, én alapvetően ahhoz ragaszkodtam, hogy a nagyon mozgékony, de szerencsére kicsit sem agresszív gyerekem ne legyen "vaddisznó" az ordítás, rohangálás, birkózás belefért, de a bunyó az már nem. Szerencsére elég hamar ezt a fajta fiús játékot kiváltja náluk a foci, a bringázás és más sport ( nálunk 9 éves volt amikor elment kick-boxozni) és nem akarnak már játék közben vadulni, max. a folyamatos versengés marad meg, de hát az a fiúknál teljesen rendben van. Fegyver - nálunk vizipisztolya volt Márkónak és később olyan tapadós célbalövős ( semmire sem jó ) pisztolya, de sosem volt fegyvermániás pedig az anyja ( akkor még )és az apja is rendőr volt, de hát mi sem voltunk azok:) Annak sincs túl sok értelme, hogy teljesen letilsa őket az ember a pisztolyról, mert akkor is lövöldöznek bármivel pl. az ujjukkal, hát akkor már inkább a vizipisztoly:))

    VálaszTörlés
  2. Hú, a "sorban állós bunyózást" nem ismerem...!! Gondolom, addig jobb :)))) és emlékszem, mit írtál egyszer az aikido kapcsán, észben tartom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sorbanállós bunyózás olyan "sport" amit a kisfiúk minden sorban állásnál művelnek az ovi folyosójától a csúzdára várásig amikor csak simán lökdösődnek és nekik az nem is veszekedés:) hanem a folyamatos versengésből ered, de el tud durvulni:) Emlékszem, amikor a barátnőm hatéves fia azért sírt mert az én négy éves fiam azt mondta neki, hogy nem ő a legszuperebb :)) Ilyenek a kisfiúk, mindig a legszuperebbek akarnak lenni!

      Törlés
    2. Ja, várj... akkor mégiscsak ismerem ezt a dolgot.. :-;

      Törlés
  3. En is sokszor fogkiverést/szemkiszurast vizionalok egy-egy jateknal, ferjem nem. Pasik szerintem lazabbak, na meg ram jobban hatnak a massal tortent esemenyek, olvasok sok mindent, ertesulok kisebb es nagyobb balesetekrol. Egyelore még nem vett reszt tarsas verekedesben es vadulasban, de majd eljon az a kor is :)
    Nekem a judo tetszik (jokat hallottam rola), szeretném ha kiprobalná vagy valami kuzdosportot.

    VálaszTörlés
  4. Én adtam nekik alternatív botokat, például olyan kemény papír hengereket amire az alufólia vagy valami csomagolópapír van feltekerve abból van közel méteres is, sot lehet kapni keményebb szivacsból is ilyet itthon például az OBI ban vagy más ilyen szerelő boltban, hivatalosan arra való hogy szöveget szigeteljenek vele, de például szülinapi ajándéknak is tökéletes egy ilyen nagy csomag műbot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szigetelni nem a szöveget hanem a csöveket kell (És amúgy még a plexi csövek is jók botnak)

      Törlés
    2. Ez nagyon tetszik!:)) Mármint az alternatív bot.

      Törlés
  5. Ez a poszt (vagyis az alapjául szolgáló megfigyelés) a bizonyíték arra, hogy hiába nem adsz egy gyerek kezébe játékpisztolyt, nem ölöd ki belőle az emberi agresszivitást.

    VálaszTörlés
  6. Hú, ugyanez a problémám...
    A kardozásra ez egy nagyon jó megoldás, a többire még keresem:
    http://www.regiojatek.hu/termek-62986-habszivacs_kard_76_cm.html

    VálaszTörlés