2018. április 14., szombat

Gyerekes

Ha valamit már alaposan elfelejtettem a gyerekkoromból, akkor az a játszás, mint folyamatos életforma. Közhely, evidencia, de...ez a gyerek folyton játszik! Ha valahová megérkezünk, Boni körülnéz, keresi, hogy mivel és hogyan játszhatna. Azt hiszem számára az evés, az alvás és az öltözés (de még a TV-nézés is) csupán egy rövid kis kitérő, kényszerszünet abból, amit ő egész nap csinál (=játszik). Bámulatos, hogyan működnek a gyerekek; micsoda élvezettel és lelkesedéssel bele tudnak feledkezni egészen kis dolgokba, milyen halálosan komolyan veszik a játékot, és tényleg mennyire kevés is elég ahhoz, hogy jól érezzék magukat.

Egy példa: a márciusi iszonyú hideg pont a síszünetre esett. Nem utaztunk sehova (mamám volt itt), és félő volt, hogy egy hétig ki se dugja az orrát Boni. Naponta vittük ezért a játszótérre, de olyan hideg és szeles volt az idő, hogy a fogócskán kívül nem lehetett kb. semmit sem csinálni. Egészen addig, amíg a zsebemben meg nem találtam egy karácsonyról ottragadt zöld szalagot, amivel Boni aznap egy teljes órán keresztül játszott. Röptette, futott utána, kötözgette stb. Egy szalagot! Vagy evés közben: képes a kenyeret és a sonkát repülőnek és pilótának kinevezni, majd berregni.

Nagy vonalakban elmondhatom, hogy Boni első életéve az evésről (szoptatásról majd pürékről), a második a mozgásról, a harmadik a beszédről szólt. Na de azóta minden a játszás körül forog! A szemem előtt történik meg az, amiről eddig csak hallomásból tudtam: a gyerek a játszás révén érti meg a világot és tanulja meg értelmezni. Rengeteget utánoz például: amikor az oviból hazajön, eljátszik egy komplett ovis foglalkozást, ő egyszerre az óvónő, a Hugo, a Robin és saját maga (néha ezek a szereplők veszekednek, azt nagyon vicces hallgatni). Rendszeresen játszik építkezést, mert az oviból hazafelé el kell jönni egy építkezés mellett (amit tátott szájjal bámul). Vagy ma például: be kellett mennünk a belvárosba, hogy szandált és gumicsizmát vegyünk. Itthon már „belvárosast” akart játszani, takarjon az bármit is. Végül legóztunk, házakat, vasúti síneket, szobrokat, állatkertet építettünk, és mindezt ő a végén azzal nyugtázta, hogy „kész lett a belváros”. Soha egy darab mondat, egy szófoszlány sem kerüli el a figyelmét, mindent nyugtáz, megjegyez, regisztrál, majd napokkal később játék formájában előveszi.

Aztán nem tudom, én tápláltam-e bele a tanulás, mint tevékenység létjogosultságát (gyanítom, az ovi keze is benne van a dologban). Boni számon tartja azokat a dolgokat, amit már „megtanult” (betűk, számok, csomót kötni, embert rajzolni, jobb-balkezét megkülönböztetni, kabátot bezipzározni stb.), és amit majd „meg kell tanulni” (mászókára fölmásznni, új dalokat énekelni, kutyát rajzolni). Úgy látom, pontosan érti, hogy van egy olyan folyamat, amellyel a még nem tudott dolgok elsajátíthatók, és hogy ez a folyamat a megértésből és a gyakorlásból áll. Az apját állandóan meg akarja pl. tanítani magyarul beszélni. Ő maga olvasni szeretne megtanulni. Addig mondta, amíg eszembe nem jutott a régi globális módszer, így szókártyákat gyártottunk (baja remélem nem lesz belőle), amelyeket minden nap elővesz, lebetűz, „elolvas”, szótagol. (Azért írom idézőjelbe az elolvas igét, mert rájöttem, hogy nem tudja összeolvasni a betűket: egyszerűen csak fölismeri a szavakat. Onnan gondolom, hogy rendszeresen kever két tök különböző szót: ROI és BANANE) (Amúgy pedig totális rejtély, hogyan tanulnak meg a francia gyerekek olvasni! Vegyük pl. ezt a szót: aujourd'hui. Ejtsd: /ozsordüi/. Ugye?!)

Nemrég itt volt egy barátnőm, aki sokat játszott Bonival külön, meg hárman együtt, voltunk a játszótéren is, jól elfáradtunk. Amikor pár percre le mertünk ülni a konyhában, hogy megigyunk egy kávét, Boni már oda is sündörgött Marihoz, és feltette neki a kérdést, hogy most mit játsszunk?

Egymásra néztünk Marival, és egyszerre mondtuk röhögve, hogy most SEMMIT!! A felnőttek ugyanis néha annyira szeretik... a semmittevést!

6 megjegyzés:

  1. Hat, talan et a felnottseg egyik jele... nekem pld nem megy, hogy lejojjek a folytonos jatszasrol, legalabb fejben... es azt hiszem, emiatt nem tudok tendesen s felnottsegre koncentralni

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik ez a poszt! Milyen igaz, amit írsz!

    VálaszTörlés
  3. Nekem nemrég mesélték hogy az angol nyelvű gyerekek hogy tanulnak meg olvasni de nem értettem meg. Olyasmik hogy ugord át az ismeretlen szavakat, meg hamarabb kell értelmezni egy mondatot egy kép alapján mint összeolvasni a betűket. Teljesen érthetetlen.

    VálaszTörlés
  4. Lehet, h egyszeruen az ÖREGEDÉS jele :(( hiaba szeretek jatszani mondjuk scrabble-t vagy hiaba szeretek kartyazni, egy kiadós beszélgetéssel vagy egy jó könyvvel egyik sem veszik fel nalam a versenyt.


    Bezzeg

    VálaszTörlés
  5. (Jaj) Bezzeg, hogy vagytok?? Munkahely??

    Ella, ezt en sem ertem! Egyebkent epp ma kertem dokumentaciot egy baratnomtol, akinek masodikos a kislanya. Azt mondta, nincs nagyon olvasokonyvuk, elsoben csak az ev vegen olvasnak kis torteneteket, addig az egyes betukombinaciokat gyakoroljak (gondolom: ch-ci-ca: mindenhol mashogy ejtik a “c” betut). Az a gyanum, hogy itt nagyon ritka, hogy egy gyerek megtanuljon olvasni suli elott...

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szuper bejegyzés:) Nálunk pont amit írtál amiatt a legfontosabb az oviban a szabad játék és csak kevés a kötelező foglalkozás, " a tanulás" és az is ált csak a nagyoknak van, a kiseek szabadon kapcsolódhatnak be. Sajnos így hatalmas a szakadék az ovi és a suli között viszont az óvódában 3-4 évig garantáltan boldogok a gyerekek.

    VálaszTörlés