Köztem és a mamám között hangzott el:
– És van láza Z-nek?
– Nem tudom, nem kérdeztem. Szokta mondani, ha van.
– Hát... azért megkérdezhetnéd tőle néha, hogy lázas-e!!
– Miért..?
– Mert biztosan jól esne neki!!
Amilyen rövid ez a párbeszéd, annyira jól illusztrálja a közénk ékelődő kibékíthetetlen ellentétet és összeegyeztethetetlen szemléletmódot. A három mondatból kettő is kiverte nálam a biztosítékot. Először is: miért kell folyton tanácsokat adni? Van-e szükségem 41 évesen arra, hogy az anyám megmondja, mit kellene kérdeznem a saját férjemtől? (nincs) Elmondhatatlanul unalmas naponta többszor is végighallgatni, mit és hogyan kell tennem.. Kétségtelen, hogy mindenkinek megvan a véleménye mások viselkedéséről és elveiről (nekem is!), de ugyanezt a véleményt az emberek orra alá dörgölni – tök felesleges.
Másrészt pedig: azért kérdezzem meg tőle, hogy lázas-e MERT AZ JÓL ESNE NEKI?? Tőlem udvariasságból senki se tudakolja meg, hogy van-e lázam, fáj-e a fejem, gyötör-e a reuma, folyik-e éppen az orrom. Totálisan megértem, ha ez nem érdekel senkit. Saját magam is unom medikális problémáimat. Nyugodtan kérdezze meg azonban bárki, ha érdekli őt. Ha tudni szeretné!
A szüleim által követett comme il faut-politika másik pédája volt, amikor nemrég a papámmal skypeoltunk, és Boni elmesélte, hogy kapott egy cipőt. A papám kérdezősködött, milyen színű, kényelmes-e, Boni pedig elrohant, hogy megkeresse és megmutassa. Nem találta, ezért együtt próbáltuk elmagyarázni, hogy magas szárú, bélelt, tépőzáras stb., és Boni már messze járt, amikor a papám leállított: igazából baromira nem kiváncsi a cipőre, csak azért kérdezte, hogy legyen miről beszélgetni Bonival...!
Belátom, hogy nagyon gyakran kritizálom itt a szüleimet...de hát minél többet látom őket Bonival, annál felháborítóbban tűnik a gondolat, hogy velük nőttem fel. Pedig nem vonom kétségbe a jóindulatukat, a tenni akarásukat, a segítőkészségüket, a megfelelni vágyásukat. De valahogy a lényeg, azaz az egymásra figyelés, a türelem, a kedvesség, a humor, a jó kedv, az mind valahol elsikkadt.
Tényleg elég sokat kritizálod őket (én meg igyekszem tanulni belőle, hogy ne kövessek el hasonló borzalmakat :) ) és többnyire teljesen jogosan szerintem is (én 61 éves vagyok, szv lehetnék a mamád :) ), de most nem biztos, hogy teljesen igazad van.
VálaszTörlésNagy probléma, hogy ők közvetlenül nem tudnak kommunikálni Z-vel és Bonival sem teljeskörűen, kénytelenek téged is bevonni.
A mamád nem tudja Z-től megkérdezni, hogy van, pedig biztosan szeretné tudni, ezzel is kinyilvánítva, hogy családtag, gondol rá, fontos neki. Az persze más kérdés, hogy ezt nem kéne tanácsokba bugyolálnia.
A papádnál ugyanez helyzet, és ő még ott sincs a helyszínen, hogy játszhatna Bonival akármit, amit korlátozott nyelvi eszközökkel is lehet. Muszáj neki az egyébként őt igazában nem érdeklő (most őszintén, melyik felnőttnek központi téma, hogy a gyerek kapott egy új cipőt, és az milyen?), de Boninak fontos, hiszen ő kezdett róla mesélni, lábbeli megtárgyalásával tölteni az időt, mert veletek akar lenni, részt akar venni az életetekben, amennyire ezt a körülmények lehetővé teszik.
Már írtad többször, hogy sajnos nem túl ügyesek, türelmesek, nem olyanok, amilyennek szeretnéd, hogy legyenek. De tőlük ez telik, és megteszik, amit bírnak.
Nyilván nem is értik, mi a problémád, ők feltehetőleg nem voltak olyan tudatos sülők, mint te, az elődeik mintáját követik.
Én úgy látom, nagyon kevesen képesek a szülői mintától megszabadulni, főleg, ha fel sem ismerik ennek a szükségességét.
Te megszabadultál, mert maga a gyermekvállalás sem ment egyszerűen, és lehetőséged is volt más minták után nézni. Az én generációm ebben nem túl szerencsés, nekünk leginkább a Családi lap. Nők lapja, stb. jutott, meg dr. Spock, és néhány egyéb könyv, de elhiheted, nem túl széles választék volt. Ha csak az embernek nem volt kifejezetten pszichológiai érdeklődése, akkor nem nagyon jöttek vele szembe az ismeretek. Van nálam fiatalabb (családtag), akinek sikerült kifejezetten mérgező szülővé kinőnie magát azzal a meggyőződésével, hogy ő aztán tud mindent, amit a gyereknevelésről tudni kell, neki aztán nincs szüksége könyvre meg újságban lévő tanácsokra.
Pedig de mennyire lett volna...
Szerintem ez a kelet-európai és nyugat-európai mentalitás közötti különbség.
VálaszTörlésNekem nagyon jól esik ha megkérdezik hogy vagyok (akár úgy hogy lázas vagyok-e) ha tudják hogy nem jól.
A cipős kérdés meg nekem azt sugallja, hogy VELED már másról akart beszélni amíg Boni úgyis kiment a képből. De ezt nyersen mondja meg nem becsomagolva mert ilyen a kelet-európai közlésmód.
Egyébként én imádtam a francia főnökeimben ezt a vattába csomagolt közlésmódot pedig tudom hogy semmivel nem jelentett több elismerést mint a magyar (nem is tudok jó magyar jelzőt csak az angol blunt jut eszembe) ennek ellenére én is odamondós vagyok.
De hallanád csak az Anyukámat...
Tök nagy dolog a szüleidtől szerintem, hogy igyekeznek, még ha a végeredmény nem is mindig tökéletes.
VálaszTörlésAzt hiszem, én értem, mi a problémád. Én se szeretem a színlelést meg az üres párbeszédeket, se azt, ha mások kéretlenül tanácsokat adnak a magánéletemre vonatkozóan. Akár a szüleim azok a “mások”, akár idegenek.
VálaszTörlésBv, a végeredmény egyszerűen tökéletes :))) de viccet félretéve: soha nem kérdőjeleztem meg a jó szándékot. De most azt látom, hogy ez baromira kevés, és azt is látom, hogy RETTENETES a hozzáállásuk egy kisgyerekhez, erre nincsenek más szavak sajna :(((
VálaszTörlésTény, hogy van egy nyugat-kelet szembenállás, én a franciákat mindig is udvariasabbnak gondoltam a magyaroknál (de azért látok normálisan működő magyar családot is magam körül, szerencsére :))
Színlelt párbeszéd: na pont ez az. Nem mondom, hogy központi témám a gyerek cipője (mondjuk az pont igen, olyan nehéz jót kapni) de igen, engem még az ilyen dolgok is érdekelnek. Engem MINDEN érdekel :))) és mielőtt valaki idekommenteléné: a férjem betegsége IS érdekel, rá is szoktam kérdezni, de úgyis tudom, hogy a lázat elmondja magától...
Ez az unoka-nagyszülő nekem (is) elég érzékeny téma. Ha önmagamba nézek, egyrészt azt látom, hogy nagyon türelmetlen vagyok a szüleimmel ez ügyben, mintha még mindig ragaszkodnék a tökéletességükbe vetett illúziómhoz, ezt kergetném, és persze hiába. Másrészt meg ott van az, hogy nekem nagyon-nagyon sokat tettek hozzá a gyerekkoromhoz a nagyszüleim, és sajnálom nagyon, hogy az én gyerekeimnek nem jut osztályrészül ugyanez. Persze az eszemmel tudom, hogy mi mennyire más a helyzet most, mint 30 éve, és persze a szüleim sem olyanok, mint a nagyszüleim voltak, akiknek halál természetes volt a nagyszülői szerep, míg a szüleimen nem látom ugyanezt (vagy, ami még rosszabb, ennek ellenére hangoztatják). De azt sem tudom, hogyan tudnám ezt az egészet kezelni, ezen javítani, felkelteni az érdeklődésüket --- szóval számomra ez nagyon nehéz ügy.
VálaszTörlésTenyleg nyersen mondta hogy nem erdekli a cipo, na de a rokonok (es hat a te esetedben a szuleid) sok-sok olyat kerdeznek a gyerekektol, ami igazabol annyira nem erdekli oket, de beszelgetni probal a gyerekkel (igen, es kivel szoktal jatszani az oviban? Es még ki a nagy baratod?) nos nem hiszem hogy barki "tavolabbi" csaladtagot erdekel konkret nev igy ismeretlenul (engem szulokent persze erdekel), inkabb csak meseltetik/beszeltetik a gyereket. En nem vagyok errol rossz velemennyel, mert megtehetnék, hogy abszolut nem is kérdeznek (persze, az is egy erdekes kapcsolat de vannak ilyenek is..). De egyebkent ertelek es igy mellbe is vagott volna, mondjuk teny, hogy nagy reszletekbe nem szoktam menni, de barattal, anyukammal elegge szoktam erezni, hogy amugy mi erdekli oket, es milyen szinten. De masok vagyunk mindannyian es valoban sok erdekesseget meseltel mar a szuleidrol...
VálaszTörlésAzt gondolom, hogy szinte mindannyiunknak lehetne jó sok szüleinkkel kapcsolatos, nem túl pozitv sztorija. Nálunk csak az én szüleim élnek és ők is elváltak sok-sok éve. Ma már van, hogy beszélnek is egymással, de inkább nem... Apukám is néha megjelenik nálunk, de már egyre ritkábban, régebben hetente jött hétvégén ebédre , de különösebben nem érdeklik a gyerekink max. másoknak dicsekszik velük, de soha sem beszélgetnek, nem keres közös programot, nem viszi őket sehová. Mivel szülőnek is ilyen volt számomra ez elfogadott ilyen és kész, soha nem is voltak vele szemben elvárásaim. Anyukám nagyon jó anyuka volt, de mivel az én gyerekeim már sokadik unokái rájuk már nem jut annyi figyelem és türelem mint a többiekre jutott. Ezt is elfogadom és nem is nagyon bánom. Amiben tud segít az is sokat jelent( Flórát hetente 1x elkíséri zongorára ) . Persze egy ideális világban lenne olyan nagyszülő ahová elmehetnének a gyerekek napokra, vagy akár hetekre is nyáron olyan, aki egykor nekem is jutott. Kiegyensúlyozott, figyelmes, szerető és sokat mesélő bölcs nagymama, akitől millió dolgot megtanulhatnak ők is mint én egykor ( sütés, főzés, háztartás és a könyvek, a tanulás szeretete) de nekik nincs ilyen. Ez van. Azt hiszem én kb 20 éves korom óta olyannak látom a szüleimet amilyenek valójában, így már rég nincsenek sem illúzióim, sem elvárásaim. Ők is emberek, gyarlók és messze nem olyanok mint amilyennek gyerekként láttam őket.
VálaszTörlés... simán lehet, hogy Boni felnőve majd azt fogja gondolni/érezni, hogy ő mennyi mindent kapott a nagyszüleitől, és lehet, hogy a Ti szüleitek is ugyanilyen elégedetlenek voltak anno a nagyszüleitekkel. Vagy nem lehet?
VálaszTörlés(Én is ideologizálom a nagyszüleimet utólag, de nem tudom, a szüleim mit gondoltak róluk, hogy eleget voltak-e velünk és tartalmasan-e, hogy segítettek-e nekik, úgy szerettek-e minket, ahogy anyuék elképzelték, hogy egy nagyszülőnek "kell"...)
Persze simán lehet, reméljük! Eddig imádja őket. Nem tudja értelmezni az epés beszólásokat, nem tud mit kezdeni a bizalmatlansággal. Ez a poszt nem is Boniról szól; engem inkább az ijeszt meg, hogy a szüleim teljes állásban gyerekeket neveltek fel...!
VálaszTörlésAz epés megjegyzések nálunk is mindennaposak voltak.
TörlésPl. Apukám: még jó hogy már nem olyan korban élünk hogy előbb az idősebb lánynak kell férjhez mennie mert szegény húgod se tudna soha férjhez menni.
Vagy Nagymamám: Találkoztam Ica néni lányával az utcában, nahát az se szebb mint ti.
Anyukám ha kicsit rosszabb jegyet kaptam: Mi van fiam holnap már jön az ital is?
Mi tényleg ebben nőttünk fel. De én ezért nem haragszom rájuk, sokszor úgy éreztem ez mind igaz csak fáj hallani.
Viszont attól félek, hogy nehogy automatikusan örököljem a lányom felé mert kegyetlenül letöri az önbizalmat és az nem jó az életben.
Persze itt bejön amit már említettem hogy én továbbra is a kelet-európai mentalitásban szocializálódtam és az erről szól(t).
Úristen :((((
TörlésÉn haragszom rájuk, nagyon is. De érdekes módom, csak amióta gyerekem van, és látom élesben az egészet - a húgom viszont mindig is haragudott rájuk, őt sztem jobban megviselte. De továbbra is állítom: nem tudták volna máshogy csinálni... Ahogy egyszer írta valaki: nem való mindenkinek gyerek..
Igen nálunk is a Húgomat jobban zavarta ez, és azóta is felhánytorgatja Anyukámnak.
TörlésOh , durva szulo ugyben szerintem en viszem a primet. Az en anyam folyamatosan azt vagta a fejemhez, hogy soha semmi nem lesz belolem, plusz lusta is meg csunya is vagyok, s majd senki nem akar felesegul venni. A ferjemet egyebkent a mai napig ugy kezelik az anyamek mint egy elmebeteget. Anno el kellett viselnem, hogy nem ertik hogy halozhattam be ezt a jokepu fiut. Ezt siman elpoenkodtak tarsasagban a jelenletemben is. Ennek mar 19 eve, de mai napig nem fordulna meg meg a fejukben, hogy esetleg vannak ertekeim, amik ha az o szemukben nem is ertek, mas szemeben igen.
VálaszTörlés