Dumagép

Olyan édesen beszél ez a gyerek, hogy azt remélem, még jó sokáig ilyen marad. Nem is nagyon szoktam javítani, csak egyszer utánamondom helyesen. Bár biztos lesz pár körünk a logopédusnál, mert bizonyos hangokat még mindig egyáltalán nem tud kimondani: a /k/ már alakul, egyre kevésbé hasonlít a /t/-hez, de az /sz/-et és az /f/-et következetesen s-nek ejti: sép (szép), sujuja (furulya), de a legjobb a francia fesses szó (popsi), abban van /sz/ és /f/ is, és ezt így  sess-nek mondja. Ugyanezen logika alapján ha szomjas, franciául azt mondja: soás (soif). Már mi is elkezdtük így használni, ezen viszont Boni van a legjobban kiakadva, állandóan javítani próbál minket.

A /v/ hangot nemes egyszerűséggel vagy kihagyja: onat, áj (=vaj, ezért ezt gyakran keverem a foknagymával, franciások tudják, miért), vagy pedig /zs/-nek ejti, ezen is meg kell szakadni a nevetéstől: Zsizsipók (Vizipók), zsezsető (vezető), zsazsar (zavar). A francia /r/-je tök jó, de a magyar szavakban is így ejti, tipikus francia akcentusa van magyarul. A /cs/, /ty/ és /gy/ hangokon is lenne még mit javítani. A magánhangzói elég jók, bár furcsán, zártan eji néha a szó végi /á/-kat: pápánaaaaak (papának), ezt nem is értem, hogy miért.

Példák arra, hogy mennyire képes keverni a két nyelvet. Ezt a mondatát még régen írtam fel, annyira érdekes: „Ez egy igazi téléphone pour que je peux elkuldeni egy e-mail neked!” Másik példa: „Pourquoi tu ne soha kész?”, „Le cica, on peut le puszilni?”  Vagy: ma reggel szólt, hogy szösz van a szájában, inni szeretne és „utána ki fogom crache-ni” (köpni). Simán ellátja a francia szavakat magyar raggal, toldalékkal.

Igeragozás: úgy franciául, mint magyarul hibás. Franciául a kötőmódot nem tudja (lásd a fönti példát), de simán mond olyanokat, hogy je peux te battER (battre), t'as appRENDU (appris). Az apja ilyenkor szól, kijavítja, én mélyen hallgatok. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy az én feladatom-e kijavítani a franciáját. Tipikus mondata: Tu peux me t'aider? (szerintem azt hiszi, hogy a taider egyetlen szó) Magyarul is ragoz helytelenül igét: „Nagyon szomorú, amikor ilyen butaságot mondOL”, „ezt te kapOL” vagy nagyon gyakran keveri a tárgyas-alanyi ragozást: „AkarOM egy bisou-t!”

Néha az igéket is keveri: mostanában gyakran mondja, hogy „el kéne kezdeni megTANULNI a papát magyarul” (megtanítani helyett). Előfordul, hogy rosszul emlékszik egy-egy újonnan megtanult szóra. Amikor a mamám itt volt, Boni szóba hozta, hogy van olyan gyümölcs, amit „ki lehet fúrni”, egy könyvben látta. Szerencsére megtaláltuk a könyvet: kifacsarni volt helyesen.

Az igekötők helyét sem találja el mindig: „nem MEGettem a főzit”, de előfordul, hogy magát az igekötőt sem választja ki jól: „MEGhasonlítom a kártyákat” (összehasonlít helyett), vagy tegnap, miután odahozott nekem egy leeresztett labdát, amire én azt mondtam, hogy hát ez bizony leeresztett. Megkérdezte: „VISSZA tudod ereszteni?” (végülis tök logikus).

Hibás ragozás, névmások: „amikor megyünk a ZsuzsiékNÁL”, „megfogom a hajadRA”,  vagy nagyon gyakran: „ez neked van” (a tied helyett).

Szavakat gyárt, ilyen pl. a csengőkalapács (nem derült ki, mi az), vagy az ábécészám (ez sem). Egy időben keverte az egyedül és a magától szavakat, így soha nem derült fény arra, hogy magától szakadt ki a nadrágja, vagy hogy ő egyedül szakította ki. Kihallom a szavaiból az óvónő szavajárását, ami nem túl hízelgő a nőre nézve. Mert hol máshol hallotta volna azt, hogy t'es pénible? (kb. idegesítesz) Vagy egyszer, amikor az apja nem figyelt oda, hogy mit mond (ez gyakori, mivel Boni ÁLLANDÓAN dumál), mérgesen rákiáltott, hogy t'écoutes pas les consignes!! (kb. nem figyelsz arra, h mi a feladat - biztos az oviban gyakran hangzik el...).  Ha mi az apjával hangosan vitatkozunk, közént áll, és azt mondja: „Arretez vous deux!” (Hagyjátok abba ti ketten!). Vagy magyarul a rajzfilmekből veszi a szófordulatokat. Egyszer odajött hozzám, és minden ünnepélyesség vagy magasztosság nélkül, de igen választékosan így szólt: „Fogadd el tőlem ezt a ceruzát Mama!”.

És mivel ennyire hibásan, néha érthetetlenül beszél, mindig rácsodálkozom, amikor valami elvontat mond, olyat, aminek nincs köze a mindennapi tárgyakhoz, helyzetekhez. Pl. egyszer megkérdezte, hogy én is az ő ovijába jártam-e, amikor kicsi voltam. Tök logikus, ezt az egy ovit ismeri, hová máshova járhattam volna? Amikor elmondtam, hogy én Magyarországon voltam ovis, tök relevánsan megkérdezte: „de mikor költöztél ide?” Ugyanígy a hiányra, a nem-létezőre kérdezett rá akkor, amikor azt szerette volna tudni, hogy miért nincs nekem biciklim. Egyszer a szimbólum és a jelentés közötti összefüggést konstatálva vonta le azt az általános következtetést, hogy „ami át van húzva, az tilos”.

A parkolóórák automatáiból mindig kiszed egy-egy cetlit a játszótérre menet. Egyszer megállt, nézegette a masinát, és azt kérdezte, hogy „de hogyan kerül bele a papír?” Olyan kis ügyes, hogy a mögöttes okokat próbálja feltérképezni. Egyszer pl. rámutatott a saját torkára, és kijelentette, hogy „ott van a beszélő. Onnan jönnek a hangjegyek”. A következményeket is fel tudja mérni néha, ki tudja számítani: meséltem neki, hogy Mamilla sajtjait elkobozták a reptéren, nem vihette haza Magyarországra. Rögtön eltervezte, hogy viszünk majd mi sajtokat a papinak, amikor megyünk Budapestre!