2) Ugyanitt mondom el, hogy rájöttem: engem furcsán méreget a saját családom. Nem értik, hogy miért jöttem haza ilyen sok időre, miért veszem azt a sok magyar nyelvű könyvet Boninak, és miért tanítom ilyen kitartóan és szenvedélyesen magyarra - holott ő francia? Egy identitászavarral küszködő embert fogok belőle faragni, aki a két szék közôtt a padlóra esik, éreztetik. Én, aki utálok vitatkozni, magyarázkodni, erre (is) csak a vállamat vonogattam. Most magyarázzam el, hogy egy gyerek könnyedén alkalmazkodik akár három nyelvhez is, hogy a magyar gyökereivel csak gazdagabb lesz, nem zavart, hogy az "identitás" fogalma sokkal összetettebb ennél? Meg amúgy is, ha előtanulmányok, szakirodalom vagy egyetemi jegyzetek nélkül is én ezt érzem helyesnek, akkor miért csináljam máshogy?
3) Egyébként valszeg azért született ez a vélemény, mert az én kicsi fiamat, aki vicces, kedves, cuki, szinte egyáltalán nem értik meg! Se a szüleim, se a barátnőim (még a franciául jól tudók sem), sem a piacon a nénik. Az apja sem mindig amúgy. Mivel én már szinte mindent ki tudok silabizálni (kvázi a gondolataiban is olvasok), nagy meglepetés volt, hogy folyton tolmácsolnom kellett őt mindenki felé. Szegénykém nem is nagyon mer senkihez szólni, tudván, hogy nem fogják megérteni. Talán ezért sem alakult olyan jól ez a nagyszülő-unoka viszony, talán ezért fejtett szívesebben keresztrejtvényt a mamám a konyhában, mintsem hogy Bonival játszott volna a kertben. (De, ahogy Ella mondaná, térjünk erre vissza 40 év múlva. Ha én is ilyen nagymama leszek, azzal nagy csalódást okoznék mostani saját magamnak)
4) Ért egy valódi, méghozzá pozitív kultúrsokk is: folyton átadták az emberek Boninak az ülőhelyet a bkv-n! Villamoson, metrón amint meglátták a kis háromáves lábacskáin, a két kezében egy-egy autóval, amint én a karjánál fogva próbálom egyenesben tartani, már állt is föl valaki. Egyszer a sorban is előre engedtek. Nos, nekem eddig eszembe nem jutott volna gyereknek átadni az ülőhelyet, ez egyszerűen nem szokás, nem része a kollektív etikai kódexnek Franciaországban, hiszen egy ekkora gyerek már tud állni. Ami igaz, de kapaszkodni, helyezkedni nem tud, állva nem lát ki, hamar elfárad, és nem tud játszani.
Elfogultnak hangozhat, de szerintem te csinálod jól. Örülnie kellett volna anyukádnak, hogy ott vagytok, kihasználni az időt amit az unokájával tölthet, sütni a süteményeket...stb. :-)
VálaszTörlésjaj, most ez komoly, hogy már mentek? semmi még egy hét?
VálaszTörlésLili, koszi :))) nekem is hatalmasak az elvárásaim a szuleimmel szemben...
VálaszTörlésMartine, még van egy hét, de nem akarunk az utolso pillanatban hazaérni, és 2 nap az út. Szóval mar csutortokon indulunk. Ugye, hogy elröppent? :((((
túl gyorsan :(
TörlésHat mar hogyne tanitanad magyarul? Akkor még ennyire sem lehetne kapcsolat a nagyszulokkel, rokonokal :(
VálaszTörlésHogy teheted vele, hogy kétnyelvűvé neveled, ejjnye :)) Micsoda szülő az ilyen?? ;-)
VálaszTörlésDe jó nektek! Nekünk kábé sohasem adják/adták át a helyet, sőt, két buszajtóba is becsuktak.
VálaszTörlésAz én fiamat meg mindenki tanította annak idején magyarul (kivéve engem...) a szünetek alatt, és örülök neki, mert szívesen és elég jól beszéli felnőtt fejjel, az angollal, franciával együtt! Anyámé volt benne a legnagyobb szerep, sokszor későig eltársalogtak... Nyaralásaink alatt öcsém két gyereke odaköltözött, hogy éjjel-nappal együtt lehessenek. Még most is szinte testvéri a kapcsolat közöttük...
VálaszTörlésA barátnőm Angliába ment férjhez.A nagyobbik gyermeke 13 éves.Mindig kizárólag magyarul beszélt hozzá.Kifejezetten magabiztos,aranyos kislány.Semmiféle identitás zavara nincs.:D Bár magyarul beszélni kevésbé tud,de érteni mindent ért.Nyilván az angol a fő nyelve hiszen az édesanyján kívül mindenki angolul beszél ott.
VálaszTörlésBoni francia?Én azt hittem francia-magyar.;)
Szerintem jól csinálod.
Én egyszer kértem tanácsot iskolaválasztás miatt gyermekpszichológustól.Nagy igazságot mondott akkor.
Kicsit aggódtam mert szinte mindenki hápogott,hogy nem a helyi versenyistállóba akartam íratni a lányomat hanem a szomszéd faluba egy családiasabb,nem mellesleg jobban felszerelt iskolába egy igen csak jó hírű tanárnőhöz.
Megkérdezte,hogy miért fontos nekem az ő véleménye?Azt tegyem amit én jónak látok.:) Tök igaza volt.Én tudom a lejobban,én ismerem a gyermekemet a legjobban,hogy ő milyen.Neki mi a legjobb,mit bír.
Szóval én is ezt tanácsolom.:)
Svédországban élő unokatesóimmal soha nem beszélt magyarul az apjuk, így aztán hiába jöttek ide minden nyáron, nem tudtak beszélgetni az itthoni nagymamával. Felnőttkorukban még tanfolyamra is beiratkoztak, de az már nem ugyanaz. Szóval te csinálod jól, csak így tovább!
VálaszTörlésNem azért vannak ilyen nagy elvárásaink a szüleinkkel szemben, mert a mi nagyszüleink sokat foglalkoztak velünk? Kérdezem és hangosan gondolkodom csak. Az én nagyszüleim nagyon sokat foglalkoztak velünk. Mi eppen most jöttünk haza egy családi nyaralásról, 13 emberre a kisgyerekes anyukák főztek, mosogattak miközben a nagyik az árnyékban beszélgettek. Semmi segítséget nem kaptunk, sokkal fáradtabban jöttünk haza, mint ahogy elmentünk. Soha többet ilyet!
VálaszTörlésismerek egy magyar szülőktől származó svéd srácot, akivel svédül beszéltek gyerekkorában, mondván ott élnek. a magyart csak később, 10+ évesen kezdték el. szinte alig bír megszólalni, dadog, keresi a szavakat. érteni ért, de társalogni élvezheteten vele.
VálaszTörlésszerintem nagyon dicsérendő ,hogy ennyit dolgozol azon, hogy szépen megtanulja a kisfiad a magyart. sőt, talán túl is mutat ezen az, hogy neked is igényed van a szépirodalomra és át is fogod adni a nyelv szeretetét!
Szerintem meg tul sokat varunk el az anyainktol. Egy generacioval korabban termeszetes volt, hogy a nagymamak nyugdijas korukban is pörögtek körülöttünk, miutan vegigrobotoltak az eveket anyakent. Akkoriban az tenyleg robot volt. Mi nagymamakent -generacios szinten-még kevesebbet fogunk az unokak körül tüstenkedni, igaz, nem is nagyon lesz akkor mär ki körül, mert nem fognak megszületni.
VálaszTörlésén nem érzem úgy, hogy sokat várnánk a nagyszülőktől... én egész nyarakat töltöttem a nagyszüleimmel, plusz minden második hétvégét. nekem nincs segítségem - senki. anyám külföldön, anyósomék 120 km-re. de ha ott vagyunk, hosszasan egyeztetni kell, hogy melyik hétvégén érnek rá (hatból ötször nem), és legutóbb is pl. mikor ott voltunk, elmentek este bulizni, holott kértünk egy szabad estét. hanali fél 4-re értek haza! és én eddig sokat nyeltem, meg tűrtem, persze, 66 évesek, nem bírják már úgy a gyerekeket, de ha el tud menni hajnali fél négyig bulizni, akkor igenis az unokáira is legyen már energiája...
VálaszTörlésmindenkinek a maga keresztje, ugyebár (ők meg biztosan panaszkodnak a barátoknak, hogy ha ott vagyunk, ilyen meg olyan vagyok.)
nagyon sokat gondolkodom ezen mostanában.
VálaszTörlésszerintem mást várunk a nagyszülőktől, olyat, amilyent a _mi_ nagyszüleink nyújtani tudtak, de hát az más generáció volt, más kor és más élethelyzet.
A tesómmal mi rengeteg időt töltöttünk a nagyszüleinknél, de akkor ők jóval fiatalabbak, energikusabbak és türelmesebbek voltak, mint a mai nagyszülők. És szerintem a nevelési elvek között is kisebb volt a különbség, és a szüleink inkább elfogadták, ha beleszól a nagyszülő a nevelésbe, ha más szabályokat érvényesít a nála töltött idő alatt, mint ahogy mi elfogadjuk.
Más volt a nagyszülők énképe, társasági élete is. A nagyszüleim sokkal "öregesebb" életet éltek, elképzelhetetlen volt, hogy bulizni járjanak, 12 éves korunkig minden szilvesztert ott töltöttünk. Most az elképzelhetetlen, hogy a szüleink ne menjenek bulizni, szóba sem jön, hogy vigyázzanak a gyerekekre (nem is kérem).
Én ott koppantam nagyot, hogy feltételeztem, anyukám követi a nagyszülői mintát, főleg, hogy előtte számos alkalommal kinyilvánította már, mennyire vágyik a nagymamaszerepre. A valóság persze másként alakult, mint ahogy elképzeltem - nem vészes persze (meg aztán már nagyobbak is a gyerekek), csak nem olyan csillámpónis, mint ahogy elképzeltem, vagy mint amilyenek az én nagyszüleimnél volt a helyzet. (De végül is én sem úgy élek feltétlenül, ahogy a szüleim elvárják.)
Abból a szempontból pedig kifejezetten szerencsésebb vagyok, hogy a gyerekeim idősebbek, tehát a nagyszülőknek - valamivel - több türelmük volt hozzájuk, mint az unokatesóhoz. A három gyerek közül egyébként nyilvánvalóan a lányom a sztár, vele sokkal de sokkal többet foglalkoznak a szüleim, mint a fiammal vagy a tesóm kislányával - ezen is van mit emészteni.
Lassan pedig ideje felkészülni arra is, hogy nekem kell segítenem a szüleimet, és nem fordítva.
Nagyon elgondolkodtato a tema. Szerintem is sokat varunk el a szuleinktol, holott mas korszakot elunk, mint a mi nagyszuleink idejeben. Sok esetben a mi szuleink is meg dolgoznak, orulnek, ha van szabadidejuk kicsit magukra. Nekem sok minden nem tetszik, amikor ok vigyaznak a gyerekeimre, de nem szolok, mert vegul is ok tesznek szivesseget, nagy bajt nem okoznak, a fiuk tudjak, h itthon mas a szabaly. A lenyeg, h a fiuk szeretnek veluk lenni es kesz. A tobbit meg megemesztem vhogy.
VálaszTörlésOo, nem nalunk nincsenek bulizó, àrnyekban heverészo nagyszulok :))) bar én ezt pont megérteném, hiszen megvan nekik is a maguk (kutyasétaltatos, fozocskézos, kerteszkedos) élete, ami nem allt meg azzal, h szultem egy gyereket. En azt nem tudom megértni, miért nem jatszanak vele tobbet - mondjuk a napi 10 perc helyett 1 orat, az sem a vilàg! Es ehelyett miert nyüstolik azzal, hogy nem eszik szépen, hangoskodik es kiabal.
VálaszTörlésUgyanakkor nem latok ( legalabbis nalunk) rendszerszintu (generacios vagy életkorhoz kotheto) problemat. Most, ahogy visszagondolok, emlekszem, hogy a mamàm mar velunk is baromi turelmetlen, ingerult volt. Ami talan ertheto, hiszen tobb fronton harcolt (munka, haztarrtas, gyerekek, ferj, kapcsolatok). De most? Amikor kivisszuk hozza a gyereket, hogy legyenek vele, és mi imàdkozzuk rà a ruhàt reggel, mi figyelunk arra, hogy igyon rendesen, hogy elmenjen pisilni, hogy idoben lefekudjon stb - a mamàmnak csak annyi dolga lenne, hogy leuljon és boltosat jàtsszon vele! Ehelyett keresztrelytvényt fejt, erthetetlen ;))
A nyelvhez meg: nincs az igy kimondva, hogy hulyeseget csinalok, hogy magyarul beszelek hozza. Ennel ertelmesebbek a rokonaim :))) de pl amikor meseltem a papàmnak, hogy szeretnék venni Boninak egy posztert az osszes KRESZ-tabla magyarazataval (behajtani tilos, egyiranyu utca, gyalogosforgalom stb), akkor tobbszor is elmondta, hogy ez tok felesleges lenne, hiszen ezeket a kifejezéseket Boninak franciaul kellene megtanulnia!
VálaszTörlésAmugy meg idàig eleg kudarc ez a magyartanitas, a fentebb emlitett okok miatt :((
Szvsz: a svéd unokatesóimról már írtam, nem ismétlem magam. Nagyim lengyel. Ugye teljesen haszontalan nyelv a mai világban. De hogy én már gyerekként haragudtam, hogy már anyumat se tanították meg. A lengyel a felnőtt dolgokról való beszélgetés nyelve volt. Persze így dédimmel ez ki is halt, mert így nagyi nem tud senkivel beszélni, csak magyarul. Sose voltam Lo.-ban, nincs lengyel ismerősöm, semmi kézzelfogható kapocs nincs, csak a gének, de mégis nagyon haragszom a felmenők mulasztásáért. Másrészről, elvágnád Bonit a családja egyik felétől, ha nem tudna magyarul.
VálaszTörlésoff: Kreszkártyákat aldiban vettem pár napja, van rajta magyarázat, és valami kártyajáték is játszható vele. És Boni így fest??? Mert ez gyönyörű! Vonalon belül, nem firkásan, tökéletes ceruzafogással fogva az ecsetet. WOW.
Jujjjj, koszi, ezt meg'ézzuk az aldiban!! (Mert posztert nem talaltam)
VálaszTörlésUgye, milyen szepen tartja az ecsetet? :) nagyon sokat festettek az oviban!
Na, meg van véve!! Vicces, h pont a papàm vette meg (o jàrt Aldiközelben ma). Még egyszer elmondta ugyan, hogy mekkora hülyeség, mert franciàul kellene :)))
TörlésIgnorálni kell minden nem építő hozzászólást a család részéről. Is.
TörlésJó kártyázást nektek! Jövő nyáron meg magyar kártyát kellene venni.... ;-)
:)))
Törléssztem pedig egyaltalan nem elfogadhato az, hogy a mai nagyik mas generacio, elfoglaltabbak stb. az en szuleim mindketten dolgoznak, megis maximalisan kiveszik a reszuket az unokazasban, tudjak, ezeket nem csak ertunk, hanem az unokakkal valo jo kapcsolat miatt teszik. es ez igy van rendjen, eron felul neha, de a sajat boldogsagukert teszik, sokkal élobb kapcsolatuk van, mely mindenkit boldogga tesz, unokat, nagyit, szuloket. igy kell ezt csinalni. sajnalom azokat a nagyikat, akik ebbol kivonjak magukat, mert ugyebar a felnottebb unokaval sem lesz mar olyan a kapcsolatuk, ahogy azt ok esetleg elkepzeltek, azert igenis tenni kell a 0. naptol!en nagyon szerencses vagyok, ahogy korbenézek, sajnalom ahol nem igy van.
VálaszTörlésKRESZ-táblák: franciául úgyis rá fog ragadni, muszáj lesz, mármint ha/amikor majd vezetni tanul, az úgyis franciául lesz... Én (is) azon az állásponton vagyok, hogy ha nyelvtanulásról van szó, semmi nem "felesleges", Boni úgyis szelektálja majd szükségszerűen, hogy mit jegyez meg, használ föl abból, amit Te átadsz (vagy próbálsz átadni) neki. Óriási hiba lenne kihagyni a lehetőséget, hogy már kisgyerekkorától két nyelvet ismerjen - ha (még) nem értik, amit mond, még nem értik, majd fejlődik ő is meg az őt hallók is ebben. Biztos nagyon frusztráló szegénynek, de erre nem az a megoldás, hogy akkor ne is beszéljen magyarul egyáltalán, mert minek...
VálaszTörlésDe hát a magyar az anyanyelved, miért beszélnél Bonihoz másképp? Énszerintem ez olyan befektetés, aminek csak évekkel-évtizedekkel később lesz haszna - de lesz haszna, csak most még a rakkolás része látszik, nem az eredmény. Hihetetlen nagy ajándék, ha valaki kétnyelvű, és minden elismerésem, hogy ilyen elszántan csinálod.
VálaszTörlésAmi a nagyszülőket illeti, simán lehet, hogy nem rendszerszintű a jelenség. Csak annyit akartam érzékeltetni, hogy az én nagyszüleim öregesebb módon éltek, mint a szüleim jelenleg. Egyik szülőm sem dolgozik már, és végül is, ha kérem, és nem ütközik valamilyen programjukkal, akkor vigyáznak a gyerekekre. De önként nemigen vállalkoznak rá, és sokszor a kért alkalom után is visszahallom, micsoda áldozat volt ez, vagy panaszkodnak a gyerekekre. Ettől függetlenül néha igenis kérem a segítségüket (máskülönben nem tudtunk volna utazni egyáltalán), és tudom, mi az ára: hallgatom a hallgatnivalót. Pedig egyébként a szüleim kíváncsiak az unokáikra, néha jönnek, megnézik őket, de valahogy azt nem látom, hogy vágynának a társaságukra, vagy dolgoznának azon a kapcsolaton, amit Névtelen fentebb írt. Nekem a tesómmal megadatott az ilyen típusú nagyszülő-unoka kapcsolat (a fiatalabb unokatesóimnak már nem), és sajnálom, hogy a jelek szerint a gyerekeim sem ismerhetik meg.
Nagyszulok: kb mi is így vagyun. Kérem a segìtseguket (szoktak is segiteni), ha epp nem tudnak/nincs idejuk/nem akarnak, akkor persze nem sertodom meg. Kivancsiak ok is, de csak egy bizonyos hatàrig (=ne nagyon idegesìrse öket) szerintem is szomoru, dehat ez van. Boni még igy is odaig van értuk, mindig mondogatja nekik, hogy szereti oket, olyan kis draga :)))
VálaszTörlésAnyanyelv: oszinten mondom, baromira termeszetellenes nekem a magyar egy olyan kontextusban, ahol a csalad es az ovi nyelve is mas. Van, hogy valamit mar régen megértett volna franciaul, én ehelyett a nehezebb es hosszabb utat vàlasztva magyarul magyaràzom el. Azoni a keresgélve a szavakat, hiszen gyakran àt kell forditanom afejemben. Plusz az apja folyamatosan kerdezgeti hogy Quoi??? Qu'est-ce que tu as dit????, ertetlenkedik, magyaràzatot vàr, en meg magyarazhatom el neki franciaul, hogy mit mondtam az imént magyarul'. Baromira természetellenes helyzetek.