A kollégáim

Van ez a jól ismert jelenség, hogy bizonyos munkatársak lopják a napot, nem, vagy rosszul dolgoznak, átpasszolják másra a munkát, hibát hibára halmoznak majd nem ismerik el őket, ugyanakkor pedig olyan jó a marketingjük, hogy mindenki mással (de főleg: a főnökséggel) elhitetik, hogy ők az élmunkások és tőlük indul a villamos. Rengetegszer hallottam már ilyen sztorit rokonoktól vagy barátoktól. Én viszont valszeg a szerencse lánya vagyok ezen a téren: a négy közvetlen kollégám – akik mind a négyen eléggé más-más módon, de furák és távolságtartók – iszonyú professzionálisak.

Eleve alig hibáznak: ha valamelyikük engem lektorál, akkor tutira biztos vagyok benne, hogy az a szöveg át van nézve. Ha én lektorálom valamelyiküket, akkor egyrészt tudom, hogy időben megkapom az anyagot, másrészt pedig hogy szinte hibátlan lesz. Emellett pedig ha megegyezünk valamiben (munkamegosztás, konkrét referenciaanyag használata, e-mail megválaszolása, szabik, hiányzások stb.), mindegyikük betartja, sőt, mindegyikükben vakon megbízom. Ha valaki azt mondja, hogy nem tud többet fordítani, mert tele van, és nekem kell az anyaggal foglalkoznom, nem kérdőjelezem meg az állítottakat. Ugyanakkor erre tök ritkán van szükség, mert még az idejüket is jól osztják be. Mondanom sem kell, alig betegek. Ráadásul mindegyikőjük rendelkezik valamilyen plusztudással, ami nem a félműveltség kategóriájába tartozik, hanem valódi szakértelem.

Iszonyú mázlim van, mert a cég maga, ahol dolgozom, nem ilyen. Sőt. Épp tegnap meséltem a férjemnek, hogy félelmetes belegondolni, hogy esetleg a világ is így működik, mint az én munkahelyem. Az eredeti szövegeket, amelyeket fordításra megkapunk, gyakran (szerencsére nem mindig) olyan minőségben küldik el, hogy a csapnivaló enyhe kifejezés. Hibás referenciák, dátumok, vagy számok szerepelnek bennük, érthetetlenül van fogalmazva, ellentmondásos, a terminológia elavult, és legújabban, mivel ezek a szövegek az internetre kerülnek, html-kódokat hagynak bennük (néha több a kód, mint a szöveg). Előfordul, hogy egy teljes honlapot kapunk fordításra, de az egyes hibaüzeneteket, gombok/linkek szövegét nem kontextusba ágyazva küldik, hanem ábécésorrendben: ilyenkor ki kell bogarásznunk, hogy pl. a left szó hova kerül és annak megfelelően balrát vagy ... marad hátrát jelent (...days left). Néha úgy érzem, reménytelen a helyzet. A lehető legtökéletesebb munkára törekszünk egy olyan szituációban, ahol emberek jönnek-mennek posztokon, odaböfögnek valamit a képernyőre, amit 23 nyelvre kiadnak fordítani, de mire megjön a fordítás, már az egész nem is érdekes, vagy ha még aktuális is, akkor sem úgy, ahogy volt.

A múltkor sürgős anyagot kaptunk fordításra. Hárman voltunk rá épp, dobtuk is el az összes többi melót a negyedik embernek, aki SOS mindent átvett. Elharmadoltuk az anyagot, reggeltől estig dolgoztunk két napon keresztül (és tök nehéz egyeztetni ilyenkor, ha vannak átfedések), időre kész is lettünk. A szöveg, tegyük fel, a Európai Illemhelyvizsgáló Bizottság megalakulásáról szólt, amely bizottság nevét előzetes egyeztetéssel fordítottuk annak, és amely már szinte bevett volt (már amennyire egy frissen létrehozott bizottság neve az). A rá következő héten kaptunk egy emailt, hogy fentről leszóltak (ez a kifejezés is, atyavilág!), hogy a használt kifejezés nem jó, átírták, legyen inkább Uniós Árnyékszékfelügyelő Csoport. És hogy azon nyomban javítsuk a HIBÁT.

Rossz úgy dolgozni, hogy ez ember azt érzi, teljesen felesleges munkát végez. Néha tanár, sőt, tanítőnő szeretnék lenni. Két dolog vigasztal: egyrészt, hogy a munkám során fejlődök (de minek? másik kérdés), másrészt, hogy mégiscsak jó érzés (sőt, megtisztelő) egy ilyen profi csapat tagja lenni.