2016. február 19., péntek

Egy vélemény a külföldi tapasztalatszerzésekről

Nagyjából van lövésem arról, hogy mi zajlik otthon, és bizonyos fokig véleményezni is tudom a belpolitikát (óvatosan fogalmazok, hiszen nem követem figyelemmel napi szinten a fejleményeket), és asszem (remélem) nem rajzolódik ki itt egy olyan kép rólam, mint aki egyetértene a jelenlegi kormányzat legtöbb döntésével, DE meg kell, hogy mondjam, egy bizonyos véleményt nem tudok magamévá tenni. Mégpedig: nem hiszem, hogy baj lenne, hogy annyian mennek Magyarországról külföldre tanulni vagy dolgozni. Egyáltalán nem találom ezt az elvándorlást tragikusnak.

Megmagyarázom: szerintem attól csak gazdagabb lesz egy nép, ha nem bezárkózva, begubózva élnek a tagjai, hanem nyitnak egy kicsit, világot látnak. Ha mást nem, legalább azt megtudják, hogy az ún. külföldön vagy tőlünk Nyugatabbra is vannak problémák és ott sem fenékig tejfel, meg kolbászól a... na, tudjuk. Én a 80-as 90-es években csak álmodoztam arról, hogy külföldön tanulhassak, és amikor a 90-es végén disszidáltam elmentem, rengeteg papírmunkára, illegális félmegoldásokra volt szükség ahhoz, hogy maradhassak. Igenis tök jó külföldön, más nyelven, más kultúrában szocializálódni, örüljünk, hogy erre ma már van lehetőség! Nem csak a magyarok mennek külföldre: Z. családjából sokan élnek/dolgoznak (anyagi, kényelmi megfontolásokból vagy tanulmányok miatt) Svájcban, Hollandiában, Angliában, Amerikában, Ausztráliában stb., és ebben az egész család a pozitívumot látja.

Persze tudom, hogy az elvándorlás arról is ad jelentést, hogy nem mennek otthon jól a dolgok, és hogy nálunk az a gáz, hogy visszatérni csak kevesen akarnak (én pl. egyáltalán nem), mert nincsenek reális lehetőségek a decens megélhetésre, a normális munkavégzésre, a rendes igazságszolgáltatásra, a színvonalas oktatásra (tényleg nincs?) vagy a minőségi egészségügyi ellátásra. De ha mindezeknek van valami pozitívuma, akkor az a más országban szerztett tapasztalat.


(Sajnos nem tudom már, honnan mentettem le ezt a fotót a múltkori pedagógustüntetésről. Az jut eszembe róla, hogy én mennyire nehezen tudnék azonosulni egy tömeggel, még ha közös is a cél.)

22 megjegyzés:

  1. Ez nagyon komplex dolog, martine erről szakszerűen tud nyilatkozni, én nem, de:
    - a külföldi tapasztalatszerzés és az elvándorlás szerintem két külön kategória. Persze van átfedés, de irtó nagy különbség, hogy valaki tapasztalatot akar szerezni (és aztán visszajönni, ami aztán esetleg meghiúsul, mert másfelé fordul az élet), vagy eleve úgy megy ki, hogy nem is szándékozik visszatérni.
    Az első dolog elég egyértelmű, a másodiknak meg elég sok oka lehet, az egyik legnyilvánvalóbb, hogy az itthon röhejesen keveset keresők - és ennélfogva a nem eléggé megbecsült (pl. eü. dolgozók) normálisan fizetéssel, értelmes, megbecsült munkát végezhetnek, méltó körülmények között. De ugyanez igaz a jó kezű mesteremberekre is.

    -az előzőekkel összefügg az itthoni közhangulat, ami miatt sok olyan is lemegy, akit egyébként a fentiek nem érintenek. Mert nem látja itthon biztosítottnak a jövőjét. Nem a jelenét - mint az előző csoport -, hanem a jövőjét. Vagy egyszerűen nincs gyomra ahhoz, ami itt megy.

    - ami a minőségi oktatást illeti: nekünk - és megkockáztatom, a blogolvasók többségével közösséget vállalhatok e tárgyban - szerencsénk van. Iskoláztatásunknál, neveltetésünknél fogva a mi gyerekeink sikerre vannak ítélve az iskolarendszerben. Ők a rendszer nyertesei. (Ettől függetlenül embertelenül, értelmetlenül sokat ülnek az iskolában - az elsős lányomnak hét órái vannak naponta!) De ahol nem lehet válogatni az iskolák között, ahol a szülő nem tud együtt tanulni a gyerekkel, kikérdezni, bepótolni, ahol eleve a gyerek nem olyan kompetenciával kerül iskolába, mint a jól szituált értelmiségi családokból jövő osztálytárs, az a hátrány nem kompenzálható. Az OECD statisztika szerint a magyar oktatás konzerválja leginkább a társadalmi különbségeket, ahelyett, hogy enyhítené azokat. És pepitában ugyanez a helyzet az egészségüggyel is - a földrajzon is múlik, ki kap normális ellátást, pedig rengeteget fizetünk érte.

    A más országban szerzett tapasztalat elvész azzal, hogy aki tapasztal, az nem jön vissza. Vannak kutatások arról, milyen csoport hajlamos leginkább hazatérni - akik pl. az egyetemi alapképzést is külföldön csinálják, azok egyáltalán nem. Szerintem nincs olyan ember itthon, akinek nincs külföldön tanuló/dolgozó, hazatérni nem akaró ismerőse.

    Igen, voltak szombaton a Kossuth téren ordenáré táblák, nem jól megírt-elmondott beszédek, mégsem ez volt a jellemző. Amikor az első szónokok beszéltek erről-arról, elkaptam egy tanár megjegyzését: - Mi nem ezért jöttünk! A közgyűjteményi dolgozókért biztos kevesebben mozdultak, mozdulnának meg. Érthető, miért próbálnak egyre többen csatlakozni egyébként jogos követeléseikkel a pedagógusokhoz, bár az is igaz, hogy ez követhetetlenül heterogénné teszi a tiltakozókat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én szakszerűen csak annyit mondanék, hogy egyetértek (mikor még nem tudtam, hogy bv az első hozzászóló és épp engem emleget az első mondatában, annyit akartam csak hozzászólni a dologhoz, hogy más elmenekülni mint világot látni)

      És mondjuk irodalomból csak műkedvelő vagyok (az bv szakterülete :D), de van itten egy versrészlet:

      (J.A. Hazám)
      4

      Sok urunk nem volt rest, se kába,
      birtokát óvni ellenünk
      s kitántorgott Amerikába
      másfél millió emberünk.

      Szíve szorult, rezgett a lába,
      acsargó habon tovatűnt,
      emlékezően és okádva,
      mint aki borba fojt be bűnt.

      Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
      s társa, ki tudta, ily bolondtól
      pénzt eztán se lát a család.

      Multunk mind össze van torlódva
      s mint szorongó kivándorlókra,
      ránk is úgy vár az új világ.



      olvastam egy könyvet néhány éve az Olasz-ból Amerikába kivándorlókról (majd megkeresem), nem volt irodalmi élmény, de szociografikus írásnak jó lett volna (igazából nem az volt)

      Törlés
  2. Én úgy érzem, mindenkit, aki elmegy, valamilyen szinten a kalandvágy (is) vezérli. De a végeredmény ugyanaz: tapasztalatszerzés! De értem én, az ok a gáz.. Azt meg, hogy mennyire végleges egy-egy kinttartózkodás, úgy látom senki sem tudja előre megmondani.

    Mertine, szép a vers, köszi! :) "szorongó kivándorló" - én ebbe is belekötnék... :)) annyira nagy a fluktuáció és anniyra sok már a kivándorló Európának ebben a részében (+ információs technológiák, olcsó repjegyek stb.), h a külföldön élőknek nem kell szoronganiuk vagy gettóban élniük. Pl. Fro-ban ha szemészhez megy az ember, az nagyvárosban szinte tuti, h nem született francia lesz - és ehhez már hozzá vannak szokva. (Amerikát nem tudom, onnan nehezebb hazajönni, időeltolódás miatt telefonálni.. az biztos más).

    VálaszTörlés
  3. hát, ahogy én hallom/olvasom korántsem egyértelműen happy minden mai kivándorló sem - a szorongás nem az ottani életkörülmények miatt van, nem az ottani többségi társadalom miatt, hanem főleg az itt hagyott család és az itt félbehagyott vagy soha el sem kezdett egzisztencia miatt.
    Van az az '56-os vicc, hogy "és maga miért maradt itt?" "hát kalandvágyból" - nyilván kell hozzá konformizmus is meg egy csomó más is. Nem tudom, sok olyannal vagy-e kapcsolatban, aki mostanában ment ki - nekem egyre több az olyan barátom/ismerősöm - és nem boldogok. Pedig jól élnek és kiszámíthatóan - mégsem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az eleje nehéz, az tény. De emberfüggő is, tudod, vannak emberek, akiknek sehol sem jó.

      "Kalandvágyból" - hehe, ez jó, és át is érzem, igen. Szerintem ez a mai állapotokat is jól tükrüzi. :(

      Törlés
    2. A nagy számok mást mondanak az ottmaradókról. Még az akadémián hallottam egy előadást, aminek az volt a lényege, hogy ha vki az egyetemet külföldön végzi, szinte biztosan nem jön haza. Már a mesterképzésnél is necces, egyszerűen a kinti képzési rendszerbe kerül bele, sokszor a tehetetlenségi erő is viszi tovább. Piti dolognak tűnik, de pl nincs feltétlenül tisztában a magyar terminológiával, nincs benne a hazai vérkeringésben, nincs kapcsolati tőkéje stb. Egy ismerősöm lánya Dániában tanul, itthon csak fizetős képzésre mehetett volna, az édesapját nagyon csúnyán ellehetetlenítették a kisvárosukban, nyugdíjba küldték röhejes indokokkal. Az anyukája nyelvtanár. Évekig nagyon keményen spóroltak a tandíjra, most már a lány - tényleg! - megáll a saját lábán. Nem hiszem, hogy haza akarna jönni, inkább arról van szó, a szülei költöznek ki (a mamája valószínűleg tudna tanítani odakint is). Én nála nem a kalandvágyat, sokkal inkább a keserűséget láttam. Nem akarom ezt a vonalat cifrázni, de nagyon nehéz úgy jól érezni magát az embernek a bőrében, és optimistán tekinteni a jövőbe, hogy a hivatalos kommunikáció szerint ő - az elvei, a származása, a világnézete miatt - nem része, nem tagja a nemzetnek. A kalandvágyhoz optimizmus kell, az pedig hiánycikk errefelé mostanában.

      Törlés
  4. Kalandvágyból manapság itthon marad az ember...

    VálaszTörlés
  5. Őszintén szólva én egészen a képig egyáltalán nem értettem, hogy miért mondana ellent a kormány nem kedvelésének az, hogy szerinted nem baj a kivándorlás. Pláne, hogy tapasztalataim szerint az én ismeretségi körömben mindenki kivándorlás/kinti tapasztaltszerzés-párti, vagy már ki is vándorolt, és ezek ugyanazok az emberek, akik ott voltak a tüntetésen. És vszleg többségében a pedagógusok (mellett tüntetők) is kivándorlás/kinti tapasztalatszerzés-pártiak.

    Na mindegy, a képnél megértettem :)

    Én úgy látom, az a baj, hogy a legtehetségesebb, legokosabb, legtoleránsabb, stb. emberek jönnek el pont Mo.-ról, és NEM tapasztalatszerzési szándékkal, éppen azért, mert nem bírják a légkört. És nem mennek vissza. Az én baráti/ismerősi körömből aki külföldön van, az Magyarországnak veszteség, mert pont ilyen emberekre lenne ott szükség a rendszer megváltoztatásához, vagy ahhoz, hogy erre legalább remény legyen. És ebbe saját magamat és B.-t is beleértem. Ezért baj a kivándorlás.

    A minden kivándorló happy-e érdekes kérdés, mert nekem a kiskori legjobb barátnőm Londonban felszolgáló immár 5. éve, és nem örömmel ment ki és a munkát nem örömmel csinálja, DE még mindig sokkal jobban érzi ott magát, mint otthon érezte, és nem is akar hazamenni egyáltalán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem nagyon bánt, amikor azt mondogatják,hogy csak a tehetetlen, kevésbé képzett, tehetségtelen, intoleráns stb,stb emberek maradnak otthon, és mi, akik eljöttünk kiválóak vagyunk. Hat nem, nagyon nem. Az en itteni,Mo-ról kivándorolt orvos kollégáim között ijesztően sok idegengyűlölő, bevándorlóellenes, arabozo,cigányozo, mindemellett teljesen átlagos orvosi kvalitasokkal bíró van. Az itteni magyar populáció semmivel sem jobb kvalitású , mint az otthoni. És az otthon elő kollégáim,ismerőseim változatlanul remek emberek,pedig otthonmaradtak. Ne bántsuk őket, inkább becsüljük meg,ha kérhetem.

      Törlés
    2. Abszolút egyetértek! Ugyanezek a tapasztalataim. Plusz azt se felejtsük el, hogy nem mindenki teheti meg (családi vagy egyéb kötöttségek miatt), hogy csak úgy elmenjen. Plusz még ott vannak az újságírók, ügyvédek, magyartanárok stb. akik hivatásuk miatt nem nagyon kezdhetnek új életet máshol, nem azért, mert nem lennének elég toleránsak, okosak, tehetségesek stb.

      Törlés
    3. Jaj, jesszus, nem akartam bántani az otthonmaradókat egyáltalán! Persze, teljesen igazatok van, rosszul fogalmaztam.

      Törlés
  6. Nekem a szuleim Magyarorszagra vandoroltak ki es en onnan 2008-ban Angliaba. Erdekes, en nagyon szerettem Magyarorszagon elni es mindig irigykedtem a magyarokra, akiknek otthonuk, nagyszuleik, rokonaik vannak a kozelben. Fura tema ez az otthontalansag vagy otthonkereses, boldogsag. En 8 eve elek Londonban, es mar itthon vagyok, de nem otthon.
    (B.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én itt csak simán jól érzem magam, Magyarországon meg OTTHON érzem magam. Soha nem lesz ugyanaz!

      Törlés
  7. Mi nagyon mennénk a férjemmel valahova EL, mert elviselhetetlen az itthoni légkör, és félelmetesek a kilátások. Sajnos mindkettőnknek speciális a munkája, valami másba kéne kezdenünk külföldön, és még nincs ihlet. Meg persze mindketten nehéz szívvel hagynánk itt a szüleinket és a barátainkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ugyanezekért szeretnék elmenni én is. Nekem nagyon fura, ahogy külföldön élök sóvàrognak ezutàn a fostenger utàn.

      Törlés
    2. Szerencsére azért még sokan vannak, akik maradnak /és nem a tehetetlenségük miatt/ ebben az általad említett "fostengerben".(((
      Amennyiben Magyar vagy elég szomorú a megnyílatkozásod!(((
      Lilla

      Törlés
    3. Lilla, amennyiben te magad is Magyar vagy, szomorú a helyesírásod...!

      Törlés
  8. Egyszer már megírtam ezt a kommentet, de a közzététel közben elveszett sajnos... aztán nem is volt kedvem újra megfogalmazni, de ma felnéztem hátha van új bejegyzésed és mivel nem látok, ez a komment viszont még mindig kikívánkozik, így megpróbálom újra, hátha most sikerül.

    Bizonyos dolgokkal amit írsz tök egyetértek, én is szeretek utazni, nyelvet tanulni, más kultúrát megismerni. Viszont más kérdés a letelepedés... én soha soha soha nem vágytam arra, hogy egy másik országban telepedjek le, szüljek gyereket - azzal a tudattal, hogy a gyermekem nem magyar identitású lesz. Soha nem vágytam arra sem, hogy az anyukámnak tizen órákat kelljen utazgatnia ha látni szeretne/ látni szeretné az unokáját. Meg egyébkénz is mi lesz ha történik vele valami, megbetegszik és nem leszek ott, hogy támasza legyek idős korára?
    Én szeretnék otthon lenni a családommal, a barátaimmal (akik egyébként szintén szép számban nincsenek már otthon). Szóval ettől a "kalandvágy" kifejezéstől nekem speciel forog a gyomrom. Nagyon sok embert ismerek aki régóta külföldön él, pedig alapból a kalandvágyát tökéletesen kielégítette volna mondjuk egy erasmusos félév és a későbbiekbek évi egy- két külföldi nyaralás/ ismerőslátogatás....

    Persze, tök jó, hogy van lehetőség és ahogy mondod, nem is olyan régen az emberek még csak sóvárogtak arra , hogy nyugatra mehessenek tanulni, szétnézni... de ez már a ló másik oldala, amikor olyan emberek is kényszerből kint maradnak akik ezt nem így tervezték és akiknek ez csak a két rossz közül a talán/remélhetőleg kevésbé rossz megoldás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze aki nem akar, az nyilván ne menjen!! Nekem az a tapasztalatom, hogy akik hosszú távon vannak kint (direkt nem írom: örökre, ezt csak a végén lehet majd megmondani) megszeretik, akik pedig húzzák a szájukat, kolbászt töltenek karácsonykor és még a lisztet is otthonról hozzák, mert "itt nem ugyanolyan", nos az ilyenek úgyis hazamennek egy idő után. Vagy változtatnak a felfogásukon! :)

      Törlés
    2. Szerintem ez ennél sokkal árnyaltabb és én nem azt látom, hogy mindenki aki maradt az megszereti/megszerette, hanem, hogy belenyugszanak, elfogadják .. stb. Mint ahogy aki otthon maradt az belenyugszik abba a helyzetbe, de ez nem a váalsztásról szól hanem pont arról , hogy az embernek nincs választása, ezért nyilván elfogadja egy idő után a kompromisszumokat.

      Törlés
    3. Mindenkinek van választási lehetősége, de ez habitus kérdése.
      Nem csak belenyugvás miatt maradnak emberek a hazájukban!
      Lilla

      Törlés