2016. február 5., péntek

C'est la vie?

Néha úgy érzem, túlságosan is lejjebb adtam az igényeimből. Régebben a világot akartam megváltani, utazni, tartalmas életet élni, ismerkedni, minden időt maximálisan kihasználni, minden érzést megtapasztalni, most meg? Most meg komolyan és őszintén jól érzem magam már attól, hogy este, miután Boni elaludt, leülünk az aktuális sorozatunk elé. És boldogan gondolok arra, hogy utána még egy kis olvasásra vagy szexre is jut idő.

Boldog vagyok már egy jó ebéd gondolatától is. Ki hitte volna, hogy ekkora élvezetet tud nyújtani az evés?! A múltkor petrezselymet vágtam össze, hirtelen megcsapott a friss illat, és olyan megelégedve gondoltam arra: amíg friss petrezselyemillat létezik, addig minden rendben van a világgal. Teljesen kielégítenek azok a hétvégék (és mostanában midegyik ilyen), amikor nem csinálunk semmi különöset, legtöbbször itthon vagyunk, max. a piacra megyünk el vasárnaponként és a legfontosabb megemlítendő fejlemény legfeljebb az, hogy dumálok egy jót a barátnőmmel telefonon. De ez azért fura, mert régebben a hétvégéimben egy szadad perc nem volt, délelőttre-délutánra-estére külön-külön programokat találtam ki, és ha véletlenül, rossz szervezés miatt a vasárnap délután otthon ért, az maga volt a halál.

Nem tartozom azok közé, akik epekedve várják a tavaszt, és egy ideje a rossz idő sem tud lelombozni. Viszont teljesen feldob egy olyan beszélgetés a mamámmal, hogy milyen virágokat rendeljen a kerjükbe – régebben csak a vállamat vonogattam volna: kit érdekel?

Kicsit szomorú ez, mert az öregedést látom benne. Régebben nem kötöttem volna kompromisszumokat semmi pénzért, ma már naponta kötök újakat, elég a tükörbe nézni/mérlegre állni/új ruhát felpróbálni. Régebben nem vágytam volna arra, hogy a mamám hetekre hozzánk költözzön, most meg azt számolgatom, mikor tudna jönni újra. A nyári szabadságokat tervezgetjük: abszolút kielégít, hogy csak Magyarországra megyünk. Persze jó lenne utazni is, de a szabik száma véges, és nekem jó így.

Ugyanakkor nyertem is a dolgom: fiatalon* állandóan elégedetlen voltam, mivel soha nem tudtam megvalósítani mindazt, amit szerettem volna, mindig többet kellett volna menni, tenni-venni, tervezni, megvalósítani, mint ami belefért. Most úgy érzem, ha nem is ugyanazon a fordulatszámon, de legalább rosszkedv-mentesen, szinte már folyamatosan boldogan élek. Én ezt az érzést nem ismertem!

* Te jó ég, hogy ezt a szót leírtam!

17 megjegyzés:

  1. Szerintem meg tök jó, mikor lenyugszik valaki végre, én még mindig nagyon nyughatatlan és elégedetlen vagyok (bár már sokkal jobb ez mint régen volt), szóval ha ez az öregedés (tetszik a szó, gondolom:D), akkor nekem jöhet.
    Én azt gondolom, hogy csodálatos képesség az életet úgy elfogadni ahogy van.

    VálaszTörlés
  2. Egyfelől tök jó, hiszen ez a lényeg, nem? Megelégedettség, kiegyensúlyozottság. Másfelől úúúúúristen, nem igaz, hogy ÉLVEZEM, h piacra járok! A végén még befőzni is fogok, meg ilyenek..! :))

    Tartogat meglepetéseket számomra ez az öregedés (igen, gyönyörű szó...) - ki tudja, lehet, h még a végén élvezni is fogom?! :-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A piac meg a befőzés igenis valódi élvezet! én majd onnan számolom az igazi öregedést (mert az éveim számát nem vagyok hajlandó relevánsnak tekinteni ezügyben), amikortól FELMOSNI is szeretek majd, vagy zoknit stoppolni (ezt nem értem... miért kéne megállítani egy zoknit? by V.)

      Törlés
    2. Nálam az öregség azzal kezdôdik/kezdôdött (bár szerintem a gyerek fiatalít), hogy kézzel írott receptkönyvem van, hiszem a legjobb értékelésû netes recepteken is lehet javítani:)

      Törlés
    3. Zoknit stoppol...! Most esett le :-D

      Bocs a reakcioidőert... Tudod, ebben a korban már....

      Törlés
  3. Egyetértek én is Mollyval, nekem tök jó érzés, hogy le vagyok nyugodva. Persze jó volt az is, hogy huszonévesen mentünk megállás/alvás nélkül mindenfelé, akkor az volt jó. Ám most meg azzal vagyok elégedett, hogy képes vagyok nem unatkozni, akkor sem, ha például egész hétvégén itthon ülünk valami miatt. és igen, a befőzés (is) nagyon jó :)))) teljesen boldoggá tesz, ha például sikerül egy különleges lekvárt összehoznom, mindig büszkén hívom anyukámat, hogy mit alkottam, ő pedig néha elmesél, milyen dühösen vágtam az ő fejéhez fiatalabb koromban, hogy én ilyennel SOHA nem fogok foglalkozni, mert időpocsékolás :D (pinkm.)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szerencsés vagy. Engem rettenetesen frusztrál, hogy egy csomó dolgot nem csinálhatok, például nem jutok el hetente háromszor uszodába, meg utálom, hogy állandóan rohannom kell, oda minden spontaneitás, mindig meg kell beszélni mindent, nem lehet csak úgy csavarogni, mert különben mileszagyerekekkel, arról nem is beszélek, hogy állandóan rajtam van a mehetnék, azonnal utaznék el. (nem, gyerekekkel nem utaztunk, az nekem felnőtt műfaj.)
    Egyébként egyetértek Martine-nal, én is szeretek piacra járni, sőt húszévesen, egyetemistaként is szerettem, és már akkor is befőztem, meg palántáztam és ültettem, meg keresztszemeseket is hímeztem és hímzek. Úristen, egyszerre él bennem egy öregasszony meg egy siheder?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A spontanitás (már leírni is nehéz) hiánya engem is kikészít. Volt idô mikor az elindulás 10 mp volt, azaz felvettem a tangapapucsomat. Most meg...

      Törlés
  5. Hat :)) a befozesrol nem gyoztetek meg, de biztos eljon meg annak is az ideje!

    Bv, de most olvasom h mennyi helyen jartatok tavaly: Izland, Azerbajdzsán...! Göd!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és gondolnád, hogy Gödre volt a legnehezebb elindulni? :)

      (egyébként tényleg iszonyú mázlim van, mert nagyon sok helyen jártam/jártunk, és kb ez az egyetlen dolog, amin nem spórolok. És az is nagy mázli, hogy totál egyezik az ízlésünk az emberrel, például azt hiszem, sose fogunk menni wellnessezni kettesben. Vagy ha igen, ahelyett, hogy egy lesben kuksolnánk, merülnénk, túráznánk vagy eveznénk, na akkor lettünk öregek :))

      Törlés
    2. Nem mondod!! :))

      Huu, igazad van, wellnesezni menni az a vég, annál már nincs oregesebb dolog!! Soha nem ertettem ezt a wellnes-oruletet.

      Törlés
  6. En egyaltalan nem vagyok egy kalandvagyo alkat, de a kisgyerekes evek bezartsagat nagyon megsinylettem. Hogy hiaba volt sok segitsegem, megse megettem oda es akkor amikor akartam, mint korabban. Ezt akkoriban annak a szamlajara irtam, hogy "kesön szültem" tul sokaig, 34 eves koromig elveztem a nagy gyerek nelküli szabadsagot es ez elkenyeztett... Ma mar persze sokmindent mashogy latok, de az biztos, hogy tul jo dolgom volt es nem tudtam megbecsülni.

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Erdekes, en meg pont arra a kovetkeztetesre jutottam, h azert birom jol a bezartsagot, mert 38 evig volt lehetosegem a spontaneitasra. Sot, a vege fele már terhes is volt az a sok szabadsag, en mar gyerekezni vagytam!

      Törlés
    2. "terhes a szabadsàg", hú, ez nekem elképzelhetetlen.
      Én mikor kiborulok, a leggyakrabban az elveszett szabadsàgomat és a spontaneitàst siratom, nagyon nehezen nyugszom bele, hogy nekem ezek màr nem adatnak meg.

      Törlés
  8. Azt gondolom, hogy azért nyugszunk le, mi akik lenyugszunk, mert a gyerek/gyerekek mellett folyton résen kell lenni és akkor is történik valami, amikor látszatra nem:) Ránk is az a jellemző, hogy átrohanjuk a hétköznapokat, a hétvégéket otthon töltjük és ha nyaralunk, vagy kirándulunk, akkor csak megyünk és megyünk... Így van meg a magunk életének az egyensúlya. Nem vágyunk plusz izgalmakra. És még mindig "MI" vagyunk benne ebben a dologban, de ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább előkerülnek az "ÉN"-ek is és nem csak a gyerekek szempontjából:). A wellness számomra is rémisztő:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként rosszabb napjaimban úgy gondolom, ez nem lenyugvás, hanem BELEnyugvás...

      Törlés