2016. január 5., kedd

Télapó és bejgli

Vissza-visszatérő beszédtéma nálunk, hogy mikor múlik gyorsabban az idő: ha dolgozik az ember vagy ha szabadságon van. Az elmúlt két hét megint megerősítette bennem, hogy számomra a rutin telik gyorsabban, és (mázli!) a szabadságos hetek a lassabbak. Olyan érzésem van, hogy egy hónapra utaztunk el, pedig csak két hét volt (- még le is kellett ellenőriznem).

Két hete felpakoltuk a teljes háztartást és elutaztunk a régi házikóba. Itthon hagytam a listámat, a teendőimet, még indulás előtt a karnis is épp fel lett fúrva – de mondom, mintha egy fél éve történt volna mindez. Sajnos a párizsi kiruccanásaimat keresztülhúzta egy kezdődő reuma, így én otthon maradtam Bonival, ami nem is volt baj, mert Z. még az utolsó pillanatban is ajándékokért rohangált – érthetetlen, érthetetlen! Hullafáradt volt minden este és még arra sem maradt időnk (erőnk?), hogy megbeszéljük: mi legyen ezzel a Télapó-mesével. Ezt most már az idei évben el kell döntenünk. Szerencsére idén Bonit még a karácsonyfa és az ajándékok érdekelték jobban, mint az, hogy honnan származnak. (Zárójeles megjegyzés: egyáltalán nem érzem magamhoz közel állónak ezt a Tépapó-dolgot, ki kell találnunk valami mást, ami vállalható és aranyos és szerethető. Folyt köv.)

December 24-én épp betettem a sütit a sütőbe, a kaja a gázon főtt (amúgy az egész étkezési macerát mélyhűtött termékek segítségével vészeltem át, sikeresen), nekem meg maradt 20 szabad percem, amit épp alvásra kívántam volna felhasználni, amikor kopogtak az ajtón. Az estére várt vendégek (Z. családja) toppant be, bőröndöstül, ajándékostul, gyerekestül, fáradtan, zajongva, de egyáltalán nem szabadkozva: ők állítólag mondták Z-nek, hogy már kora délután itt lesznek. Hát mit mondjak… legalább a hajam meg volt már mosva.

A következő meglepetés őket érte, amikor meglátták Bonit pöttyösen. Kiderült, hogy Z. elfelejtette (?!?!) őket tájékoztatni a bárányhimlőről. Pedig ő úgy emlékezett rá, hogy szólt… jellemző rá ez a szétszórtság. Nem baj, Leó már úgyis megkapta az oltást! – tájékoztattak minket a rokonok, mire a férjem: 

- Miii? Létezik bárányhimlő ellen oltás?? – ámult el. Én ilyenkor majd felrobbanok: épp pár hónapja hánytuk-vetettük meg az oltás előnyeit-hátrányait, még a gyerekorvos véleményét is kikértük, majd úgy egyeztük meg, hogy nem oltatjuk. Z. képes ezt az egész folyamatot nemes egyszerűséggel elfelejteni.

Egyébként a rokonokkal töltött idő szuper volt, ilyen vicces mondatok hangzottak el, mint:



Annyira örülök, hogy Boninak ilyen sok jófej családtagja van. Csak azt nehéz megoldani, hogy gyakran tudjon velük találkozni. Apropó, vendéglátás: szerintem be kellene tiltani a vendégWC nélküli házak építését! (gondolhatjátok, amikor reggel heten várakoztunk… voltak, akik hajnalban keltek emiatt!) A bárányhimlő miatt a húgomékkal sajnos csak én találkoztam, egy étteremben voltunk, ahol többek között kaptam (kaptunk) öt rúd bejglit. Én másnap három napra Budapestre utaztam, bejglit pedig nem szívesen hagyok franciákra (Gyöngygöt a disznóknak!), így az a szokatlan és számomra precedens nélküli helyzet állt elő, hogy bejglit vittem Párizsból Budapestre! Egy percig sem bántam, mind az öt rúd elfogyott, és otthon még vettem kettőt… 

A Budapesten töltött három napban volt például éjfélig Scrabble-ozás (kemény ellenfelekkel) és volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, hogy nincs is ennél jobb: dumálni, kávézgatni és játszani éjfélig úgy, hogy másnap sokáig lehet aludni. Amúgy pedig rettenetes, hogy itt senkivel nem tudok Scrabble-t játszani, még franciául sem, pedig még abba is belemennék akár. Összehasonlíthatatlanul jobb ám a finnugor szisztéma szerint játszani!

Voltunk városnézésen is, a Mágnásügyeken innen, cselédpletykákon túl c. túrát jártuk végig, mindenkinek csak ajánlani tudom. Összességében nagyon érdekes és informatív volt, elhangzottak pletykák, történelmi események, két palotát meg is lehetett nézni belülről (az egyik ma a Szabó Ervin könyvtár, a képen). Hiányoltuk viszont a nyomtatott segédeszközöket – egy brosúra jó lett volna, amely összefoglalja a fontosabb nevezetességeket.

Az Ecseri piacon (harmadik nap) majdnem megvettem egy előszobai kisasztalt (pont olyat kerestem), de nem lehetett alkudni az eladóval, én ezen meg jól megsértődtem, és eljöttünk. Már az autóban megbántam, de én kőfejű vagyok és nem diplomata: ha nem adja annyiért, én nem veszem meg drágábban, kész, vége, pont, nekem elveim vannak, kéremszépen. A francba, a francba, a francba az elvekkel...

Z. egyébként nagyon várta, hogy elhúzzam a csíkot három napra, mert Boni újabban teljesen anyás: ha mindketten vele vagyunk, rendszerint én vagyok neki a világ közepe, azt szeretné, hogy én tegyem tisztába, én adjak neki enni, én játszak vele. Isteni érzés világ közepének lenni egyébként, a férjem viszont kicsit féltékeny. Jól is telt az ő három napjuk, Boni nem hiányolt, én is kibírtam nélküle, összességében inkább félelem volt bennem (hogy baleset történik - lásd a szétszórtságot!) mint hiányérzet. És mióta visszajöttem, ismét én vagyok a sztár.





33 megjegyzés:

  1. scrabble-ezni en is imadok. önzetlen szeretetem mutatja, hogy mindenki mindig laposra ver, megsem unom meg soha.

    VálaszTörlés
  2. Pedig ugy kepzeltem h te szuper jatekos vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én most is úgy képzelem (egyébként... hát engem is jól elvertek) - de igen, jó volt :) és ha tudtam volna, hogy így szereted a bejglit! fogyott el az utolsó rúd (csak nem tudjuk, ki ette meg)

      asztal: majd lesz másik

      Törlés
    2. Bejglit imadom, de (psssssztttt!!!) csak a BOLTIT. :)) pontosabban meg soha sem ettem olyan finomat mashol, mint a Szamos meg a Daubner bejglik... Szegeny mamám mar nem is hozott az ovébol.

      Törlés
    3. én még sosem MERTEM boltibejglit kóstolni :D

      Törlés
    4. De!!!! :)) már ha ettél nálam a diósból... Mert az bizony az volt!!

      Törlés
  3. Örömmel veszem tudomásul hogy más férje is ilyen szétszórt. Bocs DD
    Először én sem értettem, és nem is értékeltem eléggé Kairóban és Kartúmban a sok WC-t de most már igen. Még ha nem is jön vendég, akkor is jó, kivéve a takarítást.
    A rajz ismét haha

    VálaszTörlés
  4. Turchi: engem ez a feledékenység siiiiiirba visz! Es igen, vendegwc alap!! (Kell h legyen)

    VálaszTörlés
  5. hú, ilyen túrára én is akarok menni!

    VálaszTörlés
  6. (egyébként mi a baj a bárányhimlő elleni oltással? én hálát adok az égnek, hogy a gyerekeket beoltattuk, a tavalyi járvány elég ronda volt az oviban. mondjuk nekem kicsiként kifejezetten súlyos bárányhimlőm volt, szóval ezért is akartam külön, bár Amerikában kötelező oltás eleve.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy barátnőm (orvos) papája azt állítja, hogy felmerült valamiféle (?) összefüggés az oltás és az Alzheimer között. A gyerekorvosunk pedig azért nem ajánlotta, mert állítólag a beoltott gyerekek egy része felnőttkorban elkaphatja.

      Törlés
    2. hát igen, a betegségeket mindig összefüggésbe hozzák oltásokkal, dehát a kanyaró oltás meg ugye autizmust okoz és isten tudja, a többi meg mit...szkeptikus vagyok, bevallom.
      ismételni nem lehet vajon felnőtt korban?

      Törlés
    3. (egyébként meg a bárányhimlő súlyos (és szerencsére ritka) szövődményei pl az agyvelő-és agyhártyagyulladás lehetnek...tudom, ez már az oltatni-nem oltatni háború témája lehet:))

      Törlés
    4. De ha jól értem, nektek nem is volt választásotok, ugye?

      Igen, és szövődmények főleg felnőttkorban alakulnak ki asszem, amikor másodszor is elkapja - erre gondolsz, amikor azt írod, "ismételni"?

      Oltani-nem oltani: mi általában csak az orvosok véleményét kérjük ki. Akkor vagyunk nehéz esetben, amikor különböző az álláspontjuk. Pl. a régi dokink nem javasolta az egyik agyhártyagyulladás elleni oltást (már nem emlékszem, melyik törzs volt az), a mostani meg javasolja. Mi meg őrlődünk.

      Törlés
    5. Ja nem, úgy àltalàban a bàrànyhimlő szövődményeire gondolok, ezek lehetnek nagyon súlyosak bàrmilyen életkorban. Az ismétlést meg az ismételt bàrànyhimlő elleni oltàsra mondom, hogy nem lehet-e h felnőttkorban kapsz még egyet és ezért megmarad a hatàs és nem leszel bàrànyhimlős sose? Nem tudom, hogy megy Amerikàban valamilyen kötelező oltàs beadatàsànak megtagadàsa, biztos ott is lehet ilyet (bàr úgy tudom, h bizonyos oltàsok hiànyàban nem repülhetsz pl), de mi nem próbàltuk.

      Törlés
    6. A mi gyerekorvosunk azt mondta: ha 12 eves korukig nem kapjak el, akkor kapjanak oltast.

      NS

      Törlés
    7. A rokon kisfiúnak is ezt mondták, csak a korhatárra mondtak 9 évet. Most 9,5 éves, és fél éve lett beoltva.

      Törlés
  7. Én oltáspárti vagyok. Az én gyerekem nem oltották még bárányhimlő ellen, el is kapta 2 évesen, enyhe változat, majd 5 évesen övsömör. Akkor került szóba mert már akkor oltottak rá, hogy mégiscsak be kellene oltatni bárányhimlő ellen, aztán azt javasolták hogy ha megint lesz övsömöre akkor térjünk vissza rá, illetve felnőtt korban, nemtom hány évesen a bárányhimlő oltásnak még van értelme akkor is ha már volt a gyerek. Éppen ma 2-2 oltást kaptunk más ügyben, és 1 percig nem gondolkodtam rajta hogy beadassam. Igen, lehetnek mellékhatásai mint minden gyógyszernek, az egyszerű lázcsillapítónak is van, lehet.

    VálaszTörlés
  8. Én a te helyesírásodban mindig vakon megbízom, és pont ezért szeretném itt megvitatni veled a játszani ige helyesírását:). Az utolsó bekezdésben az sztem tutira játsszak, de a képfeliratban már totál bizonytalan vagyok, hogy játsszatok vagy játszatok, de talán inkább az első?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huu, igazad van. A képen a felszolito mod tenyleg két s-sel lett volna helyes (játsszatok!). A masikat nem tudom igy kapasbol, de ma utánanézek (vagy hatha bv erre jár!). Látod, nem szabad bennem vakon megbízni :))

      Törlés
    2. én sose merek szólni ilyenért:)

      Törlés
    3. én se szólnék, hidd el, ha nem Tamkóról lenne szó, és ha nem okozna nekem is gondot a játszani ige ragozása, főleg, h utánanéztem a másiknak én is, és nem jöttem rá a megoldásra úgy se

      Törlés
    4. Na én közben gondolkodtam, és most már tök egyértelműnek tűnik h a másodiknál is „játsszak”-ot kell írni, felszólító módban, ahogy a többi ige is áll (adjak, tegyem). Fleszólító alakú kötőmód - de javítson ki valaki, aki jobban tudja! :)

      Molly, ez azért van, mert te olyan DELIKÁT vagy :)) engem amúgy nem zavar, sőt: örülök neki!

      Törlés
    5. igen, ez szerintem két sz. delikát?:) őőő.
      emlékszem régen volt, hogy kommentben kijavítottak valamit és akkor mindig utáltam őket érte, igazából ezért nem tennék sose ilyet asszem. persze nyilván hülyeség, de nekem megtépázták az idegeimet a kommentek:)

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. én sem mertem szólni - de már kétszázmilliomodszor derül ki, hogy gyáva vagyok (idén még csak tízezer) - :(((

      Törlés
    8. De amúgy szerintem nem is kell szólni, és nem is szoktam, kivéve a foGhagymáért, azt sosem bírom ki, pedig egy csomóan úgy írják, ja meg most mindenki elkezdte az 'ugyanolyant'-t külön írni, ott mondjuk vissza kell magam fogni. Én is egy csomó mindent rosszul írok, deal with it:). Jó, mondjuk vszínűleg nem bánnám, de azt sem, ha nem írtok. De Tamkónak kifejezetten jó a helyesírása, tudom, h neki is fontos, és én sem voltam biztos benne, plusz Verának köszönhetően megvilágosodtam, tessék.

      Törlés
    9. Bevallom oszinten, h en orulnék ha kijavitanatok :)) sot, ha kommentelgetne ide egy tokeletes helyesirasú egyen, akkor en szivesen feltennek neki tovabbi kerdeseket :)))

      Törlés
    10. semmiképp nem merném vállalni a tökéletes helyesírású jelzőt - de a kérdések érdekelnek - és hátha valaki tud rá választ is (bv-ben én is bízom)

      Törlés
    11. De nem most vannak kapásból kérdéseim, hanem úgy általában, amikor írok. Egybeírás-különírás, vessző, ilyenek. Meg az új Osirist nem ismerem, még a régiből dolgozom!

      Törlés
  9. Nekem a "játszik"-nál az segített, amikor egyszer anyukám azt mondta, hogy úgy működik, mint a "csinál": ha ott van "j", akkor a játszik dupla sz (csináljatok, játsszatok, de csináld, játszd).
    nekem egyébként a himnuszos posztnál tűnt fel az áld áldd helyett, de én sem akartam kötözködni, meg arra is gondoltam, hogy direkt van így, csak nem értem a humort (ez még mindig lehet).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá, de gáz, ezt észre sem vettem...! :))

      Törlés
  10. Wáá, most javítottam a blogomon én is pont ezt a szót, de csak azért mert itt láttam

    VálaszTörlés