2015. november 18., szerda

Boldog gyerekkor

Buzgón végzem azóta is saját kis közvélemény-kutatásomat, azaz hogy ki melyik életkort választaná: a sajátját (40 körül), a 12 vagy a 67 évet. Reprezentatívnak nem mondható ugyan a mintám, de azért elmesélem, mit tapasztalok.

Először is a NAGY többség nem változtatna semmit. Én, aki soha nem fogok kibékülni sem az öregedéssel, sem a megváltoztathatatlansággal, sem pedig az elmúlással, ezen – és ez eufemizmus! – minden egyes alkalommal elhűlök. Néha kételkedem is. Néha arra gyanakszom, nem gondolják végig, mintegy elviccelik a kérdést. Picit örülök is, mert ez azt jelenti, hogy esetleg egy napon majd én is belenyugszom abba, amibe belegondolni sem szeretek.

Na de lépjünk túl. Ennél még megdöbbentőbb tanulság az, hogy a megkérdezettek szintén nagy hányadának rossz gyerekkora volt. Sokan erre hivatkozva nem lennének 12 évesek. Nem akarnak a szüleiktől függni. Ott az a rengeteg tanulnivaló. Egy normális, külsőre szimpatikus család (szülők mai napig együtt vannak) egyik tagja egyenesen azt mondta nekem: - Úristen, dehogy lennék én még egyszer 12 éves. (gondolkodott, majd:) Tulajdonképpen nem is értem, miért akartak a szüleim gyerekeket. Főleg egy harmadikat.

Elgondolkodtató, hogy mindenki milyen komoly sérelmeket ró fel a szüleire. Például ez a fenti kritika... van-e ennél szomorúbb illusztrálása a gyerek-szülő kapcsolatnak? Tudom, hogy nincs recept, és a megfelelő anyagi, családi háttér, sőt, asszem talán még a szeretet sem garancia semmire. Mindenki csinálja a legjobb tudása szerint, bizonyos hibákat tudatosan elkerülve – másokba viszont teljesen tudatlanul belelépve – aztán lehet, hogy a gyerek jelleméhez az éppen pont passzol. Vagy éppen pont nem, és akkor mindent teljesen másképpen kellett volna csinálni. Valamilyen szinten ez kicsit megkönnyebbülés is számomra, mert ez azt is jelenti: bármilyen helyzetben biztosíthatunk boldog gyerekkort a gyerekünknek. Annak a két illetőnek pl., aki a felmérésemben csodálatos gyerekkorról számolt be, józanul és kívülállóként szemlélve semmiféle különleges élete nem volt.

Utólag persze majd megtudjuk, mit és hogyan kellett volna csinálni.

27 megjegyzés:

  1. hát, nem tudom, szerintem nem különösebben fura, hogy 12 éves nem sokan akarnak lenni - és ehhez nem feltétlenül kell a rossz gyerekkor - a 40 körüli felnőttek többsége már elért vmit és jó esetben büszke is arra, amit igen - és ha nem, (sztem logikusan) akkor sem 12 évesen kezdené az ember újra, amikor még tök önállótlan (mármint nagyon kevés valós döntésre van/volt lehetősége), még nem bulizott jókat, még nem volt állatira szerelmes, még nem költözött el otthonról, a többségnek (vagy sokaknak) még azt sem engedték eldönteni, milyen frizurája legyen vagy milyen ruhákat hordjon - sztem teljesen értelmetlen épp a 12 éves életkorra vágyni, mert épp akkor semmi a világon nem fordult nagyot - a 14-15-re már másképp gondolok, a 17-18-ra főleg - de 12????????? nem győzök csodálkozni :)

    VálaszTörlés
  2. Na jo, de 12 evesen meg elotted van minden, amit felsorolsz! Most meg mogottunk...!!

    Es nem, nincs korrelacio azok kozott akik vissza akarnak lepni a multba es azok kozott akiknek felhotlen gyerekkora volt. Ezt a gyerekkor-temat csak azert hoztam fol, mert a beszelgetesek soran gyakran elojott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de nincs semmi garancia arra, hogy mindezeket újra eléred és még pluszban más dolgokat is

      Törlés
    2. pld hiába lehetne akkor öt gyerekem is (én arra nagyon vágytam volna), ha nem garantált, hogy ez a kettő épp így meglegyen, akkor nem kell több, mert ők már biztosan épp így kellenek - a többi dolog persze opcionálisabb, lehetnének más diplomáim (de azzal nem nagyon akarnék megelégedni, hogy nincs - holott akár lehetnék világhírű festő is papírok nélkül... e mégsem) - úgy látszik, túl földhözragadt vagyok és maximálisan biztonsági játékos :) - ha megígérnék, hogy ez mind lehet, de tíz évvel fiatalabban, meg karcsún, meg tökéletes egészségben, természetesen a szeretteim is - na, akkor belemennék a sok 12 éveskori ismételt szívásba

      Törlés
  3. a 12 év azért nem jó, mert akkor kezdődnek (vagy nekem kb akkor kezdődött) a konfliktusok az embernek saját magával, a szüleivel. Énnekem hihetetlen jó családom van, fantasztikus szülőkkel, és nagyon klassz gyerekkorom is volt, de akkor pl egyáltalán nem értékeltem. Emlékszem viszönt rá, hogy rengeteget veszekedtem mindenkivel/veszekedtek velem, és teljesen ki voltam borulva, mert az iskolai farsangon senki sem kért fel táncolni, és órákig néztem a lépcsőházban a kovácsolt vas korlátot, és úgy éreztem, én vagyok a legnyomorultabb a világon.

    VálaszTörlés
  4. Regota bujkalok itt, most viszont muszaj irnom, a tema szuper :-)
    En visszamennek a 12 eves koromra. Sot, ha hazautazok a szulovarosomba, gombocos torokkal keresem fel a gyerekkorom meghatarozo helyszineit. 12 evesen pedig eleg nehez volt, akkor valtottam altalanos iskolat, a regibol elkoptak a baratok, az ujban pedig 8. osztalyig nem talaltam a helyem. A gyerekkorom osszessegeben iszonyu zuros volt (a reszletekbe nem mennek bele) es megis buzog bennem, hogy barcsak visszamehetnek az idoben. En iszonyuan kotodom a csaladomhoz, pedig most mar anyakent szamos negativumot tudnek a szuleim fejere olvasni. Mindezt erositi apukam elvesztese, akivel soha nem apoltam csodas kapcsolatot, megis a halala utan ertettem meg szamos olyan dolgot, amit 12 evesen nyilvan nem tudtam volna, meg ha talcan kinalja is, felnott fejjel megis ugy erzem, hogy 12 eves koromban meg boven lett volna lehetosegem maskepp tekinteni ra, vagy akar sajat magamra (iszonyu lelkizos kiskamasz voltam). Az pedig tovabb fokozza ezt az erzest, hogy bar zuros volt, az ember azert akkor, abban pillanatban nem eli meg tragediakent, meg ha esteken at zokog halkan a szobajaban, ezek a dolgok felnottkent utkoznek ki, az ember akkor erti meg, hogy nem evidens a szulok gyakori veszekedese es igenis, lehet nagyobb is a harmonia egy csaladban. Gyerekkent eszembe sem jutott vadaskodni, altalaban masnapra, vagy a kovetkezo kozos csaladi programra teljesen elfelejtettem, hogy mi volt. Az ember gondtalanabb es csak felnottkent tudja, hogy nem lenne 12 eves, 12 evesen szerintem egyaltalan nem :-)

    VálaszTörlés
  5. Érdekes amit írtok, hogy utólag, visszagondolva másképp látjuk: vagy sokkal rosszabbnak, mint akkor, vagy felismerve az értékeket. És igen, amit akkor átél az ember, az a "normális" a számára. De én még mindig azt mondom, hogy az összes problémával és nehézséggel együtt a 12-őt választanám, akár úgy is, hogy nem tudnék semmit változtatni - annyira szívesen újra élnék rengeteg jó élményt!

    Bv, ez rééémes, h nem kért föl senki... nem volt amerikai félóra, vagy hogy is hívták...?! :))

    VálaszTörlés
  6. A húszas éveimet végigsírtam az akkori szerelme(i)m miatt, úgyhogy semmi pénzért nem kérnék ismétlést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha-ha én is, és én még kövér is voltam és egyik sikertelen fogyókúrából estem a másikba.
      De persze a "mai eszemmel" másként csinálnám. De azt ugyanúgy újra átélni, inkább nem...

      Törlés
    2. Ó, nekem a jojózàs a személyiségem része màr sajnos;)

      Törlés
    3. Borzasztó. És sok ruha kell mert 2 vagy 3 méret között mozog az ember.

      Törlés
  7. Amerikai tízperc, én így emlékszem.... És végre valaki más is emlékszik, eddig akárkinek emlegettem azok közül, akik szerintem velem együtt vettek részt ezekben, mindenki bambán nézett! Már ezért megérte ma is idelátogatni :)

    VálaszTörlés
  8. En most 56 eves vagyok, es csak az egeszsegi allapotom miatt (semmi kulonos, csak lassan minden elhasznalodik) mondanam azt, hogy cserelnek egy 35 evessel. De az akkori elethelyzetet nem kivanom vissza.
    Viszont nagyon nagy nosztalgiaval gondolok (es nagyon surun almodok is) vissza arra az idoszakra, mikor a gyerekeim kicsik voltak. Almomban mindig olyan 8 es 2-3 eves koruak (valtozatosan ezek koze esik, hogy hany evesek almomban). Ugy latszik, ez volt a legszebb idoszak az eletemben.

    VálaszTörlés
  9. 12 totál szívás :) megjött, nőttek a cicik, a szőrök, furcsák lettek az osztálytársak, a rokonok elkezdtek hülyén viselkedni (ni, milyen kis gidaszarvakat növesztesz), pici gyerekek csókolomozni kezdtek a játszón stb.. én a 25éves koromba mennék vissza inkább - ha úgy mint martine, garanciát kapnék rá, hogy a kisfiam ugyanilyennek születik a férjemtől.

    VálaszTörlés
  10. nem volt amerikai tízperc, meg aztán tuti nem mentem volna ahhoz, aki érdekelt, mert féltem volna a visszautasítástól, a többiekhez meg minek? És tényleg ma már én is mosolygok rajta, de akkor nagyon megviselt. Pedig szerintem nem voltam csúnya kiskamaszként, csak valahogy nem voltam mutatós mégsem.

    VálaszTörlés
  11. én 25 vagyok jelenleg és csak remélni tudom,hogy megérem a 67-et :) 12 éves nem lennék én sem...az én anyám egy pár éve csak annyit mondott,hogy nem bántani akar ezzel ne vegyem annak,de "Ha visszamehetnék az időben én nem szülnék gyerekeket" (van egy bátyám) mindezt azt hiszem akkor amikor a lányommal voltam várandós.... :)

    VálaszTörlés
  12. Hu, Laura, ez nagyon durva...! Ezt mégis hogy gondolta...?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fogalmam sincs....de azóta is így gondolja sajnos....mindegy az ő dolga..... :( :)

      Törlés
  13. Van egy film, valami... Időtlen idők? Nem biztos. a főhős képes az időben utazni egy szekrény segítségével. De minden apró változtatás, mégha az lényegtelen is, hatalmas változásokat hoz a jövőbe. Pl valahányszor visszamegy sose születik ugyanaz a gyermeke. Mert hogy ugyanaz a petesejt nem tudja ugyanazt a spermát befogadni. Akkor gondolkodtam el ezen a kérdésen, hogy én visszamennék -e? És határozottan nem, hisz mi garantálná, hogy én ezt a férfit kapom :) és akkor rádöbbentem, hogy most nagyon boldog vagyok. Úgyhogy én most ezt az időszakot szeretem. Persze bizonyos dolgokat bánok és másképp csinálnám, de inkább mégsem, ha az bármit is változtatna a jelenen :)

    VálaszTörlés
  14. Ja amúgy az eredeti felvetéshez (boldog gyerekkor) szerintem sokmindenki sokmindenért a szüleit okolja és végeredményben igazuk is van az embereknek. Csak gyerekként egy dolgot nem tudunk figyelembe venni: azt hogy a szűlő is ember. Hgy ugyanúgy megvannak a maga problémái, fáradt, beteg, szomorú, ilyenek.
    Szerintem lehet hogy jobb lesz a világ ha majd tényleg "gyártanak" minket és inkubátorokban tartanak, és nem családokban fogunk élni - mint ahogy már régóta szólnak erről az utópiák (vagy nem is utópiák).

    VálaszTörlés
  15. Hát én meg voltam arról is győződve gyerekkoromban, hogy a tanítónénim MINDENT TUD. :) Hát még a szüleim!

    VálaszTörlés
  16. Szia, én régóta olvasom itt a blogokat, szép csendben, mint akit abszolút nem érint a téma, de mégis nagyon érdekel.

    Magamról annyit, hogy 59 éves leszek márciusban, van egy 32. éves fiam, és ha minden jól megy, akkor szilveszter környékére várják a párjával a babájukat.
    Nagy érdeklődéssel olvastam mindannyiótok megpróbáltatásait a gyermekvállalás terén és hatalmas tiszteletet érzek irántatok, nem hiszem, hogy én végigcsinálnám ezeket.

    És akkor most jön, amiért írok:
    Én szerettem 12 éves lenni és szívesen is lennék újra az.
    Nem mintha olyan különleges gyerekkorom lett volna, Annál is inkább, mert ennyi idős koromra sikerült elkülönülnöm a kortársaimtól és visszahúzódnom a csigaházamba. Ezt valószínűleg másként csinálnám :)

    De ettől eltekintve: a saját kis világomban remekül éreztem magam, rengeteget olvastam, a szüleim szerettek, nem vegzáltak, de miért is tették volna? Jól tanultam, nem okoztam nekik problémákat, apámmal sokat és sokmindenről beszélgettünk, a Balaton és a Nagyberek ott volt csavargási lehetőségnek, ha épp eluntam az olvasást. Nem volt semmi problémám magammal és a környezetemmel, minden évben kaptam nagy rakás könyvet karácsonyra, születésnapra, volt egy csodálatos kutyám is. Mi kell még?

    VálaszTörlés
  17. Szia vica :)) gratulalok az unokahoz! De irantam ne erezz tiszteletet, en vegytiszta önzősegbol csinaltam vegig a lombikos torturat: gyereket akartam! :)))

    VálaszTörlés
  18. Én azért nem szerettem gyerek lenni, mert féltem, mert béna voltam. Nem Volt konkret oka, hanem valami általános szorongás, bizonytalanság. Utólag tudtam meg, hogy ennek neve is van , asszem inkompetencia-élmény. A szüleimet nem nagyon hibáztatom ezért :) De komolyan, emlékszem, még az istentöl is féltem, söt töle a legjobban. Aztán egyszer elhatároztam, hogy lesz@rom ezt az egészet és majd jól nem hiszek benne, és akkor nem kell töle félni se. Elég jól bejött, és ezzel nem a mások istenhitét akarom kritizálni, ez személyes ügyem volt :)
    ès pont 12 évesen kezdett javulni a helyzet, amikor elköltöztünk és iskolát is váltottam.
    Szóval én is a mostani koromra szavaznék.

    VálaszTörlés
  19. Én sosem mennék vissza a gyerekkorba... 12-13 évesen zaklatott valaki (intenzív félelem maradt meg) + apámmal akkor váltottam utoljára szót. Mint kiderült folyton bántalmazta a család női tagjait (alig 1,% éves voltam amikor történt, szóval legmélyen megvannak a nyomai).

    Számtalanszor kiközösítettek a családi hátterem, furcsaságom stb. miatt így baráti köröm sem volt sosem. Egy-két ember volt akikkel beszélgettem de sok minden kimaradt nálam vagy nem is érdekelt ami a korosztályomat. Mindig idősebbek társaságát kerestem.

    A jövőről meg... remélem jó karriert futok be és elköltözhetek valahová (nem, gyerekvállalásról szó sem lehet egészségügyi okok miatt)

    VálaszTörlés
  20. 1,% >>1,5 akart lenni. elnézést az elírásért

    VálaszTörlés