Az első szó

Ez megint olyan átverés, mint az első lépések. Mert Boninál ez is éles határok nélküli folyamat, átmenet a gagyarászásból a konkrétba. Lehetne pl. onnan számítani az első szót, amikor először utánozta, és már jól ki tudta mondani - noha nem rám vonatkoztatva - azt a hangsort, hogy mama (pontosabban: mámá). Vagy később, amikor egy fényképen meglátott engem, és a képre mutatva azt a szótagot mondta: Ma! Vagy amikor az apját bábának kezdte hívni, mert a p-t meg a b-t még keverte (keveri).

Szóval nem tudom, mi volt az első szava, mert itt sem fekete-fehér minden. Az intonációja például már hónapok óta szuper, ha számol(ni szeretne), mert a tányérján lévő almákat meg szoktuk számolni, akkor az tényleg olyan, mintha 1-től 8-ig (ennyi alma van) felsorolná a számokat, noha hablaty az egész, semmi értelme. Ugyanígy ha telefonál: a halló-t én kihallom, de az, hogy utána mit mond babanyelven, rejtély.

Aztán ebből a folyamatos karattyolásból lassan emberi szavak, mondatok hámozódnak ki. Az elején még azt hittük, véletlen, de figyeltük, teszteltük, és az alábbi mondatokat mondja: Il est là! Elle est là! Voilà! magyarul: Itt (ott) van! Íme! Olyan érzése van egyébként az embernek, mintha mi csak és kizárólag ezt a három mondatot mondtuk volna neki másfél éven keresztül, annyira sokszor, sokat és CSAK ezt mondja. Amint kimegyünk az utcára, beindul a dumagép: itt van! ott van! mutatja lelkesen az autókat, kutyát, macskát, babakocsiját, majd amikor hazaérünk, a ház előtt: Voilààààà!, olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná: Na véééégre!

Próbálom figyelni, a főnevek nemét eltalálja-e, mert ettől függ, hogy il-t vagy elle-t kell használni. Hát, azt hiszem még jobb vagyok nála, pedig én gyakran keverem. A többesszámra is simán egyes számot használ (pl. szemüveg).

Irtó cuki ez az életkor. Már szinte semmi csecsemős sincs benne: hosszú, nyúlánk, izmos, a lába sem görbe többé. Teljesen kisgyerekes. És noha még nem beszél, rengeteg mindent megért. Sok mindent viszont még nem: egyszer pl. szóltam neki, hogy fogja meg az edény fülét, erre megfogta a saját fülét (összepusziltam). Aztán meg is érteti magát: a nyitott szájába mutat, ha enni akar valamiből, a kezünknél fogva odahúz, ha azt szeretné, hogy menjünk vele, a földet ütögeti, ha azt akarja, hogy leüljünk, amikor még kertünk volt, hozta (és a lábamra tuszkolta) a kinti cipőmet, ha ki akart menni stb. stb.

De azért hihetetlen, hogy egyszer politikáról fogunk beszélgetni vele.