Juli néni, Kati néni letye-petye lepetye

A tervnek megfelelően magyarul beszélek Bonihoz, és ahogy gondoltam, nem könnyű. Vagy lehet, hogy maga a műfaj nehéz: egész nap beszélni egy kisbabához, aki nem ért meg sok mindent. Azért nem írom azt, hogy aki nem ért meg semmit, mert ellentétben a magzatokkal, akik szerintem valóban nem értenek semmit (nem beszéltem hozzá, amikor terhes voltam, és zenét sem hallgattattam vele), miután megszületett, az első perctől kezdve úgy kezeltem, mintha értene minket. És hiszem is, hogy valamennyit felfog abból, amit mondunk neki, a hanghordozást, a ritmust, a rímeket és a hangsúlyt mindenképp.

Az esetek 95%-ban magyarul beszélek hozzá. Persze nem kell itt semmiféle filozófiai mélységekben gondolkodni, mesélek neki, verseket mondok, éneklek és elmondom, hogy mi fog történni, mit fog enni, ilyenek. Gondolom, mint a világ összes anyukája. Próbálom nem túl idétlenül, a videók tanúsága szerint több-kevesebb sikerrel. Néha nem jönnek a számra a magyar mondatok vagy szavak, főleg olyan helyzetekben, amelyeket Z-vel már ezerszer kielemeztünk, megtárgyaltunk franciául. Ilyenkor erőfeszítéseket kell tennem. Aztán vannak bizonyos szavak: pl. a bukik nekem nagyon idegenül hangzik, de a kijött a szádon a tej sem jobb. A body szakszó meg magyarul is, franciául is fura, mert mindkét nyelven máshogy ejtik, mint eredetiben.

Nagyon nehéz francia meséskönyvből magyarul mesélni. Blattolva, improvizálva nem lesz túl színvonalas a szöveg, próbálok szinte felkészülni rá. De még így sem megy úgy, mint a karikacsapás - pl. a jávorszarvas vagy a bohóchal szó nem tartozott az aktív szókincsembe, kicsit idegennek is érzem magyarul. Voltak olyan szavak, amelyeket meg is kellett néznem a szótárban (egyszer és mindenkorra megjegyeztem pl. az árpa, rozs, zab francia megfelelőit). De mit csodálkozik az ember: fordítva a vánkos, tilol, gerebenezik vagy lappantyú szavakkal találkozna egy francia anyanyelvű illető, ha magyar könyvből olvasna fel.

A fennmaradó 5%-ot, amikor franciául szólok hozzá, két eset teszi ki. Az első, a dalok. Boni mostanában kapott két könyvet, amelyben gombnyomással megszólaltathatók különböző gyerekdalok - és ezek annyira, de annyira fülbemászóak, hogy gyakran kapom magam azon, hogy pelenkázás közben franciául éneklek.

A másik helyzet, amikor franciául beszélek a gyerekhez az az, amikor valaki franciául szól Bonihoz. És mivel még nem tud válaszolni, kénytelen vagyok helyette megtenni ezt. Nem tudom, érthető vagyok-e. Ezt inkább udvariasságból teszem a másik személy iránt, hiszen, ha magyarul mondanám, nem értené. Valahogy így (megtörtént eset):

Cécile (franciául): - Szia Boni! Jót aludtál?
Én (magyarul): - Édesem. Kipihented magad? De jó kedved van!
Cécile (franciául): - Jaj de mosolyog valaki! Hát szia. Ugye milyen jó délután aludni egyet? Mit fogsz uzsonnázni?
Én (franciául, Céline-hez): Alma- és körtepürét csináltam.
Cécile: Tudod, hogy úgy nézel ki ebben a sárgában, mint egy kacsa? Egy kiskacsa! Egy cukimuki kiskacsa. Háp-háp-háp. Jajjjj, de szeretem a kacsacombot, nyamm-nyamm-nyamm...
Én (franciául Bonihoz):  Nagyon szereted, ha csikiznek, ugye gyönyörűm?