2014. május 31., szombat

Süket fülek

Martine-hoz hasonlóan én is találtam süket füleket. Pedig már azt hittem, értelmesen eltársalgok az (amúgy szimpi) utaskísérővel az értelmetlen előírások c. fejezetről. Már-már azt hittem, hogy nagy a cinkos egyetértés közöttünk, mikor az utolsó mondatával pont az ellenkezőjét bizonyította be: nem értett ő meg semmit!

Hang: Megkezdjük a leszállást, kérjük, csatolják be öveiket.
Utaskísérő: Hölgyem, úgy látom, nem csatolta be a babát.
Én: Igen, mert nem akarom kivenni a hordozóból, épp alszik. Amúgy is sokkal jobban van védve ebben a csatos hordozóban, mint ha azzal az övvel* kötném magamhoz.
Utaskísérő: Sajnos a szabály, az szabály.
Én: De lássa be, ha a hordozóban marad, sokkal nagyobb biztonságban lenne egy esetleges ütközés során, hiszen két pánttal van szorosan hozzám kötve. Plusz a feje is védve van valamennyire. Ráadásul nem kellene felébresztenem!
Utaskísérő: Nekünk kötelességünk megkérni Önt, hogy az Air France által biztosított övet használja.
Én: Jaj, de hát nem akarom felébreszteni...
Utaskísérő: Segítek, esetleg becsatolhatjuk úgy, hogy a hordozóban marad.
Bonhomme: Oááááá! Oááááááááá!
Én: Na látja, most felébredt. Grrrrrr. most már mindegy. (Kiveszem a hordozóból és beszíjazom)
Utaskísérő: Köszönöm, akkor megoldódott a probléma!
Én: Dehogy oldódott meg, felébredt a gyerek!
Utaskísérő: Hölgyem, ne bánja. A gyerek biztonsága mindennél többet ér!

* A saját biztonsági övemre rögzített öv, amit a gyerek dereka köré kell kötni.

11 megjegyzés:

  1. Jajj.. fizikai fájdalmat éreztem, ahogy végigolvastam.. agyatlanok.. :-(

    VálaszTörlés
  2. Szerintem egyszerűen lusta volt végiggondolni. Vagy meg sem hallgatott. De azt nem merem feltételezni senkiről, hogy nem látja be, h igazam van! :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem egyszerűen kénytelen ragaszkodni a szabályokhoz. Például olyan légitársaság is van, ahol fel kell olvasni a biztonsági szabályokat, miközben kívülről is fújni kell (vagy mindnél így van?).

    Bár, a végszó miatt nem logikus, hogy csak a szabályokhoz ragaszkodott foggal-körömmel...

    Más légitársaságoknál engedik a hordozót.

    VálaszTörlés
  4. Én azt tökéletesen megértem, ha nem akar magának kellemetlenségeket és ragaszkodik a hülye szabályokhoz (nekem is kell a mh-emen), de legalább ISMERJE EL, h hülyeség! Nátnem?

    Hol engedik a hordozót?

    VálaszTörlés
  5. De, hát de!

    Easyjeten, ha jól emlékszem. Már régen voltam hordár meg állandóan cserélgetem a légitársaságokat, ezért kihagy a memóriám.

    VálaszTörlés
  6. Ha vmi bajotok lesz es beperled a legitarsasagot, akkor ha a szabalyok szerint volt mindenki bekotve, fizet a biztosito, mindenki boldog (te nem, mert bajotok lett, de legalabb fizet). Ha a te nem szabvanyos hordozod fogta csak a babat es baja lesz, akkor nem fizet a biztosito, viszont te a legitarsasagot perled, ok kell fizessenek. Nemmellesleg a babahordozod szalagjainak szakadoszilardsaga tesztelve volt, mint a biztonsagi ove? Gondolom nem, hiszen azt nem hirtelen fellepo, igen nagy ereju, de rovid ideig tarto igenybevetelre terveztek.
    Teljesen igaza volt az utaskiseronek, nemmellesleg az allasat kockaztatta volna a gyerek megzavart alma miatt.

    VálaszTörlés
  7. Zsuzsi, erre nem is gondoltam... De az utaskisero sem, hiszen mondta volna. Marpedig e nelkul az erv nelkul a beszelgetesnek nem volt ertelme. Egybkent ketsegeim vannak meg igy is az ovvel kapcsolatban, mert nem lehetett allitani es tul bo volt ra, szerintem siman beutotte volna Boni a fejet az elottunk levo ulesbe.

    Nem is varnam el senkitol, h az allasat kockaztassa egy hulye szabaly be nem tartasa miatt! De ertelmesen azert lehetne beszelgetni...

    Franciakulcs, koszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Khm, hajlamosak vagyunk a legiutaskiseroket, valoszinuleg a finom modoruk, a csinos kinezetuk meg egyaltalan, REPULON DOLGOZNAK miatt atlagfolotti tulajdonsagokkal felruhazni, mikozben jomodoru, csinos pincerek. A pincer szakma altal megkovetelt szellemi kepessegekkel leginkabb...

      Neki be kellett tanulnia egy szoveget, betanulta es el tudja mondani. Ez mar magaban szep teljeseitmeny sztem embertarsaink 90%-tol. A maradek 10 az okokat is tudja illetve kivancsi rajuk, nos a te utaskiserod nem volt a 10%-ban ;)

      Törlés
  8. first world problem

    VálaszTörlés
  9. Gondolom az ideális hozzáállás az lett volna, ha az utaskísérő poszt tolóval együtt hülyézi le a szabályokat, amelyekhez minden bizonnyal mind a két brilliáns elme nagyon ért.

    Bezzeg, ha valami történik, akkor megszületik a poszt, a nem szólt a tetves utaskísérő, hogy veszélyeztetett a gyereket.

    Nem az a dolga, hogy a te hatalmas okosságodat dicsérje, mert láthatóan ez esetben erre lett volna igényed.

    VálaszTörlés