2014. május 24., szombat

A mi kis problémaforrásunk

Szokásos kép: megyünk az utcán hárman, azaz Bonit Z. tolja a babakocsiban. Én mellettük megyek és jobb esetben csak dirigálok (jobbra menj, balra menj, ne ilyen lassan, gyorsabban, most itt kell átmennünk, nem erre kanyarodunk stb.), rosszabb esetben türelmetlenül kikapom Z. kezéből a gyeplőt babakocsit és én tolom tovább. Így mindenki jól jár, hiszen én jobban tudom, merre megyünk és hogyan kell oda menni, sőt, egyszerűen mindent jobban tudok - gondolom fölényesen.

Ilyen rémes hárpia lesz belőlem, ha nem vigyázok. Márpedig gyakran nem vigyázok és még engem is meglep, hogy mennyire  nehezen engedem át az irányítást. Türelmetlen vagyok, ha Z. pelenkáz (nem hajtja ki az összes fodrot!), ha popsit töröl (biztos száraz?), ha etet (lecsöpöööööög!), ha nem találja a fél pár zoknit/bodyt/törlőkendőt/stb (minden ott van a helyén), ha fényképez (miért vagyok a képeken mindig bűnronda? nyilván ez is a fotós hibája) és még sorolhatnám.

A bőrömön tapasztalom, hogy egy gyerek - noha összekovácsol, és általa lettünk végre család - mégiscsak rengeteg konfliktust generál. Pedig a nagy vonalakban nyilván tökéletesen egyetértünk, különben nem kötöttünk volna ki együtt. De a napi kis hülyeségek fel tudják őrülni az embert. Nap mint nap közösen kell döntenünk és megoldást találnunk olyan kis semmi problémákra, amelyek leírva teljesen idétlen apró-cseprő ügyeknek tűnnek, a valóságban viszont, nagy tételben, konfliktusokat okozhatnak.

Mert a természet hiába adományoz a friss anyukáknak egy jó adag kitartást az éjszakázásokhoz és angyali türelmet a babához, arra nincs semmi kitalálva, hogy egymás rigolyáit hogyan viseljük el. Nem azt mondom, hogy veszélyben a kapcsolatunk (szerencsére), hanem inkább csak csodálkozom, hogy mivé lett a mi nagy egyetértésünk.

Mostanában arra keresek megoldást, hogy miképpen tudnám elviselni Z. folyamatos aggódását anélkül, hogy felmenne az agyvizem tőle*.Nem tudom figyelmen kívül hagyni, de (nyilván) a veszekedés sem gyógyír a problémára, hiába tűnik ez olyan kézenfekvő reakciónak. Humorral elütni? Talán. Nem beszámolni mindenről? Ez is lehet egy megoldás. Belenyugodni? Hm, nem az erősségem, de megpróbálhatnám. Észérvekkel jobb belátásra téríteni? Nem tudok jól érvelni, de esetleg rokoni segítséggel menne.

*Egyetlenegy példa a rengetegből: Z. nem szereti, ha a nap belesüt Bonhomme szemébe, amíg sétálunk. Legyen szó akár egy 5 perces útról, képes hátrafelé gyalogolni (ha a hordozóban viszi), vagy a saját kezét a gyerek arca elé tartani (babakocsis változat), illetve beszereztünk már egy rémesen ronda babanapszemüveget is, azt erőlteti rá. Én már magától a témától ("belesüt a gyerek szemébe a nap" problémakör) ideges leszek, nem érdekel, hagyjon békén, hagyja a gyereket is békén...

17 megjegyzés:

  1. Ez nálunk is így volt... aztán idővel elmúlt. Mert vettem egy nagy levegőt...? Mert már nagyon fáradt voltam, és minden mindegy lett hirtelen...? Mert felnő az a gyerek akkor is, ha...? Mert más apa rá se néz a gyerekére...? Mert azt akartam, hogy béke legyen otthon, és szeretetteljes légkör...? Mert visszamentem dolgozni, és életmentő volt, hogy felváltva tudtunk pl táppénzre menni, mikor Tami beteg volt, és rettentő hálás voltam, hogy pontosan adagolja a gyógyszert, kúpot, elvan a gyerekkel, stb...? Vagy talán ez mind így együtt.

    VálaszTörlés
  2. Tudom hogy ez most neked probléma de nagyon jót nevettem, bocs. Nálunk a konfliktusok inkább abból vannak hogy férj szerint minden úgy jó ahogy van, nem egy féltő típus. Szerinte a gyerek akkor is felnő ha nem csinálunk vele semmit. Etetni, itatni, öltöztetni és kész. Nála ennyiből áll a gyerek téma. Na nem is egy ideges típus. Én annál inkább.

    VálaszTörlés
  3. Nálunk én vagyok az aggódós - A. hagyja, sőt, nem is szól bele, feltéve, ha az aggodalmam csillapításához nem akarom túl gyakran igénybe venni az ő idejét/erejét, stb. Szóval, kis dolgokban igyekszem aggódni és magam megoldani a dolgot, hogy a nagyobbakban jöjjön segíteni. Tényleg nem egyszerű - és úgy látom, nem lesz egyszerűbb a gyere(ek) növekedésével sem.

    VálaszTörlés
  4. Hú, ez a szemébesütanap az én heppem is, háttal gyaloglás, szemeltakarás, mind ismerősek sajnos. Szóval igen, nálunk is én vagyok az aggódós...

    VálaszTörlés
  5. Same as Est, csak ő gyorsabb volt.. van Macónak napszemüvege is, de úgy is takarom a szemét a kezemmel, ha épp szeme sütne neki a hordozóban :-)

    VálaszTörlés
  6. Úgy érzem, ez vagy elfajul később, vagy pedig megtalálunk valamiféle egyensúlyt - persze ez utóbbira törekszem, naná. Kérdezzetek meg egy év múlva!

    Nálunk nincs olyan h ki az aggódósabb, mert mindketten azok vagyunk, csak MÁSHOGY. Példa: Z. tegnap nem volt hajlandó babakocsival felliftezni a másodikra, mondván, hogy a liftben a sok (?) náthás (?) embertől elkap valami bacilust a baba. Így felvitte kézben (!!) a mozgólépcsőn, én meg majd meghaltam, hogy elesik - nem fogta a korlátot. Ő inkább a betegségektől fél, míg én a balesetektől :)

    VálaszTörlés
  7. Belesüt a szemébe a nap-probléma: egyszer Z. csodálkozva vette észre, amikor nem figyelt oda, hogy Boni elfordította a fejét! HOgy ne süssön a szemébe a nap! Na én attól félek, hogy annyira óvja a széltől is, hogy fogalma sem lesz a gyereknek, hogyan védje meg saját magát.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk a ferjem szól be mindig, hogy ne így hanem úgy csináld, mindent jobban tud. Állati idegesítő. :-)

    VálaszTörlés
  9. Én is idegesítő vagyok, tudom :(

    VálaszTörlés
  10. napernyő? :)))) Egyetértek, tényleg nehéz, de egy idő után magadban egy kis mosoly, és kipróbálod, mi van, ha nem szólsz... általában túlélik a gyerkőcök, csak el kell fordulnunk, vagy becsukni a szemünket, hogy mi is túléljük látni az ezt+azt.. :)

    VálaszTörlés
  11. Igen egy gyerek rengeteg konfliktusforrást is jelent, bár szerencsére még sosem zördültünk össze komolyan ilyesmin, inkább poén szinten zajlik az egész. M. jóval aggódósabb nálam, ezt például sosem gondoltam volna azelőtt, ő például mindig azonnal orvoshoz akar rohanni, míg én józan(abb)ul felmérem, hogy tényleg indokolt-e. :)

    VálaszTörlés
  12. Hasonlóan jobban tudóssá váltam, de csak azért, mert én töltöm a gyerekkel a több időt! Vagy nem azért... ;)

    VálaszTörlés
  13. A más babakocsikra szerelt napernyőket irigykedve nézem. Nekünk is fel kellene tennünk egyet! Remélem, egyszer eljutunk majd egy bababoltba is..

    VálaszTörlés
  14. Nekünk is van napernyőnk, ezek után már csak az a humoros rész, hogy ahogy kanyarodsz-kikerülsz valamit, vagy csak nem egy irányba mész az egész séta alatt, akkor folyamatosan húzod-vonod az ernyőt, hogy az új irányban is takarja a napot.... :) De amúgy hasznos, Bazsum azonnal kalimpál meg hunyorog még alvás közben is, ha a kis szemére valamilyen csalafinta módon rásüt mégis egy kis napsugár. :)

    VálaszTörlés