2014. március 22., szombat

Igaz történet

- A pár 5 éve szeretne gyereket,
- az utolsó 3 évben inszeminációk és lombikok során mentek keresztül,
- a lány idén lesz 43,
- az utolsó sikertelen lombik után az orvosuk széttárta a kezét: nem tudnak nekik már mit javasolni, itt megáll a tudomány,

ÉS

a lány még abban a hónapban spontán teherbe esett!

Ha nem ismerném közelről a pár két tagját, ha nem ismertem volna a történetüket és ha nem épp ma kaptam volna egy e-mailt a lánytól, amelyben elmesélte mindezt, meg még azt is, hogy túl van a kritikus három hónapon, én ezt lehet, hogy nem is hinném el. Annyira örülök! Egyrészt miattuk, mert szépek, okosak, szeretik egymást és a boldogságukhoz már tényleg csak egy kisbaba hiányzik. Másrészt pedig ilyen történetek hallatán mindig visszanyerem az emberi reprodukcióba vetett hitemet és beigazolódni látom azt az elméletet is, hogy mindig van remény (vagy legalábbis hinni kell benne).

19 megjegyzés:

  1. Igenigenigenigenigen :))))))) drukkolok nekik nagyon!

    VálaszTörlés
  2. Én is drukkolok nekik!

    Nagyon jó ilyen sikertörténetekről tudni!

    Franciakulcs

    VálaszTörlés
  3. Örülök hogy ezt leírtad; mert én is épp a kétségbeesés határán állok: az összes orvos széttárta a kezét; millió tb-s és magánrendelésen túl, sikertelen inszemen és lombikon túl most ott tartunk épp hogy ...sehol.
    Megállt a tudomány.
    Már a csodában sem hiszek; semmiben. Most bújom a netet megint; mert hát mindenki a maga sorsának a kovácsa; ami nem jut az orvosok eszébe, talán majd én rájövök..... (nálunk megvan a gond; csak épp nem tudják orvosolni).
    De olyan jó az ilyet olvasni; főleg hogy te ismered őket; nem csak egy "legenda".... ilyenkor kicsit visszatér a hitem, és újra erőre kapok. Köszönöm!!!!!!!!! <3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon nehez bizakodni, en is mindig osszetortem minden honapban. Pedig latod! Kitartast!!

    VálaszTörlés
  5. És a lány, akinek nem volt árjárható hüvelye és lepippantotta a kocsma wc-jében a kettes számú fickóját, majd megkéselték és kilenc hónap múlva érett fiú újszülöttet szült? Az milyen? Az a tudomány...

    VálaszTörlés
  6. Hát ez már annyira hihetetlen, hogy csak félig-meddig hiszem el :))

    VálaszTörlés
  7. Pedig a British Journal of Obstetrics and Gynaecology közölte le, azok pedig komoly emberek. Idén 25 éves a fiú.

    VálaszTörlés
  8. a lepippantásból orális szexre következtetek, tessék mondani, attól is lehet terhes lenni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy volt, hogy lekerült a gyomrába a cucc, ugye. Na, akkor megkéselték szegényt. Mégpedig sorrendileg a következőképpen: egy (esetleg több) szúrás a gyomorba, ezzel mindenképpen hímivarsejtek kerültek a késre. No, a késelés tovább folytatódott olyannyira, hogy mikor méhen szúrták szegény hősnőt, a hímivarsejtek bekerültek a méhébe, és mondhatni sikeres intrauterin inszemináció történt. Nem is értem, min kell csodálkozni? Ja, hogy mások komplett vagyonokat költenek direkt kezelésre és nem sikerül? Hát, kérem, nyilván a módszer nem volt megfelelő.

      Törlés
    2. ez nagyon kemény. mondjuk nem tudom mennyire örült ennek a gyereknek, szóval...

      Törlés
    3. (ja és persze ez a verzió eszembe sem jutott, hú, tényleg durva.)

      Törlés
    4. Csak hülyeségből írtam. Máshogy ugyanis nem bírom elképzelni. De nem vagyok orvos, nyilván orvosilag más magyarázat is lehet. De milyen?

      Törlés
    5. őőő, ezt találtam:

      http://www.todayifoundout.com/index.php/2013/08/the-bizarre-story-of-the-girl-with-no-vagina-who-was-stabbed-and-had-a-baby/

      Törlés
    6. Akkor mégis igaz lehet? Hát, nem tudom, nekem akkor is hanta-szagú az egész, ha ki is találtam többé-kevésbé, mi történhetett. Nyilván másnak is eszébe jutott ez a rémség, és megírta, mint sztorit, aztán a dokik megmagyarázták. Vagy ne legyek ennyire szkeptikus?

      Törlés
  9. nem tudom, néha tényleg vannak elképesztő dolgok a világban...

    VálaszTörlés
  10. Erről IKL (vagy Rotigotin?) is írt egyszer, tényleg valahogy így történt és aztán leközölték egy orvosi lapban - ettől még gondolom lehet hülyeség. Jelentek már meg hamisított kutatási eredmények is! Persze fogalnan sincs arról, h ez most igaz-e vagy nem.

    De! Ezt is olvastam valahol: mennyi az esélye annak, hogy egy stadionnyi néző közül véletlenszerűen X-et válasszák ki? És hogy utána még kétszer ugyanezt a személyt válasszák? És hogy utána ez az ember három dobókockával három 6-ost dobjon? Állítólag annyi, mint megnyerni az ötös lottót, szóval szinte semmi. És MÉGIS néha-néha megnyeri valaki!

    VálaszTörlés
  11. Nem lehet hülyeség, ez a világ egyik legrangosabb szülészeti szaklapjában jelent meg 1988-ban, abba az újságba csak nagyon szigorú feltételek mellett lehet bármit leközölni, magyarok elég ritkán szoktak, mert nincs hozzá elég jó anyaguk. Orális szex volt, késelés, ami a gyomrot átszúrta és a 15 éves lánynak lecsurgott az ondó a hasüreg aljába, ahol vsz. élete egyik első peteérését kapta el. Fűszerezi a történetet, hogy a lánynak nem volt átjárható a hüvelye egy fejlődési rendellenesség miatt, tehát a klasszikus múdon képtelen volt együttlétre. A gyomorműtét során hasűri öblítést is végeztek.

    VálaszTörlés
  12. Igen, olvastam, de azért akkor is nagyon fura. De ha ennyire komoly szaklap (a szülészeti-nőgyógyászati szakirodalmat hírből sem ismerem, a magyart sem, nem hogy a britet), akkor elhiszem. Talán az évszám miatt is. Mert mostanában annyi hoax kering a neten, hogy az ember csak kapkodja a fejét, mennyi csoda (vagy rettenet) történik napjainkban.

    VálaszTörlés
  13. Ja, és hogy kicsit a poszthoz is szóljak. Nekem is van ismerősöm, akik tizenéveken át próbálkoztak kisbabával, végül lett, nekik is spontán (a "fiú" 47 volt, mikor született a gyerek, a lány 40).

    VálaszTörlés