2013. október 14., hétfő

Sztereotípiák, külsőségek: a franciák

Végre elolvastam a Nem harap a spenót! című könyvet (Pamela Druckerman), amit már annyian ajánlottak és amelyről Isolde is írt. Sokáig nem vitt rá a lélek, elsősorban a címe miatt (ezt lejjebb mindjárt részletezem), másrészt pedig azért, mert általában hadilábon állok a mások által a franciákról megfogalmazott sztereotípiákkal. Ugyanis gyakran nem értek velük együtt. (Az egyetlen könyv, aminek a lényegével idáig azonosulni tudtam ebben a témában, az Lángh Júlia Párizs fű alatt című könyve volt.) Szóval attól tartottam, megint az „agresszív franciához” hasonló klisékbe fogok botlani, amiről annyit hall az ember, általában főleg olyanoktól, akik mondjuk egyszer jártak Franciaországban. (Nagyon szélsőséges példa: az unokatesómat egyszer egy reptéren majdnem fellökte egy francia (vagy belga) (vagy svájci) (vagy kanadai). Azóta széltében-hosszában hangoztatja, hogy milyen jó, hogy Z. nem olyan bunkó, mint a franciák általában!)

Érzem én is, hogy vannak különbségek a franciák és a magyarok között, de minél többet éltem Franciaországban, annál kevésbé tudtam ezeket konkrétan megfogalmazni. Na, erre volt jó ez a könyv! A legjobban az tetszett benne, hogy érezhetően intelligens nő írta, aki mindennek utánajárt, nem hamarkodta el a megfigyeléseit, és nemcsak hogy tök jó példákat sorolt fel arra, hogy milyenek is a francia nők/gyerekek, összességében nézve: a társadalom, hanem utánajárt a miérteknek is.

(Most gyorsan leírom, hogy mivel nem értek egyet: ellentétben vele, szerintem a francia gyerekek nagyon válogatósak és finnyásak, és nem ülnek jól nevelten az étteremben amíg a felnőttek beszélgetnek. Amikor erről ír, olyan érzésem van, hogy más országban szereztük a tapasztalatainkat. Aztán rájöttem, hogy lehet, hogy az amerikai gyerekekhez viszonyít – akkor viszont bele sem merek gondolni, mit ehetnek az amerikai babák!)

Viszont minden mást készségesen aláírok*. Tök sok aha-élményem volt olvasás közben. Amikor 21 évesen eljöttem Franciaországba, és mondjuk meg kellett volna neveznem a legszembeötlőbb francia jelenséget, valószínűleg ezt mondtam volna, hogy leginkább a franciák időbeosztása az, ami szokatlan. Míg pl. mi otthon teljesen változó időpontban ebédeltünk-vacsoráztunk, a franciáknál ezek az események tényleg kb. minden családban ugyanakkor zajlanak. Egyébként én azóta nem is tudnék visszaszokni a kötetlen idejű étkezésekre, és szinte zavar, hogy amikor Magyarországon vagyunk és megérkezünk a szüleimhez, akárhány óra legyen is, mindig készen áll az ebéd! 

A másik ilyen, időhöz köthető szokás a szabadságokat (vakációkat) érinti. A franciák szabadságtól-szabadságig terveznek. Amikor év elején a tanszéken kifüggesztették az órarendet, én mindig a tantárgyakat másoltam le először, míg a franciák a szüneteket jelölték be. (Meg is jegyezte egyszer egy csoporttársam, hogy látszik, hogy nem vagyok született francia!)  A franciáknál mindennek megvan a maga ideje, a munkának is, és a pihenésnek is. Szerintem ez nagyon egészséges hozzáállás egyébként. Amikor gyerekként unatkoztam, a mamám mindig azt mondta, hogy akkor „tegyél rendet az alsó fiókban” (azaz a kupis fiókban). Nálunk nem lehetett holt idő, valamit mindig produkálni kellett. Egy francia nő talán azt mondaná a kislányának, hogy olvass, menj játszani stb. most ennek van itt az ideje. Egyébként szeptember elején érkeztem meg Párizsba, és ami az első napokban feltűnt, az a la rentrée kifejezés volt, amit akkor gyakran hallottam. Nem csak tanévkezdést jelent, annál többet: az is jelöli, hogy vége a nyaralásnak, a párizsiak visszajöttek vidékről, újra dugók alakulnak ki az utakon, de azt is, hogy új filmek, könyvek jelennek meg, mert nyáron a fű sem nőtt sehol.

És még egy: ha engem valami titokzatos erő letenne egy magyar vagy francia játszótéren, fél perc alatt be tudnám azonosítani, hol vagyok, Franciaországban vagy otthon. A francia gyerekek (vagy legalábbis a párizsiak) egyrészt általában kivételesen jól vannak öltöztetve, de ha biztosra akarunk menni, a két végükről lehet őket felismerni: a cipőről és a hajukról. Míg otthon bokáig érő, vastag talpú, vastag pántú szandálok a divatosak, a francia gyerekek cipellői finomak, lábra simulósak. De ha a cipőteszt nem működik, csak meg kell nézni a kisfiúk haját: a magyar gyerekekét általában tüsire vágják, a franciáké loboncosak.

(Jaj, és nagyon tetszett még a könyvben az is – ezt fel is olvastam Z-nek -, hogy amikor megszülettek az ikrei, a nő mindkettőt Raoul-nak akarta elnevezni, annyira tetszett neki ez a név. Nekem volt pár halvány kísérletem arra, hogy a babát majd Raoul-nak kereszteljük, szerintem szép és ritka név. Sajna ezen általában minden francia csak mosolyog, vagy egyenesen röhög, valaki még azt is megkockáztatta, hogy majd 18 évesen biztos pert akaszt a nyakamba a gyerek, amiért ilyen idétlen és régimódi nevet választottam. A szülésznőnek a Raoul névről egy bűnöző ugrik be. És amikor azt kérdezem, hogy akkor hogy lehet, hogy a Házibuliban az egyik főszereplő neve Raoul, arra csak azt válaszolják, hogy biztos hiba csúszott a forgatókönyvbe!)

­*Sőt, teszteltem is egy francia barátnőmön. Amikor azt kérdeztem, mit csinál, ha a majdnem egy éves kislánya felsír éjszaka, azt felelte: nem kelek fel hozzá rögtön. Pont, mint ahogy a könyvben írtja a nő!


6 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy te is úgy érezted, hogy megérte elolvasni. És a Raoulnál persze rád gondoltam rögtön.
    mimi/réka

    VálaszTörlés
  2. Tamko, amint meglattam a poszt cimet, mar dorzsoltem is a tenyerem. :)

    Raoul, nekem is pontosan a Hazibuli ugrott be. ;)

    Anyosom lepodott meg, amikor eljott Magyarorszagra meglatogatni az unokajat, jeeee, a magyarok ossze-vissza esznek, a nap barmelyik orajaban (n'importe quellle heure). Mikozben imad nassolni, a nap barmelyik orajaban (apero).

    A cipo es a haj is telitalalat! Legalabb ot derekig ero haju kisfiut lattam mar, ha nem tobbet, a jomodu csaladoknal. Eloszor azt hittem, egyedi hobort.
    A kislanyokak is egyenfrizurajuk van (tulzas), en a szaz eve Fr.o-ban elo baratnomtol szoktam kerni tanacsot, o tudja, en nem, hogy mi a trend.

    VálaszTörlés
  3. Ugye, hogy Házibuli? :)) Mondtam is Z-nek, hogy ha vörös hajú lesz a gyerek (szinte kizárt), mégiscsak ragaszkodni fogok a Raoulhoz...

    Ja, én ebből az apero-őrületből valahogy kimaradtam anno, de látom, h nagy divat!

    A kislányok egyenfrizurája milyen? Biztosan nem rövid, igaz? :)

    (korán keltél ma!)

    VálaszTörlés
  4. A kislanyoknak vallig, vagy nyakig ero, frufru nelkul. Persze van sok hosszuhaju is. A lanyoknal a rovid, fius aj nem trendi, ram is szolt Noemi havernom Versaillesbol, hogy ideje noveszteni Maja hajat. Azota neki is vallig ero. Sot, en sem hordhatok frufrut, mert az bugris. Alllllitolag. :/

    VálaszTörlés
  5. Ó, azt hittem, az Amélie Poulain óta menő a frufru! :) (nekem tökre tetsziik, de nem áll jól)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, igazad van. Az a fajta frufru divat. De ami nekem volt, az nem. :)

      Törlés