2013. szeptember 18., szerda

A kórház, ahol szülni fogok

Közeledik az az időpont, amikor búcsút intek az itteni terhesgondozásnak. Hogy mi lesz utána, az még nem teljesen világos, bár már kezd összeállni. Még nyáron felhívtam azt a francia kórházat, ahol szülni szeretnék. A döntés nem volt nehéz, arrafelé ott szülnek a nők, ráadásul nagy és jó hírű a szülészeti részleg. A telefonon csak be kellett diktálnom az adataimat, ők beírtak, és felőlük ennyi volt az adminisztráció. Mehetek szülni, ha arra kerül a sor, csak előtte azért konzultáljak majd egy aneszteziológussal.

Az egyáltalán nem zavar, hogy idegen helyen, idegen orvosnál/szülésznőnél fogok szülni, ez még az elveimmel is megegyezik, azaz hogy miattam ne kelljen ki az ágyból senki éjnek idején. Van annyi bizalmam az orvosokban, hogy elhiggyem: az ügyeletes személyzet is ugyanúgy (ha nem jobban) el tudja látni a feladatait, mint egy olyan orvos, akinek akkor épp máshol kellene lennie. Legalábbis most ezt gondolom, de azért majd kérdezzetek meg utána.

Ami viszont picit aggaszt az az, hogy ebben a kórházban (és asszem Franciaországban úgy általában) orvost alig lát egy terhes nő, szülésznőt viszont annál többet. Ha nincs semmi komplikáció, akkor nőgyógyász nincs is jelen a szülésen. Még ezt is el tudnám egyébként fogadni (mindig van azért doki a közelben), ha legutóbb a reumatológusom nem mondta volna azt, hogy szerinte az én esetem orvost kíván, és hogy nálam sem a terhességet, sem a szülést nem lehet "normálisnak" aposztrofálni. 

Nőgyógyászhoz bejutni viszont nem egyszerű eset, hetekig hiába hívogattam naponta többször is a kórházat. Sikerült időpontot kapnom viszont egy szülésznőhöz, akivel múlt pénteken találkoztunk és aki egy nyílt nap keretében körbe is vezetett minket az osztályon. Hasznos annyiból volt a dolog, hogy már tudjuk, hol kell bejelentkezni, hol kell utána csöngetni, melyik váróteremben kell vizsgálatra várni, milyen szülőszobák vannak (kétféle: ahol vajúdik az ember, és ahol szül), és hogy néz ki egy kórházi szoba. Nőt és csecsemőt nem láttunk (sírást vagy sikoltozást nem hallottunk), annál több elveszettnek és/vagy mámorosnak tűnő apuka keringett a folyosón, némelyikük műtősruhába öltöztetve, némelyikük mózeskosárt cipelve, vicces volt. 

Azt is megkérdeztem, hogy miképpen fogja nekem azt elhinni a kórház, hogy francia egészségbiztosítási kártya hiányában nyugodtan lássanak fel, mert a belga munkáltatóm majd visszatéríti a költségeket. Nem lesz könnyű, de állítólag el lehet intézni (LB, aki pont ilyen helyzetben volt anno, hónapokig tartó e-mailváltásra emlékszik). De még ennél is hasznosabb volt az, hogy a szülésznőnek (ez is egy szép, jófej és dinamikus csaj, mint a belga) sikerült számomra időpontot kérnie és kapnia egy nőgyógyászhoz (ez azért neki is két órájába telt..) október közepére. Most azt remélem, hogy ez a doki majd megmondja a hogyantovábbat, azaz hogy az utolsó hónapban kihez kell járnom, mikor és milyen gyakran.



Több hónapos kötögetés után ma végre befejeztem a babatakarót! 
(Z. szerint a felmosórongyot)

19 megjegyzés:

  1. A Te eseted tenyleg megkivanna egy orvost, kivancsi vagyok mit mond jovoheten a doki. Engem egyaltalan nem fog zavarni, hogy nem lesz ott a doki, ez alapvetoen a szuleszno feladata es addig jo, amig O el tudja latni a helyzetet, vagyis felugyel es tanacsokkal lat el.

    Nagyon szep a mintaja a takaronak, de mi tagadas...a szine :D Ezek utan legalabb a negy csucskere varrnek valami szines szalagos kis biszbaszt. :) Ezek utan sokkot kapnal attol a takarotol, amit egy baratnomnek keszitettem. Annak a fonala szinatmenetes, amikor keszen lett meg nekem is sok volt egy picit :)

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    Nagyon szep a takaro! Nekem az a tapasztalatom, h a franciak nem nagyon kockaztatnak, ha valoban orvosra van szukseged, akkor lesz benn (de ekkor nagyobb az eselye a programozott szulesnek, h tuti legyen eleg szemelyzet) raadasul 3-as szintu a korhazad, szerintem itt tobb a doki eleve... Esetleg kerj papirt a belga orvosodtol, ha biztosra akarsz menni... Hat nem lehet egyszeru a ket orszag/korhaz kozott...

    Majd irok az uh-rol (legutobb a doki azt mondta, elvileg nincs akadalya a huvelyi szulesnek; mondjuk kiirt vmi "pelvi scant", h jobban lassa akisfiu elhelyezkedeset, bar nem ertem, h az uh miert nem eleg, de mindegy - mondom, nem kockaztatnak...:))

    Nevtelen sorstars

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép takaró :) Én. Á. születése előtt a tárgyi tételek közül a legtöbbet azon aggódtam, tudok-e időre megfelelő takarót venni neki (tudtam) - én nem tudok ilyen szépen kötni, úgyhogy csak egy (úgy hittem, picike) sapkát és egy sálat kötöttem neki - V. idén, 10 évesen felpróbálta, azt mondta, hordani fogja :D

    Nagyon izgi, két hónap múlva már kint lesz :) Milyen nevet választottatok végül? Publikus?

    VálaszTörlés
  4. Eszter, szuper ötlet!! Színes pomponokat fogok rávarrni, egy blogban úgy is most láttam hasonló képeket. Majd lefotózom és felrakom, h milyen lett! A színe azért ilyen, mert internetről rendeltem, és nem gondoltam volna, h a "bézst" szürkének értelmezik :((

    N.S. - Én is megbízom a francia rendszerben! Azt mondta a nő, hogy mindig 3 nőgyógyász ügyel egyszerre, az soknak számít? (és 7 szülőszoba van) A programozott szülés annyira nem tetszene, de most hogy mondod, lehet h van rá esély. Várom a híreket az UH-ról! :)

    Martine, ezek a kötött cuccok tágulnak :) Név: ne is mondd. Z. még mindig nem validálta azt az egyet, amit én már hónapok óta kitaláltam, és aminél szebbet el sem tudok képzelni. És ahogyan hívom a gyereket magamban, meg mások előtt. Pedig már annyira szeretném h hivatalos legyen! De hát Z. nem a döntések embere... Talán majd leírom egyszer ide a blogba, amíg így magunk között vagyunk :)), de aztán kitörlöm, hogy az utókor ne tudja meg és ne tudjon senki beazonosítani.

    T, a paranoiás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " Z. nem a döntések embere " :-)
      Hasonló a helyzet nálunk is, csak G. Igen, szeretném ha leírnád! A takaró pedig szép, mert szeretek kötni, és a mintát is értékelem. Az a színes ötlet viszont nem rossz...

      Törlés
    2. Tökre megértem - de nagyon kíváncsi is vagyok :)

      Törlés
  5. Hogy én mennyire be lettem volna f*sva, ha nincs ott a szüléseimnél egy doki, akit ismerek... De itt Mo.-n ezt nyomatják, hogy igenis kell fogadott orvos, különben le se tojnak. Saját tapasztalatom ugyan nem ez (egy sajnálatos esetben nem a megszokott kórházba kerültem, és mindenki nagyon rendes volt velem, pedig tényleg senkit nem ismertem), de a második szülésemkor láttam, hogy hogy lett koraszülött egy "orvostalan" kismama babája :((((.
    Mindenesetre drukkolok nagyon, hogy minden oké legyen.
    Szerintem szép a takaró. Én minden elkezdek, de sosem fejezem be. Volt olyan pulcsi,amit a lányom kétszer nőtt ki, mire megkötöttem neki. Addigra meg már nem kellett neki a dedós szín, pedig még fonalat is vettem hozzá, hogy újra tudjam kötni :).

    VálaszTörlés
  6. Szerintem nem szurke. Szerintem barna es szep. Nekem ez a rengetegfele minta tetszik, mert en csak ketfelet tudok. Egy nagymamakendot kotok honapok ota, de mar nem tetszik a szin, pedig boltban valasztottam. Tul csiricsareszinu.

    A nevet nagyon varom, mert kivancsi fazon vagyok.

    VálaszTörlés
  7. Ó, a szürke (barna) takaró nevében is köszönöm a bókokat!

    VálaszTörlés
  8. Tamko!

    A kisfiam Franciao-ban szuletett. Vegig a klinika szulesz-nogyogyasz vezetojehez jartam terhesgondozasra. Tokeletesen veletlenul kerultem hozza. O vegezte a csaszarmetszest is. De huvelyi szules eseten szuleszno vezette volna le a szulest.
    Latttad a francia szuleszetekrol szolo dokfilmet? Ott is csak szulesznok szerepeltek, nagyon ritkan volt lathato doktor.

    VálaszTörlés
  9. Tokbe, hogy mindig massal vagyok belepve... (De azert jobb, mintha betepve...)

    VálaszTörlés
  10. Álnéven is megismerlek ám! :)

    Neked terhességi cukorbetegséged volt, ugye? Vagy magas vérnyomás? Már nem emlékszem. Szóval jó kezekben voltál. Biztos engem is úgy irányítanak majd dokihoz vagy szülésznőhöz, ahogy a betegségem megkívánja, mindenesetre a szülésznő egyetértett azzal, h konzultáljak nőgyógyásszal is. Itt Belgiumban egyébként a szülésznő nem nagyon vezet le szülést, inkább a doki jön a végére (ha nem tévedek)

    A filmet nem láttam! Hol lehet megnézni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak Majanal voltam czukorbeteg, de mindkettonel magas volt a vernyomasom.

      Törlés
    2. Tellement vrai, au coeur des maternites.
      (Nem valodi dokfilm, inkabb a magyar Fokuszra hajaz itt-ott.)

      Törlés
    3. Jézuson, én ezt nem tudom bőgés nélkül végignézni! :)))

      Törlés
    4. Adri, megnéztem az első részt, köszi, h ajánlottad! Kicsit hatásvadász azért, nem? És vajon ki az az ember, aki hagyja, hogy filmezzék, miközben a 7 hónapra született kisfia nem sír fel?? (itt majdnem abbahagytam)

      Törlés
  11. Hogy a lényeghez szóljak hozzá: szerintem tök szép a takaró. Váó, hogy így tudsz kötni! (manner)

    VálaszTörlés
  12. köszönöm! Arra gyúrok, hogy tökéletes kism...ööö... nagymama legyek majd! :)

    VálaszTörlés