2013. február 26., kedd

A mi embrióink, az ő embrióik...

Avagy madarat tolláról, fogamzási idegbajost tudatalattijáról

Egészen idáig nem nagyon gondoltam az embriókra. Azt hittem, ez a közönynek és a pesszimizmusnak a jele. Még örültem is, hogy a párizsi csipetcsapatos hétvége milyen jó lesz, ha ennyire ki tudom kapcsolni magamban az izgulást. Legalább nem az fog a fejemben járni folyamatosan, hogy élnek vagy halnak odabent a lények, gondoltam. Vasárnap délután Bellával és egy közös ismerősünkkel teáztunk, a beszélgetés a lombikra terelődött. A lányok a lombik és az ikerszülés összefüggését taglalták („Hát lombikból ikrek szoktak lenni!”). Éreztem, hogy a téma kellemetlen, mert érintve vagyok, a talaj ingoványos, mert nem comingoutoltam, de még ebben a pillanatban sem gondoltam a két sejtcsomóra, amit pár nappal azelőtt ültettek belém. Mintha meg sem történt volna. Ma viszont rájöttem, hogy igazából ez a hozzáállás volt az optimista és bizakodó.

Éjjel teljesen váratlanul azt álmodtam, hogy a nőgyógyászok atyaúristenénél (aki álmomban a saját unokatesóm volt)(??) jártunk konzultáción, aki megvizsgálta és kielemezte az embrióinkat és azt a következményt vonta le, hogy nekünk soha nem lehet gyerekünk. Erre rémülten felébredtem, és képtelen voltam visszaaludni. Addig agyaltam, amíg rájöttem valamire. Pénteken a transzfer közben ugyanis megkérdeztem, milyen minőségűek a felolvasztott embriók, mire Dr. Varsányiné odavetette (odavakkantotta): – Közepesek. (szó szerint: moyens) Ezt nem is írtam le a múltkor, mert legszívesebben rögtön elfelejtettem volna. Utána az étteremben meg is beszéltük Z.-vel, hogy lehet, hogy ez nem jelent semmit, hiszen a lányának két B. kategóriás embrióból lettek cuki ikrei (a többi nyolc zigótát meg le sem lehetett fagyasztani).

De ma hajnalban hirtelen belémnyilalt a felismerés: míg Caroline embriói esetleg azért voltak bések, mert nem fejlődtek elég gyorsan, a mieink lehet, hogy azért közepesek, mert nem eléggé kompaktak, vagy kezdenek leválni belőlük kis részecskék stb. Ezt meg már nem lehet nagyon behozni. Utána még az ágyban végiggondoltam a moyen szó összes lehetséges fordítását, értelmezését és jelentésárnyalatát, majd nagy nehezen újra elaludtam.

Szóval most vagyok pesszimista és borúlátó. Egyébként nem is értem miért várja el tőlem mindenki (Z.-vel az élén), hogy ötödszörre is (az inszeminációkat és a spontán próbálkozásokat nem beleszámítva) kicsattanjak a derűtől. Ha így tennék minden egyes alkalommal, mára már simán idegbeteg lennék az örökös kudarcoktól

Ma reggel Librarycat átküldött egy cikket arról, hogy a stressz nem befolyásolja a teherbeesést. A link soha jobbkor nem jöhetett volna, mert már megint kezdett bűntudatom lenni az álom, a hajnali ágyban forgolódás, a pesszimizmus, egyszóval a rágörcsölés miatt.

14 megjegyzés:

  1. Ez most nekem is jól jött, mármint a cikk.
    Én még viszonylag laza vagyok, de még nagyon az elején vagyok (ET+1 nap, meg holnap is beülti). Szóval most attól félek, hogy félni fogok. Nem könnyítjük meg saját életünket.
    Másik. Mondd! Miért nem mondta azt Dr. Varsányiné, hogy jók az embriók? Neki semmibe sem került volna, Te meg ebből is reményt merítettél volna, az meg soha nem árt.
    És még. Nekem mindig, minden tökéletes. Nem viccelek. Mégsem született még lombikból gyermekem.
    De nem adjuk fel! Ugye?! Te sem, én sem. ;-)
    ETAMA

    VálaszTörlés
  2. Na figyu! Eskuszom nem ezen mulik. Persze ha total szet vannak esve harmadik nap, az nem jo jel. De nagyon sok helyen olvastam, hogy hiaba van ez az ertekelesi rendszer allandoan szuletnek gyerekek, akik nem voltak tokeletesen egyensejtes embriok. En meg nem gondolok semmi rosszra. Pedig beborulhatnek siman, mert azt nem irtam, hogy a nyalkahartya a szerdai 8mm-rol sikeresen feltornazta magat 8.7mm -re. Szerinted? De l.e.s.z.a.r.o.m. Komolyan. Nem erdekel. Megiszom napi fel deci vorosbort, szedem a plusz vitamint, meg a homeot. Szoritom magamhoz a pluss mehemet. Es azt magyarazom bele, hogy a biopszia utan a nyalkahartya inkabb a minosegre es nem a mennyisegre gyur. Eljen a kognitiv disszonancia!

    VálaszTörlés
  3. Én voltam a tökkelütött, h rákérdeztem. Azt nem várom el, h a doki hazudjon (sőt!), de aki ugye egy kérdést feltesz, annak számolnia kell a következményekkel... Etama, nem tudom, jól követtem-e, neked mindenfajta stimuláció nélkül lett öt petesejted? (most nem hasonlítgatok :)) csak kíváncsi vagyok)

    Eszter, úgy látszik, mindketten kihagyjuk a bejegyzésünkből a kellemetlen részleteket :) csak aztán vigyázz, te nehogy méhnyálkával álmodj! Egyébként persze, igazad van, és köszi a megerősítést, de éjjel ez az egész embrió-kategorizálás olyan szörnyen ijesztőnek és véglegesnek tűnt...(a méhnyálka sem ennyire kritikus ügy gondolom.)

    Akartam egyébként kérdezni, h elvitted-e a plüssödet. Én bort nem merek inni, a kávéval hogy állsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy valahogy. Először az 5. napon látott az orvos, négy petesejtet mondott. Leszívás előtti hétfőtől kellett szúrnom valamit, ez nem engedte a legnagyobb tüszőt megrepedni, hogy még a kisebbek is nagyobbak lehessenek. Volt még tüszőrepesztő is, szóval azért nem volt teljesen gyógyszermentes menet, de nem is a klasszikus.
      Egyébként az az érdekes, hogy stimuláltnál is kb. ennyien voltak, egyszer volt 8, de akkor csúnyán túlstimuláltak, úgy szenvedtem, mint a kutya. :-(
      Száraz, minőségi bort én is iszom esténként (kicsit), kávét koffeinmenteset szereztem. :-)
      ETAMA

      Törlés
    2. Sziasztok. Meg uj vagyok. Ma volt a masodik beultetes. Ket nyolcsejtes embrio. Kategoriat a doki nem mondott. Vajon azert mert nem A-sok? Ti miket engedtek meg magatoknak a pihi ido alatt? Mennyire fekszetek? En most lazabban akarom venni mint multkor, amit vegigfekudtem, de hiaba. Nyilvan sport, nehez fizikai munka nincs. Ti miket csinaltok?

      Törlés
  4. Elvittem, de nem az ismerosebb doki volt, igy nem farasztottam. En nem vagyok kaves. Inkabb tea, foleg gyumolcs, de azert egy bergamottos ceyloni is lecsuszik majd par naponta. :)

    VálaszTörlés
  5. Ja persze, most már emlékszem. Köszi! (most hirtelen megkívántam azt a bort)

    VálaszTörlés
  6. Kitartás.. mind megőrülünk a tesztdátum előtt, ez normális (szerintem). A barátnőiddel nehéz lehetett a beszélgetés, úgy csinálni, mintha közömbös lenne a téma.. talán ez stresszelt be..

    VálaszTörlés
  7. Tamkó, szerintem ez tök természetes, általában nekem is beültetés után pár nappal szokott jönni ez az érzés, amikor már kevesebb idő van az "eredményhirdetésig". Én is fel tudom idézni azt az érzést, ami mind a 4 alkalommal rámtört, olyan gyomorbanyillalós, ráébredős bevillanó gondolattal, hogy mi van ha most sem sikerült. Mondom ezt úgy, hogy a 2. lombiknál a 3 embrióból volt egy Krizsa szerint "Brad Pitt" 8A legjobb minősítésű jatékosunk.
    És a stressz tényleg nem befolyásol semmit. Én azt gondolom, hogy van egy pillanat, amikor minden eldől. Marad vagy nem marad. Simple.
    Én mindannyiótoknak nagyon sorítok, csuriban van mindenem. :-):-):-)

    VálaszTörlés
  8. Etama, nem semmi! Drukkolok!

    Audrey, igen, teljesen fura élmény volt lombikról olyan közömbösen beszélgetni, mintha nem ez határozná meg a mindennapjaimat! Erőltettem is a témaváltást..

    Heni, köszönöm! Brad Pitt, nahát! Én akkor egy Jean dujardin-t szeretnék! :) http://www.listal.com/viewimage/3486604

    VálaszTörlés
  9. a cikket én is olvastam, és át akartam küldeni. :) de akkor megkaptad, jól van.
    és szerintem teljesen normális, hogy van benned pesszimizmus, persze, jó a pozitív hozzáállás, de azt erőltetni nem lehet. (és én vagyok rá az élő bizonyíték, hogy a pesszimizmus nem feltétlen szül kudarcot: én mindig inkább a rosszra számítok, hogy ne csalódjak nagyot, és eddig legtöbbször bejött :))
    szurkolok!

    VálaszTörlés
  10. Nekem eskuszom jo lesz egy Steve Buscemi is. :-) Imadom azt a fickot.

    VálaszTörlés
  11. Mia, ari vagy, h gondoltál rám. Ez a cikk egyébként elképesztő perspektívákat nyújtott nekem: lehetek pesszimista, következmények nélkül! Nem kell minden este lefekvés előtt az embriókat vizualizálni, ahogy befúródnak a mégnyálkába - hát ez isteni.

    Eszter, ez olyan krumplifejű pasi, ugye? :))

    VálaszTörlés
  12. Sovany arc, gülü szem, vicces hang. Azota biztosan lecsekkoltad. Tudom, tudom, nem vagy sorozatfuggo, de Boardwalk Empire :-)

    VálaszTörlés