Szellem és kellem (és a svédek)

Csütörtökön egész napos csapatépítésen voltam az összes menzakritikussal kollégámmal együtt, és ennek kapcsán megint elgondolkodtam azon, hogy az én életemben (vagy a mai világban?) mennyire sokkal fontosabb a konkrét tudásnál a személyiség. Mindkettő alakítható és csiszolható, de csak az elsőre helyez nagy hangsúlyt az iskolarendszer. Fontos nyilván egy alapos szaktudás, de szerintem talán nem annyira, mint az, hogy milyen az illető kapcsolata a világgal és az emberekkel, hogy intelligensen tudja-e megfogalmazni feladatait, álmait és vágyait, vannak-e egyáltalán álmai és vágyai stb.

Amért állítom szembe ezt a kettőt, mert konkrétan emlékszem, hogy gimiben egy fizika kettes után azt gondoltam, hogy nekem végem: soha nem fogom vinni semmire. Mert mindig lesznek olyanok, akik lehet, hogy ugyanannyit tudnak, mint én, de nem volt anno kettesük fizikából. Ma már nemcsak azt látom, hogy tök mindegy, ki milyen jegyeket kapott akár az egyetem alatt, hanem hogy (most sarkítani fogok, vigyázat!) a legtöbb munkához nem is kell semmiféle extra tudás, elég a józan ész. Vagy árnyaltabban fogalmazva: bizonyos tudáson felül sokkal fontosabb az emberek személyisége és munkahelyi attitűdje, mint a tanultak.

Például itt voltak ezek a moderátorok. Hiába mesélték el az elején, hogy mi mindent csináltak már életük során (volt köztük pl. egy ex-diplomata), háromból valójában csak az egyikük volt hiteles, a másik kettő csinálhatott bármit, nem volt elég jó. Egyébként ez a világ egyik legnehezebb foglalkozása: kézben tartani és szórakoztatni 120 cinikus embert. Vagy vegyük a főnököket (menedzsereknek hívják magukat őket): ezt aztán nem lehet tanulni.

De még ha fordítókról van is szó, akik pedig eléggé magányos és valamilyen szinten mérhető munkát végeznek (végzünk). Elnéztem a kollégáimat, vannak annyira szimpatikus és nyitott emberek, hogy nyugodtabb szívvel bíznék rájuk munkát, mint azokra, akik esetleg jók, de unottak, negatívak, panaszkodnak, vagy nagyképűek (mindegyikre bőven akad példa itt). Persze nem műfordításról beszélünk, szögezem le gyorsan, csak egy ilyen nagyvállalati sablonmunkáról.

És még az is eszembe jutott a csapatépítés kapcsán, elnézvén Európa különböző részeiről származó kollégáimat, hogy mennyire nehéz kategorizálni az embereket állampolgárság szerint, és mégis mennyire tartja magát a szememben a svédekkel kapcsolatos sztereotípia. A svédek korrektek, tiszteletben tartják mások jogait és jól ismerik saját jogaikat. A svéd főnököm pl. a small talk nagymestere, de soha nem kérdezne rá, még csak nem is utalt arra, hogy kiváncsi lenne esetleg, milyen műtéten volt szeptemberben. De tőlem sem próbálja megtudni, hogy mondjuk a Sorstársnő miért hiányzik annyit. Van a svédekben valami közös volnás, ez a megkérdőjelezhetetlen bizalom saját magukban és másokban. Emlékszem, évekkel ezelőtt megkérdeztem egy svéd barátnőmet, mindketten jeune fille au pair-ek voltunk Párizsban, hogyan fogja az önéletrajzából ezt az egy évet kivarázsolni. Csodálkozva rám nézett és azt kérdezte, hogy miért kellene ezt letagadni?