Kategóriák

– Idehozol egy barackot légyszi? – kértem a férjemtől (pêche franciául)

– Már nincs barack!

– Dehogynem. Innen látom! – mutatok rá messziről.

– Ez? Ez nem barack.

– Hát mi?

– Kopaszbarack. (nektarin, franciául nectarine).

Olyan érdekes, hogy a férjem nem látja a kettő között fennálló inherens hasonlóságot, és hiába szúrja ki a szemét a nektarin, nem tudja barackként értelmezni. Gondolom mivel két különböző szó van rá franciául. Ugyanezt játszuk el gyakran az uborkával is, mert a francia ezt is két különböző szóval tiszteli, hossztól függően. Értetlenül néz rám, amikor rossz szóval (concombre) kérem az orra előtt lévő uborkát (cornichon). Vagy azt a példát is felhozhattam volna, amikor kérdeztem a szomszédasszonyt, hogy milyen szép csokor van a kezében, csak nem rózsa (rose)? Értetlenkedve nézett rám: nem rózsa, bazsarózsa, hát nem látom? (pivoine)

De nem mindig igaz az, hogy a nyelvi kategóriák befolyásolják a gondolkodásunkat. A franciában egyetlen szó (gilet) van a mellényre és a kardigánra, ennek ellenére a férjem és a fiam is meg tudja különböztetni a két ruhadarabot! De hogy mennyi macerát okoz ez az egyetlen szó... mindig hozzá kell tenni a színét vagy hogy hosszúujjú, ha tutira akarunk menni. Ugyanígy a lakást bérbe ad és a bérbe vesz kifejezésre is egyetlen igét használnak (louer). Teljesen fura, hiszen a kettő majdnem az ellenkezőjét jelenti... Ja, meg a viszket (valami) és a vakarom (a valamimet) is ugyanaz a szó. Igaz, más nyelvtani szerkezettel kell használni, így nincs félreértés, de mégiscsak fura, hogy az okot és az okozatot ugyanazzal az igével fejezik ki.

Viszont: gyakran hallom franciáktól, hogy kvalitatív különbséget tesznek az erreur és a faute között. Magyarul minkét szó tévedést és hibát jelent, és én nem érzékelek közöttük különbséget. Ha nagyon megerőltetem magam, akkor talán inkább azt mondanám, hogy a tévedésből fakad a hiba. A franciák szerint viszont: a faute súlyosabb, mint az erreur.

Nemrég elvittük Bonit egy podologue-hoz. A szótár szerint ez „lábakkal foglalkozó szakorvos” de ez hülyeség, nincs orvosi végzettségük (ápolói sem). Inkább olyasmi lehet, mint Mo-on a gyógypedikűrös. Azért vittük, mert még ősszel észrevettük, hogy Boni rosszul tartja a bokáját, kicsit csámpásan jár. Első döbbenetem: nincs szó a csámpásra franciául! Kisebb fajta kultúrsokkot okozott ez nekem, ennyi év után is. Folyton el kellett magyaráznom mindenkinek, hogyan vettem észre, honnan kell nézni (hátulról), merre dől (befelé) a mi (sarok) stb. Végül a gyerekorvos adott beutalót ehhez a gyógypedikűröshöz, és ráírta az okot: pied varus. Én még életemben nem hallottam ezt a kifejezést, de Z. sem. A pasi felállította Bonit egy vizsgálóasztalra, és megerősítette a diagnózisomat, sőt, azt mondta, hogy ez egy szép, klasszikus csámpásság, amit betéttel kell majd kikezelni. Viszont a gyerekorvos szóhasználatát nagyon megkritizálta: szerinte nem varus-t kellett volna írnia, hanem valgus-t (újabb ismeretlen szó, hegyeztem a fülemet!), mert nem kifelé, hanem befelé csámpás.

Egy szó mint száz: Fro-ban nem gyerekorvosi hatáskör a csámpás gyerek diagnosztizálása, mert nem érdekli őket (=tyúk). Nincs is köznyelvi szó rá (=tojás)! A pedikűrös keresűen meg is jegyezte, hogy a tíz év orvosi egyetemből csak két órát szánnak a lábra, nem csoda, hogy az orvosok később eltévesztik a szakszavak használatát – amelyek pedig árnyaltak, hiszen a kifelé vs. befelé forduló bokára más-más szót használnak.