2023. február 24., péntek

Szokatlan elalvási tippek

Ki gondolta volna, de évtizedes együttélés ellenére még mindig tudok meg új dolgokat a férjemről. És ő is rólam. Egyik nap kérdeztem tőle, hogy aludt. Mióta ez a pofonegyszerű tevékenység, amit egy csecsemő is könnyedén kiráz a kisujjából, nekem problémát okoz, reggelente érdeklődve kérdezek ki mindenkit az éjszakájáról. Szó szót követett, majd Z. elmondta, amit én eddig egyáltalán nem tudtam: előfordul, hogy éjszakánként kitakarózik, megvárja, míg jól átfázik, majd visszatakarózik, és élvezi azt a primitív, ugyanakkor jóleső érzést, hogy már: nem fázik.

Azt tudtam róla, hogy régebben direkt beállította az ébresztőóráját hajnali háromra, hogy a telefon gombját lenyomva élvezze a tudatot: aludhat tovább.

De ezt a kitakaózós performanszát nem ismertem! Teljesen ledöbbentem, hogy csak most tudtam meg, különösen azért, mert ilyet én is szoktam csinálni!

Évek óta, egymástól teljesen függetlenül ugyanazt csináljuk az ágy két oldalán – anélkül, hogy tudnánk, a másik is ugyanzzel a praktikával él.

(Egyébként a síelésből mindketten betegen érkeztünk haza. Itthon, lefekvés előtt több alkalommal is bevettem a Fervex nevű náthaelleni gyógyszert – soha, semmiféle trükkel vagy tippel nem alszom olyan szuperul, mint ezzel a gyógyszerrel. Először is, fél perc alatt elalszom, majd a mély, pihentető álomból fel sem ébredek egészen reggelig. Rémes, hogy ez már nem megy szer nélkül.)

8 megjegyzés:

  1. "Azt tudtam róla, hogy régebben direkt beállította az ébresztőóráját hajnali háromra, hogy a telefon gombját lenyomva élvezze a tudatot: aludhat tovább." úristen :D a világ összes kisgyerekesei egyszerre csuklanak most vagy néznek össze hitetlenkedve :D

    VálaszTörlés
  2. Bizony, bizony, a jó kis paracetamol tényleg remekül elaltatja az embert, csak kár, hogy nagyon káros a májra, mert amúgy én is szívesen szedném egészségesen is altatónak; a májkárosító hatása miatt viszont betegen is szoktam aggódni miatta, persze nélküle meg nem kapok levegőt náthásan.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos tipikus változókori tünet, nekem max 1 éjszakám van hetente amit végigalszok. És akkor kelj fel és szállj nyeregbe a huszonévesek mellett (ellen?). Ahh mondtam már hogy utálok 49 évesnek lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekik sincs könnyű dolguk! Egész éjjel riszálják a feneküket különféle szórakozóhelyek asztalain :))))

      Törlés
    2. Szerintem meg azzal a követelménnyel van a baj, hogy REGGEL kell felkelni :)) Én (46 éves) jól bírom ébren éjszakákat, éjjelenként aludni képtelen vagyok, de reggel hatkor olyan édesen alszok el, hogy könyvet lehetne írni róla és jól alszok 6-8 órát délelőtt, majd pihenten ébredek. Szerencsére az én munkám lehetővé teszi, hogy éjjel dolgozzak, így csak akkor szenvedés ha néha délelőtt kell menni valahova. Ezzel a fejjel lefele programmal nem vagyok fáradt sem.

      Törlés
    3. Én is szuperül aludnék (48), ha a két macska mocorgása/nyávogása/fejemen dorombolása nem ébresztene folyton fel, szerencsére nálam is várat magára a klimaxos álmatlanság...

      Törlés
    4. Egyet értek Bogárral, én is délelőtt tudnék legjobban aludni, általában 6 körül alszom el úgy igazán (mondjuk 6 órányi forgolódást követően - és már csöng is az óra). Állítólag azért van reggel 7-9 között (mondjuk) a munkakezdés mert a legtöbb ember bioritmusához ez igazodik. Viszont ha ez így lenne, akkor nem látnék annyi kialvatlan, hullafáradt embert reggelente a buszmegállókban, nem kávéval indítaná sok ember a napját. Úgyhogy valójában nem tudom miért szivatjuk magunkat...

      Törlés
    5. 6 körül alszol el és órákig forgolódsz? Hú, az nagyon rossz lehet, nem próbálsz pl melatonint szedni?

      Törlés