Legfontosabb egészségügyi tennivalóink

Nekem semmi bajom a háborús metaforával. Lehet, hogy azért, mert a munkám során is gyakran találkozom vele (szegénység elleni küzdelem, a válság leküzdése, a környezetvédelem élharcosa, felvenni a harcot a terrorizmussal, védeni a biológiai sokféleséget stb.), de azért is, mert a márciusi történések engem tényleg emlékeztettek arra, ahogyan én a háborút elképzelem; megállt az élet, igazolással mehettünk csak ki, amit rádaásul veszélyesnek is gondoltunk. A járvány nem egyenlő a háborúval, tudom én azt, nem vagyok persze hülye, mindent a maga nagyságrendjében kell vizsgálni. De a metafora nem is törekszik tökéletes hasonlóságot visszaadni. Úgyhogy nem ítélek el egyetlen kormányfőt sem, aki háborús metaforával operált, mert úgy érzem, ha valamihez kellene hasonlítani a helyzetet, akkor az a háborús készültség lenne.

Hetvenhat éve ilyentájt ért véget Budapest ostroma. Nagyon sajnálom, hogy nem figyeltem jobban a nagymamárma, amikor mesélt erről az időszakról; huszonnégy éves fiatal lány volt. Akiket nem vittek el a németek vagy a nyilasok, azokat később lebombázták vagy megerőszakolták az oroszok. Ma megnéztem, jelentek-e meg egyáltan újságok abban az időben? Találtan is egy cikket a Szabadság című, magát demokratikus napilapnak nevezű újságban, éppen ezen a napon jelent meg, 1945. január 24-én. A szovjet előrenyomulásról, az ideiglenes fegyverszüneti megállapodásról, földkérdésről volt szó benne, de találtam benne egy cikket „Legfontosabb egészségügyi tennivalóink – Mit mond az orvos az ostrom utáni élet veszedelmeiről” címmel is.

A cikkíró először áttekinti a helyzetet: „Budapest népe lassan-lassan kezd magához térni az ostrom borzalmai után”. Utána felhívja a figyelmet arra, hogy mindenkinek elő kell jönni a pincékből, mert az egészségtelen levegő, a fertőzésveszély és a sok ülés elgyengíti az embert. A cikket olvasva elképzeli az ember, ahogy a budapestiek egy része élelmiszerért rohangál egy szétbombázott városban, míg a másik része nem mer előjönni a házak alól. Mosakodni nincs hol, a tisztavíz-hálózat szennyezett, a fiatalok a fronton. És amint az a csatolt cikkrészletből is kiderül, tetemek mindenhol; emberek, lovak (ezekből nagy részt kivájva az ehető rész).

Amikor kezd kilátástalannak tűnni a helyzet, amikor kiderülni látszik, hogy az angol variáns nem csak ragályosabb, de veszélyesebb is, hogy talán a gyerekek sem ússzák meg, hogy a vakcinagyártók nem bírják az iramot, ami amúgy a dél-afrikai mutánsra esetleg nem is hatásos... na akkor nekem beválik, hogy háború alatt írott könyveket és cikkeket olvasok... és relativizálok. Mostanában ez segít.